Székelyföld kulturális havilap - Hargita Kiadó

utolsó lapszámaink: 2019 - Május
2019 - április
2019 - Március
archívum ...

legújabb könyveink: Kisné Portik Irén – Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte
Ferenczes István – Arhezi/Ergézi
Petőfi Sándor – A helység kalapácsa
az összes könyveink ...

Székely Könyvtár:

Arcképcsarnok: Erdélyi magyar írók arcképcsarnoka

Aktuális rendezvények: 2016, március 4

bejelentkezés:

Online előfizetőink a lap teljes tartalmát olvashatják! Előfizetés!

kereső:
Általános keresés. Pontosabb keresésért kattintson ide!

Moldvai Magyarság: Kulturális havilap

partnereink:





















2011 - Január
Jánó Mihály

Kelemen Lajos (1877–1963) naplójegyzetei az erdélyi falfestményekről

Közleményem az erdélyi magyar műemlékvédelem és művészettörténet-írás kiemelkedő egyéniségének, Kelemen Lajosnak hatalmas napló anyagára támaszkodik, amelynek Kolozsváron, nagy részét az Állami Levéltárban és kisebb töredékeit az Unitárius Egyház Gyűjtőlevéltárában őrzik. Az Állami Levéltárban az 593-as fond (Fond personal Lajos Kelemen) tartalmazza Kelemen Lajos személyes iratait: az 1894-től 1938-ig terjedő naplójegyzeteit, levelezését, számtalan, különböző témájú följegyzését, valamint rajzokat és fényképeket. Az utóbbiak a levéltár raktárhelyiségének (korábban börtön) életveszélyes állapota miatt, 2009 márciusában sajnos, még nem álltak a kutató rendelkezésére. Az Unitárius Egyház Gyűjtőlevéltárában fellelhető naplójegyzeteket és műemlékvédelemmel kapcsolatos kéziratokat, 2001-ben, a levéltár rendezésekor, Kelemen Lajos hagyatéka jelzetű dobozokban tárolták. Az Állami Levéltárban, a napló mellett sikerült még átnézni Balogh Jolán és ifj. Nemes Ödön Kelemen Lajoshoz írt leveleit.

Az 1894 és 1896 közötti hézagos jegyzetekben, már az első oldalak egyikén falképes templomokról esik szó: (1894) „december 27-én voltunk Szentkirályt Nemes Ödönnel. A tanár úr küldött az unitárius espereshez, hogy a nyárádszentlászlói és nyomáti unitárius eklézsiáknál közbejárjon a falfestmények dolgában. Igen szívesen fogadtak és az esperes a fentieken kívül még, a szentgerlicei és nyárádszentmártoni templomokra is megígérte. közbejárását.”                                                                                                        Marosszentkirályra id. Nemes Ödön tanár úr küldte ki a fiát és annak barátját, a 17 éves Kelemen Lajost, akik Orbán Balázs és Rómer Flóris könyvei[1] nyomán már októberben felkeresték a gogánváraljai templomot és rajzokat készítettek a festett, kazettás mennyezetről. Id. Nemes Ödön ebben az évben már közölt egy hosszabb írást a székelyföldi freskókról és az ezekről készítendő másolatokat felajánlotta az ezredéves kiállítás számára. Rajzaira azonban a kiállítás szervezői nem tartottak igényt, két okból: egy részből Nemes az eredeti rajzokat visszakérte volna,[2] más részt a kiállításon végül csak a Huszka József által készített székelydályai másolatokat használták fel belső dekorációként.[3] Ennek ellenére a marosvásárhelyi csapat tovább is kutat a régi falképek iránt. Kelemen – általam ismert – naplójából ezek az évek hiányoznak, később közölt tanulmányaiból tudjuk viszont, hogy sorban fedezik fel a marosszentkirályi (1894), a marosszentannai (1895), és a nyárádszentlászlói (1896) falfestményeket. 1897 májusában, id. Nemes Ödön egyetlen Kelemen Lajoshoz írt leveléből – Kelemen ekkor már kolozsvári egyetemi hallgató – arról értesülhetünk, hogy szívesen kimenne Küküllővárra, a nemrég előkerült falfestményeket lerajzolni. A küküllővári református templom intercesszió falképéről aztán sikerült egy kis vázlatot készítenie, amelynek egy ismeretlen rajzoló (Bauer) által kidolgozott változatát 1977-ben, B. Nagy Margit közölte a Kelemen Lajos tanulmányaiból összeállított kötetben.[4]

