Székelyföld kulturális havilap - Hargita Kiadó

utolsó lapszámaink: 2019 - Június
2019 - Május
2019 - április
archívum ...

legújabb könyveink: Kisné Portik Irén – Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte
Ferenczes István – Arhezi/Ergézi
Petőfi Sándor – A helység kalapácsa
az összes könyveink ...

Székely Könyvtár:

Arcképcsarnok: Erdélyi magyar írók arcképcsarnoka

Aktuális rendezvények: 2016, március 4

bejelentkezés:

Online előfizetőink a lap teljes tartalmát olvashatják! Előfizetés!

kereső:
Általános keresés. Pontosabb keresésért kattintson ide!

Moldvai Magyarság: Kulturális havilap

partnereink:





















2010 - Augusztus
Balássy Enikő

"Kincsásó" könyv (Láng Benedek–Tóth G. Péter: A kincskeresés 400 éve Magyarországon)

A magyar néprajz néphittel kapcsolatos szakirodalmában több munka foglalkozott többféle megközelítésben a kincskeresés témájával. A néprajztudomány nagy szintézise, a Magyar Néprajz néphitet, népi vallásosságot és népszokásokat ismertető VII. kötete (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1990) a paraszti mitológiáról és mágiáról készített szintézist az addig megjelent, e témával kapcsolatos szakirodalom alapján. A Magyar Néprajzi Lexikon III. kötetében (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1987) kincs címszó alatt szintén rövid összefoglalását találjuk mindannak, amit a néphitben szereplő kincsről, kincskeresésről, kincsásókról tudnunk kell. A kincskeresés témája különféle magyar néphit-monográfiák adattárában is megjelenik (Pócs Éva 1964, Barna Gábor 1979). A Benedek Elek által gyűjtött és feldolgozott székely népmondákban a kincsőrző szellemmel meseszerű szövegekben találkozhatunk.

 

A kötet 2009 októberében látott napvilágot Láng Benedek és Tóth S. Péter szerkesztésében és a magyar nép hiedelemvilágának egy kevésbé tanulmányozott szegmensét, a kincskeresés témakörét járja körül. A témát írott források tükrében, 400 év történelmébe ágyazva mutatja be. A könyv Budapesten, a Fontes Ethnologiae Hungaricae VIII. sorozatában, a L’Harmattan Kiadó gondozásában jelent meg.

Úttörő jellegű munkáról van szó, hiszen a kincskeresés mágiájának eddig csak alkalmanként kutatott válfajait és csak esetenként kiadott forrásait mutatja be, éspedig a kincskereső kézikönyveket. Olyan kutatómunka eredménye tehát, amely a magyar nyelvterület különböző könyvtáraiban és levéltáraiban fellelhető kincskereső kézikönyvekből közöl részleteket, a kincskereső kézikönyvek használatára fényt derítő peres forrásokat, levélrészleteket gyűjti egy kötetbe.

A kötet kettős tagolású. A Bevezető a szerkesztőpáros tanulmánya, ezt követi a Kincskereső kézikönyvek cím alatt közölt szövegtár, amely egyrészt különféle kincskereső kézikönyvekből mutat be magyar, német és latin nyelvű szövegeket, másrészt büntetőper-szemelvényeket is tartalmaz. A kötet helynév-, személy- és tárgymutatóval, illetve egy angol nyelvű rezümével zárul.

A Bevezető a kincskeresés történetét tekinti át a XVI. századtól a XIX. századig. Míg a XIV–XV. századból fennmaradt kéziratok a természetes mágia, a talizmánmágia és a jövendőmondás módszereire reflektálnak, addig a XVIII–XIX. századbeli szövegek jelentős része a kincskereséssel foglakozik. A tanulmány szerzői azt követik, hogy az adott kor társadalmi körülményei hogyan befolyásolják a kincskereső szövegek népszerűségét olyan mértékben, hogy azok a XVIII–XIX. században szinte egyeduralkodóvá válnak más mágikus szövegekkel szemben.

Varázskönyvről legkorábban Nagy Lajos király könyvtárából van tudomásunk. Hunyadi Mátyás számára Marsilio Ficino, a firenzei filozófus dedikált mágiával kapcsolatos művet, de Jagelló Ulászló udvarából is maradt fenn alkímiai értekezés. A középkori Magyarországon a jövendőmondás témájához tartozó kézikönyveket is másoltak. Az egyetlen, kincskereséssel kapcsolatba hozható középkori forrás nem magyar nyelvterületen keletkezett, de a magyar királyként is uralkodó Ulászló király könyvtárába tartozott. A XVI. századtól kezdve aztán egyre nagyobb számban maradtak fenn olyan kéziratok, amelyek Magyarországon keletkeztek. A kincsek mágikus eszközökkel történő keresése a XVI. században a fejedelmi udvarokban is divatos volt, mivel a mágia „szakértői” és a tudósok kihasználták a határtalan hatalomvágyat és pénzéhséget. A XVII. században keletkezett a Debrecenben talált magyar nyelvű Tudás könyve, amely teljes egészében a varázslásról szól. E században már teljes köteteket szántak a varázslás témájának, és e témán belül egyre jellemzőbbé vált a középkorban ritka mágiatípus, a kincskeresés. A kincskeresés a XVIII–XIX. századból nagy számban fennmaradt varázskönyvek domináns témájává vált.

