Székelyföld kulturális havilap - Hargita Kiadó

utolsó lapszámaink: 2019 - Február
2019 - Január
2018 - December
archívum ...

legújabb könyveink: Kisné Portik Irén – Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte
Ferenczes István – Arhezi/Ergézi
Petőfi Sándor – A helység kalapácsa
az összes könyveink ...

Székely Könyvtár:

Arcképcsarnok: Erdélyi magyar írók arcképcsarnoka

Aktuális rendezvények: 2016, március 4

bejelentkezés:

Online előfizetőink a lap teljes tartalmát olvashatják! Előfizetés!

kereső:
Általános keresés. Pontosabb keresésért kattintson ide!

Moldvai Magyarság: Kulturális havilap

partnereink:





















2012 - Május
Ferenczes István

Búcsú Fodor Sándortól

(1927–2012)

 

Szeretett Éva néni, Eszter, Papó imádott unokái,

gyászoló gyülekezet,

drága Fodor úr!

 

Otthon, Csíksomlyón most összehúzzák a harangokat. Mielőtt elmennének Rómába, nagycsütörtöki elnémulásuk előtt még összebongnak érted, küldik az utolsó Istenhozzádot, Csíksomlyót rajongva szerető fiának. Ha jól hallom, egy kicsit „Fodorul” szólnak. Nagyapád, édesapád baritonján bong az elsőként megszólaló, legmesszibbre üzenő legnagyobb, öleli magához a te tenor és Évike lányod mezzoszoprán harangszavát, a kicsik, a lélekharangok pedig „Csipikéül” csendítik a kegytemplom harangjainak angyali harmóniáját.

Valamikor úgy tervezted, hogy ide, Mária lábához fogsz visszatérni, szüleid mellett megpihenni. De hát a sors, a kegyetlen fátum másként, kegyetlenebbül rendezi át a vágyainkat. Évike lányod tragikus eltávozása véglegessé tette a mítoszi sejtést, miszerint nem lehet visszatérni oda, annak a háznak az udvarára, ahová fenyőfát ültetnek. Ezt a csíki hiedelemvilágból származó kísértést többször is megírtad, előbb amolyan hiszem is, meg nem is módon, később már mint bizonyossággá vált valót.

Néhány év óta naponta többször is eljárok szülői házad előtt, mi több, udvaromról oda látok. Nem túlzok tehát, ha azt mondom: odaköltözésünk után nem múlt el nap, hogy ne gondoltam volna rád. Jelentem, drága Fodor úr, úgy is, mint a „Környék Urának”, hogy azon az udvaron nincsenek már fenyőfák, s annak a „Megálmodott Háznak” már tornya sincs, mások építik tovább. A többi  viszont megvan. Felújítva áll a Fodor-kúria, ahol születtél, amelyben  gyermekkorod első éveit élted. Ahol pedig tanár szerettél volna lenni, a Hargitáig messze látszón áll az alma mater, a Segítő Mária Főgimnázium is, ahonnan nyílegyenesen indul, szédül a kegytemplom felé a Szék útja. És rendben van a csíksomlyói temető is, ahol szüleid, barátaid, ismerőseid sírja van. A Kissomlyó oldalában a rügyeiket bontogató nyírfák, bükkök, fehér- és feketefenyők közötti verőfényeken nyílnak már a hóvirágok, kéken remegnek a májvirágok szirmai. Somlyó pataka fejében pedig megvan a gyöngyvirágos puszta is, amelyről egyik korai  novelládat írtad,  s amelyet, csak napok kérdése, pazarlón elöntenek a fürtös gyöngyikék, vagy – ahogy nálunk nevezik – a kék gyöngyvirágok tündérszép boszorkánykörei. Emlékszem, gyermekként milyen büszke voltam, amikor megjelent Fehérfenyő című könyved, hogy végre    Csíknak is van írója, aki rólunk beszél, arról, ami bőrünket égeti. A szent hegy tövében csobog a borvízkút is, ahonnan édesapáddal a „Tíz üveg borvizet” hortad. Lám, Somlyó patakának partjain pazarlón bontják bolyhos rügyeiket a fűzfaágak, nagyon szerethet téged a Jóisten, ha  Virágvasárnap barkaágas hozsannáit küldi utolsó földi utad felé. És megvan a nép is. Lehet, hogy nem úgyan s olyanon, ahogy te szeretnéd, de megvan, él, küzd, talán megmarad, a tiéd. Mint ahogy az övé vagy Te is.

Két évvel ezelőtt Eszter lányod hazahozott. Betegen immár, nyíltan kimondtad, hogy végső búcsút venni jöttél az előbb felsorolt helyszínektől, emberektől. Csendes szemlélőjeként ennek a három napos búcsúzásnak, most itt, kicsiny lányod, angyalod befogadó sírhantja mellett nyilvánosan is elmondhatom, hogy olyan méltóságteljesen, soha cserben nem hagyó  humorérzékedet, öniróniádat ragyogtatva búcsúzódtál, amilyenre csak a legtisztábbak képesek.

Drága Sanyi bácsi! Nemcsak a magam, a Székelyföld folyóirat nevében, de sokak üzenete alapján is elmondhatom: a jóságnak, az emberi szeretetnek olyan minőségével ajándékoztál meg, hagytad ránk örökül, amit megköszönni sem lehet igazán. Az evilágiból  a transzcendens létbe való átvándorlásod után valahogyan csöndben, csontig lepusztultan, véled hallgatva tovább a nagyheti némaságot, lábujjhegyen kellene járjunk ezen a meggyötört sártekén, ebben a megszaggatott hazában.

Ne tegye nehézzé nyugalmadat szülőföldednek, Csíksomlyónak ez az áldott, maréknyi porra. 

 

Elhangzott 2012. április 2-án Kolozsváron, a Kismező utcai temetőben.




.: tartalomjegyzék