A napló szerint, Kelemen Lajos 1898. június 30-án hazautazik Marosvásárhelyre. Első dolga felkeresni a barátját, akinek hosszan és lelkesen ecseteli, mennyire fontos volna „Orbán Balázs módszerével” a vidék műemlékeiről rajzokat és rövid leírásokat készíteni, amelyeket a történész tanára, Márki Sándor segítségével elhelyezhetnének az Erdély részi Kárpát-Egyesület Értesítőjében, az Erdély című folyóiratban.

Július 25-én levelet ír Nemes Ödönnek Sövényfalváról. A levél legfontosabb részeit bemásolja a naplójába:”/…/ majd elfelejtettem megírni, hogy a tegnap /…/ átutaztam Küküllőváron. Nem az utazásért, hanem a templomért írom. Az embernek fáj a szíve, mikor ezt a sok gyönyörű rajzolnivalót látja. Most csak az útról láttam a templomot, s már messziről villogó új pléh fedelét. /…/ attól tartok, hogy az új fedelezéssel a torony oldalán, a templomfedél alatt lévő még ép és soha be nem meszelt óriási tatár fejet – melyről neked a tavaly beszéltem – bemeszelték, vagy leverték. /…/ Még csak az bíztat, hogy a pap Bethlen Gábor arcképének tartotta, s ezen a jusson lehet, hogy megmenekült a pusztulástól./…/. A tavaly itt járt régészek egészen elfelejtkeztek az egyházi edényekről, s arról az egyszerű, de igen régi kétüléses, gótikus székről, mely a hajóban van. Ezek a templomajtóval s díszes ablakaival együtt téged várnak kedves barátom.” És sorolja mindazokat a templomokat, berendezéseket, amelyeket Nemes „szép rajzoló tehetségével” lerajzolhatna.

Nemes pár nap múlva válaszol. „Igen szépen és kedvesen ír. Ide kellene írnom levelét” – jegyzi fel Kelemen a naplóban. Mivel megőrizte a levelet idézni tudjuk Nemes leveléből a fontosabb részeket: „Kedves leveled vétele igen megörvendeztetett s főleg benne az, hogy Te azzal az igazi lelkesedéssel vágyódsz, törekedsz arra, hogy ami szép, érdemes és kulturális jellegű, a mi szerénységünkhöz mérten reprodukáljuk. /…/ Hiszen tudom én is, hogy nap- nap (után) fogy az efféle, így újabban a Berekeresztúron lévő is le van bontva, alakítják tornyostól. Éppen a leveled vételekor gondolkoztam, hogy hol lehetnek a meglévő vázlatok. Meg van az ádámosi teljesen, a gogánváraljai a te beosztásod szerint, s abból a két első, a püspök és Szent Hubertus kidolgozható körrajza és kissé színezve. /…/ Csak azt sajnálom, hogy az ádámosi szép faragott gót díszítésű pad nincs levázolva, ha tehetnéd jó volna az alakját meg a nevezetesebb szalagot levennéd akárhogy – mondanád s így annak nyomán biztosan valamiképp lerajzolnám. Ha ez, meg néhány marosmenti meg lenne, hiszem, megelégedne professzorod, s a mi vágyunk is időlegesen ki volna elégítve.”

Augusztusban együtt járják be a vidéket, templomokat, festett fa berendezéseket rajzolnak. Nyárádszentlászlóra Kelemen egyedül megy ki: „Voltam a templomban is. A falképek be vannak meszelve, csak Jézus áll még meztelenül a szentély boltozatán.” olvassuk a naplóban.

