Székelyföld kulturális havilap - Hargita Kiadó

utolsó lapszámaink: 2019 - Május
2019 - április
2019 - Március
archívum ...

legújabb könyveink: Kisné Portik Irén – Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte
Ferenczes István – Arhezi/Ergézi
Petőfi Sándor – A helység kalapácsa
az összes könyveink ...

Székely Könyvtár:

Arcképcsarnok: Erdélyi magyar írók arcképcsarnoka

Aktuális rendezvények: 2016, március 4

bejelentkezés:

Online előfizetőink a lap teljes tartalmát olvashatják! Előfizetés!

kereső:
Általános keresés. Pontosabb keresésért kattintson ide!

Moldvai Magyarság: Kulturális havilap

partnereink:





















2011 - Szeptember
Czegő Zoltán

A meglévőből egy új világot

Ha nem vesszük komolyan az író, költő halálosan komoly kalandozásait, valahol s valahogyan érdemtelenek vagyunk elolvasni, követni is őt. A halálosan komoly jelzőhöz halálos komolyan ragaszkodom.

Van az életünkben dorbézolás és áhitat. Jobb lett volna fölcserélnem, de már így hagyom az állapothatározást. Ihatunk szomjunk oltása végett és ihatunk a társaság, sőt, ihatunk a mámor kedvéért. Mert esendő a fiú(leány-)gyermek és egyetlen feloldozása van csupán: ha maga dirigálja lehetőségéhez mérten a lépéseit.

Ferenczes István új könyvével kapcsolatban azt is mondottam, letéve azt szusszanásnyi időre, hogy ez igen, ez már kaland a javából. Bejárni s bejáratni a fél világot az Atlanti oldalon egy sosem volt, de megjelenítésében különlegesen kolerikus (erős, kiegyensúlyozatlan, mobilis) emberrel, egy alaktalan, mert szakadatlan változó költővel, katonával és pappal, világjáró, önmagát és bennszülötteket meghódító és meggyőző bolyongóval, nem hétköznapi élmény az olvasó meg az író számára.

Igaz, volt és egyre több az elkalandozás a megélt és talán  már túlságosan megunt manapságtól irodalmunkban, azonban így (így nem) egyedi Ferenczes meg embere vesszőfutása.

Esteban Zazpi De Vascos Y Aitzgorri (1746?-1821?) spanyol-portugál, ibér dalköltő, zsoldos, kincskereső, forradalmár és csempész, geográfus és botanikus, szélhámos is és nem is, mellesleg, röplapíró, örök békétlen, mindenkivel tengelyakasztó, összevesző ponyvahős, akinek pontos születési helye és ideje nem ismerős. Valahogy így mutatja be a tényleg létező költő Ferenczes a maga szülte figurát, aki Isten markában is megfordult, nem is alkalmilag, és bordélyházakban is Dél-Amerikában... Az oltár nélküli szexház lakójaként nagyszerű versciklusban mutatta be a hivatásos hölgyeket. Aj, volt ahonnét megtérnie a Mindenhatóhoz! És hát baszk lévén, nem is üres életútról. Nem néhol, hanem sok helyen az volt az érzésem-élményem a könyv olvastán, hogy a szerző meggyőződéssel akarja bemutatni, hol, s mi minden helyen terem meg az igazság az életben, és hány helyen lehet keresni és találni is azt.

E baszk figura megismerésének folytán semmi kedve nincs az olvasónak a rend, a rendszer kereséséhez, nem kutatja a jól meghatározott medret, gátakat és sétányokat, hiszen akkor az életre keltő Ferenczes munkájának értelmét kérdőjelezhetné meg. Azt pedig ne tegyük!

A szerzőt, saját bevallása szerint, valami rettenetes búbánat kerítette be s kerítette hatalmába 2004. decemberének adventjén, amikor egy nép, a magyar(országi) megtagadta népszavazáson a más, kényszerhatárokon belül (kívül) élő nemzettársait, s ezzel mintegy hitelesítette utólag a nagy gazemberek hatalmi döntését 1920-ban, a magyar ország és nemzet fel- s kiosztásáról.

Az az iszonyú, rettenettel teljes élmény és tél késztette tehát Ferenczest emez elszánt teremtésre, alkotott egy meghurcolható, a valósághoz nagyon is hasonlító Zazpit, felruházva külső és belső rongyokkal, már ahogy azt megtapasztaltuk e földi sorsunkban.

