Székelyföld kulturális havilap - Hargita Kiadó

utolsó lapszámaink: 2019 - Május
2019 - április
2019 - Március
archívum ...

legújabb könyveink: Kisné Portik Irén – Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte
Ferenczes István – Arhezi/Ergézi
Petőfi Sándor – A helység kalapácsa
az összes könyveink ...

Székely Könyvtár:

Arcképcsarnok: Erdélyi magyar írók arcképcsarnoka

Aktuális rendezvények: 2016, március 4

bejelentkezés:

Online előfizetőink a lap teljes tartalmát olvashatják! Előfizetés!

kereső:
Általános keresés. Pontosabb keresésért kattintson ide!

Moldvai Magyarság: Kulturális havilap

partnereink:





















2012 - Június
Botár István

Vármegyei enklávék, magánbirtokok, mezőváros a középkori Csíkban

Történetírásunkban szinte közhelyként rögzült, hogy a középkori Székelyföldön 1562-ig nem érvényesült a királyi jog, illetve, hogy a középkori székely társadalomban a „feudalizálódás”, a nagybirtokosok és az ezzel járó alávetett rétegek megjelenése későn meginduló folyamat volt.[1]

E hagyományos felfogás makacsul tartja magát, annak ellenére, hogy Jakó Zsigmond már 1979-ben felhívta a figyelmet arra, hogy 1339-től adatolt tria genera Siculorum, már hangsúlyos társadalmi különbségeket jelez, amely folyamat a 13-14. fordulójától követhető. Székely vitézek a 13. századtól kaptak megyei birtokokat, ami óhatatlanul együtt járt azzal, hogy nem csak székelynek, hanem vármegyei nemesnek is tekintették magukat. Ennek természetes folyománya volt, hogy a 14. század végétől már a forrásokban is felbukkannak a gazdag székelyek telkeire települt szegények, „földönlakók” (l:inquilini).[2] Ez természetesen nem azt jelenti, hogy korábban ilyenek nem lehettek volna.

Ezzel egyetértve újabban Benkő Elek hangsúlyozza mind határozottabban, hogy a székelyek társadalmi berendezkedése a középkor derekán már messze nem tekinthető valamilyen katonai demokráciának, az előkelő réteg gazdasági és érdekérvényesítő ereje, anyagi kultúrája, lakóhelyei, reprezentációja egyértelműen a megyei nemességhez hasonlítható és esetenként az Árpád-kor végéig visszakövethető.[3] Újabban a székely beköltözés időpontját előző munkáitól eltérően egyre korábbra, a 12-13. századra valószínűsíti, és már e korai székely betelepülőkhöz kapcsolja a térségben feltárt Árpád-kori templomokat is. A székelyföldi várakat ugyanakkor feudális magánvárakként értelmezte. Ebben a legújabb székelyföldi összefoglalásában ismét említi, hogy a homogénnek tekintett Székelyföld a kezdetekkor jóval mozaikosabb lehetett.[4]

Az alábbiakban néhány olyan elképzelést ismertetek, melyek régészeti adatokra, írott forrásokra, helynévtani és egyháztopográfiai megfontolásokra épülnek, de ezen adatok merészebb értelmezésével kísérleteznek. Az olykor önmagukban is további bizonyításra szoruló gondolatok együttes felsorolása ugyanakkor olyan történeti képet vázol fel, melyben a korábban bizonytalanul értékelhető adatok természetes, összefüggő keretbe illesztődnek. Jelen pillanatban, a tévedés kockázatát is vállalva, fontosnak tartom ezek közzétételét, mert egyrészt vagy az előrelépés esélyét villantják fel, vagy, rosszabb esetben, rámutathatnak a hasonló kísérletek tarthatatlan voltára.

Csík 10-14. századi történetének áttekintésekor, a korabeli régészeti leletek, a csíki várak értékelése, illetve területünk első említése kapcsán korábban szóltunk arról, hogy már (!) a 13-14. század fordulóján számolni kell Csíkban vagy közvetlen szomszédságában magánbirtokokkal, illetve ehhez kötődő királyi joggal.[5] Egy 1324-es oklevél ugyanis éppen annak okán született, hogy ekkor a király egy örökösök nélkül elhalt ember birtokát, Lokkazun-t az Aporoknak adományozta, ami a csíki székelyek ellenállását váltotta ki. Lok Kászon a 14. század elején tehát nem székely, hanem királyi jog alá eső magánterület volt, melynek státusán a király nem szándékozott változtatni.[6]E meg nem nevezett birtokos minden bizonnyal a korabeli elit tagja lehetett. Torja 1307-es adásvétele kapcsán arról értesülünk, hogy a 13-14. század fordulóján a térségben székely előkelőknek már kiterjedt, nyilván nemesi jogon birtokolt magánbirtokai voltak, melyekkel esetenként kereskedtek is.[7]

E tehetősebb társadalmi réteg nyomát talán Csíkban is lehet régészetileg igazolni. Kotormányban olyan 13-14. századi objektumokat tártunk fel, melyeknek az átlagosnál rangosabb leletanyaga alapján (kijevi kereszt, nehéz kardra utaló markolatgomb, sarkantyú, korai szemeskályha, „import” kancsók) egy ismeretlen helyi előkelő család létét feltételeztem.[8] A rendelkezésre álló adatok azonban természetesen nem elégségesek annak eldöntésére, hogy a forrásban említett, illetve a régészeti leletek alapján valószínűsített „elit” tagjainak pontosabb meghatározását megállapíthassuk. E rétegnek talán további emlékei is megragadhatók.

Csík középkori kápolnáinak vizsgálata kapcsán, helyi források hiányában, áttekintettem a legkorábbi kápolnákkal kapcsolatos erdélyi okleveleket. Ezekből az derült ki, hogy Erdélyben kápolnák építésére a 14. századtól vannak adataink. Építésük püspöki engedélyhez volt kötve, maga az építés gyakran magánszemély, család kezdeményezésére történt, illetve hogy ez egyben a birtokjogi igények kifejezéseként a szimbolikus térfoglalás jele is volt. 1341-ben például arról értesülünk, hogy kolozsmonostori prépost három testvérnek megtiltja, hogy Kayantho birtokának Tyburch nevű részét birtokolják és oda kápolnát emeljenek.[9] Külön rendelkezések, oklevelek szabályozták a kápolna és a területileg illetékes plébánia viszonyát. A kápolnák építése és működtetése tehát egyrészt komoly anyagi hátteret, másrészt messze nyúló kapcsolatrendszert feltételezett. Erre az adatokra építve e korai előkelő/nemesi réteghez vélem kapcsolhatónak Csík korai, általam 14. századinak tartott kápolnáit is (Csíkszentimre – Margit-kápolna, Csíkrákos – Bogáti-kápolna, Csíkszentkirály – Úrkápolna, Kotormány – Sarlós Boldogasszony-kápolna). Ezek közül egyedül a Margit-kápolna esetében rendelkezünk megbízható keltezéssel, a „csoport” többi tagját alaprajzi hasonlóságuk, elhelyezkedésük, néhány esetben építészeti részleteik alapján gyanítom 14. századinak. E kápolnák többsége plébániatemplommal rendelkező településeken, de azok külső határában, a falutól távol épül fel, így létrejöttük biztosan nem közösségi misehallgatás igényével magyarázható.[10] A kápolnák építésének közvetlen okai azonban ismeretlenek.