Az egyetemi év kezdetére biciklivel karikázik fel Marosvásárhelyről Kolozsvárra, számtalan rajzvázlattal a táskájában, amelyeket boldogan mutat meg Márki Sándor tanárának és Szádeczky Lajosnak az Erdélyi Múzeum-Egyesületnél, aki felkérte, hogy írjon jelentést a mennyezetfestésekről vagy tartson előadást a szakosztály gyűlésén.

1898. október 18-án jegyzi be naplójába: „Ma jelent meg az Erdélyi Múzeumban a Farkas-utcai református templom falkép töredékeiről írott néhány sorom.”Ez a néhány sor Kelemen Lajos első, műemlékekkel kapcsolatos közleménye.[5] Pár nappal később egy hosszabb írást küld Hampel Józsefnek, az Archeológiai Értesítő számára, amelyben a kozmatelki és mikefalvi templomok rombolásáról számol be. Naplójába bemásolja a kísérő levelét, majd a Hampel válaszát, aki újabb cikkek megírására biztatja. Erre nem kerül sor, azonban egyik decemberi levelében részletesen ír Hampelnek a marosszentkirályi templomról és annak falképeiről. Ugyanott számol be arról, hogy milyen falképmásolatok vannak id. Nemes Ödön birtokában. Ezt a levelét nemrég közöltem a marosszentkirályi falképek kutatástörténetében.[6]

A napló ezután évekig hiányos, viszont a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Tervtárában őrzött egyik 1899 júliusában kitöltött törzsíven felbukkan a fiatal tanárjelölt aláírása. Itt írja le röviden a Műemlékek Országos Bizottsága tájékoztatására a nyárádszentlászlói, marosszentkirályi és az ádámosi templomok adatait, ezek között a két előbbi templom falképeit, jelezve, hogy a másolatokat Id. Nemes Ödön elkészítette.

Ezután már csak 1902. június 19-én jegyzi fel: „/…/délután megláttam, hogy a Mátyás király szülőházában kőművesek vannak. Én is elmentem oda s összejártam az egész épületet. /…/ Vizsgáltam, hogy nincsenek-e esetleg falképek, de nem voltak.”

Id. Nemes Ödön 1902-ben bekövetkezett halála után a rajzait, mindenekelőtt a falképekről készített vázlatait Kelemen Lajos igyekezett megvásároltatni az Erdélyi Múzeum-Egyesület számára. Ebben az ügyben több levelet írt barátjának ifj. Nemes Ödönnek, akinek a válaszaiból kiderül, pontosan hány falkép másolat készült, és milyen módon, azaz, hogy a tanár úr elkészítette a vázlatokat és azok nagy részét a gyermekei, Ödön és Kata színezte ki. 1902 júliusában ifj. Nemes Ödön. a következő rajzokról ír: „Marosszentkirály 2 lap teljesen kidolgozva, 1 kidolgozatlan, vázlat. Marosszentanna 1 lap teljesen készen, Nyárádszentlászló 2 lap vázlatok, Berethalom 1 lap készen, Küküllővár 1 lap vázlat, Nagyölyves, 1 kidolgozva, de ez már szerepelt lapban” Ezeknek egy részét B. Nagy Margit[7] és VătăşianuVirgil[8] közölte. Ma az eredeti rajzok valószínű a kolozsvári levéltár raktáraiban lappanganak.

A naplóban a következő falképes feljegyzés 1910-ből származik. Novemberben az Erdélyi Múzeum Régiségtára megbízásából Aranyosgerenden jár, ahol a református templomban épp érkezése előtt meszelték be a falfestményeket.

