Székelyföld kulturális havilap - Hargita Kiadó

utolsó lapszámaink: 2019 - április
2019 - Március
2019 - Február
archívum ...

legújabb könyveink: Kisné Portik Irén – Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte
Ferenczes István – Arhezi/Ergézi
Petőfi Sándor – A helység kalapácsa
az összes könyveink ...

Székely Könyvtár:

Arcképcsarnok: Erdélyi magyar írók arcképcsarnoka

Aktuális rendezvények: 2016, március 4

bejelentkezés:

Online előfizetőink a lap teljes tartalmát olvashatják! Előfizetés!

kereső:
Általános keresés. Pontosabb keresésért kattintson ide!

Moldvai Magyarság: Kulturális havilap

partnereink:





















2011 - Június
Fekete J. József

„Nemsokára oly tökéletes leszek, mint egy Petrarca-szonett”

Mózes Attila: Zsibvásár[1]

 

Az utóbbi néhány esztendőben összeállt a fejemben az írók egy olyan névsora, amelyből gondolkodás nélkül ajánlok szerzőket olvasásra barátoknak, ismerősöknek. Ezektől a szerzőktől természetesen magam is szívesen olvasok, de egyebektől is szoktam. Nem a kedvenc íróim listájáról van tehát szó, hanem olyanokról, akiket két dolog kapcsol – az én meglátásomban – egymáshoz: a lefojtottság (vagy annak emléke) és a humor. A „lefojtottság” ebben az értelmezésben behelyettesíthető daccal, fájdalommal, rebellisséggel, kisebbségi léthelyzettel.., a „humor” pedig szarkazmussal, iróniával, öniróniával.

Nem felsorolásként, mert óhatatlanul kihagynék valakit, aki egyébkén szerepel a névsoron, hanem puszta irányadó szemléltetésül említek az általam kedvelt hangütésben megszólaló elbeszélők közül néhányat: Nagy Koppány Zsolt, Fekete Vince, Orbán János Dénes, Láng Zsolt, Vida Gábor, Molnár Vilmos… a „fájdalmasan vigasztaló” (Nagy Koppány Zsolt) elbeszélések szerzőit sorolhatnám tovább, sőt, az erdélyieken kívül másokat is melléjük állíthatnék, Fehér Bélát, Temesi Ferencet például, el akár Rabelais Mesterig, ám így már két lista állna össze, mert amit a humor és a szójáték összeköt az előbbiek és utóbbiak műveiben, azt a dac és a keserű öngúny jelenvalósága (az előbbieknél) és hiánya (az utóbbiaknál) szét is választja.

Maradjunk az előzőknél. Mindaddig, amíg nem olvastam Mózes Attila Zsibvásár című szöveggyűjteményét – a kötet alcíme: Szövegek egyetlen hangulatra –, nem tudtam, hogy ő is a „fájdalmasan vigasztaló” írók számomra felismerhetővé vált csoportjához tartozik. Az én magánbejáratú, és ebben az esetben visszájára fordult időrendemben utolsóként „csapódott” hozzájuk, valójában, ahogy újra végigfutok a felsorolt és felsorolatlanul marad szerzők névsorán, életkorán és életműveik eddigi szakaszán, mindegyikőjüket megelőzte, voltaképpen ő az origó. Namármost, hogy ez irodalomtörténetileg mennyire helytálló megállapítás, fogalmam sincs. Erről ennyit. Mindössze azt akartam ennyi körülményeskedés közepette elmondani, hogy korábban nem találkoztam Mózes Attila prózájával. Mert az ember képtelen mindent elolvasni. Annyit tudtam róla, hogy az erdélyi magyar irodalmat, amiről Mózes felkiáltva állítja, hogy „Külön erdélyi magyar irodalom márpedig nincs!”, fontos művek sorával gazdagította. Midőn, amiről Mózes felkiáltva állítja, hogy utálja ezt a szót, tehát amikor a kortárs erdélyi magyar irodalommal kezdtem behatóbban ismerkedni, ő éppen nem publikált szépprózát.

A kritikus Mózes Attilával korábban találkoztam, 2004-ben, amikor Céda korok történelme címmel terjedelmes válogatás jelent meg tanulmányaiból, esszéiből, kritikáiból. Jelentős hatással volt rám ez a könyv, több helyen leírtam, hogy a benne megfogalmazott kritikusi állásfoglalások követhető, magam számára követendő modellt alkotnak, úgy van értelme irodalomról beszélni, ahogyan Mózes Attila teszi. Nem gőgösen a mű fölé magasodva, és nem a szerző mögé sorakozva, hanem saját megértési gyakorlatunk eredményét közvetíteni, irodalomtudományi, esztétikai ismereteinket szellemességgel, egyenességgel, műveltségünk óvatos felvillantásával a háttérben tartani. Nem utolsó sorban fontos, hogy az értekező prózát kiművelt elbeszélő – mint Mózes Attila – írja.

