Székelyföld kulturális havilap - Hargita Kiadó

utolsó lapszámaink: 2019 - Július
2019 - Június
2019 - Május
archívum ...

legújabb könyveink: Kisné Portik Irén – Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte
Ferenczes István – Arhezi/Ergézi
Petőfi Sándor – A helység kalapácsa
az összes könyveink ...

Székely Könyvtár:

Arcképcsarnok: Erdélyi magyar írók arcképcsarnoka

Aktuális rendezvények: 2016, március 4

bejelentkezés:

Online előfizetőink a lap teljes tartalmát olvashatják! Előfizetés!

kereső:
Általános keresés. Pontosabb keresésért kattintson ide!

Moldvai Magyarság: Kulturális havilap

partnereink:





















2010 - Szeptember
Borsodi L. László

Versek

Nem a miénk

 

Nem megyünk többé a törpe kertbe, nem ülünk le a kerti padra, sem az útszéli kövekre. Nem simul fűszál az arcunkhoz, nem mászik giliszta lábunkhoz.

Nem süt a nap, nem nyit ki a sarki bolt értünk, s hiába lessük, nem fordulnak vissza, nem néznek utánunk. Az ablakon – hittük, hogy – kilátunk, de az ablak alatt gyomokat indáz a föld, hát hiába próbálkoznánk, nem nyílna ki a kapu sem kezünknek.

Nem a miénk a kezünk, nem a miénk a lábunk. Lelkünkért istenek paroláznak, megy a kötélhúzás évek óta, pedig mi tudjuk: ha volt is, lelkünk messze. A testünket hagyta itt cserébe.

 

Kutyák

 

(Mint) sötét felhők a fák koronái. Léptek alatt túlérett bogyók sárgásbarnája freccsen. Valamikor itt állt a kert, itt ült a kerti padon. Mannatekintetét keresem a bokrok között, de mint az ösvény, amelynek a házig kellene vinnie, mindig elkerül.

Fésülködik a mező, borzongnak a dombok. Szél fúj. Hideg esőt szimatolnak kutyáim, az évek.

 

Vendég

 

Az ajtó nyitva, a vendégek messze járnak. Utánuk maradék, üresség. Nevetésük, illatuk, helyük az asztalnál, ahogyan emelik poharukat: emlék.

A ház körül nyargal a szél, a házon átragyog az alkony, és visszalopja magát az érkezés előtti várakozás csendje. Rátelepszik a bútorokra, hajadra, a térre, amelyben – tudod – immár magad vagy végleg, idegen, de legalábbis megtűrt, és a hegyek mögül a tél integet feléd.

 

Fekete-fehér

 

Feketében tesped a város, a hegyek felől homály közelít. Mielőtt megérkezne, kiver a fákon a fehér. Reszketésük porzik. Angyalt várnak, de az utakon senki. A hegyek felé nem visznek nyomok.

Hallgat a városon a fekete. Hallgat a fákon a fehér. Zárt ajtók, csukott pillájú ablakok mögött kik álmodnak? Föld alatt alszik a bogár, kéregben a szél.

Éjszaka van. Nappal van. Csupasz faágakon madarak. Pusztulni tanulnak.

 

A hátsó kijárat

 

Abban az utcában tizenhét ház van: udvarral, kerttel, hátsó kijárattal. Tizenhét házban tizenhét macska. Mindegyik a házban szereti, lógni a függönyön, lelopni az asztalról a másnapos ételt, padlón kushadni, ágyban fetrengeni, a gazdit kikezdeni, ha már két napja halott.

Tizenhét macskákajtókon kisurrannak, utcára rohannak. A hátsó kijáraton, természetesen, de nem egyszerre. Tizenhét macskák minden kapualjat, zugot ismernek, érzik a lépcsők fordulóját.

Azokban a napokban utcádban kóborolnak, kertedhez simulnak, kapudra vadásznak, éjeken át figyelőznek, zárt ajtódon átsuhannak, ágyad mellett kaparásznak.

Mire mozdulnál, nincsenek sehol. (A hátsó kijáraton elillantak.)




.: tartalomjegyzék