Székelyföld kulturális havilap - Hargita Kiadó

utolsó lapszámaink: 2019 - Május
2019 - április
2019 - Március
archívum ...

legújabb könyveink: Kisné Portik Irén – Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte
Ferenczes István – Arhezi/Ergézi
Petőfi Sándor – A helység kalapácsa
az összes könyveink ...

Székely Könyvtár:

Arcképcsarnok: Erdélyi magyar írók arcképcsarnoka

Aktuális rendezvények: 2016, március 4

bejelentkezés:

Online előfizetőink a lap teljes tartalmát olvashatják! Előfizetés!

kereső:
Általános keresés. Pontosabb keresésért kattintson ide!

Moldvai Magyarság: Kulturális havilap

partnereink:





















2010 - November
László Noémi

Tüske

1.

Ma gyávaságtól, gyűlölettől tartok,

miközben hosszú, kongó alagútban

keresem: miben akadt el a múltam,

mikor maradtak el a sziklapartok;

 

kerültem szerteszét futó fövenyre,

törtem, morzsoltam össze a gerincem,

ocsúdtam fel, hogy adott szavam sincsen,

hogy mindenből kiútat lesek egyre;

 

hogy mindig másban szeretnék lakozni,

hogy összecsap fejem fölött a vágyam

s a földre nem tudom magam lehozni;

 

keveset éltem, sokat kitaláltam,

s szerettem volna úgy összebogozni

a szálakat, hogy végüket ne lássam.

 

2.

A szálakat, hogy végüket ne lássam

gyors, könnyű ujjal karikába fűztem,

sorokba rendeztem és kibetűztem,

de hangom elveszett a szélzúgásban,

 

mert rohanó víz mellett álltam mindig

és vártam, hogy az idő jóra fordul,

hogy számban a homokszem nem csikordul:

simul, mint sűrű por, ha odahintik;

 

hogy a kötést, az oldást eltakarja,

hogy zúghasson tovább az életáram

bármerre, mikor bárki úgy akarja,

 

és inkább bámultam, mintsem vitáztam,

bámultam csendben mindenféle bajra,

gombolyítottam, így lett csigaházam.

 

 

 

 

 

3.

Gombolyítottam, így lett csigaházam,

hatalmam végtelen csepp otthonomban,

hol számtalanszor végleg összerogytam

és hittem jó pár tévút igazában,

 

ahova tudtam összegyűrve járni

és megtöltöttem mindenféle lommal,

ahol ki mertem mondani azonnal,

hogy én az áldást nem bírom kivárni;

 

gömbölyű váram, fényes menedékem,

bástyám és árkom, vagy amit akartok,

a hely, ahol még soha nem lett végem,

 

ahonnan nézve úgy tűnik: kitartok,

ha pusztulok is, valahogy túlélem –

mesélek még, miután kitakartok.

 

4.

Mesélek még, miután kitakartok:

mit szól a naphoz a gyümölcs a fán,

az árnyék hogyan bukik át magán,

miről beszélnek egymással a partok

 

amikor áll, majd árad a folyam,

az ösvényeket gomolyagba gyúrja,

leszáll a hold és halálpontosan

magát a táj ütőerébe fúrja,

 

hogy kicsordul az összes földi szín,

föltorlódik a világ szélein

és sustorogva sziklán szerteömlik,

 

aztán a víz színén továbbevez,

nyomában terjedő sötét neszez

a legmélyebben szunnyadó göröngyig.

 

5.

A legmélyebben szunnyadó göröngyig

szeretnék látni és belátni azt,

hogy ez a látás nem nyújthat vigaszt

és észleléstől nem juthat a könnyig,

 

nem oszthat semmit jóra-rosszra fel,

nem válogathat tetszése szerint,

a szem csak annyi: mindent megtekint,

a szív csak annyi: mindent megfigyel,

 

s a józanész majd valamit talál,

ami köré a világ összeáll,

ami alatt a világ összeroppan;

 

a józanész majd valamit levág,

hogy csökkenjen az összevisszaság –

és meghúzódik egy hideg sarokban.




.: tartalomjegyzék