Székelyföld kulturális havilap - Hargita Kiadó

utolsó lapszámaink: 2019 - Október
2019 - Szeptember
2019 - Augusztus
archívum ...

legújabb könyveink: Kisné Portik Irén – Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte
Ferenczes István – Arhezi/Ergézi
Petőfi Sándor – A helység kalapácsa
az összes könyveink ...

Székely Könyvtár:

Arcképcsarnok: Erdélyi magyar írók arcképcsarnoka

Aktuális rendezvények: 2016, március 4

bejelentkezés:

Online előfizetőink a lap teljes tartalmát olvashatják! Előfizetés!

kereső:
Általános keresés. Pontosabb keresésért kattintson ide!

Moldvai Magyarság: Kulturális havilap

partnereink:





















2010 - Július
Nagy Réka

Tanítói élettörténetek a 20. századból (Bálint Dezső - Kovács Piroska - Balázsi Dénes: Lámpások voltunk... Udvarhelyi pedagógusok élettörténete

Az utóbbi évtizedekben szemléletváltás figyelhető meg a társadalomtudományok területén. A vizsgálatok tárgyát hosszú időn keresztül az arctalan tömeg, a névtelen egyének meghatározott csoportja jelentette, a történelmet megélő és azt alakító cselekvő egyén vizsgálata háttérbe szorult. Hasonló kutatási gyakorlat jellemezte a néprajztudományt is. A néprajzi szakmunkákban egy hangtalan és névtelen kollektív csoport jelenítődött meg, amelyben a személy nem élhetett az önálló megszólalás lehetőségével. A szemléletváltás abban is megnyilvánult, hogy a kutatások a cselekvő egyénre irányultak, a kutatottak nevet, hangot és megszólalási lehetőséget nyertek.

Az Ozsváth Imola által szerkesztett és kísérő tanulmánnyal ellátott Lámpások voltunk… kötet a mindennapokat, a 20. század meghatározó eseményeit megélő és alakító személyeket állítja a figyelem középpontjába, amikor három udvarhelyszéki pedagógus élettörténetét teszi közzé. A kötet hiánypótló dokumentumanyagot szolgáltat a néptanítók azon csoportjáról, amelynek tevékenysége nagymértékben alakította egy-egy lokális közösség életvilágát az elmúlt században. A három pedagógus élettörténetének dokumentumértékét külön emeli az a tény, hogy reflektálnak a diktatúra időszakára, arra az időszakra, amelyben a hivatalos dokumentumok jelentős része nem beszél a valós társadalmi gyakorlatokról, arra az időszakra, amelyre a hallgatás, az információk elferdítése, manipulálása volt jellemző.

A Lámpások voltunk… kötet a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem Magyar Néprajz és Antropológia Tanszéke doktori iskolájának oktatói és hallgatói által 2008-ban elindított Emberek és kontextusok forráskiadvány-sorozat 3. köteteként jelent meg. A kezdeményezés célkitűzése olyan források megjelentetése és értelmezése, amelyek segítik a széles olvasóközönséget, a kutatókat a kultúra és a társadalom megértésében, az összefüggések feltárásában.

Nem egyedülálló kezdeményezés az Emberek és kontextusok sorozat, hiszen 2001-ben kötet készült erdélyi lelkészek élettörténetéről (Becze Márta­–Keszeg Vilmos [szerk.]: Palástban. Lelkészek szórványban), 2005-ben népi specialisták élettörténetét feltáró és értelmező kötet készült el (Keszeg Vilmos [szerk.]: Specialisták. Életpályák és élettörténetek. I–II.), 2008-ban pedig a néptanítókról jelenet meg tanulmánykötet és forráskiadás (Ozsváth Imola [szerk.]: Néptanítók. Életpályák és élettörténetek).

 

Az Emberek és kontextusok sorozat igényes kiadásban jelenik meg. A szerkesztés elsődleges szempontja a tárgyalt kötet esetében is az olvashatóság, a befogadás megkönnyítése volt, amelyhez a szövegértést segítő magyarázó jegyzetek, az alapos munkát tükröző mutatók is hozzájárulnak. Az egyes élettörténeteket gazdag dokumentumértékű fotótár is követi. A kötethez DVD-melléklet tartozik, amely tovább gazdagítja az érdeklődő olvasó lehetőségeit.