Az 1910–1920-as évek naplófeljegyzései a politikai események és gyökeres változások rögzítése mellett sűrű adatokat tartalmaznak Kelemen műemléki tevékenységéről is. Falfestményekről 1922-ben emlékezik meg újra: „/…/ július 2-án voltunk kint Nagyszováton, egyházközségi közgyűlésen. Én előadást tartottam a szováti templomról és az unitárius egyházközség legrégibb múltjáról, a református egyházközség megalakulásáig, tehát a XVII. század második részéig /…/ a templomot zsúfoltig megtöltött közönség, mind az ottani szép számú intelligencia, mind a falusi földműves magyar nép igazán feszült figyelemmel hallgatott. Igazi erkölcsi sikert arattam. Mennyire szüksége volna egyebütt is a népnek múltja megismertetésére, emlékei, épületei megmagyarázására és megszerettetésére. De ehhez legalább is olyanféle tanultságú és előadó emberre volna szükség, mint legalább én is vagyok, hogy faluról-falura járva végezzék a megszerettető és ébresztő munkát. Egy évtized alatt óriási eredményeket lehetne így elérni. De most oly kevés emberünk van s jövő nemzedéket nevelni rettenetes nehéz erre a feladatra.”

Magyarszováthoz kötődik a napló, következő, falképekről szóló bejegyzése is 1925. szeptember 16.: „Tegnapelőtt este érkeztem vissza Szovátról, hova az ott fölfedezett falfestmények miatt mentem ki. /…/ A templomhoz menve rögtön láttam, hogy a freskókból kikerült részletek csak töredékek. Akkor csak a hajó északi oldalán volt két helyen nagyobb terület kibontva. Rögtön megvizsgáltam a falakat, pár részletet lejegyeztem s másnap lerajzoltam, amint tudtam a kibontott részleteket.” Kelemen a felfedezésről előbb egy rövid híradásban számolt be, majd a Pásztortűz c. folyóiratban közölt nagyobb tanulmányt a templom történetéről, a falképek témájáról és a megrendelő Suky-családról, Tóth István festőművész freskókról készült rajzaival együtt.[9] A napló nem szól a tanulmány közzétételéről. Számba véve Kelemen Lajos falképes témájú közleményeit, ma már megállapítható, hogy ez az egyetlen terjedelmesebb írás, amelyet közölt az általa ismert erdélyi falképekről.

A napló ezekben az években gazdag anyaggal szolgál mindannak a hátteréről, amelyek Kelemen Lajos és mások műemléki kutatásairól szóló közleményekben időközben napvilágot láttak. Különösen érdekes annak az átfogó munkának a folyamatos feljegyzése, amelynek során Kelemen Lajos ösztönzésére Tóth István, Keöpeczi Sebestyén József és Debreczeni László műemlékeket kutat, rajzol és publikál. Ugyanígy felmérhető az is, mennyire fontos, mondhatni nélkülözhetetlen szerepet játszott Kelemen Lajos a magyar és román művészettörténészek erdélyi kutatásaiban a levéltári források ismerete által az 1920-as éveket követő évtizedekben.

Mindebből a naplóban a Balogh Jolánnal való kapcsolatáról olvasható a legtöbb feljegyzés. 1930-ban ismerkedtek meg a Szépművészeti Múzeumban, amikor Kelemen Lajos Budapestre utazott a régi egyházművészeti kiállítás megtekintésére. A következő évben Balogh Jolán és Balogh Ilona erdélyi kutatásainak kezdetén számtalan adattal segíti a két kutatót, majd 1933 és 1934 nyári hónapjaiban együtt járják be Kolozsvárt valamint a város közelében található kastélyokat és templomokat. A közös utazások során a történész-levéltáros Kelemen Lajos művészettörténeti ismeretei látványosan gyarapodtak, naplójában és kisebb közleményeiben olyan szakkifejezésekkel kezdi leírni egy-egy épületrészlet stílus és formajegyeit, amelyeket addig nem használt.

Az 1930-as évek elején a naplóban régi falfestményekről alig esik szó. Ezzel szemben Balogh Jolán leveleiben egyre gyakrabban olvashatunk falképekkel kapcsolatos kérdésekről. Egyik, 1933-ban kelt levelében többek között röviden kitér a székelydályai szentély festett címereire, amelyek között az egyikben Barlabássy Lénárd, erdélyi alvajda címerét vélte felismerni. Egy másik ekkoriban kelt levelében fényképet küld Kelemen Lajosnak a szentély boltozatáról, aki írni szeretne erről.

