Székelyföld kulturális havilap - Hargita Kiadó

utolsó lapszámaink: 2019 - Március
2019 - Február
2019 - Január
archívum ...

legújabb könyveink: Kisné Portik Irén – Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte
Ferenczes István – Arhezi/Ergézi
Petőfi Sándor – A helység kalapácsa
az összes könyveink ...

Székely Könyvtár:

Arcképcsarnok: Erdélyi magyar írók arcképcsarnoka

Aktuális rendezvények: 2016, március 4

bejelentkezés:

Online előfizetőink a lap teljes tartalmát olvashatják! Előfizetés!

kereső:
Általános keresés. Pontosabb keresésért kattintson ide!

Moldvai Magyarság: Kulturális havilap

partnereink:





















2012 - Május
Xantus Boróka

A képzelet gazdagságának regénye

Ştefan Bănulescu: A Milliomos könyve[1]

 

Szétszálazhatatlanul összegubancolódott történetek, fantasztikus szereplők és sokszínű balkáni forgatag felfedezését kínálja Ştefan Bănulescu regénye, A Milliomos könyve, melyet 2011-ben Demény Péter szólaltatott meg magyarul. Az 1998-ban elhunyt román író eredetileg tetralógiát tervezett, végül egyetlen darabot sikerült megírnia, az 1977-es Cartea de la Metopolis-t, a magyar fordítás azonban az átfogó címet – Cartea Milionarului -t – követi, ezzel is jelezve, hogy Bănulescu vállalkozása a megvalósulatlan részek ellenére is teljesnek tekinthető.

A regény a meg nem nevezett folyam közelében lévő Metopolisz és – a mesélés szétáradó jellegénél fogva megkerülhetetlenül – a környező települések lakóinak történeteit beszéli el, sosem rakva össze ezeket egységes egésszé. Narrátora, a Milliomos fölöttes pozícióból, tárgyilagosan adja elő ismerőseinek legfantasztikusabb és leggroteszkebb eseteit is, elbeszélésébe a fontoskodó Földmérő és a ráérős Maroszin Tábornok segít bele. A pusztuló Metopolisz jelenéből indulunk, s bár a hanyatlás mindenütt érezteti hatását, A Milliomos könyvének érdeme, hogy világát nem a szorongás uralja, hanem engedi, hogy könnyedén belefeledkezzünk Metopolisz, Dikomészia, a Lovak Szigete, Mávrokordátosz, vagy a Gyapjú Vára félmúltjának csodálatos kalandjaiba.

„A metopolisziak kifinomult legendaérzékkel rendelkeznek.” – jelenti ki egy alkalommal Maroszin Tábornok, és valóban, a metopoliszi emberek szóbeszédéből kiinduló elbeszélő olyan figurákról számol be, melyek a mesék, mítoszok és legendák hangulatát idézik meg. Az egyszerre rút és szép, a férfiakra boszorkányos erővel ható Vörös Kanca, a számok és lovak fölött egyaránt hatalommal bíró Elveszett Konstantin, a környezetét szent történetek ködén át szemlélő Aram Telguran, Polider, a „szabóisten” vagy a kapuzárási álmot alvó sekrestyés asszony a fantasztikum világába csalogatja az olvasót. Ebben a környezetben a varázsmesékre emlékeztető kék üveges hintó és arabs telivérek ugyanúgy részei a mindennapoknak, mint az eredetmítoszt megtestesítő Kerekes Templom vagy a Metopolisz bukását jelző, csavargókkal teli katakombák. A nevek is túlmutatnak a realitás szabályain. Annak eredményeként, hogy a szóbeszéd alakítja a lokális legendákat, nagy szerepet kap a névadás. Nem az a név a fontos, amelyet születéskor jelölnek ki, hanem egy jellegzetesnek tartott epizódból származó gúnynév pecsételi meg és alakítja az emberek további sorsát. Aki megkapta új nevét, az „egyetlen öntőformában mozog és áll”, vagyis a szereplők jelleme annyira mozdulatlan és állandó, mint a mítoszok és mesék szereplőié. Így nem csoda, hogy A Milliomos könyvének világában olyan nagy fontossággal bírnak a rituálék. A dikomésziai ünnepségek nemcsak az odavaló fiúk beavatási szertartásának adnak helyet, hanem Metopoliszból, a befagyott folyamon átkelő lányok sorsát is meghatározzák: ha sikeresen elrabolják őket, egész hátralévő életük adott, ha nem, újabb évig várhatnak sorsuk beteljesedésére. Polider szabó, aki ránézésre mértéket tud venni klienseiről, a folyóparton, nyugatnak hátat fordítva osztja el óriási posztóbáláját, sosem vétve el a munkát előkészítő rituálé meghatározott mozdulatait. A sekrestyés asszony harangozása szintén szertartásszerűnek tekinthető. A harangtorony pódiumán főz, mos vagy éppen savanyúságot tesz el, és a végzett munka ütemében húzza a harangokat. Ez az öntörvényű harangozás annyira beépül a metopolisziak életébe, hogy amikor az a sekrestyés asszony vezeklése miatt abbamarad, úgy érzik, a várost „kivonták saját mindennapjaiból”.