És itt már tényleg helyben vagyunk annyira, hogy kijelenthetjük, nem, semmiféle kalandvágy nem késztette a költőt bolyongásra. Közhelyszerűen: nem a kalandvágy futtatja meg a csíki költőt egy képzelt s remekül megalkotott figura bőrében, de a keresés, kutakodás. Az sem véletlen, hogy egy százszor megalázott nép(rész) fiaként hasonló sorból gyúr baszk-spanyol-portugál-miegymás figurát, éppen ilyent. Mert akit meg lehet kövezni, világgá lehet kergetni, az csak kisebbségi lehet, legalábbis Ferenczes teremtő műhelyében.

Aztán hogy más hogyan kalandozik a trópusokon vagy északon, az most mind máslás.

A könyvben sehol nem éreztem az öncélú, idegen földöni végre-kitárulkozás mámorát. Nem feledjük, dél-amerikai bordélyban is kitárulkozhat az embernek fia, nem csak a lány...

Végül is e könyv „anyagából” is össze(-vissza) tudom rakni Ferenczes Istvánt, az ismert költőt! Lásd – láttatom – legalább figyelemkeltésig a Télikék versciklust. Semmit nem von le a különleges könyv titokzatosságából, ha ráismerek az eleven költő maga építette erdei kunyhójára például.

„Az Andokban meghal a Nap.

Betöltöttem a hatvanat.

Kolindál ortodox halál.

Borban a könny lefele száll.

 

Túl sokat mértél, Istenem.

Öledbe hajtanám fejem.

Töredék minden. Tél velem.”

Ez abszolút líra.

Ami nem azt jelenti (nálam), hogy hasonló súlyút, szépségűt és döbbeneteset már nem lehet írni. Lehet. Csúcsokat soha ne hasonlítgassunk az egek alatt! Ám itt és a magyarnépdalokra ütő Zazpi-versfikcióknál „hazatalál” a bujdosó költő. És számos más ponton érzem meg a székely tarisznya szagát-illatát a rettenetes hányódásban.

Az idézett sorok jelzik azt is, hogy Ferenczes félszonetteket ír, magyarázza is őket a további tömörítés szükségével. Új műfaj? Annyira ragyogók és görcsbe rándítók, hogy bizonyosan jelentkeznek szokásos (nem illő: illetlen) módon az epigonok. De hát ők annyi jelentős kezdeményezést lihegtek volna tovább már, s az igazinak mégsem tudának ártani...

Az Inka románcok ciklusa magában is önálló rész lehetne, ha nem illesztené éppen ide, ha nem éppen ide írta volna be, Zazpi „költészetébe”, melyet Ferenczes épp most fordított, fordítva egyet a maga életművének kerekén is. Azt nem mondhatom, hogy annak egységes voltán változtatott volna, viszont úgy érzem, kellett neki, szükséges volt számára meghurcoltatni (a maga élete mellett) egy másik életet, hogy a sok álszent söprögetés nyomán fölüszkösödjék egy fél világ baja, szennye, könnye, spermája – el egész közel a szentté váláshoz-avatáshoz.

Pohár bor mellett talán elmondja Ferenczes István, mennyit és mit lát kalandnak ebből a könyvből. Ha megnyugszik és fölszusszan mindenek után. Igaz, nem a semmiből teremtett egy új világot Csíkpálfalvától Paraguayig. Mert hiszen a semmiből nem lesz semmi sem. Tény és  igaz azonban, hogy egy alanyi költő közelebb engedte magához olvasóit. Annyira közel, hogy immár a szobája ablakából tekinthetünk ki a létező világba, abba is, amelyet magáénak tart, és abba is, amelyet maga talált ki. Épített a meglévőből újat. Mert hiszen a gyerek is elképzeli a hétfejű sárkányt, a Vasorrú Bábát, ha azt úgy mondják el neki mesében, hogy meg is jelenik az ismert összetevőkből  megalkotott új  kép.

Ehhez azonban érzelmileg és értelmileg megfelelő mesemondó szükséges.

Ferenczes István ilyen volt a maga dolgában s elvégezte azt maradéktalanul.




.: tartalomjegyzék