A kötetet nyitó tanulmány a szövegek szerkezetét és tartalmát ismerteti, valamint azok keletkezésének hátterét, körülményeit, a szövegek szerzőit, keletkezését. E forrásokból megismerkedhetünk a kincskeresés módszertanával, technikájával, a kincskereséshez kapcsolódó eszközökkel (kristály, tükör, vessző, gyertya, mákolajjal kent köröm), szövegekkel (ráolvasás, ima, evangéliumrészletek), ábrákkal (varázskörök és más szellemidézésre szolgáló ábrák), szereplőkkel (pl. szűz leány, lelkében és testében megtisztult kincskereső), a kincskeresés végrehajtásához javallott helyszínnel és napszakkal. A szerzők arra keresik a választ, milyen viszony áll fenn a kincskeresés és a vallásos rítusok között. A kincskeresés és a vallás kapcsolatára vonatkozóan a szerzők véleménye, hogy a kincskereső kézikönyvekben bemutatott módszerek a „keresztény köntösbe bújtatott mágiához”, a rituális mágiához sorolhatók. A szövegeket csupán elmondásuk célja, a kincs fellelése, a kincset őrző szellemek eltávolítása különbözteti meg a liturgikus szövegektől.

Végül tudomást szerezhetünk a kincskeresők személyéről, akikről maguk a kincskereső kézikönyvek közvetlenül csak nagyon ritkán tájékoztatnak. A XVII. századi boszorkányperek anyagából olyan nézőasszonyok, magukat „tátosnak” nevező asszonyok, „ámétó asszonyok”, bűvésztrükkökhöz értő kézművesek, parasztok, pásztorok és más  specialisták neve kerül elő, akik a vád szerint kincskereséshez is értettek. A XVIII. századi Magyarország demográfiai helyzetéből adódóan az ország területén sok az „idegen”,  kóborló életmódot folytató vándorló cigány, leszerelt katona, szerencséjüket kereső szegény, szökött jobbágy. Közülük sokan keverednek boszorkány- és varázsló-perekbe.

Megfigyelhető, hogy a XV. századtól a XIX. századig a kincskeresést gyakorló személyek státusa fokozatosan lefele ereszkedik a társadalmi ranglétrán. A késő-középkorban a specialisták fejedelmi udvarokban alkalmazott értelmiségiek, a XVI. Századtól, a magyar nyelvű varázskönyvek számának növekedésével párhuzamosan, a deák, majd az obsitos katona, a vándorcigány veszi át a kincskereső szerepkörét. A XIX. század végére az egyre inkább népszerű varázskönyvek szinte mindenki számára elérhetővé teszik a mágikus módszereket. A kincsásás történetében egy másik változás is tetten érhető. A boszorkánysággal és varázslással vádoltak elleni jogi eljárások enyhülnek: 1758-tól csökkent a tortúra-ítéletek száma, 1768-tól a bíróság már ki sem szabta a kínzást, míg végül 1791-re fokozatosan eltűnt a gyakorlatból a kínvallatás. Míg a mágikus tevékenységet előbb vétekként tartották számon, az fokozatosan elmebajjá, képzelgéssé és végül csalássá értelmeződik át. Így a kínvallatás, vizsgálati fogság, halálbüntetés helyét fokozatosan átveszi az anyagi kártérítés, a testi fenyítés, a pénzbüntetés, vagy akár elmegyógyintézeti kezelés.

A kötet második része a Kincskereső kézikönyvek szövegtára. Az eredeti kéziratok levéltárak és könyvtárak kézirattárában lelhetők fel. A latin és német nyelvű szövegeket a szerzők átírás nélkül, csupán szerkezetbeli (lapszéli jegyzetek szövegbe helyezése), a központozást érintő módosításokkal közlik, a magyar nyelvű szövegek hang- és szóalak átírással kerülnek kiadásra.

A szövegtár első részében szerepelnek egy XVIII. századi „kassai” kézirat részletei, melyben a szerző Szent Kristóf imádságát ajánlja a mágikus kör használata közben, a Veisz József obsitos katonánál talált kéziratos varázskönyv 1780-ból, a bajorországi Erhárdus mester kincskereső kézikönyvének magyar nyelvű fordítása a XIX. század elejéről. A szövegtár második része forrásokat tartalmaz: magyar nyelvű levélfogalmazványt, kolozsvári törvényszéki vizsgálat-részletet, mely a vádlott „kincsásó” könyvére utal, részletet egy varázskönyvével kincset ásó obsitos katona vizsgálatának szövegéből.

Láng Benedek és Tóth G. Péter könyve érdekfeszítő és hasznos olvasmány mindazok számára, akik érdeklődnek a magyar hiedelemvilág iránt. A néprajzkutató új, értékes adatokat találhat benne a kincskeresés mágiatípusairól, képet alkothat a kincskeresés 400 évéről, a nagyközönség előtt pedig egy eddig ismeretlen terület, a hiedelmek világa tárul fel, miközben a peres forrásokat vagy éppen a kincskereső kézikönyvek szövegét olvassa.




.: tartalomjegyzék