Az előző régészeti, művészettörténeti adatokon alapuló feltételezésektől eltérően Csíkszékben az írott források nagyobb birtokost, nemest a 16. század előtt nem említenek. Az első nemesi címeradományozás ugyan 1456-ból ismert, amikor V. László király csíkszentmártoni Becz Jakabnak, és általa atyja testvérének, csíkszentgyörgyi Becz Bálintnak és fiainak, Barabásnak és Péternek, illetve további rokonok mellett szentsimoni Tamásnak és Máténak, illetve csíkszenttamási Szilveszternek és fiának, Lázárnak nemesi címert adományozott, de ezek korabeli csíki birtokairól semmit nem árul el az oklevél.[11] Ugyanakkor elég valószínűnek tűnik, hogy az adományozás idején a megnevezettek már több birtokkal rendelkezhettek. Vélhetően szintén 15. századi a csíkszentléleki Czakók nemessége is, akik a falu gyaníthatóan általuk emeltetett gótikus szentélyébe címerüket hordozó oltárt is rendeltek 1510-ben. A korábbi századokból azonban nincsenek hasonló adataink, így akár azt is hihetnők, hogy Csíkban a 15. század második felében jelennek meg az előkelők, akkortól lehet nagyobb birtokokkal számolni. Az első nagyobb birtokadományozásokra a 16. század második felétől vannak okleveles adatok.

A Csíki-medence középkori településtörténetének kutatása során azonban belebotlottam néhány olyan adatsorba, amelyek ismételten felvetik annak a lehetőségét, hogy az írott adatoknál jóval korábban számolni lehet akár több falut is magába foglaló magánbirtokok létével, amelyek esetenként csak később váltak Csíkszék részeivé. Alá kell húznom azonban, hogy a felmerülő esetek egyikében sincs egyértelmű írott adat gondolataim alátámasztására, így a különböző régészeti, helynévtani, társadalomtörténeti érvek alapján megfogalmazottak egyelőre munkahipotézisként tekinthetők.

Lázárfalváról és Verebesről, néha Szeretszeget és Tusnádot is ideszámítva, a történeti hagyomány tudni véli, hogy azok egykor, a szomszédos enklávékhoz hasonlóan, nem székely, hanem Fehér megyei területek voltak.[12]Ennek a hagyománynak, korábban kései, fejedelemség kori fejleménynek tartva, nem tulajdonítottam nagyobb jelentőséget, de újabban egyre inkább meggyőződésem, hogy ez a megyei terület korai alakulású.

A falu első említése magyarázatot ad nevének eredetére, 1549-ben ugyanis Szentannai Lázár János végrendeletében Lázár Istvánnak és Mihálynak hagyja: gyergyai házamot minden örökségével és hozzá tartozandóságával egyetemben… nekiek hagyom Kászont is, Lázárfalvát is, és Szent Tamást is.[13]A falu tehát szinte bizonyosan az itt birtokos (alapító?) Lázár családról vette a nevét. 1567-ben a 25 denáros adólistán Lazar ffalwa ...14/una lapicida megjelöléssel szerepel.[14] A faluban ennek ellenére 1576-ban csak Lázár Jánost írták össze főemberként, aki a maga 10 forintos adójával 20 jobbágyporta után adózott.[15] A falu társadalmi összetétele a későbbiekben sem változott, 1602-ben egyetlen lófőt vagy szabad székelyt sem írtak össze, és nemest sem.[16] A teljes felnőtt férfilakosságot összeíró 1614-es listán az itt szereplő 29 családfő mind Joba. Ant. Laksag megjegyzéssel szerepel. Az öt évvel később készített 1619-es Conscriptioban egyértelműen leírják, hogy ezek a személyek Petki Farkasné (19 fő) és Apor Andrásné (13 személy) jobbágyai, kik a faluban élő feo Azzonÿallat-ok.[17] A Lázár-birtok tehát ekkor már a Petkiek és Aporok kezére ment át, nyilván a Lázár János lányai közti megosztás révén, Petki Farkasné ugyanis Lázár Erzsébet fiának Petki Istvánnak, a később csíkszéki főkapitánynak volt a neje.[18]

Verebes nem szerepel sem a 25 denáros adót összegző 1567-es, sem az 1569-es lófők és főemberek összeírásában, vélhetően azért, mert nem élt benne adóztatható rendű ember. A főemberektől szedett 50 denáros adólistán Verebesen 1576-ban Hadnagy János és Antal fél-fél forintot adóztak egy-egy jobbágyportájuk után.[19] A faluban a Beczeknek is volt birtoka, legalábbis erre lehet következtetni egy 1601-es oklevélből, melyben Báthory Zsigmond fejedelem levelet ad Lemhényi Csomortányi Tamás részére, melyben ígéretet tesz, hogy Kozmási Becz Tamás lánya, Erzsébet halála esetén, több birtokát, így Verebest is neki adományozza.[20] 1602-ben 4 fő tett esküt a császár hűségére, 1614-ben Verebes laksagh-on (?!) 11 főt írtak össze.[21] Az 1619-es adatok alapján gyanítható, hogy Verebesen lakott Hadnagy Andrásné és Hadnagy  Mátyásnak 11, illetve 9 jobbágya.[22]

Lázárfalva és Verebes lakosainak jogállása a 16-17. századi összeírások alapján tehát valóban élesen különbözik a többi csíki település társadalmától, területükön sem szabad közrendűek, sem lófők nem adatolhatók. E falvak jobbágy lakóit több ízben Lakságiként írják le. Az összeírásokat feldolgozó kutatók szerint a laksági elnevezés idegen eredetű bányászokat vagy erdélyi vármegyéből való személyeket jelöl.[23] Ezzel kapcsolatban felmerülhet, hogy a laksági jelző nem a terület jogállására vonatkozik, hanem az ezekben a falvakban összeírt személyek vármegyei eredetére. Magyarán: e két falu jogilag Székelyföldhöz tartozott ugyan, de az itt birtokló Lázárok máshonnan, vármegyei területről hozták volna ide a jobbágyokat. Ezzel szemben a személyneveket vizsgálva több székelyföldi eredetű jobbágyot is találunk (több Dalnoky, Bardócz nevű személy), így a fenti magyarázat kizárható. Ugyanakkor Jakót idézve: „XVI-XVII. századi országgyűlési végzéseink szóhasználatából minden kétséget kizáróan megállapítható, hogy a lakság éppen olyan összefoglaló neve volt a hét erdélyi megyének, mint a székelység, szászság vagy a Királyföld a székely, szász, illetőleg szász székeknek.”[24]

Ennek tudatában a terület jogállása szempontjából közömbös, hogy a lázárfalvi és verebesi személyek székely eredetű jobbággyá lett emberek-e, vagy eleve jobbágyként kerültek ide más megyei birtokokról. Ami tény, hogy a 16-17. században ezeket megyei területnek tekintették. Hitelt adunk tehát a 17. század eleji forrásoknak és a történeti hagyománynak, így Lázárfalva (Verebes is) esetében elfogadjuk azt, hogy itt valóban a Lázár család által birtokolt megyei területről, enklávéról van szó. Kérdés, hogy mi lehetet ennek a területnek a kiterjedése, illetve hogy kialakulását mikorra tehetjük.

A középkor folyamán több adat is van arra vonatkozóan, hogy megyei területek Székelyföldhöz csatolódtak, de fordított esetről nincs tudomásunk. Nincs adatunk arra vonatkozóan sem, hogy a 15-16. században teljes székely falvak váltak volna véglegesen jobbágysorsúvá. A 16. században „eladományozott” csíki falvak mindegyikében (pl. Csíkszentimre, Csíkszentkirály, Csíkszentsimon) ki lehet mutatni az adományozás előtt és után is szabad elemeket, így az adománylevelek totales et integras kifejezése kancelláriai szófordulatnak, semmint történelmi valóságnak tekinthető. Az ottlakók társadalmi helyzete, illetve a falu birtokjogi viszonyai amúgy sem indokolták volna a terület közigazgatási besorolásának a megváltoztatását, mint ahogy arról sem tudunk, hogy például a több évszázadig működő csíkmadarasi fejedelmi vashámor ilyen vonatkozásban hatást gyakorolt volna Csíkmadaras széki hovatartozására. Magyarán: egy eredetileg legalább részben székely szabadokból álló falu nem válhatott volna kizárólagos Lázár magánbirtokká és megyei területté.