Kelemen, a naplóban a magyarfenesi falképek felfedezéséről 1935. szeptember 15-én jegyezte fel a következőket: „/…/szept.2-án reggel 8 kor már várt a könyvtár előtt Smialy József magyarfenesi r.kath. plébános, azzal a hírrel, hogy templomában freskók kerültek elő. Ő velünk volt az öreg cserkészek 1933-i kirándulásán, s Veszprémben a kápolna freskóiról való előadásom megmaradt emlékében. Bejött hozzám tanácsot kérni s hívott. Kimentem délután vele autón Ferencz András, helyi, Szt.Mihály főegyházi káplánnal, aki Gelenczén mint káplán már dolgozott a freskók kibontásán Sebestyén József mellett.[10]

A hajó déli falán nagy rés tátongott, melyet a most ott nyitott egyik ablaknak vágtak. Ez alatt kapták az első nyomokat: két fejet. Ezen az alapon Smialy az oltár mögött a falon keresni kezdett s csakhamar ott is nyomokat talált. Ez aug.31 én, szombaton d.u. történt s így jött be hétfőn, jelenteni a fölfedezést.

A szentélyben munkához láttunk s a főoltár háta mögött kibontottunk egy jelenetet, a Megváltót a kereszten, lábainál Máriával és Jánossal. Lemásoltam az előkerült bekarcolásokat s estefelé bejöttem és másnap cikket írtam a Keleti Újságnak a fölfedezésről.[11] Oda nevemhez a tudós díszjelzőt a szerkesztőségben írták. Szerencsére nem írtam volt alá a nevemet.

Másnap Ferencz András újra kiment a freskók lefejtésére s új részleteket tárt föl. Ezekről is újra írtam, most már csak a Ferencz András bemondása és rajzvázlata után.[12] Midőn 8-án Hirschlerrel és Bíró Józseffel újra kimentem, láttam, hogy Ferencz András félreértette a déli hajófal feltárt freskóit. Ezek nyugatról keletre a következő jeleneteket tartották fenn:

Út a Golgotára, (Cyrénei Simon segít a kereszt vitelében.)

Krisztus a két lator között.

Levétel a keresztről

A sírba tétel.

A felső képsor elpusztult.

A szentélyben, a keleti egyenes záródáson:

1 Krisztus a kereszten

Veronika kendője. Alatta Katalin, kerékszerű kereszt, körben

3. Föltámadás

A szentély északi falán hat apostol. Vállig, hónaljig némelyik még idáig se ép. A déli falon bizonyára a másik 6 apostol képe lehetett.

A hajó képei a XV. század derekáról valók. A szentély freskói a XIV. sz. legvégéről vagy a XV. sz. legelejéről.

Szeptember 30, hétfő este. Csütörtökön du. voltam gr. Bethlen Györgynél és gr. Zichy Rafaelnél Magyarfenesen, a freskók megtekintésére, autón. A plébános éppen a városban volt. Az apjától megizentem neki, hogy ne bolondúljon meg s nehogy megrendelje a Fotofilmnél[13] a tervezett 5000 drb.képet a freskókról és a templomról, mert a nyakán maradnak. Ezer drb bővön elég ebből, csak elkeljen valahogy. Ő úgy tervezte, hogy a kolozsvári iskolákban terjeszti s itt majd minden gyermek megveszi. Most a szülők agyon vannak terhelve a félévi tandíjjal , /.../ s ez a jámbor naiv ember azt hiszi, hogy ezek mellett még 3 drb. fenesi templom és freskóképet is sietnek megvenni.

Október 12 péntek este. Vasárnap voltam Magyarfenesen. Smialy meghívott, hogy a templomszentelés után tartandó műsoros délutánon szóljak pár szót a templomról és a freskókról. /…/ A kultúrházban mintegy 150 főnyi közönség előtt beszéltem. Mind a kolozsváriak, mind a nép nagy figyelemmel hallgattak. Látszik, hogy a nép mennyire éhes az ily tudnivalókra.”

