Székelyföld kulturális havilap - Hargita Kiadó

utolsó lapszámaink: 2019 - Augusztus
2019 - Július
2019 - Június
archívum ...

legújabb könyveink: Kisné Portik Irén – Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte
Ferenczes István – Arhezi/Ergézi
Petőfi Sándor – A helység kalapácsa
az összes könyveink ...

Székely Könyvtár:

Arcképcsarnok: Erdélyi magyar írók arcképcsarnoka

Aktuális rendezvények: 2016, március 4

bejelentkezés:

Online előfizetőink a lap teljes tartalmát olvashatják! Előfizetés!

kereső:
Általános keresés. Pontosabb keresésért kattintson ide!

Moldvai Magyarság: Kulturális havilap

partnereink:





















2012 - Január
Egyed Péter

Bevezető szavak

       E könyv története ott kezdődik, ahol a Dávid Gyula és Zöld Lajos által szerkesztett jegyzőkönyveket, dokumentumokat, visszaemlékezéseket tartalmazó kötet* befejeződik. Azaz a hargitafürdői Ózon Szállóban lezajlott, gyergyószárhegyi írótalálkozók számozási rendjébe tagolva, a sorban a IV. Írótáborral (2001.május 10-12. Ne tévesszen meg a május, havazott  is rendesen… A hargitafürdői találkozó első része immár tudósabban, konferenciaszerűen zajlott. Az egykori meghívó alapján érdemes felidézni az eseményt:  a szervezők Hargita Megye Tanácsa (Zsombori Vilmos, elnök), Gyergyószárhegyi Alkotóközpont (Kassay Péter igazgató) valamint a Székelyföld szerkesztősége  (Ferenczes István főszerkesztő) voltak. Témamegjelölés: Irodalom az utódállamokban, önmegnevezés Erdélyi Magyar Írók Találkozója. A kétnapos összejövetel előadásait kötetünkben maradéktalanul közöljük. A jeles írók, kritikusok az erdélyi irodalmat illető klasszikus kérdésfelvetések mentén foglalták össze nézeteiket a kilencvenes években megszületett újabb írógenerációk sajátosságairól, a hagyományhoz való viszonyulásuk módozatairól, arról, hogy van-e továbbra is a magyar irodalom egészétől megkülönböztethető erdélyi  magyar irodalom, értelmes-e akár a regionális különállásának a képzetét fenntartani,  kell-e lennie? Ezzel kapcsolatban megfogalmazódott az is, hogy a különállás kockázata az örök újrakezdés, a már egyszer felfedezett, majd szükségszerűen elfeledett formákban megvalósuló önmozgás, önképzőköriség, provincializmus. Az is elhangzott, hogy az ideologikus korszak elmúltával újra kell képezni az irodalmi kánonokat, hogy az irodalomelméletnek, -történetnek, kritikának igenis nagyon konkrét, konstitutív szerepe van a magyar irodalom – mondjuk így “erdélyibb” részének önszemléletében.
     Ennek a találkozónak volt azonban egy szervezeti tétje is, és alighanem emiatt vált amolyan  vízválasztóvá a különböző erdélyi írógenerációk és helyi érdekeltségek további életében. A találkozó tétje – feltételesen - , egy kimondottan erdélyi írószervezet  megtervezése, megalapítása volt. Ezzel kapcsolatban mondták el a véleményüket az írók, mely elképzeléseket több csoportba lehetett sorolni. Egyesek amellett érveltek, hogy elégséges az akkor létező régebbi és újabb írószervezetek (Romániai Magyar Írók Szövetsége, Magyar Írószövetség, Romániai Írók Szövetsége. Szépírók Társasága, Fiatal Írók Szövetsége, Fiatal Írók József Attila Köre, illetve az azokhoz tartozás lefedi az erdélyi írók érdekvédelmét. Mások – főleg a középnemzedék – arra hajlottak, hogy az Erdélyben már meglévő íróintézmények köré (Erdélyi Magyar P.E.N.Club, Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány), vagy azok profiljának részleges átalakításával hozzanak létre egy írószervezetet. Végül – főleg az Előretolt Helyőrség írói csoportosulás tagjainak kezdeményezésére – a találkozót követően, de nem az ott jelenlevő írók döntése nyomán -, 2002. február 9-én Kolozsváron,  megalakult az Erdélyi Magyar Írók Ligája. Az írók ilyen generációk közötti felállásban és az erdélyi közéletiség vagy szerepvállalás opciójával többé nem találkoztak. Az erdélyi nyilvánosság szerkezete meg is változott, a közéletiség kizárólagosan a politika és a profi újságírás monopóliuma lett, az írók pedig az új évezredben szinte kizárólagosan az irodalomnak, az irodalom intézményeiben éltek tovább.
    