Emellett szól elsősorban a falu neve is, mely egyértelműen utal a Lázárok itteni és „korai” időszakra tehető kiemelkedő szerepére. A személynév (=birtokos?!) és –falva utótaggal ellátott helynevek divatja a 13-15. században a legerősebb,[25] noha korábban és a  későbbiekben is bőven jöttek létre –falva utótaggal ellátott helynevek.[26] A települést és így helynevet akár kései alakulásnak is gondolhatnánk, de falu kezdeteit a 13-14. századig visszanyúló leletek évszázadokkal korábbra keltezik, mint a 16. századtól adatolható tömeges székely jobbágyosodás. Ez az alcsíki enklávé, megyei terület tehát valószínűleg nem a későközépkorban, hanem jóval korábban alakult ki. A rekonstrukciót némileg gyengíti (de nem föltétlenül cáfolja) az írott források hallgatása. A szomszédos háromszéki magánbirtokok esetében oklevelek sokasága említi ezeket pereskedések, határbejárások és egyéb ügyek kapcsán.[27]

Visszatérve a Lakság kifejezésre, a szó eredetét többen a Lok-ból vezetik le.[28] A Lok helynév magyar eredetű névadás, amely a lok – kis völgy, mélyedés, lapályos erdősség értelmű – köznévből, székely tájszóból származik, mely a maga részéről szláv eredetű.[29] Ez alapján arra gyanakodhatunk, hogy a Lokkászon helynév létrejöttével a székely betelepedést követően számolhatunk. Ez esetben kérdésessé válik, hogy az így nevezett terület a székely beköltözést megelőző vármegyei birtokként értelmezhető-e, avagy, miként a helynév sejteti, a székely beköltözés körüli időben került magánadományként örökösök nélkül elhalt előző, ismeretlen birtokosához.

A Lok helynév kapcsán, csíki falvakról lévén szó, rögtön felmerül a fent már említett, de korábban azonosítatlan, 1324-ben említett Lokkazun. Többen, így magam is, azt gondolták, hogy ez a Lokkászon (Lok Kászon?!) eltűnt, vagy nevet váltó település lehetett. Bosszantó volt ugyanakkor, hogy a kifejezetten konzervatív településhálózatban miként, hol lappanghat egy ismeretlen település, terület a 14. századtól.

A fentiek fényében azonban legalábbis lehetségesnek tűnik, hogy a 14. századi Lok Kászon az alcsíki „Loksággal” azonosítható. A feltételezés mellett szól a terület nem székely jogállása, a korai és teljes magánbirtok léte. Ezt erősíti Lázárfalva földrajzi helyzete is, hiszen közvetlenül a Csíkból Kászonba vivő Nyergesi-út mellett terül el, illetve az Aporok Fehér megyébe eső magánterületeivel (Torja, Bálványosvár, Oltszem) is határos.[30] A 14. századi helynév második Kászon tagja elfogadhatóan magyarázható a Kászon közelségével, de akár a faluban, azaz Lázárfalva-Tusnád területén több helyen felbugyogó borvizes forrásokkal is, melyeknek szláv eredetű megnevezése, savanyú víz – ti. borvízforrás –, több település esetében a névadás elemeivé váltak (Kászon, Kiskászon, Kovászna, stb.).

A középkori csíki falvak határa ismeretlen időben, de már a középkor folyamán rögzült. A 16. századi Andrássi adománylevelekben (Csíkszentkirály, Csíkszentimre, Csíkszentsimon) magától értetődő természetességgel írják össze a birtokok határosait, szomszédait.[31] Ennek a fényében igen korai összefüggésre, kapcsolatra utal az a tény, hogy Csíkkozmás, Lázárfalva, Tusnád és Verebes határa még a 18. században is osztatlan volt.[32]Kozmás és három falu – Lázárfalva, Verebes és Tusnád – földje és egész területe nincs elválasztva semmilyen határral” írja a szokatlan kivételről Benkő József 1777-ben.[33]E mögött gyaníthatóan a középkorban gyökerező közös birtoktest emléke lappanghat.

A rekonstruált birtok területén található a tusnádi Vártető, amely közel öthektáros alapterületével messze Csík legnagyobb középkori vára. Az innen származó, nem túl nagyszámú középkori cserepek díszítésük, peremtípusaik alapján 13. századiak. Elképzelhető azonban, hogy további kutatások leletei a vár építésének és használatának korát tovább pontosíthatják, módosíthatják. Az azonban bizonyos, hogy a vár alapján több korabeli, 13. századi váralja településsel kell számolni, hiszen ennek építése, fenntartása elképzelhetetlen jelentős népesség nélkül.

Összegzésként e négy falut olyan vármegyei sziget részének tartjuk, amelynek a léte a 13. századig visszanyúlik, és szorosan kapcsolódik a tusnádi várhoz. A kezdeti időszakban ez az enklávé magába foglalta Lázárfalva, Verebes, Csíkkozmás, Tusnád területét is. Utóbb e két falu, ismeretlen okok miatt és ismeretlen időben „elszékelyesedett”, későközépkori adataink alapján társadalmi berendezkedésük nem tért el a szomszédos Csíkszentsimon, vagy Csíkszentmárton társadalmi képétől.

Csíkrákos esetében nincs adatunk arra vonatkozóan, hogy lakói jogállása nem székely lett volna. Éppen emiatt mindeddig, a Pogányvár léte ellenére sem kerestem párhuzamot az alcsíki esethez. Itt az egyháztopográfiai viszonyok kapcsán merült fel, hogy a látszólag szokványos adatokon túl, más lehetőségek is lehetnek.

A rákosi templom több falu plébániatemploma: Rákos, Göröcsfalva, Vacsárcsi, és Madéfalva tartozik alája, aminek a középkorban az archaikus hangzású Amádéfalva volt a neve. A templomot első ízben 1333-ban említik Rakus néven. Azt azonban jórészt csak a helyiek tudják, hogy a templom nem (!) a névadó Rákoson, hanem egyértelműen Göröcsfalva területén áll, Rákos és Vacsárcsi között. Ez egyrészt arra utalhat, hogy a templom építésekor annak helyét úgy választották ki, hogy az a filiális településekről is elérhető legyen, magyarán: ekkor azok már létező települések voltak. A falvak területén gyűjtött legkorábbi leletek 12-13. századiak, így nem fér kétség hozzá, hogy eredetük az Árpád-korig nyúlik vissza.

Mindettől függetlenül zavaró, hogy a rákosi templom miért nem Rákoson áll. Ennek két kézenfekvő magyarázata lehet. Első, hogy a Göröcsfalván álló templom azért viselheti a „rákosi” jelzőt, mert a templom felépültekor Göröcsfalva még nem létezett. Ezt azonban a terepbejárási adatok cáfolják. Másrészt ez a névadás úgy is keletkezhetett, ha „Rákos” területébe egykor a göröcsfalvi részeket is beleértették. E gondolatmenet szerint az egykori „Rákos” területe nagyobb volt, mint a Rákos falu mostani tényleges határa, azaz valójában olyan gyűjtőnév, amely területet (is) és nem (csak) a falut jelöli. Összegezve a gondolatokat: lehetségesnek tartom, hogy ez esetben is egy adatolatlan „terra/posessio Rakus”-al kell számolni, melynek területén több falu állt. Mivel azonban a Rákos név nem csak a jelenlegi Rákos falut, hanem a teljes birtokot jelenthette, érthető módon a terület plébániatemploma elhelyezkedésétől függetlenül joggal viselhette a rákosi jelzőt, nevet. Ha gondolatmenetünk helyes, akkor e birtok és egyházjogi viszonyok létrejötte a templom építésének idejére, azaz a (12?-) 13. századra keltezhetők, illetve annak első említésekor, a 14. században még elevenek voltak.