1937 nyarán Kelemen Lajos több napos útra kel, amelynek során számos székelyföldi műemléket látogat meg, sűrűn jegyzetel, majd hazatérése után hosszan írja le az élményeit, amelyek között a legrészletesebben a templomok festett faberendezésével foglalkozik. Falképes feljegyzéseinek egy részét pl. a székelyvajai leírásait a 19. századi székelyföldi falkép kutatás történetében nemrég idéztem,[14] a többit itt igyekszem pótolni.

Homoródoklánd unitárius templomát ebben az évben javították. A munkálatok során Kelemen Imre lelkész középkori falképeket talált, amelyekről Kelemen Lajos így ír a naplójában:

„A legépebb részlet a déli falon volt, a hajóban, épen ott, ahol a szentélyhez való rész, a diadalív fala kezdődött. Egy új ablak alsó sarkától lefelé mintegy méternyi magasan és ugyanolyan szélesen csípőn felül világosszürke, azon alól sötét-vörös háttérben, vörössel volt megfestve. A kelet felöl álló tonzúrás alaknál nem volt semmi jelvény, ellenben a nyugatinál kard volt. A tógás alakban akkor is meglehetett volna határozni Szent Pált, ha felirata nem mondotta volna. Azonban a kezében tartott mondatszalagon illetve tekercsen szép XIV. századi nagy betűkkel ott állott: S PAULUS neve, Péternél csak az US maradt már meg. A festmény keretelése sajátságos, /…/ sötétvörös keret, világos alap, fehér, dűlt keresztek. A dűlt keresztek helye előre be volt karcolva, úgy, hogy mozaikszerű benyomást tesznek.

Az északi falon 1.50 m magasságban nyugat felől ülő női alak látszott, előre hajtott fejjel, bal kezét szája elé tartva. A mellette ülő alaknak csak két lábfeje s köztük a marosszentannai és a szováti régebbi freskók modorában, alul stilizált redős, vörös ruhája látszott. Jobbra egy lábfej volt mellettük. Ez is ülő alaké lehetett.

Kívül, a déli falon az eredeti régi ajtóhely fölött magasan, kék alapon, vörössel, a bal kezével szúrt sebeire mutató Jézus képe állott. Ez későbbi, XV. századi. A többi megsemmisült.

A templom eredetileg román ízlésben épült, de úgy látszik, hogy a XV. sz. legvégén új, nagyobb szentélyt építettek hozzá. Ezt már nem festették ki. Mikorra én megérkeztem, e szentély legnagyobb része már le volt bontva, úgy, hogy falai már csak 2. 03 méter magasságban állottak,- a záródásban pedig még ennyire sem. Északi falában ott volt még leszelt lóhereíves tagozású kis sekrestyeajtaja, melyet idáig vakolat fedett s az ajtó szemöldökkövén kezdetleges renaissanceos nagy betűkkel ott állott e név: MICHAeL KOVA. Lehet, hogy későbbi bemetszés. Így nagyjából arra lehet következtetni, hogy a templom eredetileg a XIII. században épült. A hajó déli ajtajának román stílusú tagolása s a nyugati falak sarkainak kváderezése ezt bizonyítja. Azonban az ajtót valamikor, tán a szentély építése idején kb. 2 méterrel keletebbre helyezték. Az ott levő freskók – ha voltak – ekkor semmisülhettek meg. Eredeti román stílusú szentélye kétségtelenül szintén ki lehetett festve.

A portikuszba román tagozású ajtó részlete volt beépítve, s a kikerült – a szintén beépített egykori keresztelő medence felső része is keresztdísszel. Minden faragott követ külön raktak s Debreczeni az új templomnál, illetve a bővítésnél, fel fogja használni, látható helyekre befalaztatva. A kibővítést pedig úgy tervezi, hogy a régi hajó egészen megmarad s ahhoz a szentély helyére a hajónál tágasabb négyszögű építményt készíttet. A torony, mely a XVII. sz. közepéről való építmény, a templomkerítéssel együtt érintetlenül megmarad.”