Úgy tűnt, hogy a gyergyószárhegyi írótalálkozóknak sem lesz folytatása. Azonban mégsem így történt. A hargitafürdői Ózon Szálló utolsó összejövetelén e sorok íróját választották amolyan ügyvivővé (Domokos Géza és Szilágyi István javaslatára). Teltek az évek és elég sok megkeresés ért el, a tekintetben, hogy mégis fel kellene újítani a gyergyószárhegyi írótalálkozót, és azt az összes erdélyi írók fórumává, találkozóhelyévé kell tenni – ahol például azok is részt vehetnek, akik amúgy egyetlen szervezetbe, körbe, csoportosulásba sem tartoznak bele. Ennek nyomán elkezdődött a szervező munka, amelyben kialakult az a struktúra, amely aztán végig működött és mind a mai napi életben van, és amelyet az ismét a gyergyószárhegyi Ferences Kolostor tanácskozó termében rendeztek meg,  2006. szeptember 21-23-án. Ez alkalommal döntés született egy informális szervező testület létrehozásáról, amelynek a tagjai Egyed Péter és Fekete Vince (a Székelyföld szerkesztőségének a megbízottjaként) mint szakmai vezetők, valamint Kassay Péter, a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ igazgatója, mint adminisztratív vezető. Az írótábort mindvégig támogatta Hargita Megye Tanácsa, valamint a Communitas Alapítvány.
     A rendezvények profilja is kialakult, állandósult. Az első tanácskozási napon – mindig jeles magyarországi és hazai meghívottak felvezetésében -, a magyar irodalom legutóbbi két évének az eseményeivel, jelenségeivel, könyveivel, alkotóival és vitáival foglalkoztunk, egy olyan körkép megrajzolásának a szándékával amely az írók viszonyítási rendszereit, értékeléseit segítheti. De folyt beszélgetés tisztán érdekvédelmi kérdésekről, az olvasókkal való kapcsolatról és természetesen folytak az ilyenkor mindig legfontosabb,  kötetlen folyosói és fehér  asztal melletti  beszélgetések mindenről, ami az írókat érdekelni szokta. (Mivel az előadások szerkesztett szövegeit közöljük e kötetben, ezeknek az összefoglalását nem tartjuk  célszerűnek.)
     Értékelésről beszéltünk mindig, ámde meg kell állapítanunk, hogy ez egyre komplexebb, nehezen megragadható és nagy feladattá vált. Egyrészt létezik egy működő kánon, vagy kánonok, amelynek az alakításában a legnagyobb szerepe kétség kívül a magyar irodalom budapesti központjának van.  Kialakításában maguk az írók – teljesítményük révén-, a  díjak intézménye, kuratóriumok, lapok, társaságok, én nyilván a vezető irodalomtörténészek működnek közre. Ámde értékképző – az előbbivel nem egyszer ellentétesen -, a piac is, a különböző gazdasági lobbyk, nagy kiadók, könyvesházak és terjesztő rendszerek – amelyek nem egyszer és egyszerűen eltüntetik az érdekeltségeikbe nem vágó kis példányszámban megjelenő alkotásokat is. (Amelyeknek a megjelentetéséért azért a megfelelő pályázati juttatásokat felveszik.) Valamennyi szerepe a kritikának még megmaradt, ha nem más, a kánonoknak a képviselete, egyáltalán az írói jelenlét biztosítása. Mindehhez társult a magyar irodalom versenyhelyzete  a más nemzeti irodalmak mezőjében, lévén, hogy nem minden magyar csak magyar irodalmat olvas. És természetesen megmaradtak a helyi, regionális irodalmak a maguk kvázi ismeretlenségében, de alkalmasint jelentős olvasottságában. ( A magyar irodalom belső kommunikációjának, az érték kialakulásának és elogadásának-elfogadhatóságának ezzel a többpólusú, ma már szinte áttekinthetetlen rendszerével foglalkozott Elek Tibor majd  több írásában és egyre hangsúlyosabban egyik meghívottunk,  V. Gilbert Edit.) Nem kevés szó esett az írók lehetőségeiről abban a világban, amelyben egyre inkább saját profi menedzsereikké (is) kell hogy váljanak, az írás nemzeti és emberi dimenzióiról és természetesen az egyre újabb író és (elmaradó) olvasó nemzedékek problematikájáról. A hagyományos, papír-alapú írás és az elektronikus felületek, az e-könyv és a hangoskönyv versenyéről is az egyik fő szempontja volt Az irodalom helyzeti jellemzésében.
