Székelyföld kulturális havilap - Hargita Kiadó

utolsó lapszámaink: 2019 - Augusztus
2019 - Július
2019 - Június
archívum ...

legújabb könyveink: Kisné Portik Irén – Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte
Ferenczes István – Arhezi/Ergézi
Petőfi Sándor – A helység kalapácsa
az összes könyveink ...

Székely Könyvtár:

Arcképcsarnok: Erdélyi magyar írók arcképcsarnoka

Aktuális rendezvények: 2016, március 4

bejelentkezés:

Online előfizetőink a lap teljes tartalmát olvashatják! Előfizetés!

kereső:
Általános keresés. Pontosabb keresésért kattintson ide!

Moldvai Magyarság: Kulturális havilap

partnereink:





















2012 - Szeptember
Fekete Vince - György Attila - Molnár Vilmos - Lövétei Lázár László

Olvasólámpa

MÓRICZ ZSIGMOND UTOLSÓ SZERELME1

 

„Azt hiszem, az élők közt őt szerette a legjobban.”

(Németh László)

 

Valami „harci pillanat” otthon második feleségével, Simonyi Máriával, és tíz év házasság után Móricz hűtlen akar lenni, de – amint naplójában írja – „álszeméremből” képtelen bemenni a nyilvánosházba, magyarán a kupiba, így hát bánatosan bandukol hazafelé, amikor megpillant „egy kislányt, ahogy a sofőröknek udvarolt, s oly kedves volt, mint egy veréb, hogy ott mozgott, és az arcocskája csodálatosan csinos, bátor és kihívó, de nem kurvás.”

Az irodalomórákról közismert történet a Ferencz József-hídon talált, öngyilkosjelölt kislánnyal, aki éppen a Dunába akar ugrani, tulajdonképpen nem az első, hanem az újratalálkozás volt közöttük. Az első találkozásuk egy hotelszobában ért véget, és innen, ettől a pillanattól számítható a Móricz Zsigmond és Litkei Erzsébet közötti, csöppet sem egyhangú, de fordulatos, az író számára mindenképp felszabadító hatású kapcsolat, amelyben – élete utolsó hat évében – átélheti az „egymásra találás örömét” és egyúttal, ebben az új szerelemben, „a megtalált boldogságot”. Ekkor Móricz ötvenhét esztendős, Csibe pedig alig múlt húsz. Óriási életkorbeli különbség van közöttük, hatalmas műveltségbeli distancia, és mégis, az elején – az is mondható, hogy –: „emberi gyengeségből, jellemhibából” kiinduló kapcsolat az évek folyamán olyan „mély emberséget mutató erényekbe fordul át”, amely előtt a legszigorúbb polgári viselkedési normákat követők is nyugodtan megemelhetik a kalapjukat.

Hamar Péter úgy vezet végig a kettejük megismerkedésétől kezdődő, és egészen az író haláláig tartó szakaszon, de még azon is túl, amikor Csibének az „apuka” halála utáni, Móricz iránt érzett feltétlen tiszteletére és nagyrabecsülésére is fény derül, hogy hitelesnek ítélhető források „mozaikkockáit” illeszti egymás mellé; ahol pedig nincsenek ilyenek, ott logikusan következtet, lehetőleg úgy, hogy a legelenyészőbb legyen a tévedés lehetősége.

Nyilván már a megismerkedésüktől kezdve, szinte rögtön tudatosul Móriczban, hogy milyen kiváló nyersanyag „Csibe csipogása” neki, és bele is veti magát a munkába, a jegyzetelésbe, sőt, még külön írógépet is ajándékoz a lánynak, hogy az maga is lejegyezhesse az emlékeit.