E hipotézisbe immár jól beleillik a tusnádi vár kapcsán lejegyzett gondolatmenet. Az tudniillik, hogy a Pogányvárnak több váralja településsel, azaz egy „várbirtokkal” kellett rendelkeznie.[34] A várban Székely Zoltán ásott a ’80-as években.[35] Az ekkor begyűjtött kerámiatöredékek a 12-14. századra keltezhetők, ami összhangban áll a falvak területén gyűjtött legkorábbi középkori leletek korával. Orbán Balázs, illetve Székely Zoltán alaprajzain még egyértelműen látszik egy torony az északkeleti sarokban, ami szintén magánvár jellegét erősíti.

Aligha véletlen, hogy a falu határában az archaikus nevű Bogát-hegyen egy korai kápolna is áll. Ennek korát az irodalom a 18. századra teszi.[36] A kápolna eredeti, egykor jóval rövidebb alaprajza, résablakai alapján azonban jó eséllyel 14. századi épület.[37] A 18. századnál biztosan korábbi, hiszen a 17. században már a javításáról értesülünk.[38] Könnyen lehet, hogy ekkor toldották meg nyugat felé. Témánkhoz kapcsolódóan azért van jelentősége, mert a kápolnák építése a középkorban csakis püspöki engedéllyel volt lehetséges, az oklevelek alapján a 14. században szinte kizárólag nemesek kezdeményezték a kápolnák építését.[39] Írott adatok támogatása nélkül nem állíthatom biztosan, de nagyon valószínűnek vélem, hogy a vár és a kápolna egy helyi előkelő családhoz köthető, akik az Árpád-kor végén „Rákos” birtok tulajdonosai voltak. A „Rákos” név korai rögzüléséből adódhat az is, hogy a templom védőszentje nem vált a település nevévé, mint annyi más falu esetében.

Magánbirtokokra a 13-14. századi székelyföldi forrásokban is találunk példát. A fenti, 1324-es Lokkazun adat mellett, itt most csak Szék-földének 1252-es adományozását említem. Ez a tatárjárás előtt egy Fulkun nevű szászé volt, de a tatárok elpusztították. Ezt követően adományozta el a király 1252-ben Bencenc nevű sepesi székelynek, akinek a családja, a későbbi Mikók, utóbb ezt magánbirtokként birtokolta.[40] Szék-földe ugyan nem tartozott Székelyföldhöz, de az esemény jól jelzi, hogy már a 13. század közepén is juthattak magánbirtokokhoz székely előkelők.

E gondolat mentén a csíkszentdomokosi Vársarka, a csicsói vár, illetve a zsögödi Harom-vár esetében is feltételeznünk kell egyrészt váralja településeket, illetve birtokosokat. Utóbbi kettő esetében a régészeti leletek korai 12-13. századi megtelepedést igazolnak, ami bizonyára összefügg a települések archaikus nevével is.[41]

A következő példa immár nem rekonstruált várbirtokra épül, hanem Rákos mintájára a helynevek és a plébánia vizsgálatára. 1333-1334 között Chik, Sumbov, Sumlov nevű településen írták össze a Szent Péter és Pál plébániatemplom papja által befizetett tizedet.[42]

Az írott forrásokban a későbbiekben a következő adatokkal találkozunk. 1444-ben Jenő pápa búcsúengedélyt ad az épülő, Szűz Máriának szentelt ferences kolostor javára, amely territorio ville Somlyo helyezkedik el.[43]Mátyás király 1462-es szabadalmat biztosító oklevele szerint Hunyadi is támogatta az in posessione Vardotfalwa található kolostort. 1520-ban egy oklevelet Bernardinus de Somlyokérésére írnak át.[44] 1445-ben pápai oklevélben említik a kolostort: Conceditur indulgentia ecclesie domus beate Marie virginis ordinis fratrum minorum de observantia de novo in Somliu, Transsilvanie diocesis visitantibus.[45] Mátyás királynak egyik 1460 körüli sérült oklevele említi Sebestyén Jánost frater monasterium beate Marie virgibis in Chÿk.[46] 1463-ban Petrus Greb, filius Anthonii Sandar brassói tanácsos végrendeletében fratribus in Schyk is adakozik.[47] 1567-ben a 25 denáros adólistán Wardoffalwa...13 egységgel, Chijobot et chojomortan 28 adóegységgel szerepel, de hiányzik Somlyó(!)[48] 1569 körül a főemberek és lófők összeírásában Somlijo megjeje (!) megnevezés alatt szerepel Vardoffalwa 12 fővel, Chjomortan Chjobod 5 fővel.[49] Ezek közül Balázs Pál de Somlyo megjelöléssel, más primorokkal együtt, egy 1573-as perben tanúkén szerepel.[50] 1576-ban az adólistán Somlio szerepel a főemberek 50 denáros adójának kivetésekor, ám ekkor viszont nem szerepel Vardotfalva.[51] 1577-ben Szenttamási Lázár Farkas beiktató levelében említik Valentino Gegheö de Somlyo.[52] Egy 1583-as tanuvallatásban említik Lucas Antal de Vardosfalua.[53]1598-ban egy tanúkihallgatás alkalmával írják, „az actor lakik Czikzekben Chobotfaluav, mas neuel Somljonak hyak”.[54] 1602-ben a császár hűségére esketett személyek listáján Vardofalúa is szerepel 37 fővel, de hiányzik a listáról Somlyó és Csobotfalva is, így vélhetően beleértették az itteni katonákat a vardotfalvi listába. 1614-ben Vardofalva megnevezés alatt, vélhetően ideértve Csobotfalvát is, 72 főt írtak össze.[55]

Az adatokból egyértelműen kihámozható, hogy Somlyó nevű falu nem létezett. Somlyó egyrészt Vardotfalva másik, váltakozva használt neve, és ezzel egy időben (!) olyan gyűjtőnév, mellyel területi szempontból a Csobotfalva, Vardotfalva alkotta egységet (1576), illetve olykor, nyilván a plébániajog alapján, Szent Péter és Pál alá tartozó településeket is értették (ld. 1569: Somlijo megjeje/Chjomortan Chjobod/Vardoffalwa/Taplocza).„A két falu [ti. Csobotfalva és Vardotfalva – BI], együttes nevén Somolyó vagy Somojó” – írja 1777-ben Benkő József.[56]

A Szent Péter és Pál plébániatemplom, melyet a 14. században még somlyainak mondanak, és amelynek legkorábbi periódusát a 12. századra keltezte a régészeti kutatás,[57] Csobotfalva területén áll. Ez utóbbi eredeti neve a 16. századig, a források alapján egyszerűen Csobot/Csobod volt. A –falva utótag csak utólag ragadt rá a névdivat változásával. Területén 2011 nyarán két kora Árpád-kori, 11-12. századi lakóház részletét tártuk fel.[58]

A somlyói plébániatemplom tehát nem „Somlyó/Vardotfalva” falu közvetlen területén állt. Ez, a rákosi esethez hasonlóan azt jelzi, hogy a „Somlyó” megnevezés alatt azt a területet értették az Árpád-kor derekán, végén, illetve később is, mely nem csak Vardotfalvát, de Csobot(-falva) területét is magábafoglalta. Számolnunk kell, vagy legalábbis lehet, egy rekonstruált „terra/posessio Somlyo”-val. Feltevésünk indoklása mellett további megfigyeléseket tehetünk.