      Fontosnak tarjuk, hogy sikerült létrehoznunk azt a keretet, amelyben az irodalom és a tárművészetek problematikája is megjelenhetett (2008-ban Irodalom és képzőművészet, 2010-ben Zene és Irodalom volt a téma.) Nyilván, nem hiányozhattak az irodalmi művészeti események sem: Erdélyi költőnők felovasóestje, az Éneklő Borz estje, Murányi Tóni dal-  valamint Könczey Árpád zeneszerzői-előadóestje fontos eseményei voltak találkozóinknak, amelynek az átlaglétszáma 35 és 45 között állapodott meg, és ebben a mozgásban a legjelentősebb az volt, hogy kialakult a törzsközönsége, a hűségeseké, akik végül is fontosnak érezték azt, hogy találkozzanak, továbbra is bíztak a baráti szó erejében. Nem kis dolog ez a társadalmak, közösségek posztmodern fragmentációjának idejében, amely alól az írók, írói közösségek sem jelentenek kivételt. Ezért tartottuk érdemesnek a szervezés néha megpróbáltató munkáját (fund rising, oh!), s ezért tarjuk érdemesnek a folytatást.
       Minden alkalommal megemlékeztünk azokról is, akik már nem lehettek közöttünk: Anavi Ádám (2009.febr.23.), Bán Péter (2006.), Csiki László (2008.okt.3.), Domokos Géza (2007.jún.27.), Géczi A.János (2008.május), Jancsó Noémi (2020.júl.26.), Jánky Béla (2009.okt.29.), Lászlóffy Aladár (2009. ápr.20), Létay Lajos (2007.szept.26.),  Sütő András (2006. szept.30), de akiknek emlékét és hagyatékát ápoljuk az alapítványok, emlékházak, gyűjtemények, rendezvények és tematikus megemlékezések, de legfőképpen műveik újrakiadása révén.   
       Találkozóink 2008-tól az Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ épületében zajlottak. 2006-ban e sorok írója, 2008-ban Dávid Gyula kapta meg a Zöld Lajos által létesített Szárhegyi Patkó, Dávid Gyula pedig az életműdíjat is, 2010-ben pedig első ízben sikerült létrehoznunk és odaítélnünk a Hargita Megye Tanácsának a támogatásával létesített, jelentős pénzügyi javadalmazással járó Csiki László Díjat. (A kuratórium pontszavazásos döntése értelmében a díjat Karácsonyi Zsolt kapta meg.) Mindez azért kétségtelen jele annak, hogy a gyergyószárhegyi írótalálkozó intézményesen is fejlődött, megtartotta fórum-jellegét és szerepét a hasonló erdélyi írói fórumok között. (Igazán nem sok van, azért is kellene még jobban megbecsülni.)
       Sok minden köti a fórumot a színhelyhez: az a kis plató a ferences kolostor felett, a kápolna – ahol az újrakezdést Zöld Lajos és Domokos Géza kifundálták, tovább haladva  pedig a festői Güdüce  alighanem a medence és az egész Erdély egyik legihletőbb helye. Ezzel együtt, a gyergyói ég híres kékje, amelynek a megfestésében versengő piktorok éppen a kolozsvári Vremir Mirceának adták egykor  a pálmát, mindig is visszahívja azokat az írókat akik meg szeretnék beszélni az oly szeretett magyar irodalom legújabb jelenségeit, könyveit, vitáit, baráti szívvel vannak és   kíváncsiak egymásra és egymás műveire, közönségük és közösségük állapotára.
      
     

*Szekértábor a Szármány hegyén. Gyergyószárhegyi írótalálkozók 1980-1990-2000. Polis Könyvkiadó, Kolozsvár/ Kulturális és Művészeti Alkotóközpont, Gyergyószárhegy, 2008. (A kötet legnagyobb része a gyergyószárhegyi Írótáborok lelkes szervezőjét,  Zöld Lajost dícséri.)




.: tartalomjegyzék