Székelyföld kulturális havilap - Hargita Kiadó

utolsó lapszámaink: 2019 - Január
2018 - December
2018 - November
archívum ...

legújabb könyveink: Kisné Portik Irén – Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte
Ferenczes István – Arhezi/Ergézi
Petőfi Sándor – A helység kalapácsa
az összes könyveink ...

Székely Könyvtár:

Arcképcsarnok: Erdélyi magyar írók arcképcsarnoka

Aktuális rendezvények: 2016, március 4

bejelentkezés:

Online előfizetőink a lap teljes tartalmát olvashatják! Előfizetés!

kereső:
Általános keresés. Pontosabb keresésért kattintson ide!

Moldvai Magyarság: Kulturális havilap

partnereink:





















2011 - Január
***

Székelyföld-díjak, 2010

Molnár Vilmos

 

Nyelvrégészet

– Czakó Gábor laudációja –

 

A nyelvrégészet kifejezés Czakó Gábor nyelvészeti tanulmányaihoz fűződik, az ő magyar nyelvvel kapcsolatos munkái azok, amelyek többek, szerteágazóbbak egyszerű etimológiánál. A nyelvrégészet az egyes szavak eredetének, keletkezésének kutatásán túl egész nyelvünk állapota, milyensége iránt érdeklődik. Hiszen „a nyelv a legfőbb tanú” amikor egy nép múltjáról, gondolkodásmódjáról van szó. Így a nyelvrégészet egyfajta határtudomány történelem, néprajz, mitológia és vallás között.

Úgy tudom, az atomkutatás egyik nagyja, Teller Ede mondta, hogy ha nem magyar lett volna az anyanyelve, valószínűleg csak egy jó képességű középiskolai fizikatanár vált volna belőle. Magyar nyelvünkkel egyfajta gondolkodásmód is jár, olyan, amelyik teljességében tudja számbavenni a dolgokat. Az egész erdőt látjuk, nem csak a fákat.

Czakó Gábor holisztikusan, három dimenzióban, mélységében látja és tudja láttatni a nyelvi folyamatokat, összefüggéseket. Emlékszem, amikor 2007-ben először volt alkalmunk közölni Czakó Gábor egyik nyelvrégészeti esszéjét, tanulmányát, és meséltem erről egyik ismerősömnek, nem tudta kivárni, hogy az írás megjelenjen, hanem már kézirat formájában elkérte tőlem, így kezdte sokszorosítani, terjeszteni.

Czakó Gábor tekintélyes és terjedelmes életművet mondhat magáénak. Sokan ismerik őt a Duna-televízió népszerű Beavatás sorozatából is. Úgy szokták meghatározni, hogy keresztény-tradicionalista felfogás jellemző írásaira. Pedig a mai utilitárius és hedonisztikus világban, a pénz globalizálódásának korában akár forradalmian újnak és bátor tettnek is nevezhető, ha valaki ellene mond az anyagi haszon, a talmi hírnév és a pillanatnyi élvezetek felmagasztalásának. Rég elfeledett értékeket újra felfedezni és felmutatni sokaknak sokkoló újdonságként hathat.

Olvastam valahol, hogy a mai magyarul beszélő embereknek csak nagyon kis százaléka azonos antropológiailag, testalkatilag a honfoglaló magyarsággal. Régészeti ásatások, meg a legújabban alkalmazott genetikai vizsgálatok tanúskodnak erről. A századok folyamán nagy keveredés történt itt a Kárpát medencében. Szlávok, németek, olaszok, oláhok, örmények, zsidók, cigányok keveredtek újra és újra magyarokkal, miközben a magyarság a folytonos háborúkban egyre fogyott. De megmaradt, mindent túlélt a magyar nyelv! Elszigetelten, rokontalanul is Európa közepén. Mert hatalmas befogadókészséggel, ugyanakkor jellegénél fogva szüntelen megújjuló képességgel rendelkezik. Hogy ma létezik magyarság, magyarul  beszélők, azt nem utolsósorban a csodálatos magyar anyanyelvünknek köszönhetjük. Teljesen jogos hát nemcsak édes anyanyelvünkként, hanem nyelvédesanyánkként is beszélni róla.

Köszönjük Czakó Gábornak, hogy újra és újra annyira hathatósan rávilágít a magyar nyelv célszerűségének és szépségének rejtélyeire, finomságaira, és gratulálunk a díjhoz.

 

György Attila


Mózes Attila laudációja

 

Jó pár évvel ezelőtt már ért az az örömteli megtiszteltetés, hogy Mózes Attilának lehettem „előzenekara” egy díjátadáson.

Nagyjából akkor is ugyanezt mondtam el, amit most fogok. Nemcsak azért, mert minden író lusta, ahogyan ezt éppen a Mestertől tanultuk, hanem azért is, mert van, aki változatlan számunkra, értékben és szeretetben egyaránt.

Egyébiránt is:

Lehet-e vajon díjazni egy jelenséget?

Lehet-e jelképet díjazni, s illik-e díjat adnunk annak, akit jobban szeretünk, mintsem annak anyagi vagy eszmei értéke lehetne?

Nem tudom, lehet-e – de meg kell próbálnunk.

Erre a próbálkozásra a Székelyföld szerkesztősége idén Mózes Attilát választotta ki.

Attila atlantiszi lakos. Azok közé tartozik, akik már kihaltak, kivesztek erről a földről, akár a bölények, az indiánok, az unikornisok vagy a Székelyföld és a kelták tündérei. Ha létezik, magányosan létezik túlélő, akinek hangja alig hallszik, túlharsogja és elönti a középszerűség harsánysága.