A somlyói/vardotfalvi kolostor sem a falu területén áll. Vardotfalva a „somlyói” kolostortól jóval nyugatabbra található, a ferencesek gyakorlatilag Csobot(-falva) és Somlyó/Vardotfalva közé telepedtek.Erre nemcsak a 18. század végi állapotokat rögzítő, de vélhetően jóval korábbi településstruktúrát megőrző I. katonai felmérés, de 17. századi források is utalnak. A kolostor mellett még 1665-ben is szántók, kertek, tanórok voltak, azaz lakatlan külterületen terült el.[59]

Már eleve a ferencesek csíksomlyói megtelepedésének különleges okai lehettek. A korabeli obszerváns ferencesek ugyanis kifejezetten városokhoz kötődtek. A rendnek a határozottan korai mezővárosi jellegzetességekkel rendelkező és jóval gazdagabb Marosvásárhely mellett ez az egyetlen székelyföldi rendháza a középkorban. Csík esetében azonban nem tudunk olyan gazdasági tényezőről, ami az itteni megtelepedést indokolta volna, így kénytelenek vagyunk feltenni, hogy a ferencesek jelenlétének a szokásostól eltérő indokai lehettek. A helytörténeti irodalom ennek magyarázatát részben egy korábbi, ismeretlen kolostor létével, részben egy, a kolostort megelőző helyi vallási tényező létében keresi.[60]

Az előbbi feltételezést az első, 1444-es oklevél szövege azonban éppen hogy nem támogatja, a kolostorról azt mondja ugyanis, hogy non longe ab eadem [ti. fratrum minorum – azaz az obszerváns ferencesek által – B.I.]de novo construi cepta et adhuc in suis structuris et edificiis perfecta non existit, azaz nemrégiben újonnan építeni kezdett, és még be nem fejezett épület.[61]A második feltevés, miszerint itt a kolostort megelőzően is zajlottak vallási események, azonban valóban elgondolkodtató, hiszen aligha lehetséges, hogy az építőtelep máris ingens fidelium multitudo devocionis causa confluere consveverit, ac dietim non cessat confluere,azaz hívők sokasága által gyakorta látogatott helyszín lenne. Hogy ez a népi (!) vallási gyakorlat kapcsolatban állt-e a Sarlós Boldogasszony napjára adott búcsúengedéllyel, azt nem tudjuk, de a pápai oklevél már meglévő szerzetesi közösséget, és ekkor már valamelyes előzményekre visszatekintő ismétlődő vallásgyakorlatot szentesít, Mohay Tamás megfogalmazásában „honorál”.[62] Fentiek alapján igen valószínűnek tűnik, hogy a templom és kolostor felépülte előtt már vagy egy ferences szerzetesi közösséggel kell számolnunk, miként azt a rendi hagyomány tudni véli, vagy valamilyen ezt megelőző, talán éppen a ferences jelenlétet is indukáló, helyi vallási gyakorlattal.

Mindettől függetlenül a ferencesek önszántukból nem nagyon telepedhettek volna meg egy székely falu területén. Amennyiben ez azonban valahogy mégis megtörtént volna, fennmaradásuk elképzelhetetlen lett volna ebben a hangsúlyosan falusias környezetben, megfelelő támogatás, javak és birtokok nélkül. Szintén magyarázatra szorul az is, hogy Hunyadi miként kényszeríthetett szabad, katonarendű székelyeket arra, hogy a kolostor confraterei, segítői legyenek. A confráterség ugyanis minden kegyes máz ellenére valójában szolgálatot jelentett.[63] A 32 családfő alapján egész falunyi népességről van szó.

A fentiek summázásaként tehát valószínűnek tartom egy eredeti Somlyó nevű birtok létét, melynek területén több falu állt, benne plébániatemplommal. Utóbb e „birtok” felbomlott, de a kialakult, közben székellyé vált falvak között megmaradt terület nem került teljesen székely közösségi tulajdonba, részben megmaradt magánbirtokként és megörökölte a Somlyó nevet. A terület, birtok tulajdonosai így saját földjükre hívhatták a ferenceseket, azt – nem lévén székely birtok – el is adományozhatták, vagy a kormányzó is megszerezhette, illetve ehhez kötődően confratereket is adományozhatott a kolostornak. Ez esetben érthető lenne, hogy noha nincs ténylegesen Somlyó falu, miként „somlyói” a ferences kolostor, a csobotfalvi plébániatemplom, illetve Vardotfalva is.[64] Megint csak utalnom kell a rákosi Bogáton álló kápolna kapcsán megfogalmazottakra, arra, hogy annak alapítása nagy valószínűséggel kapcsolható egy helyi előkelőhöz. Korai kápolna Somlyón is állt. A Kissomlyón álló Salvator-kápolna alaprajza Árpád-kori templomokéra emlékeztet, az épület Kiss Lóránd falkutatásai alapján a 14-15. század fordulóján, tehát a ferencesek megérkezése előtt állt. Létrejötte az alapításhoz kapcsolódó egyházi előírások és a szükséges anyagi háttér miatt nehezen képzelhető el egy helyi előkelő család kezdeményezése nélkül. Építtetői, e gondolatmenet szerint, „Somlyó” birtok urai lehettek. Losteiner 18. századi megfogalmazása szerint hajdan sub cura et administratione Fratrum Minorum állt, akik viszont a kápolna építését követően legalább fél évszázaddal később kerültek ide.[65] A (13?-) 14. századi kápolna tehát eredetileg nem a plébániatemplomhoz, hanem vélhetőleg e hipotetikus „Somlyóhoz” tartozott, és innen került a ferencesek, utóbb a plébánia joghatósága alá.

Benkő Elek egyik konzultációnkon a ferencesek kapcsán a forrásokból kimaradó, de bizonyosan létező korabeli helyi elit szerepére hívta fel nyomatékosan a figyelmet. Szerinte több olyan helyi kiemelkedő család is lehetett, akik a kolostorba „helyezhették el” öröklésből kizárt férfitagjaikat, illetve akik támogatásukért cserébe igényt tartottak a kolostorba és a templomba történő temetkezőhelyekre. Benkő meglátásának helyességét több adat is támogatja. Az ezzel kapcsolatos említések viszonylag késeiek. 1667-ben Mikó Péter levelezett Damokos Kázmér házfőnökkel temetőhelye ügyében. Ebben hivatkozik Damokos megelőző levelére, melyben azt írta, hogy az kiknek valamelj templomban es Clastrombam temeteo helie vagion bene ficijumnal vadnak azok az patronusok. Ő magát szintén annak tartotta és e jogon kért temetőhelyet, főként úgy, hogy korábban szüleit már ide temettette. Említi azt is, hogy ide van eltemetve Petki Farkas is.[66] Ő a lázárfalvi Lázár birtok örököse volt, de a 17. század elején már halott volt. A patronátus és a temetőjog tehát mindenképpen középkorra visszanyúló szokás volt a csíki ferencesek esetében is. Erre utal Béldi Pálnak és családjának az említése is, akik mint a rend jótevői 1522-ben a rend testvéri közösségébe kerültek.[67] Vélhetően ez a beiktatás jelenthette a rend templomába való temetkezés jogát is.

