VOLT
Úgy estefelé látták először.
A felvégen.
A csordakútnál lelt
egy reves csutakot.
Leült, egy rongyos tarisznyaféléből
valamit vacsorált
s nézte, ahogy feljő,
a vacsoracsillagot.
Éji szállásra egy félig dőlt
istálló hívta.
Másnaptól a pállott szalma
tartós kóvártélyt adott.
A kutyák hamar befogadták.
Sem vicsorgás, sem harsány csaholás
a kerteken.
Alázat, meleg nyelvek
a csontos kézfejen.
Az emberek?
Kerülték is, nem is.
Hisz ki, mi, honnan, miért jött,
nem mondta sohasem.
Igaz, nem is igen kérte számon
senkisem.
Szorgosan gyűrkőzött,
ha itt-ott adtak valami munkát.
Hasított fát, őrzött disznót,
télen havat hányt,
tavaszon sáncot pucolt.
Néha erdőlt is.
S nem bánta, ha vérig karmolta
egy-egy dacosabb ág.
Kapogatott kevés tüzelőt,
puliszkalisztet, pityókát,
tejet, vén tyúkot, pár tojást.
Az évek lassan görnyesztették.
Satnyult a szív,
szörcsölt a tüdő,
fakult, szürkült a haj,
ahogy ráhamvadzott az idő.
Az utolsó tél megsorvasztotta kegyetlenül.
Tavasszal látták, lécsoványan
csak imbolyog.
Egy délelőtt a marton elesett.
Egy szekeres zörgött a városba vele.
A kórházban még élt néhány napot.
Aztán a hullaházban vagy két hetet fagyott,
míg a polgármester kijárta,
hogy a szűkös községi pénzből
elkaparhassák valahogy.
Azért a pap szépen beszélt.
A három sírásónak
s a két hársnak,
amely a dombhajlaton
vagy ötven éve ácsorog.
Tán a homokos föld is szánta.
Nem dübörög, dobog,
a lapátrozsdáról sustorogva reácsorog.
Semmi jel.
Sem kereszt,
sem név a kopjafán.
Szapora burján,
száradó giz-gaz
a halomnak horpaszán.
Néha hallani,
az arra kószáló szél
valamit elmormolt,
ami emberi nyelven
csupán annyit teszen:
Volt.
PROFÁN IMA
Uram én nem járok templomodba
alig lát úrasztala oltár
nekem kóchajú napok zsivajában
zeng a zsoltár
s bennem szolgagőg terem
némely titkos képleted
ceruzám hegyén
ha felfedem
de rimánkodom ha tompul
szemem fénye
villó éle
ha recseg a porc szakad az ín
a rojtos ideg görcsbe ránt
ha tán feledni kell lángos delet
asszonyízű éjszakát
napról napra ürítem eléd
nyűtt valómnak bugyorát
terhed vagyok
segítnem kéne
s lám gáncsolom szorgos utadat
míg homlokod árkain
megkövül a gond
ó mégis még valamit
emelj rangomon kicsit
legyek szolga helyett
– hogy el ne vássak –
napszámosként
a munkatársad