Székelyföld kulturális havilap - Hargita Kiadó

utolsó lapszámaink: 2019 - Augusztus
2019 - Július
2019 - Június
archívum ...

legújabb könyveink: Kisné Portik Irén – Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte
Ferenczes István – Arhezi/Ergézi
Petőfi Sándor – A helység kalapácsa
az összes könyveink ...

Székely Könyvtár:

Arcképcsarnok: Erdélyi magyar írók arcképcsarnoka

Aktuális rendezvények: 2016, március 4

bejelentkezés:

Online előfizetőink a lap teljes tartalmát olvashatják! Előfizetés!

kereső:
Általános keresés. Pontosabb keresésért kattintson ide!

Moldvai Magyarság: Kulturális havilap

partnereink:





















2011 - Szeptember
Lövétei Lázár László

"Salve mundi Domina" (Ferenczes István istenes verseiről)

Nem tudom, feltűnt-e Önöknek, hogy a római katolikus székelységnek milyen kevés költője van? Tompa László unitárius volt, a „félig székely” Áprily Lajos református, az „egynegyed székely” József Attila görög katolikus, Kányádi Sándor szintén református stb. Még szerencse, hogy a legnagyobb erdélyi költő, Dsida Jenő római katolikus volt! Még szerencse, hogy a magyar irodalom egyik legnagyobb (sokak szerint: legnagyobb) költője, Babits Mihály is római katolikus volt!

Félreértés ne essék: eszem ágában sincs valamiféle új vallásháborút kirobbantani. Irodalmat olvasó emberként egyszerűen csak annyit konstatálok, hogy vallásos verseiben Dsida vagy Babits bizony-bizony sokkal másabb versnyelvet beszél, mint mondjuk az Istennel perlekedő Ady vagy Balassi Bálint. Ha nem sajnálják a fáradságot, akkor hazaérve olvassák el Dsida Út a Kálváriára című versét, vagy Babitstól a Psyhoanalysis Christanát, utána pedig az „istenes” Ady akármelyik versét, s rögtön megértik, mire gondolok.

Maradva még egy kicsit Babitsnál: tudjuk, hogy elég kevés vallásos verset írt, viszont (Amor sanctus címen) kiadott egy gyönyörű válogatást a középkori latin nyelvű himnuszokból – hál’istennek saját fordításaiban. Nos, ezt az antológiát olvasgatva mindenki láthatja, hogy az európai kultúrában Homérosz óta soha olyan harmónia nem volt „evilág” és „túlvilág” között, mint épp a „sötét”-nek nevezett középkorban. Igaz, hogy Homérosz után következett az istenekkel gúnyolódó Arisztophanész, nem is beszélve Lukiánoszról, aki egyenesen közröhej tárgyává tette az antik isteneket. És azt is tudjuk, hogy a középkor után következett a reneszánsz, sőt: a felvilágosodás – de születhetett volna hetvenhétezer reneszánsz és felvilágosodás is, akkor se tudta volna überelni a katolicizmus legcsodálatosabb költői építményét, Dante Isteni színjátékát. (Csoda-e, hogy ezt a költői csodát éppen Babits fordította magyarra?!) Ha a Vatikánnak volna egy kis érzéke a píárhoz, már rég szentté avatta volna Dantét, hiszen – szent meggyőződésem – a katolicizmusnak Dante lehetne a legjobb „reklámarca”…

Ami meg Ferenczes István vallásos verseit illeti: ezeket a verseket olvasva még egy „marslakó” előtt is rögtön nyilvánvalóvá válik, hogy itt bizony római katolikus, sőt: csíksomlyói versekről van szó. A Szűzanya legalább féltucatszor megjelenik a versekben, nem beszélve a „gyimesi” Szent Erzsébetről, a „virágukat hullató” Margit-legendákról vagy a költő névadójáról, Szent István királyunkról. Ferenczes valahol félúton jár Ady és Dsida között: többet panaszkodik, mint Dsida, de mély katolicizmusa nem engedi, hogy szájára vegye az Isten-kereső Ady perlekedő „szókincsét”. Pedig van mivel leszámolnia ezekben a versekben: le kell számolnia a gyermeki árvaság magányával, a hazátlanság magányával, a barátok (Lázár Ervin, Nagy Gáspár) elvesztése miatt érzett magánnyal, a gyermektelenség magányával és egyebekkel. Egyik versében (a Marosszentimrei templom 2002-re gondolok) szinte protestánssá lesz, aztán mégis maradnak a gyönyörű himnuszok – sajátosan ferenczesistvános hangszerelésben:

„Elvette már mindenünk

győztes zsoldos bandita

csak téged hagyott nekünk

Európa s Ázsia

ének lettél ablakunk

Napba öltözött kapunk

mint a kék nosztalgia

a szemedbe költözünk

és te együtt félsz velünk

Salve mundi Domina” – ahogy az egyik legszebb Ferenczes-versben olvashatjuk.

            „Nem énekel az sem, mi megmaradt” – írja Ferenczes Marosszentimrei templom 2002 című versében. Lehet, hogy még nem éltem eleget, de én nem vagyok ilyen „pesszimista”. Hiszem, vagy legalábbis hinni akarom, hogy mindig lesz egy-két ember, aki – hulljon bár „pók” és „égi vakolat” a fejére – Mária-himnuszt, sőt: Ferenczes-féle Mária-himnuszt fog énekelni…

 

Elhangzott 2011. január 28-án Csíkszeredában, a Corvina Könyvesházban, Ferenczes István

Amor mystica című kötetének bemutatóján.




.: tartalomjegyzék