A kolostor egyik jövedelemforrása tehát a javára tett végrendeletekből származott, amelyek nemcsak csíki személyekhez köthetők. Így ad Claustrum de Chyk javára végrendelkezett 1549-ben Török Mózesné is, aki bizonyára háromszéki lehetett.[68]

Van azonban két olyan adat is, amelyek bizonytalan jellegűk ellenére azt igazolhatják, hogy a kolostor fenntartásában már a kezdetekkor számolnunk kell a helyi előkelőkkel. Az 1460-ban említett Jánosi Sebestyén, illetve az 1463-ban végrendelkező Petrus Greb jó eséllyel csíki származásúak. A Jánossi család több tagja a 16. században a felcsíki lófők között tűnik fel,[69] míg Geréb Péter Anthonii Sandar fia volt, akit talán a csíkszentmihályi Sándorokhoz köthetünk. A Gerébek szintén Felcsíkon voltak birtokosok több faluban is.

A helyi előkelőknek a kolostor létrejöttében vállalt szerepének tisztázása azonban nem mond ellent a fent leírtaknak, hanem éppenséggel kiegészíti azt. Bármi is legyen a megoldás, a kolostor jelentős magánbirtok, adomány nélkül nem jöhetett volna létre. Ennek kezdetei, amennyiben a régészeti leletek, a helynevek és a plébániatemplom elhelyezkedése kapcsán fent megfogalmazottak helytállóak, az Árpád-korig visszanyúlik.

Benkő Elek véleménye szerint Csíksomlyóra lokalizálható Csík-szék egyetlen mezővárosának kezdetei is. Ennek egyik fontos jelét éppen abban látta, hogy itt létesült a minorita ferences kolostor. Ezzel kötötte össze azt is, hogy 1368-ban Nagy Lajos in Chyk Zekelkeltezett egy oklevelet, melyet ő Somlyóval vélt azonosnak.[70] Ez utóbbi adat azonban aligha azonosítható egyértelműen Csíksomlyóval. Ugyanakkor joggal várhatnánk, hogy a kolostorral kapcsolatos forrásokban az esetleg itt létező vásár, mezőváros megjelenjen, de ennek nincs nyoma. Szintén hiányoznak a feltételezett mezővárosias település régészeti nyomai a kolostor környezetében.[71]

Ennek kapcsán kell megjegyezni, hogy Szereda mezőváros kialakulásának vizsgálatához az utóbbi időben több adat is napvilágot látott. Utalnunk kell egyrészt arra a hagyományra, melynek első említését Benkő József 18. századvégi művéből ismerem: „a mezővárosnak egész területét az al-csíkszéki Zsögöd szántójából és a Fel-Csíkszékhez tartozó Taplocáéból hasították ki.”[72] 1777-ben a ferences történész Losteiner  Lénárd írta „Szereda másképp szűk, mint állíttatik, Taploca és Zsögöd szántóföldire építetett”.[73] Ez hosszan elnyúló torzsalkodáshoz vezetett. Apafi Mihály fejedelem 1674-ben szabad erdőlési és legeltetési jogot biztosított a városiaknak e két falu erdőiben és legelőiben.[74] 1722-ben a széki előljárók is úgy tudták, hogy „mivelhogy az mikoron azon fundus excindáltatott volt a szék határaiból.” A fentiek miatt gyanítható, hogy alapítása nem Csíkszék kezdeményezésére, hanem külső, királyi, vajdai (!?) parancsra történt, hiszen ellenkező esetben a szék rendezte volna a hasonló határvitákat. A vitát az sem csendesített le teljesen, hogy a zsögödiek egy részét kárpótolták. Egy 1759-es perben írták: „az Csík Delnei Templom felől való határban, mely Sögöti Lábnak hívattatik (ex eo, hogy mikor Csík Szereda Városa hellysége excindáltatott az Sögöti határból, akkor a Delneiből ezen Láb föld adatott Sögöti Eembereknek, hogy Szereda Városa mind Fell Csík, mind All Csík résziről közös határra essék)”. Itt több zsögödi gazdának is volt szántója a templom szomszédságában „a Zsögödi Lábban Senkinek másnak birodalma nincsen hanem csak a Sögöti Possessoroknak”.[75] Szőcs János szerint tehát a szerdai napi vásár első helye a delnei Szent János templom mellett lehetett. A hagyományról Orbán is megemlékezik: „azért, hogy míg Csíkszereda vásárjogot nem nyert, addig itt [a delnei Szent János templomról van szó – BI.], Felcsíknak ezen központi fekvésű helyén tartották Csík hetivásárait.”[76] Egymástól független régészeti terepbejárások azonban nem találtak telepnyomokat a delnei templom környékén, illetve az ide feltételezett Tordafalva egyetlen írott forrásban sem jelenik meg. Itt tehát valóban csak ideiglenes vásárhellyel és nem településsel kell számolni.

A 17-18. századig visszakövethető hagyomány szerint tehát Szereda mezőváros nem természetesen létrejött, hanem mesterségesen alapított település volt. Ennek nyoma jól megragadható Szereda első ismert 1750-es Wittner-féle alaprajzán is. Az ábrázolás a fenti előzmények ismeretében nagy bizonyossággal őrzi a település középkori alaprajzát. A 18. század közepén a város egyetlen (!) kelet-nyugat tájolású, közepén orsósan kiszélesedő utcából állt.[77] Alaprajza egyetlen csíki településre sem hasonlít, a szabályos telekkiosztás nagy valószínűséggel a telepítéskor megtervezett rendezés, semmint természetes fejlődés nyoma. A szalagtelkes beosztás egyetlen helyen szakad meg, az orsósan kiszélesedő, vásártérnek használt középső utca közepének déli oldalán. Itt egy nagyméretű, keletelt épület áll, minden bizonnyal a város egyedüli, akkor még kápolnajogú egyházi épülete. Szereda a jelenlegi Szent Kereszt plébániatemplom felépültéig, a 18. század közepéig Somlyó filiája volt ugyan, de ezt a templomot legalább fél évszázaddal megelőzte egy azóta feledésbe ment kápolna. Ez a kápolna, egy 1716-os vizitáció szerint, már a 18. század elején állt.[78] Ugyan nem kizárható, hogy jóval korábbi, netán középkori épület lehetett, de Szereda korabeli kicsiny mérete miatt ez legalábbis kérdéses.[79]

A város keletkezésének kezdeteit a szakirodalom jobbára Zsigmond korára teszi, hivatkozva annak 1427-es oklevelére, melyben azt említik, hogy minden székely székben volt akkoriban egy mezőváros.[80] A forrás sajnos nem említi név szerint Szeredát, melynek első hiteles adatolása csupán 1558-ból ismert.

A mezőváros területéről sajnos egyetlen (!) középkori leletet sem ismerünk. A ’70-80-as évek nagy átépítései teljesen átszabták a városka arculatát, így a középkori Szereda régészeti emlékeit ezek a munkálatok vagy teljesen eltűntették, vagy jórészt a jelenlegi Kossuth-utca alatt lappanganak. Kis szerencsével a művészeti iskola, illetve főként sportpályájának építésekor kerülhettek volna elő középkori telepnyomok, ám ezek a munkálatok régészeti felügyelet nélkül kerültek kivitelezésre. Azt hihetnénk tehát, hogy Szereda keletkezéséhez, középkori történetéhez a régészet egyelőre nem tud érdemben hozzászólni. Ennek ellenére közvetett adatok alapján megkísérelhető a város létrejöttének régészeti keltezése.