A Lámpások voltunk… kötet Bálint Dezső tanító élettörténetének közlésével indít. Bálint Dezső 1929-ben született Székelyszentmiklóson. Elemi iskoláit szülőfalujában végezte el, majd megszakítással 1951-ben szerzett tanítói képesítést a székelykeresztúri unitárius gimnáziumban. Rövid tanítói tevékenységét három éves katonai szolgálat követte, majd nyugdíjazásig tanítóként dolgozott Pálfalván, Székelyszentléleken, Székelyudvarhelyen. Élettörténetének megírását 1998-ban kezdte el, amelynek szövegét haláláig, 2006-ig folyamatosan gondozta. A kötet DVD-mellékletben teszi közzé kéziratát.

Bálint Dezső élettörténetének a megírását a számvetés, a tudás megőrzésének és átadásának szándéka motiválja. Életének egyes szakaszait külön fejezetben jeleníti meg élvezetes stílusban. A gyermekkori emlékek megidézése során megelevenítődik szülőfalujának életvilága, életének eseményeit a közösség életébe ágyazva mutatja be. Egész életét meghatározó hivatásából adódóan részletesen megemlékezik gyerekkorának iskolai légköréről, a tudás megszerzésének forrásairól, tanítóiról. Külön fejezet szól a székelykeresztúri diákévekről, ahol megelevenednek a bentlakásos élet beavatási szertartásai, kirajzolódnak az egyes korosztályok közötti összetett hierarchikus viszonyok, megjelenítődnek a hatalomváltásokból eredő kényszerhelyzetek, megoldási és túlélési lehetőségek. A katonaság időszakát megidéző fejezet betekintést nyújt egy zárt, szigorú szabályokra épülő világba, ahol az élettörténet írója kisebbségiként kellett igazodjon a hatalom nyelve által előidézett helyzetekhez. A falusi tanítók mindennapjait több történet is felidézi. „Az oktató-nevelő munka zsákjába minden belefért. Nem volt olyan feladat, amit ebbe bele ne lehetett volna dugni. Nehéz volt a zsák, de cipelni kellett, mert bármikor kijöhetett a brigád.” (155) Élettörténetének ebben a részében Bálint Dezső egy olyan korszakot idéz megkapó őszinteséggel, amelyről hiányos tudás él a köztudatban, s amely generációk életére maradandó hatást gyakorolt. Élettörténeti írását a szerző felesége halálával, a halál közelségével való számvetéssel zárja. Életének eseményeit megidéző szövegét követi az általa összeválogatott fényképek révén megelevenedő élettörténet, amelyet magyarázó szövegekkel látott el. A kötet szerkesztője ezt követően teszi közzé a Bálint Dezső írásos hagyatékában fennmaradt alkalmi beszédeket, köszöntőket, bejegyzéseket.Ezt követi az Ozsváth Imola által összeállított Élettörténet képekben.

A kötet második része Kovács Piroska életébe enged betekintést. Az élettörténet megfogalmazására a kutató részéről érkező felkérés eredményeként került sor. A többszöri találkozást követően 2007-ben valósult meg a biográfia rögzítése. Az Ozsváth Imola által rögzített és a kötetben közölt élettörténet a konzultációk során nyerte el végső formáját.

Kovács Piroska 1932-ben született Máréfalván. Az elemi osztályok elvégzését követően a székelyudvarhelyi tanítóképzőben szerzett tanítói oklevelet. Életét, tanulmányainak elvégzését nehezítette családjának kuláklistára kerülése. Pedagógusi pályáját Szentegyházán kezdte, majd 1966-tól szülőfalujában tanított. 1978-ban nyugdíjazták. Életének ezt a mozzanatát sorseseményként élte meg. A megváltozott életformára adott válaszként a közösségi életben vállalt meghatározó szerepet. Felvállalta a lokális hagyományok védelmét, a faluturizmus megalapozását és működtetését, tájházat hozott létre, konferenciákat szervezett, néprajzi gyűjtőmunkát végzett, publikált. A tanítónő élettörténete szemléletesen példázza, hogy a néptanítói feladatkör nem ér véget a nyugdíjazással, hanem élethosszig tartó feladatkört jelent. Kovács Piroska élettörténetét a tanítás, az iskola életére történő reflektálás, a közéleti szerepvállalás dominálja, amelyet egyrészt a kutatói érdeklődés is magyaráz és meghatároz. A székelykaput turistaként csodáló, szemlélő előtt a közzétett élettörténetben feltárul az az életpálya, az a háttérmunka, annak a cselekvő személynek az arca és munkássága, amely alakítja, kialakítja azt a teret, amelyet a turista szerepében adott esetben használunk. Az élettörténet melléklete tartalmazza a tanítónő publikációs jegyzékét, a személyéről és munkásságáról szóló írások jegyzékét, valamint a jelentősebb kitüntetések, elismerések fényképes reprodukcióját. Kovács Piroska élettörténetét szintén az élettörténetet képekben megalkotó szerkesztői fényképes dokumentáció követi.

