Székelyföld kulturális havilap - Hargita Kiadó

utolsó lapszámaink: 2019 - Június
2019 - Május
2019 - április
archívum ...

legújabb könyveink: Kisné Portik Irén – Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte
Ferenczes István – Arhezi/Ergézi
Petőfi Sándor – A helység kalapácsa
az összes könyveink ...

Székely Könyvtár:

Arcképcsarnok: Erdélyi magyar írók arcképcsarnoka

Aktuális rendezvények: 2016, március 4

bejelentkezés:

Online előfizetőink a lap teljes tartalmát olvashatják! Előfizetés!

kereső:
Általános keresés. Pontosabb keresésért kattintson ide!

Moldvai Magyarság: Kulturális havilap

partnereink:





















2011 - Október
Papp Attila Zsolt

Versek

HAJNALI SÉTA A HOLDON

 

Tisztára, mint egy késő őszi hajnal

a régi bolygón – ismerős a szcéna.

 

Eltűnni a nyirkos ködburokban:

az ember fél, hogy hazaér-e még ma.

 

Tudom, hol laksz, s azt is, hogy nem vagy otthon.

E várost sokan hagyják el telente.

 

Holdcsizmám kopog a néma utcán

– ha felhívnálak, senki nem felelne.

 

Ismerős, barát, ha szembejön velem,

tán meg se lát – hisz tényleg itt se voltam.

 

Olyan épp e téli-őszi hajnal,

mint megboldogult földlakó koromban.

 

A kapu előtt holdbéli nyúl pislog;

a reggel már saját házamban ért.

 

Mért fecsegnék? A nap csak most kezdődik.

Azt hiszem, kávét főzök s fellapozok

egy fantasztikus regényt.

 

AZ ŐSZI MONOLÓG

 

Aki megjön, szétnéz, szaglász,

megcsóválja a fejét néhanap,

elmondana valamit, ha tudná,

mi az, amit úgy kell mondani, hogy

világos legyen a tiszta szándék.

 

Ehelyett most vackára visszatér:

jobb lenne, ha inkább hibernálnék.

 

Nyirkos hajnali sikátorok

visszhangozzák lépteit, amíg

távolodik innen, s ő lenne

a legboldogabb, ha értené,

miként vigyázzon önmagára.

 

De nem ért semmit. Mert vékony jég ez,

az aszfalt, amin lépdel, át a

víztócsákon, és csak egyben biztos,

hogy ha eltéveszti majd az utcát

vagy netán a rossz saroknál tér be,

 

a térképről is simán lesétálhat

– az ott az ismert világ vége.

 

Ősz van, ilyenkor szeszélyesebben

ágaznak el az utcák és épül

meg egy-egy spontán labirintus;

s ott, ahol a térkép széle van, álmos

emigránsok hagyják el a földet.

 

Nem tudni már, milyen városokban

ébred fel az ember, milyen reggel

éri majd a régi zugban. Most

változik a ritmus, szabálytalan

és veszélyes talán, és ilyentájt,

mikor kialszik minden utcalámpa,

 

aki most az ég alatt botorkál

s keres valamit a pocsolyákban,

egy arcot lát, de nem ismer magára.

 

AZ ISMERŐS TÁJ

 

Legkönnyebb eltévedni

az ismerős tájban.

 

Hol nem óv az életmentő ösztön:

hogy nem számíthatsz, csak önmagadra.

Ha nem vigyázol, könnyen kerülhet

a lábad alá egy kósza akna.

 

Megszoktál mindent. A földalatti

háborúk világát oly jól ismered,

hogy azt gondolod, fesztelenül járhatsz

– hisz beleolvadsz a környezetbe –

a láthatatlan lövészárkok felett.

 

Nagy meglepetés itt már nem érhet,

megtanultad, hogyan tűnj erősnek,

s azt is, melyik rejtekhely fogad be,

hol békebeli társaságra lelhetsz

s a szépasszonyok is ismerősek.

 

Az óvatlanság okozhatja veszted.

Nincs veszélyesebb az ismerős tájnál:

tévelyegsz gyanútlan s fel se tűnik,

hogy mintha otthon járnál.




.: tartalomjegyzék