Egy ilyen regényt, melynek világát az előbbiekhez hasonló varázslatosan hétköznapi figurák népesítik be, nem véletlenül hoztak kapcsolatba a mágikus realizmussal, például Gabriel Garcia Marquez írásaival. Azonban A Milliomos könyvét egészében átható irónia és paródia révén Bănulescu műve elkülönül a latin-amerikai párhuzamaitól, és sajátos jelleget ölt.

A könyv olvasása közben az irónia finomabb és a gúny maróbb formájával lépten-nyomon találkozhatunk. Elveszett Konstantin kalandjaiban például a bizánci koronázási szertartás és Jézus szenvedéstörténetének kifordított, parodisztikus elemeit is megtaláljuk: éppen Hulla Bandi, egy rablóvezér keni a Lovak Szigetének királyává Konstantint, akit nem sokkal később a dikomésziaiak fognak el, őket a megkínzott arra kéri, „mártsák koronáját a folyam vizébe, hogy hűvössége csitítsa halántéka fájdalmát”. De milyennek nevezhető Gora Serafis műveltsége, aki a bukaresti katolikus leánygimnázium penziójába járt? És milyen kézenfekvőnek tűnik az is, hogy amikor bizonyossá válik, Metopolisz nem szerepel a bizánci költészetben, Aram Telguran azzal magyarázza a hiányt, hogy az ott lakók talán régebbi emberek, mint maga Bizánc…

A Milliomos könyvében a múlt és a mindennapokba beszövődő történelem megjelenítésében is jelen van ez az ironikus viszonyulás, több szempontból is. Egyrészt a vidék lakóinak többsége öntudatlanul él a múlt emlékeivel, „hiszen Metopolisz és a Gyapjú Vára környékén az emberek nagyon is szokva vannak az ókori emlékekkel, még saját háztartásukban is használnak olyan tárgyakat, edényeket és más ilyeneket, amelyeket valaha az ógörögök használtak a magukéban, az ógörögök, akik idáig hatoltak, meg a rómaiak és a bizánciak, akik éltek errefelé.” (56. o.) Konkrét epizódokat nézve, Vörös Kanca nincsen tudatában annak, hogy milyen értékes régészeti leletnek számító érmékkel indul el Vízkeresztkor a dikomésziai leányrablásra, és Harats is előbb fogadja el csúfnevét, minthogy tudná, mit jelent, és honnan származik az. Másrészt a történelemhez tudatosan viszonyulók, a régésztársaság tagjai számára csak ürügy a múlt kutatása, ezzel fedezik évüzérkedésüket, vagyis – és itt még egy csavar következik – a metopoliszi öregek vagyonát veszik meg, mely szimbolikusan múltjukat képezi. Így szinte törvényszerű, hogy a vidék egyetlen elhívatott történésze, a bizantológus Fülöp Lăscăreanu, a Megalázott csúfos öregséget érjen meg: európai kutatómunkájából hazatérve állítólagos rokonai sorra rabolják el egymástól. Megszökik és magányosan bolyong, míg a metopoliszi legendaépítés őt is magába nem szippantja: a nép szentként kezdi tisztelni, és ennek megfelelő történeteket talál ki róla.

És nem utolsó sorban Bănulescu műve a sokféle dél-kelet-európai kultúra találkozásának regénye is. Metopolisz az a hely, ahol, ha úgy hozza a sors, a görög-zsidó származású Leonida Reichenbach zsinagógát árul, az Örmény Bodegája az örmény tulajdonos kezéről a félnorvég Icebergára, majd a román Vörös Kancára száll, de ugyanitt az is megeshet, hogy a muzulmán müezzin az ortodox pópa érdekében könyörögjön. A nyelvi, kulturális kevertség adja a régió különleges jellegét, melyet legtalálóbban a metopoliszi ünnepségek leírása összegez: „a görögök románul beszélnek majd, az olaszok oroszul, a törökök bolgárul, a szerbek németül, s a románok mindenkinek tolmácsolnak majd, a nyelvek összezavarodnak, és már nem lesz mit tenni, úgyhogy mindenki mindenkit összecsókol, mindenki mindenkit megölel, koccintanak, hogy kibéküljenek, és hogy a mulatság ne érjen véget, hanem zökkenőmentesen folytatódjék”. (220. o.) Élvezetes olvasmány A Milliomos könyve, a pusztulás széléről visszatekintő humor, a végigmondhatatlan történetek és a fantasztikum csodálatos ötvözete. A képzelet gazdagságának regénye egy nagyszerű író tollából.



[1]Csíkszereda, 2011, Bookart Könyvkiadó.




.: tartalomjegyzék