Székelyföld kulturális havilap - Hargita Kiadó

utolsó lapszámaink: 2019 - Július
2019 - Június
2019 - Május
archívum ...

legújabb könyveink: Kisné Portik Irén – Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte
Ferenczes István – Arhezi/Ergézi
Petőfi Sándor – A helység kalapácsa
az összes könyveink ...

Székely Könyvtár:

Arcképcsarnok: Erdélyi magyar írók arcképcsarnoka

Aktuális rendezvények: 2016, március 4

bejelentkezés:

Online előfizetőink a lap teljes tartalmát olvashatják! Előfizetés!

kereső:
Általános keresés. Pontosabb keresésért kattintson ide!

Moldvai Magyarság: Kulturális havilap

partnereink:





















2011 - Június
Botár István

Egy recenzió utóélete és annak tanulságai

A Csíki Székely Múzeum Évkönyvének 2009. évi kötetében (II. kötet, 301-307.) jelent meg egy recenzióm a Szőcs András és Szőcs Vince szerzőpáros A lármafák öröksége. Csíkszentmihály című kötetről. Itt most nem kívánom újra felsorolni azokat a tárgyi tévedéseket, elképzeléseket, amelyek arra késztettek, hogy recenzió írjak róla. Szövegem az interneten is hozzáférhető, így arra kérem az olvasót, hogy, amennyiben tények alapján szeretne erről véleményt formálni, vegye a fáradságot és olvassa el, hogy mit, és miért írtam Szőcs András írásával kapcsolatban: http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/kulhoni_magyarsag/2010/ro/csiki_2009_neprajz_muzeologia/ . A történet előzménye az volt, hogy Szőcs András a kötet megjelenése előtt többször is megkeresett, arra kérve, hogy kéziratát átolvasva véleményt mondjak róla. Találkozásaink során (legalább kéz alkalommal, több órán át beszélgettünk !) személyesen is elmondtam neki azt, ami később a recenzióban is megjelent, de aligha lekezelő, kioktató stílusban, mint ahogy most fenti szövegében Szőcs András említi („tűzre az egésszel” jellegű, vagy hasonló kifejezés egész biztosan nem hangzott el). Véleményem, akkor is az volt, hogy édesapja, Szőcs Vince írásait tartalmazó helytörténeti rész értékes, érdekes, megjelentetésre méltó szöveg, míg Szőcs András történeti bevezetője túl sok tárgyi tévedést és alaptalan elképzelést tartalmaz ahhoz, hogy abban a formában napvilágot lásson. Megértem, hogy véleményem kellemetlenül érintette, a majdani-jelenlegi Szerzőt, de a kritikátlan bólogatás nem az én műfajom. Akkori beszélgetéseinken egyértelművé tette, hogy bármilyen érvet, bizonyítékot is soroljak fel tézisei ellen, a szövegen nem kíván változtatni. Itt jegyzem meg, hogy ugyanabban a kötetben egy másik csíki vonatkozású kötetről is írtam egy recenziót, és noha szerzőit személyesen is ismerem, többségük, barátom, kollégám, a művet az esetben is kemény szavakkal illettem. Érdekes módon ez nem rontotta meg kapcsolatomat az illetőkkel, azóta is több-kevesebb rendszerességgel dolgozunk együtt, kérünk-kapunk tanácsot, segítséget egymástól.

Egy recenzióra akkor szokás válaszolni, ha az a recenzált művet tárgyi tévedések alapján igazságtalanul bírálja, illetve, ha olyan új adatok kerültek elő, amelyek a recenzió állításait módosítják, netán cáfolják. Azt várhatnánk tehát, hogy a recenzióra adott fenti reakcióban a Szerző adatok alapján cáfolja a szerinte alaptalan állításait. Új adatokkal azonban nem találkozunk. Szőcs András személyes sértésnek vette a bírálatot, és véleményemet nem csak a mű, hanem saját személyének értékeléseként élte meg (ld. Mit ér az ember, ha műkedvelő - alcímet).

