Székelyföld kulturális havilap - Hargita Kiadó

utolsó lapszámaink: 2019 - Február
2019 - Január
2018 - December
archívum ...

legújabb könyveink: Kisné Portik Irén – Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte
Ferenczes István – Arhezi/Ergézi
Petőfi Sándor – A helység kalapácsa
az összes könyveink ...

Székely Könyvtár:

Arcképcsarnok: Erdélyi magyar írók arcképcsarnoka

Aktuális rendezvények: 2016, március 4

bejelentkezés:

Online előfizetőink a lap teljes tartalmát olvashatják! Előfizetés!

kereső:
Általános keresés. Pontosabb keresésért kattintson ide!

Moldvai Magyarság: Kulturális havilap

partnereink:





















2011 - Szeptember
Ferenczes István

Úgy jön az ősz

Úgy jön az ősz, mint álmodban régi szeretőid, pereg róluk

a nyírfalevél sárgán, szürkén lebegnek át az ökörnyálas

ligetek fölött, meggyérült hajuk dideregve omlik a földre, fáznak,

reszketnek, várják, hogy jöjjön már valami tél, valami hófehér,

valami paróka a homlokuk fölé, ágyékuk csupaszon kitárva,

ázottan, összeráncosodva vár, egy utolsó ölelésre hív, bár álombélire,

amelyből nincsen ébredés...

 

*

 

Úgy jön az ősz a ködök mögül, lomhán hömpölyög a kipusztult

mezőkre, mint egy operaházi fantom, koszosan, tépetten

csorognak le vállairól a nagyáriák lidérces rongyai s a vér-

függönyös háttérben egy sikoly, egy rianós magas c-től, 

szilánkokra zúzódva romlik alá a vérbosszú, az égbolt üvegharangja

úgy ömlik rád, mint a híg beton...

 

*

 

Úgy jön az ősz a szívem alá, úgy oson be a pitvarokba

a hajszálerek ökörnyálas, lebegő útjain, hogy nem tudom,

merre van észak, merre van dél, mikor volt a kezdet, egyre

többet emlékezem a végre, akár egy kipusztult réten

az elaggott, öreg komondor, mind lejjebb húzza fejem a fogyóhold

kolonca, mintha kilakoltatta volna a Jóisten a tájat, nyitva a kapu,

se gazda, se nyáj...

 

*

 

Úgy jön az ősz, hogy becsukódnak mögötte mindenek, minta előtte

nem lett volna semmi, se zengő március, se dús kalász, sem mélykék

augusztus, mintha utána sem, bár egy titkos összeesküvés,

egy mindent összeroppantó tévedés felmondja az örök visszatérés reményeit,

kilépni nem, csak bemenni lehet züllött kertjeibe, akár a halálba,

belépnek a költők az őszbe, belépnek Csiki Laciék az örök októberekbe,

mámortól üldözötten vonszolják magukat egyre beljebb, egyre

mélyebbre, valami mélabús fekete lyuk felé, hátukba ütve már a tőr,

oda, ahová ráfagyott a néma célkereszt...

 

*

 

 

Mint ahogy az agysejtek halnak el, úgy jön az ősz

valahonnan a hátunk mögül, alattomosan lép át

fölöttünk, elborul lassan az idő, a ködök mögött

szinte megáll a szív, óránként, majd naponta, végül

évente dobban talán, kétéltűek, őshüllők haldokolnak

egy gyalázatos dimenzióban, amelyben hatalmasra

zsugorodik a tér s az idő, a mi időnk pedig az egyéltű

létre sem lehet elég...

 

*

 

Mióta meghalt anyám, úgy jön az ősz, hogy összecsuklanak

még a tőmondatok is, a szavakból kihullnak a magánhangzók,

az a, az ó, az ú, az é sárba hull, s a mássalhangzók összetorlódnak

a torokban, majd leszivárognak az ízületekbe, akár a némaság,

bénulva mozdulna a láb, a kéz, de felvonaglik a jéghideg,

a fájdalom fizikai valóvá lényegül, vadszőlőként kúszik föl

a szív felé, amelynek pitvarában megkezdődött már a végkiárusítás....

 

*

 

Mióta meghalt anyám, mind többször nyilall a köldökömbe,

kést forgat benne a gazdátlan évszak, tudom, hogy Ő üzen,

mintha uránrögöket hordanék a zsebeimben, szinte hallani

lehet a gamma-sugarak surrogását, a titkos hullámhosszokon

érkező üzeneteket, valahonnan túlról, a materiális való mögül

érkező  suttogásokat: „Tudjad, hogy hozzánk vagy kötve ezernyi

léha ökörnyállal, tudjad, hogy már többen vagyunk, akik

önzetlenül szerettünk, mint akik ott fönt még körötted

élnek s öröknek hiszik ezt a döbbenetes évszakot”...




.: tartalomjegyzék