Megörül, hogy megtalálta benne a kis pesti proletárlányt, akin keresztül majd beleláthat a proletárélet rejtelmeibe. Persze később aztán az is kiderül, hogy nem is igazi proletárlány Csibe, hanem paraszti tapasztalatokkal rendelkező, de a proletárlét körülményeiben is már alaposan megmerítkezett nincstelen, aki annak érdekében, hogy megőrizze az író rokonszenvét, bizalmát, apróbb, és nem csak, lódításokkal biztosítja be magát ideig-óráig, hogy aztán azok természetesen – véletlenül – egymás után felfedődjenek. Móricz nem csak „apuka”, hanem „szerető” is a lány számára, és ez a skizofrén helyzet semmi gátlást, zavart nem okoz sem Csibében, sem őbenne. Azonban amikor az író rájön arra, hogy az eltagadott, nevelőszülőknek kiadott gyermek tulajdonképpen az ő gyereke, az élete vége felé már megfáradt, beteg, eladósodott és csalódott Móricz mindent megtesz, hogy mindkettejük (anya és fia) sorsát, jövőjét bebiztosítsa. Addig is segítette Csibét mindenben, de miután két és fél éves korában megismeri a kis Imikét, „a fiát”, mindaz, amit a gyerekkel azután ő megtesz, „arra idegen nem, csak egy apa képes”. Kiköltözteti őket Leányfalura, mindkettejüket örökbe fogadja, maga után íratja, Csibének tyúkfarmot rendez be, és leányai nemtetszése ellenére, családtaggá fogadja őt is és Imikét is. Taníttatja Csibét, iskoláztatja, később az általa megvásárolt Kelet Népe szerkesztőségi titkárának, majd a lap „kizárólagos előfizetési gyűjtőjének” is megteszi; a gyerekkel is távlati tervei vannak, de a korai halála megakadályozza, hogy ezeket maga véghezvigye. Halála után Litkei Móricz Erzsébet a Móricz-lányoktól kapott örökségből, férjével együtt, létrehozza a „Móricz Zsigmond” Könyvkiadót, egyebek mellett olyan könyveket adva ki, mint Weöres Sándor: A teljesség felé és Elysium című verseskötetei, Móricz Állatmeséi, Bözödi György Repedt csupor című prózakötete stb. A könyvárusítás és kiadás mellett, azokban a háborús években, Csibéék könyvesboltja a magyar ellenállási mozgalomban is fontos szerepet tölt be, az illegális nyomdagépjükkel hamis származási meg katonai papírokat nyomtatnak. A kis Móricz Imre pedig, Móricz Zsigmond akarata szerint, a debreceni Református Gimnáziumba kerül, oda, ahol édesapja is végezte valamikor a tanulmányait. (Fekete Vince)

 

LENNI VAGY NEM LENNI – HAM LET MÓDRA

 

Az teljesen nyilvánvaló volt már e könyv2 olvasása előtt is, hogy a keleti és a nyugati ember, kultúra és világnézet között semmi különbség nincsen: csak mint ég és föld, tűz és víz. De hiszen mindkettő ugyanannak az egésznek része, a fény az árnyéké, ésatöbbi.

Mi ezt teljességnek nevezzük, ők Tao-nak, mások dialektikának, kinek-kinek lelke rajta.

De az is igaz, hogy például annál jobban szeretem Shakespeare-t, minél több kínai szerzőt olvasok. Hiszen ugyanazt mondja el nekünk, európai, nyugati embernek néhány veretes strófában, amit keleten lehet, hogy csak a beavatottak tanítanak. Szinte mellékes a megfogalmazás ilyenkor, hogy azt mondom: „nincs új a nap alatt”, vagy mint Csuang-ce, hogy ugyanazt a pillangót álmodjuk.

Valami ilyesmire tanít, nyilván, sokkal elegánsabban Kuan Szajhung is, a Taoista történet főszereplője. És sokkal hitelesebben is. A főhős története valamikor az ezerkilencszázhúszas években kezdődik – és tulajdonképpen ma sincs vége, de erről később.

Kuan Szajhung minden bizonnyal egyike a huszadik század legszínesebb életű személyiségeinek. Holott semmi mást nem tett, mint követte az utat, pontosabban szólva: az Utat, amelyet tízéves korában kijelöltek számára egy kínai taoista kolostorban. Olyan lojalitással, hittel és önfeláldozással, amilyen csak a középkori legendákban létezik.

Pedig Kuan Szajhung hús-vér ember, ez az egészben a legmeglepőbb. Dúsgazdag kínai hadvezéri klán sarja, aztán szerzetestanonc, majd vándorló taoista, közben harcol a japán-kínai háborúban, átvészeli a kínai forradalmat, egyetemre jár, politizál a kommunisták oldalán (!), színészkedik, nem utolsó sorban kiváló harcművész, majd Amerikában pincér, szakács, ahogyan a sors, illetve a nagybetűs Út hozza. (Nem véletlen a könyv alcíme: Egy taoista mester titokzatos élete és vándorlásai.)

„Casanova tökéletes taoista volt” – jelenti ki egy helyen Kuan mester, és számunkra, nyugati fülnek ez példázza a legjobban a kettősség és különbözőség egységét. Nem a befogadásét és az egyenlőségét, hanem – ahogyan mások mondanák –: egyszerűen az egységét.