A kötetben leírtak védelmére többször is említi Benkő Eleket, mint aki személyével garantálja a második, javított (!) kötetben leírtakat. A második kiadás lektoraként közreműködő Benkő Elek hatására azonban éppen azok a problémás részek kerültek ki, illetve estek át jelentős változáson, amelyeket az első kiadásban magam is kifogásoltam. A második kiadás előszavában Benkő Elek is elutasítja az általam recenzált első kötet legbombasztikusabb elképzeléseit: „A munka … igen figyelemreméltó részletei mellett azonban számos olyan mozzanatban is ütköztem, amely vitára vagy határozott ellenvetésre ösztönzött… A Szerző meghallgatta fejtegetéseimet arról, hogy a hunkori és avar leletekkel reménytelenül rosszul állunk Székelyföldön…. A csíki ferenceseknél korábbi pálos előzmények kérdésében a Szerző ugyan nem tudott meggyőzni ….csíki pálos kolostorra utaló hiteles történeti forrást nem ismerünk … Ezek után természetesen a legkevésbé sem lehetünk biztosak abban, hogy a mészégetés mesterségét a pálosoktól tanulták volna a székelyek … A nevekhez fűződő elbeszéléseket, magyarázatokat természetesen nem kell készpénznek venni, a magam részéről például nem hiszem el, hogy közvetlen és szilárd bizonyítékát szolgálnák a felcsíkiak rendszeres katonai gyakorlatainak a középkor évszázadaiban.” A recenzió célja éppen az volt, hogy elejét vegye a vadhajtások túlburjánzásának, és a második kiadást átlapozva némi elégtétellel állapítom meg, hogy írásom nem volt fölösleges.

Akkor és most is azt gondolom, hogy megalapozatlan elképzeléseket, fikciókat nem szabad(-na) megjelentetni, mert azok az olvasók jelentős részét tévútra vezethetik. Ennek ellenkezőjéről akkor sem fog a Szerző meggyőzni, ha minden bekezdése mellé két akadémikust állít, és a tárgyi tévedéseket az sem teszi semmissé, ha a kötetnek amúgy (nem szakmai környezetben!) jó sajtója volt. Ha a tényekhez, hiteles adatokhoz való ragaszkodás Szőcs András szerint kutatói gőg, ám legyen, vállalom. Amúgy az „amatőr” kutatók, érdeklődőkkel való kapcsolatom apró, de talán beszédes jele, hogy Szőcs András kérésére rögtön elküldtem 2010-es csíkszentmihályi közöletlen ásatásomról leírást, fényképet, amit a második kiadáshoz fel is használt.

Továbbra sem érthetek egyet azzal a felfogással, hogy „több-kevesebb FANTASY nélkül előbbre lépni nemigen lehet”. Kétségtelen, hogy olykor nehezünkre esik sorozatosan feltételes módban megfogalmazni a töredékes adatokból kihámozható tanulságokat, de az előrelépést nem a felelőtlen fantáziálásban, hanem az adatmorzsák szorgos gyűjtésében látom. Egészen biztos, hogy a Csíki-medence középkorának megismerésében a régészetnek kiemelkedő, és pótolhatatlan szerepe van, illetve lesz. Ha már a helyi kutatók véleménye helyi kérdéseket illetően nem elég meggyőző, akkor hadd idézzem Szőcs Andrást követve Benkő Elek véleményét: „ /a székelyek és Székelyföld kutatásában/ a kevés írott adat mellett óhatatlanul felértékelődtek a régészeti megfigyelések” (Aetas 1993/3.). Egyetértek Szőcs Andrással abban, hogy Csík esetében a helynevek vizsgálata valóban hozhat új eredményeket a történeti rekonstrukciókhoz, de ha nem akarunk az alaptalan etimologizálásokra épített históriacsinálás hibájába esni, akkor ez esetben is betartandók a vonatkozó módszertani követelmények. Az érvek azonban leperegnek a vakhittről, különben aligha védené fenti írásában, többünk véleménye ellenére, ideértve Benkő Eleket és Szőcs Jánost is, mesés szófejtéseit. Helynevekkel magam is kísérleteztem, de e kérdésben magam is „dilettáns amatőr” lévén elképzeléseimet első körben nyelvészekkel, és nem rögtön a nagyközönséggel osztottam meg (Helynévtörténeti tanulmányok 3. Debrecen, 2008).

A fentiek után azt mondhatjuk, hogy ha Szőcs András 2008-as beszélgetéseink tanulságát magáénak tette volna, akkor már az első kötet esetében megspórolhatta volna a negatív recenziót és az ezzel járó indulatokat (lásd fenn). Utószóként annyit, hál’ Istennek ma senki és semmi nem tiltja (még ha nem is segíti…), hogy saját történetünket kutassuk, ezzel kapcsolatos eredményeinket közzétegyük. Ez azonban nem kellene azt jelentse, hogy bármit leírhatunk, majd az esetleges kritikát elutasítva (de nem cáfolva) mártírként személyeskedünk. Nincs szükségünk arra, hogy történelmünket valótlanságokkal szépítsük, ne akarjunk kölcsönzött ruhában tetszelegni. Görcsoldásként: két indián beszélget. Én inka vagyok: – szól az első; – én még inkább…




.: tartalomjegyzék