Székelyföld kulturális havilap - Hargita Kiadó

utolsó lapszámaink: 2019 - December
2019 - November
2019 - Október
archívum ...

legújabb könyveink: Kisné Portik Irén – Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte
Ferenczes István – Arhezi/Ergézi
Petőfi Sándor – A helység kalapácsa
az összes könyveink ...

Székely Könyvtár:

Arcképcsarnok: Erdélyi magyar írók arcképcsarnoka

Aktuális rendezvények: 2016, március 4

bejelentkezés:

Online előfizetőink a lap teljes tartalmát olvashatják! Előfizetés!

kereső:
Általános keresés. Pontosabb keresésért kattintson ide!

Moldvai Magyarság: Kulturális havilap

partnereink:





















2012 - Február
Főcze Kornélia

Versek

HETEDIK SZOBA

 

Mint aki ajtó mögött is

Kint rekedt

Csak ülök itt

Veled is egyedül

Nem oszthatok meg se szót

Se kínt veled

A béna érez így

Ha menekül

Álmában s

Mozdul a lába

De a semmibe zuhan

Mert az álom

Az édes

Nem hordott földet alája

Fölötte pedig már

Nyitva az ég

Pufók kis angyalok

S az Isten várja

Csak egy-két sorscsapás

Az kéne még

S kinő a szárnya

 

Mint aki kívül is

Bent rekedt

Csak állok itt

Te lépnél

Látom minden megrepedt

Meghasadt amire néztél

Hát induljunk ketten is

Egyedül

Emeljen újabb sorscsapás

A béna érez így ha

Menekül

Ma szép az arcod s újra más

 

MEGRENDÜLÉS

 

Ígértem, hogy szép versekbe írlak.

Ölelkező rímekbe szeretlek.

Rangja, címe ez legyen nevednek.

Sor, sor után szólít. Hallod? Hívlak.

 

Még úgy hisszük: én váram, te várad.

Átüt csended a kínzó szóközön.

Oly távoli, messze a fényözön.

Versbe írlak, sötét foltba szárad.

 

Télben élünk. Nem meleg a forma.

Író kezemre fagy a tartalom.

Lázrózsa hull a kihűlt szótagon.

Nem virít már. Mintha halott volna.

 

Bárhová mész, úgyis megtalállak.

A megrendülés van most műsoron.

Jel villan a kettős gyöngysoron.

Olthatsz villanyt, sötétben is látlak.

 

 SZÉNRAJZ

 

Az álom és az ébrenlét között

korhad időm s tudásom fája.

A pillanat a percbe ütközött.

S mint kinek nincs már éjszakája,

Bolyongok. Követnek kék nappalok.

Szöknek előlem a naplementék.

Nyitott szemembe a szép csillagok

fészket raknak. Bár magam lehetnék

az ég sötétje, hogy elhordozzam

hidegét e fáradt csillogásnak.

Szívem, ha szakad, megfoltozzam:

szomorúan se kínáljam másnak.

 

Bárcsak lehetnék óvó menedék:

önnön lelkemnek legjobb barátja.

Hogy bolyongásom legyen fedezék,

s könyörüljön Isten, ha látja,

hogy álom és az ébrenlét között

szikrát vet az éj, a nappal és az ág.

A pillanat a percbe ütközött,

s a szénrajzon elég a világ.




.: tartalomjegyzék