Most, miután elolvastam Zsibvásár című, nyolc, tárcától mesén át novelláig ívelő szöveget, valamint egy életinterjút tartalmazó könyvét, amiből a korábbi kritikákban, esszékben, tanulmányokban felvetett gondolatai, meglátásai is visszaköszönnek, úgy tűnik, mintha régtől fogva ismerném a szerzőt. Nem a munkáit, nem az alkotót, hanem a férfit, aki emberből van, és esendő nőkkel, alkohollal, művészléttel szemben. Megismerten életpályáját, felmenőit, nőit, munkahelyeit, munka- és ívó-, pardon, írótársait, szokásait, eszméit és rögeszméit. Megtudtam, hogy miként tekint Romániára, az 1989 előttire és utánira, Magyarországra, a Trianon előttire és utánira. A bevezetéssel és kivezetéssel közrefogott kötet írásainak több mint a fele ugyanis önéletrajzi elemeket is a fikcióba emel. Ezt nem volt nehéz kideríteni, ugyanis a könyv közepén elhelyezett interjú, a Zsibvásár, avagy „filléres emlékeim” című, György Attila kérdéseire adott, még szinte friss, 2009. május 27-én készült interjú tényei megjelennek a Hüvely Matyi csodálatosan posztmodern élete, a (L)étlap, a Megfakult képek, az Oskolák című írásokban is. Ezen utóbbiból azt is megtudtam, hogy Mózes eddigi alkotópályája során mi mindent mondtak róla kritikusai, így, a bőség zavarában én már nem foglalok állást Mózes Attila írásművészetének tekintetében, elhiszem neki a számos javító szándékú észrevétel ellenében (vagy mentén?) tett ígéretét, miszerint „nemsokára oly tökéletes leszek, mint egy Petrarca-szonett” (104.)

Visszakanyarodván a bevezetőben említett elbeszélői hangütéshez, szólamhoz, szerintem az említett (és méltatlanul említés nélkül maradt) szerzők Mózeshez hasonlóan úgy tartják, hogy „az élet krimi, horror és thriller egyvelege” (76.), olyan derűvel, jó kedéllyel beszélik el az élet hátborzongató realitását, mintha Rejtő Csontbrigádja lett volna a Bibliájuk, pattognak náluk a szójátékok, sorjáznak a remek fordulatok, az ironikus jelenetek és viviszekciós önironizálással festett önarcképek. Gyakran váratlanul csap át elbeszélésük ékesszólásból trágárságba, a fennkölt az alantasba, valami fantasztikus váltás történik a szövegben, amitől „békáknak torkára fagy a kurutty” (Fekete Vince), az olvasó álmatag mosolya mögül harsány röhögés tör elő, lapszámra többször. Többekről mondom, de most Mózes Attila szövegeire gondolok.

Az interjúkészítő megkérdezte tőle, hogy miről ír, amire azt válaszolta: a szomorúságról. Kegyetlenül vidáman – tenném hozzá, miként Mózes is Kierkegaard-ral indokolta válaszát: „ez a világ tragikomikus: tragikus, mert a végzetébe tart, és komikus, mert ezt nem ismeri föl.” Ha hiányozna a tragikus, vagy tragikomikus késztetés, nem születnének irodalmi művek. Általában véve is, de miként Mózes Attila személyes tapasztalatát összegezve megállapítja, a kisebbségi létkörülmények közepette az értelmiség magatartásának különleges mozgatórugója is van. Vagy volt: „Hogy az utóbbi időben egyre kevesebbet közlök, annak viszont az lehet az oka, miszerint úgy érzem, manapság – legalábbis számomra – az írásnak nincsen tétje. Meglehet, ostobán hangzik, de nincsen ’ellenségkép’, mert az elmúlt időben bizony volt, hiszen – a nem túl tehetséges ’pályatársaktól’ eltekintve – figyeltek ránk, gyanakvással, gyűlölettel, amivel azt sugallták, a tevékenységeddel, a léteddel is veszélyt jelentesz, ’közveszélyes vagy’ – tehát fontos!” (45.) Erről ennyit.

S végül még csak annyit, hogy a kötet minden írása erőteljes szellemi izgalmakat kínál, örömmel kínálom elolvasásra mindenkinek. Nem csak mulatni lehet szellemességén, hanem magunkra is ismerhetünk a szövegekben, elgondolkodhatunk fölötte, megcsodálhatjuk a szerző tehetségét, erudícióját, elbeszélő stílusát. Az egyik opus viszont elüt a többitől. A Campus című történet egyes szám második személyű elbeszélője elszakad az önéletrajzi vonatkozásoktól, egy teljesen fiktív térbe vezeti olvasóját, a többi történethez egyedül a felajzott szexualitás megjelenítése kapcsolja. Meg talán az, hogy rémes, hátborzongató világot varázsol az olvasó elé. Úgy érzem, emiatt a történet miatt el kell olvasnom Mózes Attila korábbi könyveit.



[1]Szövegek egyetlen hangulatra. Kolozsvár–Budapest, 2010, Erdélyi Híradó Kiadó–Ráció Kiadó.




.: tartalomjegyzék