Székelyföld kulturális havilap - Hargita Kiadó

utolsó lapszámaink: 2019 - Október
2019 - Szeptember
2019 - Augusztus
archívum ...

legújabb könyveink: Kisné Portik Irén – Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte
Ferenczes István – Arhezi/Ergézi
Petőfi Sándor – A helység kalapácsa
az összes könyveink ...

Székely Könyvtár:

Arcképcsarnok: Erdélyi magyar írók arcképcsarnoka

Aktuális rendezvények: 2016, március 4

bejelentkezés:

Online előfizetőink a lap teljes tartalmát olvashatják! Előfizetés!

kereső:
Általános keresés. Pontosabb keresésért kattintson ide!

Moldvai Magyarság: Kulturális havilap

partnereink:





















2010 - Július
Kenéz Ferenc

Gyermekrajzok

AMI ÉPP NEM VOLT A BOLTBAN

 

Bakó Lali volt az első közülünk,

akinek egyszer csak meghalt

a nagyanyja. Épp jöttünk haza

az iskolából, Bakó Lali ott állt

a főtér sarkán, a vaskereskedés

előtt, s ahogy meglátott bennünket,

odaszaladt hozzánk  

s furi képpel közölte:

„Meghalt nagyanyám!” Hirtelen

a táska is kiesett a kezünkből,

ahogy szájunk elé kaptuk a kezünk,

éreztük, hogy valami furcsa görcs

indul a gyomrunk tájékáról,

de bárhogy igyekeztünk is,

bármit próbáltunk is, nem,

nem tudtuk visszatartani, néztük

felpuffant arccal a főteret,

a templomot, az artézi kutat,

mígnem hirtelen kirobbant

belőlünk a röhögés,

elképzeltük Bakó Lalit, amint ott áll

fekete ruhában, a sír mellett,

a vigyori képével, s csak úgy

rázkódtunk-dőltünk a röhögéstől,

csapkodtuk a térdünket, 

néztük a főteret,

a templomot, az artézi kutat,

s néztük Lalit, eltorzult,

röhögő arccal Bakó Lalit, akinek,

csak úgy ukmukfukk, meghalt

a nagyanyja. A dolog aztán

majdhogynem igen különös

bonyodalmat okozott,

mert  éppen abban az időben

élesztőt és koporsószöget sehol

nem lehetett kapni.

A nagymama különben olyan

kis rezgő bokorra hasonlított,

amilyet itt-ott,  elhagyott sírok

fölött lehet látni.

 

 A ZONGORAVIZSGA TÉTELEI

 

A szárnyasajtót kitárták

a gyepes udvarra.

 

A szilvafa alatt ülő szülők

beláttak a zongoráig.

 

A szomszédból libagágogás hallatszott.

 

Beethoven-részlet következik,

mondta Vércsey tanárnő,

és ránézett a szobafestőre.

 

Majd azt mondta:

Bach-melódia következik,

s ránézett a kovácsra.

 

És most: részlet egy

Liszt-prelűdből,

mondta a pék szemébe nézve.

 

És ment, ment a zongoravizsga,

persze, a libák sem hagyták

annyiban a dolgot,

 

belegágogtak derekasan

minden egyes zongoratételbe,

 

csak azt a tenyércsapkodást

nem tudták mire vélni,

 

amely egy-egy hosszabb

gi-gá-gá után

következett.

 

Nem tudták, hogy milyen könnyen

elronthatták volna.

Nem izgultak egy

cseppet sem.

 

Nem ismerték Bach, Beethoven és Liszt

nádpálcáját.   

 

A PÁRIZSI JÉGREVÜ

 

Amikor vége lett,

megettük a maradék uzsonnát,

majd szótlanul szedelőzködtünk

s kimentünk a nagyállomásra.

 

Ültünk sötétlő arccal

a kupék mélyén s némán

tettük meg a mintegy

negyven kilométeres utat.

 

A kísérőtanárok is kedvetlenek

voltak, még talán jobban is,

mint mi.

 

Sötétben érkeztünk haza,

egyetlen lámpa égett

a kisvárosi állomáson.

 

Hol voltatok? – kérdezte valaki,

amint lekászálódtunk

a vonatról.

 

„ A párizsi jégrevüben!” –

válaszolta a rizstelepi

gépész fia.

 

S zsebében némán

összegyűrte a jegyet,

 

amellyel

be nem léphet már többet

abba a másik világba,

soha.

 

PETŐFI ÉS A VENDÉGJÁTÉK

 

Kicsit olyan sután

festett az egész.

 

Az erdő fái

ki-kibillentek a helyükről.

 

A bokrokon látszott,

hogy kerítésfestékkel vannak

bemázolva.

 

A nap úgy fénylett,

mintha a bádogosnál

csináltatták volna.

 

Kukorica János amolyan

kicsi aszott öreglegény volt.

 

Mikor a rózsa berepült a tóba,

Iluska tollseprű szárnyain

úgy kelt ki a habokból

mint egy megzavart liba.

 

Aztán a végén

egy papírból kivágott alakot

toltak a függöny elé,

 

ő volt Petőfi Sándor.

 

A nagyvendéglőben akkor

már terítettek.

 

A vacsoraasztalhoz

odatolták Petőfit is.

 

Valaki egy krigli sört is

odaeröltetett a kezébe.

 

Aztán véletlen valahogy

lelocsolták borral

s elázott a figura.

 

„No nem baj!

Majd csinálok én holnapra

egy másikat”  –

 

mondta az egyik színész.

 

SORON KÍVÜLI ESET

 

A villanyszerelő odaerősítette

a vasmacskát a lábára és felmászott

az oszlop tetejére.

 

A következő pillanatban a nagy

hangszóró bömbölni kezdett

a piactéren.

 

A villanyszerelő ott maradt

még egy kicsit

az oszlop tetején.

 

Nézelődött le a magasból.

 

Látta a hússort a mészárszéknél.

És a kenyérsort a pékség előtt.

És a cukorjegyeseket a sarkon.

 

És akkor hirtelen a villanyszerelő

belekiabált valamit a hangszóróba.

Hogy mit, az nem hallatszott a bömbölésben.

Csak az látszott, hogy belehajol

a hangszóróba és mozog a szája.

 

Az iskola ablakai tárva-nyitva

voltak. A bömbölés behallatszott

az osztálytermekbe.

 

A padon, mindenki előtt kiterítve,

Kelet-Európa térképe.

 

Aztán a villanyszerelő

a vasmacskával puhán lépegetve

visszaereszkedett erre a földre.

 

Leült és nyávogni kezdett.

 

Másnap beszállították

a bolondok házába.




.: tartalomjegyzék