Közvetlenül az egykori mezőváros mellett, Martonfalva területén, Zsögöd falu határának a legszélén, a Csíki Játékszín melletti parkoló kialakításakor 2006-ban Darvas Lóránt 14-15. századi telepnyomokat azonosított.[81] Ennek nagyon fontos településtörténeti vonatkozásai lehetnek. Teljességgel szokatlan ugyanis, hogy egy település közvetlenül a falu határának szélén jöjjön létre. Egy ilyen elhelyezkedésnek különleges okai kellett legyenek. Azt gondolom, hogy Martonfalva létrejötte és léte is szorosan összefügghet a szerda napi hetivásár, és így Szereda mezőváros kezdeteivel, vagy korai létével. Valószínűnek tartom, hogy éppen a vásár közelsége, illetve az ezzel járó előnyök, és talán más, egyelőre ismeretlen okok játszottak közre abban, hogy Zsögöd határának északi peremén a 14. században (?!) kialakult egy újabb település: Martonfalva. Amennyiben feltételezésünk helyes, akkor ez azt is jelenti, hogy a martonfalvi régészeti leletek (14-15. század), megadják az itteni szerda napi hetivásár, és így Szereda mezőváros kialakulásának ante quem időhatárát is.

A város egykori alaprajza jól összevethető néhány középkori telepített székely mezőváros alaprajzával. Ezek közül a legismertebb Székelykeresztúr. Noha a település oppidumként csupán a 15. század végén jelenik meg, a régészeti kutatások szerint kezdetei a 13-14. század fordulójáig visszanyúlnak. A mezőváros egy korábbi, utóbb Keresztúrfalva nevet felvevő település szomszédságában jött létre, a középkori Keresztúr mezővárost az egyedüli orsósan kiszélesedő utcát övező teleksorok alkotják. Szabályos telekkiosztása egyértelműen telepítés nyomának tekinthető.[82]

Bizonyára nem véletlen, hogy a hasonló módon más település, ez esetben a Torja határában, előzmények nélkül létrejövő/létrehozott (?!), kezdetben Torjavásárának mondott, utóbb Kézdivásárhelynek nevezett település magját szintén egy vásártérként is funkcionáló hosszanti tér alkotja.

A források hallgatása, a régészeti kutatások hiányosságai miatt erőltetett lenne e három mezőváros kezdeteit szorosan összemosni. Ugyanakkor nem tagadhatjuk, hogy e három település hasonló alaprajza, illetve a feltételezhető telepítések alapján összefüggést sejtünk. Azt gyanítjuk, hogy a három székelyföldi mezőváros létrejötte külső hatásra történt, alapításukkor létező falvak határában korábban lakatlan területet szántak a mezővárosi funkciók színhelyéül. Szereda esetében a hely kiválasztása azonban nem bizonyult szerencsésnek. A település a gazdagabb falvak árnyékában, a szék ellenkezése, sajátos örökösödési szokásai miatt, önálló határ és átmenő forgalom híján nem tudott igazi központtá fejlődni.[83]

A fentiekben terítékre került fogalmak – úgymint csíki 13-14. századi helyi elitek, vármegyei enklávék, magánbirtokosok és birtokok, „várkerületek”, mezőváros telepítése – egyikére sincs írott adatunk, „létük” az egyéb források adatainak továbbgondolásával, illetve a meglévő párhuzamok alapján merül fel. A felsorolt gondolatok remélhetőleg legalább egy része a későbbi kutatások nyomán helyesnek bizonyul, és bizonyára vannak olyanok, melyeknek általam is érzékelt erőltetett jellegét későbbi cáfolatok egyértelművé tehetik. A következtetések helyességének mérlegelésénél viszont szem előtt kell tartanunk, hogy vidékünk, Csík és Székelyföld, a források csöndje, illetve későbbi egyedi fejlődése ellenére is szerves része volt a korabeli történeti viszonyoknak. A székely beköltözést megelőző, illetve az azt közvetlenül követő időszak tekintetében nincs okunk azt feltételezni, hogy itt alapvetően másféle településtörténeti, politikai, egyházi és gazdasági folyamatok játszódtak le, mint a korabeli Erdély forrásokkal jobban ellátott területein.

 

IRODALOM

 

BENEDEK Fidél: Ferences kolostorok és templomok II. Csíkszereda, 2008

BENKŐ Elek: Nemesség és nemesi reprezentáció a középkori Székelyföldön. In: Csíki Székely Múzeum    .Évkönyve 2009/I. 219–248

                       A középkori székelyek. In: A középkor és kora újkor régészete Magyarországon. Budapest, 2010, I–II.

BENKŐ Elek – DEMETER István – SZÉKELY Attila: Középkori mezőváros a Székelyföldön. In: Erdélyi Tudományos Füzetek 223. Kolozsvár, 1997

BENKŐ Elek – SZÉKELY Attila: Középkori udvarház és nemesség a Székelyföldön. Budapest, 2008

BENKŐ József: Transsilvania specialis. Kolozsvár, 1778 (1999. évi kiadás)

BENKŐ Károly: Csík Gyergyó és Kászon. Leírások. Kolozsvárt, 1853.

BENKŐ Lóránd: Adalékok a bihari székelység történetéhez. In: Emlékkönyv Jakó Zsigmond születésének nyolcvanadik évfordulójára. Kolozsvár, 1996, 65–77.

BOTÁR István: Csík Árpád-kori településtörténetének kérdései a helynevek és a régészeti adatok fényében. In: Helynévtörténeti tanulmányok 3. Szerk. Hoffman István – Tóth Valéria, Debrecen, 2008, 71–94.

Csík a X–XIV. században. In: Csíki olvasókönyv. Szerk.: Hermann Gusztáv Mihály – P. Buzogány Árpád, Csíkszereda, 2009, 31–51.

Medieval finds from Cotorman. Marisia XXXI, 2011, 299–312.

Középkori kápolnák Csíkban. Megjelenés előtt a DOLGOZATOK Az Erdélyi Múzeum Érem- és Régiségtárából  új sorozat. IV (XV.) kötetében, 2012.

EGYED Ákos: A székelyek rövid története a megtelepedéstől 1918-ig . Csíkszereda, 2006

ENDES Miklós: Csík,- Gyergyó,- és Kászon székek földjének és népének története 1918-ig. Budapest,1938

ENTZ Géza: Erdély építészete a 14–16. században. Kolozsvár, 1996.

EO I.  Erdélyi okmánytár I. Közzéteszi Jakó Zsigmond, Budapest, 1997.

EO II. Erdélyi okmánytár (1301–1339) II. Közzéteszi Jakó Zsigmond, Budapest, 2004.

Garda Dezső: Főnépek, lófők, gyalogkatonák Csíkban és Gyergyóban. Csíkszereda, 1999.

IMREH István – PATAKI József: A székely falu gazdasági-társadalmi szerkezete a XVI. század végén és a XVII. század elején. In Székely felkelés 1595–1596, 1979, 146–190.

INQUISITIO: Inquisitio seu Visitatio Arhidiaconalis is Sede Siculicali utrisque Csik et Kaszon facta per Adm. R. D. Joannem Antalfi. Fehér János kéziratos jegyzete a gyulafehérvári püspökség levéltárából. 1716

JAKÓ Zsigmond:Lakság. In: Erdélyi Múzeum 1–2. 1945, 105.

A székely társadalom útja a XIV–XVI. században. In: Székely Felkelés 1595–1596. Bukarest, 1979. 19–34.

KÁZMÉR Miklós: A » falu « a magyar helynevekben. XIII-XIX. század. Budapest, 1970.

KRISTÓ Gyula: Szempontok „korai” helyneveink tipológiájához. Acta Historica 55. 1976, 1–99.

LÉSTYÁN Ferenc: Megszentelt kövek I-II. Kolozsvár, 1996

MOHAY Tamás: A csíksomlyói pünkösdi búcsújárás. Budapest, 2009.