Hab a tortán, hogy legjobb tudomásom szerint Kuan mester, a könyv főszereplője az időnként teljesen valószerűtlen, varázslatszerű világ és kalandok ellenére – vagy éppen azért – ma is él. Sőt, ha hinni lehet – és miért ne lehetne –, még az ő Nagymestere is él, pedig ott legalább száznegyven esztendősnek kell lenni.

A könyv szerzőjéről is illene szólni itt – de róla nem lehet. Olyan szerénységgel van megírva ugyanis a könyv, hogy a szerző gyakorlatilag mintha nem is létezne. Csak éppen egy rövid zárszó és egy röpke beköszöntő árulja el, hogy ez mégsem önéletrajz. Több mint dicséretes.

Ahogyan dicséretes a fordító, Lokodi András hihetetlen munkája is, aki ezt az apróbetűs, nem hétköznapi szaktudást igénylő, több mint négyszáz oldalas könyvet lefordította, középkori szerzetesekhez illő alázattal.

Semmi egyebet nem lehet hozzáfűzni Szajhung mesterhez, a szerzőhöz, fordítóhoz és a könyvhöz, mint a végső felismerést, hogy: a Tao meghalt, éppen ezért létezik. Biztos vagyok benne, megértik, mire gondolok. (György Attila)

 

„MAGAS” IRODALOM ÉS/VAGY PONYVA?

 

Író-olvasó találkozókon gyakran hangzik el a kérdés, hogy „miért ír az író?”, amire szegény író kényelmetlenül fészkelődve vagy azt feleli, hogy „belső kényszerből”, vagy pedig egy frappáns(nak szánt) mondattal igyekszik kibújni a válaszadás kínos kötelezettsége alól. Az amerikai kontinensen nem ennyire finnyásak az írók: García Márquez dél-amerikai szappanoperák termelésével tervezte megdönteni Hollywood hatalmát, és az Egyesült Államokban sem feltétlenül szégyen bestseller-írónak lenni. A dolog akkor válik „problémássá”, ha a ponyva „magas” irodalomként is olvasható. Gondoljunk például Poe gótikus (a borzadályt hidegvérrel adagoló) novelláira, vagy Raymond Chandler nagyszerű „bűnűgyi” történeteire. Szentély című regényével3 William Faulkner is ez utóbbi kategóriába sorolható: „…az a könyv [a Szentély – LLL] alantas ösztönzésben fogant – mondja élete végén a Nobel-díjas író. – Akkor már jó ideje foglalkoztam írással, és sose láttam érte pénzt… erre kieszeltem a legszörnyűségesebb ötletet, ami csak eszébe juthat az embernek… Aztán újraírtam az egészet, hogy becsületes könyvet csináljak belőle. De még mindig szégyelltem azt az első változatot, mert ez volt az egyetlen eset, amikor elárultam, nos, szóval a Múzsát, vagy minek is mondjuk…”

A Szentély mindmáig Faulkner legnépszerűbb műve (pedig Sírgyalázók című, a ponyvával szintén kacérkodó regénye is milliós példányszámban kelt el). Nézzük meg, mi minden van a Szentélyben, ami megmagyarázhatja a regény népszerűségét! Egy impotens gengszter 1930-ban, valahol Észak-Mississippiben, kukoricaszár pipával megerőszakol egy 18 éves egyetemista szűzlányt, majd magával hurcolja egy memphisi bordélyházba, ahol válogatott perverziókkal még jobban megrontja. Tehát: gyilkosság, szesztilalom, gengszter- és bordélyromantika, nemi erőszak stb. – csupa olyan „előregyártott elem”, amiből a ponyvaíró bizton építkezhet, a siker pedig szinte garantált. S most lássuk, mit tett hozzá Faulkner az eredeti történethez, hogy kiengesztelje a fintorgó Múzsát! Nos, a válaszadás ebben a kérdésben egy kicsit már bonyolultabb.