A falképeket a javítási munkálatok befejezésekor bevakolták. Ennek okát Kelemen Lajos is megemlíti: „ A románok azon az alapon, hogy a Regátban is vannak a régi templomokon ilyen festések, s azon, hogy a két apostolnak szakálla van ezeket a freskókat s vele a templomot is, román eredetűnek követelik. Mind a templom építészeti tanúsága, mind a freskók latin maiuskulái teljes biztossággal bizonyítják, hogy az önkéntes műértők feltevése légből kapott.” Minderről, részletesebben az oklándi lelkész emlékiratában olvashatunk.[15] A tények tisztelete annyit mindenképpen megkövetel, hogy utaljunk arra a harmincas években jelentkező román hírlapírói kampányra, amely szerint a falfestmények csak az ortodox templomok díszítésére voltak jellemzőek. Az akkor bevakolt falképekből a közelmúltban kerültek egyes részletek újra napvilágra Lángi József kutatásai nyomán.

Kelemen Lajos utazásának egy másik állomása Székelydálya volt. Itt a református templom szentélyének boltozatfestményeit csodálta meg: „ A templom boltozatfestményeit ezelőtt vagy két évvel láttam volt színes másolatokban – írja a naplójában, Budapesten a Műemlékek Országos Bizottsága gyűjteményében, s Balogh Jolán pedig egy szép nagy fényképfölvételt küldött róla. Ismertem tehát, de mikor megláttam, fölemelő meglepetést nyújtott. Istennek hála soha se volt bemeszelve. Mindenekelőtt nagysága lepett meg, de megleptek a gyönyörü virágdíszek, a színeinek ragyogó frissesége s az egésznek nagyszerü összhangja. Nagyszabású, pompás koncepció! A virágok és füzérszárak szeszélyes kanyargása a boltsüvegeken, a groteszk török basa- kép, a komoly címerek s az egyik virágkehelyből kinéző sapkás férfiarc, mely alighanem a festő képe-, lenyügöző hatást tesznek a szemlélőre. Megbűvölten néztem ezt a csodálatos szép renaissance képkölteményt s szólni se tudtam, mert gyengének éreztem magam a méltó magasztalásra.

Közvetlenül a gyönyörű képek alatt XVIII. századi stukkók foglalnak helyet. A hajó 1630-ból való mennyezete szászos renaissance munka. Itt is él még az ádámosi egyik akantuszos minta, elég lapos, zöld színű, szászos kiadásban. Valószínűleg segesvári asztalos munkája. A szép zöld színt mintha a boltozattól kérte volna kölcsön! Az alapjában elég jó, bár nem vidám és nem költői benyomású mennyezet alig tesz hatást a nézőre, a gyönyörű boltozatfestmények után. A kettő aránya különben a zseni és a mesterember, a friss rózsa és a növénytömb préselt virága, a tokaji és a homoki bor közötti viszonyra emlékeztet.”

Az út során szerzett élményekről Balogh Jolánnak is beszámolt, aki levélben válaszolt és a székelyvajai új feltárásokkal kapcsolatban megjegyezte: „A székelyvajai freskókról olvastam egy hírecskét az újságban is. Borzasztó kár, hogy rossz állapotban vannak. Okvetlenül le kell fényképeztetni! Én nagyon szívesen vállalom a fényképezés költségeit. Ezt nem szabad elmulasztanunk, mert úgy járunk, mint azokkal a freskókkal, melyeket Huszka fedezett fel. Azok is mily páratlanul fontos emlékek voltak, és mégis csak gyenge, többé-kevésbé ferdítő másolatok maradtak róluk, melyekről sem keletkezési idejüket, sem stílusukat nem lehet megállapítani.”

