Székelyföld kulturális havilap - Hargita Kiadó

utolsó lapszámaink: 2019 - Július
2019 - Június
2019 - Május
archívum ...

legújabb könyveink: Kisné Portik Irén – Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte
Ferenczes István – Arhezi/Ergézi
Petőfi Sándor – A helység kalapácsa
az összes könyveink ...

Székely Könyvtár:

Arcképcsarnok: Erdélyi magyar írók arcképcsarnoka

Aktuális rendezvények: 2016, március 4

bejelentkezés:

Online előfizetőink a lap teljes tartalmát olvashatják! Előfizetés!

kereső:
Általános keresés. Pontosabb keresésért kattintson ide!

Moldvai Magyarság: Kulturális havilap

partnereink:





















2012 - November
Simó Márton

Elemi alkotórészek vagy torzuló képpontok?

Harminc történetet tartalmaz Tóth Krisztina 2011-ben megjelent prózakötete.[1] Ha úgy nézzük ezt a harminc életképet, akkor összeáll belőlük egy regényféleség. Ha kicsit másképp, akkor olyan az egész, mintha apró képkockák lennének benne, amelyek közül egyik-másik külön is megállja a helyét. Néhány történet nem annyira erős, csupán egy-egy villanás mindössze, amelyet hiába próbálnánk, egyenként nem tudunk értelmezni. Olyan, mintha egyszerre néznénk be harminc ablakon. Mintha harminc tévécsatorna kínálkozna fel egyazon időben a feldarabolt képernyőn – kép a képben és egymás szomszédságában ugyanakkor –, bepillantunk, de nem tudunk eligazodni. Az maga az érdektelenség lehet, ha túl sok érdekesség tobzódik a kaleidoszkópban. Lehetetlen ily módon megbirkózni a képi információk áradatával, de – szerencsénkre – mégiscsak könyvvel van dolgunk, mondjunk egy hasonlatot: olyan, mintha egy DVD lenne a birtokunkban, amelyet számtalanszor végignézegethetünk, és nem kell mérgelődni az elektromágneses hullámok formájában tovasurranó adás miatt, amely egyszeri és megfoghatatlan, mint a mindig tovasuhanó és másarcú idő. Olyan ez az avultnak mondható hordozó, hogy elő lehet ismét venni, bármikor fel lehet lapozni, ha valami nem teljesen világos. És elő is kell venni, mert érdemes.

Nyilvánvalóvá válik már az Első fejezetnél, a kéz története alcíműnél, hogy a könyv is nagyot próbál markolni, bár úgy működik, mintha nem parti sziklákba, hanem távoli és törékeny nádszálakba kapaszkodna. Bizonyos időszeletet látunk eleinte – 1944. május 13-át ír a naptár –, olyan pillanatot, amikor nem volt igazán érdemes élni. Nem sok értéke lehetett az emberi létnek az endlösung és az egymás ellen felsorakozó hadseregek meg eszmék kereszttüzében, egy olyan Európában, ahol abban az évben – bár nem volt meg az EU – nem nagyon kértek vízumot, és nemigen foglalkoztak olyan apróságokkal, mint a zöldhatár. Sokaknak kitágult, másoknak végzetesen összeszűkült a világ. Élni és túlélni azonban akkor is kellett. Mintegy 2,3 milliárd lélek próbálkozott világszerte ezzel abban az időben.

Látni, hogy minden sztori mögött ott van az elbeszélő, aki időnként kiszól a történetekből, hogy nem így akarta, nem úgy, hanem másképp. Az az igazság, hogy olyan nagyon nem lehet kiszínezni ezt a világot, mert akkor teljesen hamissá torzul. „Igen, így is történhet.” – mondja a nagy Ő, a szöveg szer(ve)zője. Máris csapong, hol északra szalad, hol délre le, vagy neki napnyugatnak, el Párizsig. Ez a többrétűség egyáltalán nem baj, kitágítja a történetek horizontját, viszont van egy nem jelentéktelen mellékzöngéje, ha úgy tetszik, káros következménye is: a pixelek közt elvész a lényeg egy része. Bizonyos képpontokat, vagy inkább -foltokat megmutat ugyan, de azokból csupán a szem tökéletlensége, tehetetlensége miatt áll össze egy kép. Eleve arra apellál a szerző, hogy az agy amúgy is kitalálja a „többit”, és abból aztán megszületik a látvány.

Mindentől függetlenül azért mégiscsak a jelen pillanat egyik legjobb képességű magyar prózaírójával van dolgunk – a költőt most hadd ne emlegessük –, aki friss érettségi-tételként nem engedheti meg magának, hogy mélyen a saját színvonala alatt teljesítsen. Tóth Krisztinának néha sikerül rutinosan vetnie ugyan pár bukfencet ebben a könyvben, bakizik, talpra áll utána, de a fene nagy lámpalázban a szerkesztő nem látja, vagy nem akar szarakodni, de azért a baj mégsem olyan kolosszális.

