Székelyföld kulturális havilap - Hargita Kiadó

utolsó lapszámaink: 2019 - április
2019 - Március
2019 - Február
archívum ...

legújabb könyveink: Kisné Portik Irén – Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte
Ferenczes István – Arhezi/Ergézi
Petőfi Sándor – A helység kalapácsa
az összes könyveink ...

Székely Könyvtár:

Arcképcsarnok: Erdélyi magyar írók arcképcsarnoka

Aktuális rendezvények: 2016, március 4

bejelentkezés:

Online előfizetőink a lap teljes tartalmát olvashatják! Előfizetés!

kereső:
Általános keresés. Pontosabb keresésért kattintson ide!

Moldvai Magyarság: Kulturális havilap

partnereink:





















2011 - Február
Ungvári László Zsolt

Andalúz fantáziák

Federico García Lorca  emlékére

 

ARAB ÉJSZAKÁBAN

 

Cigányok késélű éjjelében kutatlak,

fekete tincsű, nehézsúlyú angyal,

kivetítette forrt ezüst fényét ránk a kábító telehold,

szemérmed iszonyú s gyönyörű ajkait

ízlelem nyelvem félkörével,

a nyáréj terhes narancsillatában,

mikor a hajnalok halálfehérek,

mint szobánkban  a párna damasztja.

 

Mint a mész, égető e meztelen tisztaság,

rézkorsók állnak az ágyunk előtt,

eleven ércből bennük a metszés,

andalúz gitáros éjszakája;

szédítőn érintem melled kreol gömbjeit,

ámbraillatban, a sötét levegőben,

a vágy sötét rózsa,

lehajlok vénuszdombod szent füvéhez,

szagolni ágyékodban a puha, sötétbarna mohát.

 

Kintről a hold átvilágítja csontjaink csillagrendszerét,

arab éjszaka ez,

izzadt halántékodon vakítnak az ezüst,

szűrt fényben a fekete violák.

Homlokod világrész,

a mindenség lázas teljessége benne,

combjaid pihés sarlóin futkároz nyelvem,

visszafoghatatlan kéjre és gyors gyönyörre éhesen,

várok, áttüzesítelek ez őrült szerelemmel,

akár a vadállat,

felszürcsölöm ágyékod ezüst harmatát.

Melled ragyog, tökéletes gránátalma,

beléharapok, fölvérzem kissé a szád,

gyönyörű bimbód friss vérfoltjain,

akár a piros juharlevélen,

futnak a lég táncos párjai jégcipőben.

 

E rettentő vágy megszüntette a világot,

számba csorg verítéked,

leszalad melleid közt a köldököd kráteréig,

s apró tengerré egyesül a sok kis vízér.

Csak te létezel e tömör, ősi sötétben,

éhségemet kioltanod immár lehetetlen.

Bokádon zizzen az aranylánc.

Magadhoz kötöttél örökre.

 

A RÓZSA VISSZFÉNYE

 

Réztányér a nap a kerti alkonyban,

közeleg villogó pallosával a fekete öblű éj,

kábpor szédít az álmatlanság sötétített szobáiban,

az iszonyat hideg vermében láz fogan,

fekete visszfényű, mágikus rózsa.

 

Alszanak a múzsák,

kilenc hold világít az égbolt kifeszített,

óriás sátrán;

követlek,

kirajzanak a világűr csillagábrái,

mint börtön cellájára rajzolt villogó térképek;

ketten létezünk csak e rettentő sötétben,

hol cigányangyal ében hajfürtje

hull alá a rézgömbként vakító mellen,

gyönyör duzzasztja feszessé.

A világ megszűnt,

a semmi csónakján evezve várjuk orv halálunk.

Álmunkban lesben állnak a fekete küszöbön kétélű

jatagánaikkal a lelkünk kimetsző,

iszonyú gyilkosok.

 

Arcod metszése hibátlan,

szemöldököd két fekete sugár.

Homlokod aranylik, ha éri a fény,

konok vagy –

törvényed szent őrültje.

 

Csillagtalan az éjszaka.

Folyékony ezüstté hevül a lélek,

villogó hangot ad a gitár,

vibrál meztelen vállad a gyér fényben.

 

Ez az éjszaka az utolsó találkozás,

forgunk tovább tengelyünk körül,

teremtő alkímiában,

a vonzás súlypontjában.

 

Vörös brokát az ég, közeleg a hajnal.

Csak az éjszaka emléke zsong tovább a lélekben –

feledhetetlenül.




.: tartalomjegyzék