Székelyföld kulturális havilap - Hargita Kiadó

utolsó lapszámaink: 2019 - Augusztus
2019 - Július
2019 - Június
archívum ...

legújabb könyveink: Kisné Portik Irén – Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte
Ferenczes István – Arhezi/Ergézi
Petőfi Sándor – A helység kalapácsa
az összes könyveink ...

Székely Könyvtár:

Arcképcsarnok: Erdélyi magyar írók arcképcsarnoka

Aktuális rendezvények: 2016, március 4

bejelentkezés:

Online előfizetőink a lap teljes tartalmát olvashatják! Előfizetés!

kereső:
Általános keresés. Pontosabb keresésért kattintson ide!

Moldvai Magyarság: Kulturális havilap

partnereink:





















2012 - Március
Dr. Balázs Lajos

Háromszéki halálszokások

Deák Ferenc Loránd: Temetkezési és halottas szokások Csernátonban és környékén*

 

Deák Ferenc fiatal kutató, a Debreceni Tudományegyetem doktora. Munkája, amivel most bemutatkozik, egy hamis gondolatot cáfol. Szokás volt azt mondani, hogy a szocializmus idején tilos volt a halálról írni, a szépirodalomban megjeleníteni, és a kutatását sem biztatta senki. Ez részben igaz is volt. Visszaemlékszem, anélkül, hogy elítélnék bárkit is, hogy a Korunkhoz benyújtott tanulmányom, mely a halál problematikáját is érintette, több mint egy évet lapult a szerkesztő fiókjában, mert „nincs még megérve az idő erre”. És végül is, hogy engemet is kibékítsenek, s a cenzúrát is becsapják, Új falu, új szokások címen jelent meg. A tanulmány eredeti címe Egy falu szankciórendszere volt. Én úgy gondolom ma, hogy nemcsak tiltották a kutatását ennek a kultúrának, hanem mi magunk is féltünk a témához közelíteni.

Deák Ferenc munkáját ezért tekintem egyfajta kitörésnek ebből a mesterségesen torznak teremtett szellemi világból. Szilárd pontot talált, a Haszmann testvéreknek köszönhetően amúgy sem ismeretlen Csernátonban, szülőfalujában, amit még inkább kulturális, szellemi centrummá avatott könyvével, mivel spirituális világába több mint 30 kézdi- és orbai széki települést is bevont. Úgy is mondhatnám, hogy a halál kultúrájának vizsgálata szempontjából Csernátont referenciává tette: mintha tudományos szemléletét az emberiség egyetemes centrum-elmélete szerint alakította volna ki. Vagy éppen tudatosan tette azért, hogy egy izgalmas kutatási konstellációt alakítson ki magának, melyben aztán magabiztosan vezérelje egy egész régió önmagát megismerni vágyó társadalmát. A kötet túlmutat azonban a címben jelzett tematikán – temetkezés és halottas szokások –, hisz a kutató-szerző joggal nem tud eltekinteni attól, hogy a vizsgált környezet mennyire összetett társadalmilag, vallásilag, gazdaságilag, etnikailag stb.

Bármennyire is hirdetik és visszacseng a fülünkben az a középkori tétel, hogy a halál mindenkit egyenlővé tesz, hogy nagy igazságtevő, a valóságban ennek éppen az ellenkezője igaz. Ha biológiai realitásként tekintünk a halálra, még elfogadhatjuk ezt az igazságot, de a fenti szempontok szerint, ellenkezőleg, kihegyezi, kiélezi a különbségeket.

Igen, kiélezi a szokások forgatókönyve, a rítusok örökös jelenidejűsége szempontjából, ami egyébként törvényszerű, hiszen a halál, akár a más két sorsfordító esemény – születés és házasság – a világon mindenhol kultúrafogyasztó és kultúrageneráló tényező. A kultúrába viszont minden emberi közösség beleviszi saját szempontú világszemléletét, felfogását az elmúlásról, az egyén–közösség és halál  viszonyát, hiedelemvilágát, és sok minden mást, melyek sajátos arculatot kölcsönöznek, alakítanak ki minden közösségről.

Nos, mindezekkel, ha csak felvázolva is, érzékeltetni szeretném Deák Ferenc Loránd vállalkozásának elsősorban szellemi nehézségi fokát, a kutatás és feldolgozás dinamikáját. Hiszen ha nem mást, csak a kutatott települések számát vesszük alapul, rájövünk, és el is ámulhatunk azon, hogy hányszor kellett nézőpontot változtatnia, hányszor kellett előtérbe hoznia az egyiket, hátrább vagy totál-plánba taszítania a másikat, és hogy mindez milyen hatalmas szellemi munkát igényelt a szerzőtől.

A sorsfordító szokások a mi törvényeink: az igen-ek és nem-ek rendszere az élet folytonosságára vonatkozóan. A népi kultúrának az a rétege, kategóriája, mely által minden közösség a legmegbízhatóbban megítélhető, minősíthető. Ha nincs tánc-, zene-, viseleti, művészeti műveltsége stb., hiánykultúráját tudjuk érzékelni. Viszont a születésnek, házasságnak, halálnak, az ember három nagy szükségletének műveltségét nem lehet nem létezőnek tekinteni sehol. Hát ezért közösséget minősítő, jellemző, imázsát megjeleníteni képes kultúra.

Ismerjük-e Erdély, a Székelyföld, benne Háromszék halálkultúráját? Alig, vagy egyáltalán nem. Igaza van Deák Ferenc Lorándnak, amikor azt állítja, hogy a háromszéki település(ek) temetkezési és halottas szokásairól nem készült nagyobb méretű összegező munka. Még inkább igazat mondana, ha ezt az ítéletét kiterjesztené a többi régióra. Leszámítva Virág Magdolna tövisháti, Gergely Katalin gyergyószentmiklósi részleges szokásleírásait, e sorok írójának csíkszentdomokosi monográfiáját, melyet székely halottas könyvnek is neveznek, nem igazán tudunk több, illetve más átfogóbb munkát megnevezni a halottas szokásokról. Ezért mondtam előbb, hogy sokszor az előző rendszert restségünk mentségére, ködösítésére  használjuk. A szerző könyve, amit ma kezünkben tartunk, nem hiányt pótol, hanem űrt. Ha önismeretünket komolyan vesszük, és nemcsak nyelvi klisének, ünnepi beszédek retorikai fordulatának, ha őstörténetünket teljesebben akarjuk tudni, akkor az elmúlás kultúrájának széleskörű és vertikálisan is irányuló kutatását nem mellőzhetjük. Hiszen a halál kultúrája az egyik legősibb és félelmetesen ritualizált műveltség. Ez alatt azt értem, hogy benne nincs helye a rögtönzésnek.

A könyv tárgyaló, elemző stílusában kiemelem a szokáselemek diakronikus bemutatását, a módszert, mely által a temetkezési és halottas szokások történetiségét nyújtja, és ezen a szemüvegen keresztül pedig a tárgyalt régió interetnikus társadalmi és civilizációs történetét vázolja.

Ezért (is) tartom fiatal kollégám könyvét megbecsülésre igen érdemesnek, követésre méltónak. Más szóval,  őszintén gratulálok kiváló teljesítményéért.



*Csíkszereda, 2009, Pallas-Akadémia.




.: tartalomjegyzék