Egyáltalán nem meglepő, hogy milyen apróságokból rakja össze az ábrázolt/kitalált életek mozaikját. Tipikus női dolgok. Egyik legfontosabb motívum a szexualitás, pontosabban a házasság ketrecében vergődő nők titkos félrelépései. Ritkább ez a szemszög, hiszen többnyire férfiak oldaláról szoktuk látni és olvasni az ilyen történeteket, azaz: csak mi lennénk a kezdeményezők, de az éremnek másik oldala is van, „a nők dobják fel a testet” – az idézet a ’80-as évek szlengjéből való – igencsak létezik (!), hiszen rájuk is fölöttébb szükség van ezekben a kulisszák mögötti játékokban, és az ágyban. A férjes asszonyokat nem mindig csábítják, belemennek olykor ők maguk is a legreménytelenebb kapcsolatokba. „Sejtette, hogy a főorvos intézte el az utat, és azt is sejtette, hogy akar tőle valamit.”

Olykor egyszeri esetek, máskor hosszú lefolyású titkos viszonyok keletkeznek, de mindenképp évtizedekre, az egész életre kiható következményekkel járnak. Akár a kultúrák között is jelenthetne kapcsolatot egy-egy ilyen félrelépés, de az ismeretlent nem képes a másik világból érkező egyén feldolgozni, hiszen nem érti az apró jelzéseket. Máskor a pofon huszonkilenc év múlva csattan. „És most már arról is meg volt győződve, hogy a lopott kendő alatt látták a lila foltot is, a lopott szerelmet, sőt, az otthon hagyott férjet is a két kislánnyal.” Értelmüket veszítik bizonyos szimbólumok, sőt fölöslegesek a lopott életekben: „A házassági évfordulóra készíttetett szögletes jegygyűrű végig zavarta a pettingelésnél, de udvariatlanságnak tartotta volna megkérni a férfit, hogy vegye le.”

Nyilvánvaló, hogy a férfiak is megérik a pénzüket. Vannak olyan történetek, amelyekben – adott esetben normális és látszólag kiegyensúlyozott családban élő férjek – a kezdeményezők. És nem lenne korszerű ez az egész, ha nem bukkanna fel a homoszexualitás is, mint olyan. Legyen bármennyire egzotikus és trendi, zsákutca az is, ott van mögötte a nagy büdös semmi az ejakuláció után.

Az egész könyvön végigvonul a transznacionális motívum. Ahogy a mintegy hatvan-hetven évet átszövő történetek hol itt, hol ott esnek meg, felismerni véljük a francia- és németországi helyszíneket, magyar, aztán erdélyi, sőt romániai és csonka-szerbiai vidékeken és sorsokban villannak fel a pixelek, de úgy néz ki, teljesen mindegy, hogy hol bukkanunk fel a szennyvízcsatornából, minden egyes sztorin az üresség vezérmotívuma süt végig. Mindegy, hogy Párizs, Berlin, Budapest vagy Kólozsvár (!) utcáin bóklásznak a hősök, minden esetben ugyanazokat a bűnöket ismétlik, gyökértelenek, tudatosan ostobák, úgy élnek urbánus, kutyaszartól és köpetektől foltos környezetükben, mintha szebb és jobb világ másutt nem létezne, s még csak a lehetősége sem villanna fel a kiútnak. Kétségtelen, hogy fel lehet ismerni a pesti alaptípusokat is a könyvben, érezzük, hogy ismerős bunkók jönnek szembe velünk a könyvoldalakon. Ott vijjognak a sorok közötti közlekedési dugókban a mentőautók, de mi ugyanolyan közönyösen hallgatjuk az idegesítő szirénázást, mint odakint az életben szoktuk, s fel sem tűnik, hogy valakit az utolsó előtti útján visznek befelé a Rókusba, hogy közben valaki olyan természetességgel akasztja fel magát abban a pillanatban, mint ahogyan jegyet lyukasztunk a 6-os villamoson az izomagyú cerberus orra előtt. Teljesen normálisnak látszó emberek ezek a hősök, majdhogynem ugyanolyan kispolgárok és prolik, mint magunk is, és mégis mennyire ostobák! És európaiak, hiszen olyanokká hasonultunk mostanság, olyanokká lettünk, mint azok, akik a személyiségrombolás jóval mélyebb létrafokán büszkélkednek a konzum-idiotizmus közepette.  Szóval itt van immár Európa, megvan az EU, s mi ott. De huzat van benne. És bennünk is. Erkölcsök, vektorok nélkül élvén csakis olyanokká pusztulhattunk, mint amazok. Olyan sorsok és olyan történetek, amelyeket rémálmainkban sem láttunk. Elképzelni sem mertünk. Olyan életek csak, amelyeket nem szívesen élnénk, ám ott vagyunk a pixelek között. Nyakig a slamasztikában. Most mi legyen? Honnan, hogyan, s főleg merre tovább?

 



[1]Budapest, 2011, Magvető Könyvkiadó.

 




.: tartalomjegyzék