Jól van ez így. Írónak, aki e nevet megérdemli, szólnia csupán halkan, választékosan lehet. Úgy, ahogyan erre Epiktétosz, Marcus Aurelius, vagy a hozzánk még közelebb álló Márai mester és Krúdy tanított. Író nem a publikált művek példányszámától lesz az ember, nem a kórusokban zengő kritikák és a társadalmi elismerés teszik azzá. Írónak lenni életforma. Író egyetlen sorral, vagy akár egyetlen sor nélkül is lehet valaki, ha annak születik, és helyesen, következetesen, ennek szellemében éli életét. Ha átköltözik Atlantiszra, az elsüllyedt földrészre.

Mózes Attila, Attila barátunk, az atlantiszi lakos, nekem, nemzedékünknek, mindannyiunknak többet jelent, mintsem azt illendő lenne szemtől szembe kimondani. Valami olyasmit, amit csak egy kézfogással, egy pohár fölött találkozó és egymásba kapaszkodó tekintetből lehet megérezni. Atlantiszt jelenti, a hűséget, a hivatást, a kitartást, a férfiasságot és a hitet, az emberi esendőség fájdalmas szépségét, a bársonytalpú leopárdokat és a vívótőr hegyén megcsillanó fényt.

Ezért, ezért is, a Székelyföld nevében, nemzedékünk nevében tisztelettel és szeretettel nyújtjuk át neki szerkesztőségünk idei díját. Arra kérjük, fogadja el: úgy is, mint atlantiszi igazolványt.

Köszönünk, és köszöntünk, Attila.

 

Fekete Vince


RENDÉSZET

– Laudáció helyett Térey Jánosnak –

 

Agyadban a tapló míg meggyúl,

feldoblak, mint szakit a Red Bull.

Bár nem szeretsz, mint fura koszthoz,

alkalmazkodom tudatothoz:

ne hidd magad a Klauzálon,

ha én ma Termannt laudálom…

Öntse csak Buda a fényeit,

ma Szereda „dicséri” Téreyt.

 

Vörösen, sárgán izzik a reggel,

megkoronázom ezzel a reppel.

Lapozom lelked, akár egy könyvet

– hátha így neked, s nekem is könnyebb –,

s füledbe búgom, eldalolom:

ó, ez az élet fáj-da-lo-hom!

 

Azt mondom neked, s király a cucc,

segíts magadon, segíts, ha tudsz!

Miközben lágyan szipóznak a sok

tahó és tajdak láncdohányosok,

tenyészel itten, akár a gomba,

amíg nem rúgnak a… kalapodba.

 

Szemem előtt vibráló félkörök,

nézz ide, hé, hát kinek bömbölök?

Mérik időnket, belátom, szűkön,

míg csücsülök itt, a csíki tűkön,

s véremmel írom a szemetesre:

hogy éhes vagyok a szeretetre!

 

Szemedbe mondom neked is bátran,

én vagyok, aki beletrafáltam.

Azt hiszed, pocok, hogy imádkozom,

pedig csak épp hogy a fikát nyomom.

Ugye, hogy éghet, ugye, hogy fájhat,

ha térddel adnak a gyomorszájnak?

Ugye gatyád is telis-tele lesz,

hogyha vesédbe belefejelek?

 

Esküszöm, köcsög, a Caritasra,

és minden vad szektás tanításra:

mióta próbálsz e földön lenni,

böhöm nagy állatnak adsz te enni.

 

Akár egy elszánt tisztiszolga,

mártom a szavam vitriolba,

akár egy béna tehenészlegény,

teheny seggénél heherész szegény,

olyat csördítek reád ma egyet,

életed végéig megnevettet.

S szemedbe mondom azért is bátran,

én vagyok, aki beletrafáltam…

Megmondom neked, hogy mi az ábra:

menjél az anyád... A mama vár, na!

 

Vörösessárga ma itt a reggel,

megkoronázom ezzel a reppel.

Lapozd fel lelkem, akár egy könyvet

– hátha így neked, s nekem is könnyebb –,

s füledbe búgom, eldalolom:

ó, ez az élet fáj-da-lo-hom!

 

Értsd meg most egészen más a pálya,

olyan, mint a harag árapálya:

mert addig vagy felül, míg legalul

valami sárga földig legyalul.

Ne izzíts tehát, és ne hőbörögj,

ne fesd a falra a kisördögöt,

mert te vagy a kés, mi minden lator

húsába kéjesen beléhatol.

 

Fogadok veled tízezer lejbe:

én vagyok neked a bumm a fejbe.

Fogadok egy punga Arielbe:

téged a kutya is levizelne.

Agyadban a tapló míg meggyúl,

feldoblak, mint szakit a Red Bull.

 

Utazom ma még, csak kicsi stekszbe,

egy kicsi piába, kicsi szexbe.

Figyuzzatok ide, hisztérikák,

a szájam nektek most végszót kiált:

úgy irtózom, mint a tűztől,                     

a nyárspolgári attitűdtől!

 

Szentelt bottal és füstölővel,

hátam mögött egy bomba nővel,

akár egy lelki dzsípiesszel,

a nyelvén sok-sok kicsi sz-szel,

szemedbe mondom, pofádba bátran,

hogy én vagyok, ki belédtrafáltam,

s gumibottal írom fenekedre:

hogy éhes vagyok a szeretetre!

 

Vörösessárga ma itt a reggel,

megkoronázom ezzel a reppel.

Lapozd fel lelkem, akár egy könyvet,

hátha így neked, s nekem is könnyebb.

S füledbe búgom, eldalolom,

hogy ez az élet fáj-da-lo-hom!




.: tartalomjegyzék