Székelyföld kulturális havilap - Hargita Kiadó

utolsó lapszámaink: 2019 - December
2019 - November
2019 - Október
archívum ...

legújabb könyveink: Kisné Portik Irén – Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte
Ferenczes István – Arhezi/Ergézi
Petőfi Sándor – A helység kalapácsa
az összes könyveink ...

Székely Könyvtár:

Arcképcsarnok: Erdélyi magyar írók arcképcsarnoka

Aktuális rendezvények: 2016, március 4

bejelentkezés:

Online előfizetőink a lap teljes tartalmát olvashatják! Előfizetés!

kereső:
Általános keresés. Pontosabb keresésért kattintson ide!

Moldvai Magyarság: Kulturális havilap

partnereink:





















2011 - Május
Markó Béla

Versek

MINDEGY

 

Vajon végül is hányadrész vagyok?

Negyed csak? Harmad? Vagy legjobb esetben

egy fél talán? S most kétségbeesetten

próbálok ismét teljes alakot

 

magamra ölteni, akár a kert,

amely már minden tücsköt összekapcsol

egyetlen cirpelésben, s tört szavakból

ír verset, mint aki magára lelt

 

a forró nyári tűzben, míg lobognak

az ágak mindenütt, ahogy forognak

az égen fent a csillagok, s ahogy

 

egyetlen összefüggő ragyogásban

eltűnnek reggel, és minden hibátlan,

s mindegy, hogy szólok-e vagy hallgatok.

 

MI CÉLBÓL?

 

Annával körbevizsgáljuk naponta

az álomittas fákat s bokrokat,

és jólesik, hogy ujjongva fogad

a sok apró veréb, ha kézen fogva

 

járkálunk reggelente ágtól ágig,

s számoljuk, megvan-e minden virág,

arrébb taszítunk néha egy csigát

játékosan, hogy amíg visszamászik,

 

talán egész nap is beletelik,

s töprenghet aztán másnap reggelig,

hogy Isten őt mi célból tette-vette,

 

és töprengünk mi is, ha felkelünk,

s szétnézünk ismét, hogy vajon velünk

még eljátszik-e valaki nevetve.

 

 

ALIG HAGYTUK MAGÁRA

 

Alig hagytuk magára néhány napra,

s már elvadult a kert is, mint egy gyermek,

borzas hajában pókok ünnepelnek,

és nem szól rá az éhes madarakra,

 

ahogy dőzsölnek, s minden egyes körtét

végigkóstolnak, aztán félbehagyják,

s ha édesül, hát megkezdik az almát,

lakmároznak, és látom, beletörték

 

a fűbe itt-ott a lehulló lombot,

akár a tiszta ruhába a foltot,

s bemozdult minden, mint egy elmosódott,

 

régi fotón az árnyékok s a fények,

ha tágulnak és tompulnak a rések,

s a hártyás bőrön áttetszik a lélek.

 

 

ISMÉT A SZILVAMAGRÓL

 

Mind trágárabb a kert a ritka fényben,

amint a színek s illatok leválnak

róla, s a nedves, barna szilvaágak

előtűnnek a kettényíló résben,

 

s ha elrothad a szilva édes húsa,

körös-körül mocskos célzás lesz minden

egy pillanatra, aztán mocska sincsen

már annak, ami jő, hiszen most újra

 

csak érdes mag vagy, bőrödről leszárad

a habzó nyál, és felragyog a tested,

és nem kell rémülten ruhát keresned,

 

külön-külön is élnek már a tárgyak,

amíg kihunynak, sőt, leginkább akkor,

ha nagyra nő a nap még alkonyatkor.

 

 

AMI ÖSSZEKÖT

 

Részenként megpróbáljuk helyretenni,

és úgy tűnik, hogy már-már sikerül,

de minden alkalommal kiderül,

hogy tartósan nem fogja egybe semmi,

 

hát újból szétesik, és ott feküsznek

nehéz darabjai külön-külön,

mint egy kitört fa a hideg füvön,

a forró, nedves ágak mind lehűlnek,

 

s hevernek csak, míg visszatér a nap,

aztán reggelre új életre kelnek,

mozdulnak, fénnyel s forrósággal telnek,

 

és jönnek már, hogy egybegyúrjanak

az angyalok, s csak így-úgy összekötnek,

magukkal visznek, s ismét földre löknek.

 

 

AHOGY KIHUNYT A FÉNY

 

Ahogy kihunyt a fény, kihűl a kert,

megdermednek az ágak, mint a kígyók,

s lassan szétoldódik a rózsaszín folt

a hegy fölött, ahol a nap lement,

 

egy izzó szilva még fel-felragyog,

aztán kialszik s a sötétbe süllyed,

a láthatatlan fűben elmerülnek

a tücskök, és már sehol sem vagyok,

 

csak várok én is mozdulatlanul,

hogy zseblámpáját rám szegzi az Úr,

és sorra-szerre ismét felmelegszem,

 

akár a gyík a reggeli napon,

hiszen kintről jön minden, s hallgatom,

hogy szól-e Isten, mert üres a testem.

 

 

EDDIG MÁR ANNYISZOR

 

Feszül, kibuggyan, terjed, és megint

ugyanolyan lesz, aztán visszarothad,

de évről évre egyre izgatottabb,

ha onnan fentről ismét széttekint,

 

és látszólag szabad, mert semmi sem

korlátozhatná, hogy most más alakban

próbáljon élni, nincs egy láthatatlan

marok, ki megszorítaná, hiszen

 

a szél már milliószor körbejárta,

és nincsen semmiféle akadálya,

hogy mégse hőköljön meg ott, ahol

 

eddig már annyiszor, de újra s újra

csak alma s körte lesz, mert visszahúzza

most is saját magát a föld alól.

 

 

SZÉTFOSZLIK MAJD

 

Az esőből a csontváz már kilátszik,

talán egy-két nap, és havazni fog,

s mi áttetsző cseppekben bújt sokáig,

nagy pelyhekben felfeslik a titok,

 

hogy hány tüskét takart a nyár puhája,

s hogy édes méze csak üvegszilánk,

és ha lehull a kert színes ruhája,

már egymástól is felvérzik a szánk,

 

mert nem szeretném tudni, hogy belül

mi van, s te sem szeretnéd, míg lehűl

s szétfoszlik majd a test, csak belemártom

 

magam, de rögtön abba is hagyom,

és nézlek ismét, mint egy ablakon:

esőm leszel-e, vagy már havazásom?




.: tartalomjegyzék