1938-ban, amikor az általam ismert napló véget ér még két fontos falképekről szóló feljegyzés olvasható. Szeptember 6-án éjszaka jegyzi fel Kelemen Lajos az aznapi eseményeket: „Ma délután voltunk – Balogh Jolánnal és Ilonával – kinn Magyarfenesen, a római katolikus templom freskóinál. A képek elragadták Balogh Jolánt. Olasz mesterhatások biztosan megállapíthatók. Most tudtam meg tőle, hogy a freskó fényképeit elvitte volt olaszországi útjára, s nagy összehasonlító anyagot szerzett, s tömérdek jegyzetet csinált. Mindezt pedig akkor mondta meg, midőn örömét és lelkesedését látva, bíztattam, hogy írja meg ezt a freskót. Ő ezelőtt engem bíztatott reá, de én gyengének éreztem magam ily nagy feladatra. Az még a fölfedezés idején volt ugyan szándékomban, hogy a Pásztortűzben írok a freskókról, de jobb, hogy nem írtam. Az én ismereteim nem elég mélyek és nem elég szélesek sem ily feladathoz. Most méltó kézbe jut az ügy. A kirándulásnak ez lesz a legnagyszerűbb eredménye. Az első hírlapi tudósítást én írtam volt erről a freskóról s úgy látom, hogy elég jól ítéltem meg. Nem lehetetlen, hogy a Kolozsvári szobrásztestvérek festő apjának része volt e szép emlék alkotásában. Az én dolgom most az, hogy az Erdélyi Múzeumban a tanulmány megjelenhetését elősegítsem.”

Ezek a mondatok Kelemen Lajos egész emberi és történészi habitusát jellemzik. Máig páratlan történeti ismeretei között a középkori falfestmények iránti – gyermekkorától mutatkozó – érdeklődése és kutatásai csupán töredékét jelentik a hatalmas művelődéstörténeti és műemlékvédő munkásságának. Az pedig közismert, hogy a közleményei és az általa létrehozott kolozsvári levéltár nélkül nem lehetett és ma sem lehet az erdélyi művészetről írni.



[1]Orbán Balázs: A Székelyföld leírása történelmi, régészeti, természetrajzi s népismei szempontból. I–VI. Budapest, 1868–1873. Budapest. – Rómer Flóris: Régi falképek Magyarországon. Budapest, 1874.

[2]Lásd Jánó Mihály: Színek és legendák. Sepsiszentgyörgy, 2008. 243. p.

[3]Bata Tímea – Tasnádi Zsuzsanna: „Teremtsünk igazán magyar műipart”. In Huszka József a rajzoló gyűjtő. Szerk.> Fejős  Zoltán. 2006. Budapest, 2006. 247. p.

[4]Kelemen Lajos: Művészettörténeti tanulmányok. 1977. Bukarest. 64. sz. kép.

[5]KL (Kelemen Lajos): Falfestmény töredék. In Erdélyi Múzeum. Kolozsvár, 1898. 472. p.

[6]Jánó Mihály: i.m. 57. p.

[7]Kelemen Lajos: Művészettörténeti tanulmányok. Bukarest, 1982. 1, 2, 3. sz. kép

[8]Vătăşianu, Virgil: Istoria artei feudale in Ţările Române. I. Bukarest, 1959. 75, 732. sz. kép

[9]Kelemen Lajos: A szováti falfestmények. In Pásztortűz, Kolozsvár, 1925. 449–452. p.

[10]A napló Keöpeczi Sebestyén József 1932–1934-ben végzett gelencei munkálataira utal.

[11]N. n. /Kelemen Lajos/: Félezeréves falfestményt fedeztek fel egy szomszédos magyar községben. In Keleti Újság, 202. sz., 3. p.

[12]N. n: Kolozsvári Tamás, a kiváló XV. századbeli magyar festő köréből kerülhetett ki a félezer éves falfestmények művésze. In Keleti Újság, 204. sz. 3. p.

[13]Fekete László kolozsvári fényképész cége.

[14]Jánó Mihály> i.m. 185. p.

[15]Kelemen Imre: Az én egyházközségem. Az oklándi unitárius egyházközség története, különös tekintettel arra a negyed századra, 1933 – 1958-ig, mikor Kelemen Imre volt ott a lelkész. Kézirat. Oklánd. Unitárius egyházközség könyvtára.

 




.: tartalomjegyzék