A tanítói élettörténetek sorát Balázsi Dénes élettörténete zárja. A közölt élettörténet rendhagyó módon több, különböző helyzetben és időben készült biografikus szöveg egybeszerkesztésének az eredménye. A szövegek közlésének ez a gyakorlata lehetőséged ad az élettörténeti szövegek összehasonlítására, a használatban lévő, közlési helyzetekhez kötődő szövegek működési sajátosságainak a megfigyelésére. Az élettörténet gerincét a 2005-ben Sólyom Andrea szociológus és P. Buzogány Árpád szakreferens által készített interjú képezi, amelyet Ozsváth Imola jegyzett le. A kötet szerkesztője 2007-ben kereste meg a tanítót és készített újabb interjúkat, rögzítette a szerző önéletrajzi jellegű írásait.

Az 1936-ban született Balázsi Dénes élettörténete szemléletesen jelzi azokat a kényszerhelyzeteket, konfliktusokat, választási lehetőségeket, amelyet a diktatúra viszonyrendszere alakított ki. Élettörténetében egy boldog gyerekkor képe rajzolódik ki, amelyben a családnak, az apa suszterműhelyének, a tanító alakjának tulajdonít meghatározó szerepet. Szándéka ellenére került a székelykeresztúri tanítóképzőbe, ahol 1954-ben szerzett tanítói képesítést. Rövid tanítói tevékenységet követően 1956-ban felvételizett a kolozsvári unitárius teológiára. A Kolozsváron szerzett élmények felelevenítése során az olvasó betekintést nyerhet a korszak bizonytalan egyetemi légkörébe, a magyar irodalmi élet működésébe. A teológia elvégzését követően 1960-tól Székelyszentmihályon lelkész, majd a segesvári téglagyárban dolgozik szakképzetlen munkásként. Pályamódosítási szándéka ellenére ismét visszatér a tanügybe, ahol nyugdíjba vonulásáig tanít. Élettörténetében, a megelőző két élettörténethez hasonlóan, ismét visszatér a tanítói feladatkör sokoldalúságának és az ebből adódó konfliktushelyzeteknek a motívuma. A nyugdíjazás Balázsi Dénes esetében sem jelenti az aktív, közösségi életforma feladását. 1977-ben tájházat alapít, néprajzi gyűjtőmunkát végez, monográfiát ír. Az élettörténetet szintén a kitüntetések, elismerések dokumentumai, a kiadványok jegyzéke és a fényképekből felépülő élettörténet zárja.

A kötet forrásközlését Ozsváth Imola kísérő tanulmánya zárja, amelyben a téma szakavatott ismerőjeként értelmezi a kötetben közzétett élettörténeteket. Tanulmányában elhelyezi a pedagógusi életpályát mint kutatási témát a tudomány rendszerében, összefoglalja a médiában megjelenő, a pedagógusi életpályára vonatkozó motívumokat, utal a témát érintő megjelent memoárokra és biografikus szövegekre. Munkájának bevezető részét követi a tágabb kontextus, Udvarhelyszék bemutatása, valamint a közölt élettörténetek kontextusának az ismertetése. A tanulmány konkrét értelmező részében a pedagógusi életpálya sajátosságait részletezi (motiváció, felkészülés, fordulópontok, a szerepkör alakulása a 20. században, életforma, kapcsolatrendszer). A tanulmány a pedagógusi hivatásra fókuszálva eredményesen kiegészíti, segíti a forrásszövegek olvasását, ugyanakkor nem zárja ki az eltérő megközelítésű olvasatok lehetőségét sem.

A Lámpások voltunk… kötet olyan igényesen közzétett hiánypótló forrásanyagot állít a széles olvasóközönség, valamint a szakmai nyilvánosság elé, amely eredményesen használható eltérő szempontú kutatások esetében is. A kötetben az egyéni élet nézőpontjából elevenedik meg a 20. század minden meghatározó történésével együtt. Az élettörténetek olvasója egy sokak által megélt, mások számára ismeretlen világnak lehet a szemlélő résztvevője, egy magával ragadó élmény részese.




.: tartalomjegyzék