MORDOVIN Maxim: Petki István. Egy 17. századi székely főúr életrajzi vázlata. Szakdolgozat, 2006, ELTE BTK, Történelem Szak.

ORBÁN Balázs: A székelyföld leírása. II. Csík-szék. Pest, 1869

PÁL Antal Sándor: A Székelyföld és városai. Marosvásárhely, 2003

RÁCZ Tibor: Háromszék első magyar telepesei és a határvédelem. Erdélyi Múzeum LXV. 2003. 1–2. füzet, 1–15.

SÁVAI János: A székelyföldi katolikus plébániák levéltára I-II. Documenta Missionaria I/III. Szeged, 1997.

SZÉKELY Zoltán: Ásatások a lemhényi (Kovászna megye) és a csíkrákosi (Hargita megye) várban. In: Acta Hargitensia, 1980, 39–47.

SzO:  Székely Oklevéltár. I–VIII. Szerk.: Szabó Károly – Szádeczky Kardoss Lajos – Barabás Samu. Budapest-Kolozsvár, 1872–1934.

SzO ú. s.:  Székely Oklevéltár, új sorozat. I–IV. 1983–1999. Szerk.: Demény Lajos – Pataki József – Tüdős S. Kinga. Bukarest–Budapest

SZŐCS János: Csíkszereda mezőváros az 1602–1850 közötti időben. 1997. Előadások az Erdélyi Múzeum-Egyesület Bölcsészet, Nyelv- és Történettudományi Szakosztálya és a Csíki Székely Múzeum közös rendezésében tartott vándorgyűlés előadás-gyűjteménye. Csíkszereda, 1997. szeptember 71–88

A Mikó-vár története.Csíkszereda, 2005

TÜDŐS S. Kinga: Székely főnemesi életmód a XVII. század alkonyán. Bukarest- Kolozsvár, 1999

Erdélyi testamentumok I. Hadviselő székelyek végrendeletei. Háromszék. Marosvásárhely, 2003.

VÁMSZER Géza: Életforma és anyagi műveltség. Bukarest, 1977

Csík vármegye településtörténete. Csíkszereda, 2000

VESZELY Károly: Erdélyi egyháztörténelmi adatok I. Kolozsvár, 1860



[1]Erről legutóbb Garda 1999.38–39., Egyed 2006. 38–41., 51.

[2]Jakó 1979.

[3]Benkő – Székely 2008. 11–30., 2009.

[4]Benkő 2010. 223–225., 235.

[5]Botár 2009.

[6]SzO I/42–43., EO II/485–486.

[7]SzO III/6–7.

[8]Botár 2011.

[9]EO III 76., 340.,

[10]Botár 2012.

[11]SzO I/170–172.

[12]Benkő 1778 I/137., Orbán 1869, 45., Endes 1938, 5., 46., Vámszer 2000, 70., Tüdős 1998. 109. egyéb pontosítás nélkül: „Az 1667. évi országgyűlési végzésből kiderül, hogy Lázárfalva régen Felső-Fehér megyéhez tartozott.”

[13]SZO II/84.

[14]SZO II/220.

[15]SZO IV/45.

[16]SZO ú.s. IV/86.

[17]SZO ú.s. IV/642–643.

[18]Mordovin 2006. 15.

[19]SZO IV/45.

[20]SZO IV/149–150.

[21]SZO ú.s. IV/86., 513–514.

[22]SZO ú.s. IV/651.

[23]Imreh – Pataki 1979. 177.

[24]Jakó 1945.

[25]Kázmér 1970. 32.

[26]Kristó 1976. 94–97.

[27]Rácz 2003.

[28]Jakó 1945.105., illetve ő idézi Szabó T. Attila egyező véleményét.

[29]Benkő 1996. 76–77.

[30]Rácz 2003.

[31]SzO II/252–258., 261–262., 286–290.

[32]Benkő 1778 (1999) 236.

[33]Benkő 1778 (1999) 236.

[34]A helytörténeti és a régebbi szakirodalom egy része is úgy tartotta, hogy a vár határvédő vagy közösségi menedékvár lett volna. Aki járt már a helyszínen, az jól tudja, hogy a Pogányvárból a 7 kilométernyire eső Bogáti-szorost, nem beszélve egyéb stratégiai helyszínekről, aligha lehetett védeni. Fontosabb út sem haladt el mellette, így ez és csíki társai sem lehettek határvárak. A menedékvár funkciót írott adatok, szájhagyomány nem támasztják alá, ugyanakkor a vár leletei éppen arra utalnak, hogy a vészterhes 16-17. századra már régóta felhagyott objektum volt.

[35]Székely 1980.

[36]Utoljára Léstyán 2000, 244.

[37]Botár 2012.

[38]Veszely 1860, 146

[39]EO III 76., 340,443.

[40]SZO I/9–11.

[41]Csík korai helynévanyagának értékeléséhez ld. Botár 2008.

[42]EO II/412.

[43]SzO I/153.

[44]SzO I/124–143., illetve SzOII/4.

[45]Entz 1996. 264.

[46]Entz 1996. 264.

[47]Entz 1996 255.

[48]SzO II/220.

[49]SzO II272.

[50]SzO IV/25–26.

[51]SzO IV/44.

[52]SzO V/106–107.

[53]SzO IV/83–84.

[54]SzO ú.s. III/70.

[55]SzO ú.s. 82–83., 525–526.

[56]Benkő 1777 (1999). 239.

[57]Botár 2008.

[58]Az előzetes ásatási jelentés elérhető lesz a http://www.cimec.ro/Arheologie/cronicaCA2012/cd/index.htm honlapon.

[59]Sávai 1997. 48–51. Erről hasonlóképpen Benedek 2008. 48–50.

[60]Benedek 2008. 36–48.

[61]SZO I/153–154.

[62]Mohay 2009. 59–60.

[63]Benedek 2008. 65–71.

[64]SzO ú.s. III/70.egy tanukihallgatás alkalmával írták 1598-ban: „az actor lakik Czikzekben Chobotfaluav, mas neuel Somljonak hyak

[65]Benedek 2008. 63.

[66]Sávai 1997. 61–62.

[67]Entz 1996. 264.

[68]Tüdős 2003. 54.

[69]SzO IV/43–46.

[70]Benkő – Demeter – Székely 1998. 24–25.

[71]Régészeti terepbejárásainkon a kolostor déli oldalán húzódó szántókon, illetve a kolostorral átellenben északra, a Somlyó-patak túlsó partján sem találtunk számottevő leletanyagot (Botár I., Darvas L., Kosza A.).

[72]Benkő 1778 (1999) 231.

[73]Idézi Benkő 1853. 7.

[74]Orbán 1869. 23–24.

[75]Közli Szőcs 1999. 73.

[76]Orbán 1869. 60.

[77]Közli Szőcs 2005. 73.

[78]Inquisitio 1716. E helyen is megköszönöm a forrás megosztását Fehér János művészettörténésznek.

[79]Botár 2012. Több csíki filiális faluban a 15-16. században már épültek a távoli plébániákat legalább részben kiváltó kápolnák (pl. Csicsóban, Zsögödben, Madarason).

[80]Benkő Eleknek ettől eltérő véleményét fentebb már ismertettem.

[81]Darvas Lóránt közöletlen kutatása. Ld.:  http://www.erdely.ma/multidezo.php?id=17975&cim=regeszeti_leletek_a_parkolok_alatt. Itt is megköszönöm kollégám szívességét, hogy közöletlen adatait felhasználhattam.

[82]Benkő-Demeter-Székely 1997. 43–44.

[83]Pál-Antal 2003. 127–132.




.: tartalomjegyzék