Először is szögezzük le, hogy Faulkner igenis tisztában volt a ponyvaírók felelősségével (vagy felelőtlenségével): Az öreg című kisregényének fiatal fegyence épp azért kerül egy büntetőfarmra, mert elhiszi a ponyvaíróknak, hogy a valóságban is olyan könnyen megy a vonatrablás, mint a filléres regényben. A Faulkner-féle ponyva tehát (gyaníthatóan) nem csak a szórakoztatás szándékával íródik. Ha mégis használja a ponyvára jellemző elemeket, akkor azt annak tudatában teszi, hogy a Biblia és a görög tragédiák is tele vannak gyilkosságokkal vagy éppen vérfertőzéssel. A „baj” csak az, hogy – ellentétben a görög tragédiákkal – Faulkner Szentélyében nincs katarzis: az impotens gengsztert felakasztják ugyan, de egy olyan gyilkosságért, amelyet nem ő követett el, a nemi erőszak miatt pedig egy ártatlan szeszcsempészt ítélnek el, majd lincselnek meg – éppen az áldozat, a megerőszakolt lányt hamis tanúzása után. A Faulkner által itt megrajzolt amerikai Délen tehát a helyzet ugyanolyan változatlan, mint a legtöbb Faulkner-műben: sötét, elfojtott indulatoktól feszülő, erkölcseiben megváltoztathatatlan világ a Faulkner-féle amerikai Dél, amelynek „emancipálásáért” mindazonáltal Faulkner tette a legtöbbet – nem holmi arrogáns, északi, fővárosban kiagyalt, papírízű jogvédő szólamokat szajkózva, hanem a Szentély, az Augusztus fénye, a Sírgyalázók és más ilyen „ponyvák” megírásával. (Lövétei Lázár László)

 

KETRECVILÁG

 

Benedek Istvánról, az irodalomtörténész Benedek Marcell fiáról és a „nagy mesemondó” Benedek Elek unokájáról jogosan jelenthető ki, hogy polihisztor volt. Pszichiáter alapfoglalkozása mellett még az alábbi területeken hozott létre maradandót: a darwinizmus kutatása, a francia kultúra tanulmányozása, a Semmelweis-életmű feltárása, általános művelődéstörténet, orvostörténet, Ady Endre életművének számbavétele, a hegymászás története, irodalomtörténet, Benedek Marcellről szóló írásai. De foglalkoztatták a napi politika kérdései is, az általa létrehozott Hiúz-kör tagja volt többek között Antall József is. A fentebb felsorolt területeken számos könyve jelent meg, melyek gyakran alapműnek számítanak.

Legismertebb könyve mégis az Aranyketrec. Egy elmeosztály élete4,amelyiknek első kiadása két nap alatt fogyott el a boltokból, 1957 és 2007 között tíz kiadást ért meg, lefordították angolra, németre és más nyelvekre is. A szerző az előszóban ezeket mondja könyve témájáról: „Elmebajról, elmebetegről írni mindenképpen kényes feladat. A közönség vagy borzadállyal fogadja, vagy ízléstelenül pikantériára les. A téma ijesztő is, izgató is egyszerre, amellett valami mágikus titokzatosság veszi körül. Aki csak hírből ismeri az elmebeteget, úgy véli, hogy az ›őrült‹ végletesen és véglegesen embertelen. Ennek az írásnak legfőbb célja megmutatni: mennyire emberi.”

A könyv egy három éves küzdelem története, amit az igazgató-pszichiáter Benedek István vívott egy elmeosztály lakóiért és lakóival. Merthogy két fronton is folyt a harc. Ahol a munkaterápia nem az anyagi haszonért lett alkalmazva, hanem az egyén testi, lelki és szellemi állapotának javulásáért. Ahol maximálisan odafigyeltek és törődtek az egyes ápoltakkal. És ahol ennek eredményeképpen csodák történtek.

A szerző saját bevallás szerint nincs műfaja a könyvének. Naplónak szánta, de nem az. Nem tudományos értekezés, sem tudománmynépszerűsítő mű. Regénynek sem nevezhető. Mindenikből van belőle, de ezek összessége valami másabb, szokatlanabb műfajt eredményez.

Az Aranyketrec sikere többek között azzal is magyarázható, hogy nem szakzsargonban van megírva és nem elvont elméletekkel áll elő, hanem rengeteg konkrét esetet dolgoz fel: „…sehol sem mondok többet az igazságnál. Nem szépítek és nem csúfítok. Nem tagadok le sem sikert, sem kudarcot, nem hamisítok statisztikát, nem írok le ›csalhatatlan módszert‹, nem árulok zsákbamacskát.” Teszi mindezt az első kiadás idején (1957) egy olyan történelmi korszakban, amikor a tények meghamisítása, csúsztatása, a statisztikákkal való zsonglőrködés bevett gyakorlat volt.

Szerintem még felhozható egy lényeges dolog, amiért a könyvnek akkora sike volt és van. Első megjelenésének idején, az ötvenes években a kommunista elveknek megfelelően az egyén lelki problémáira figyelni, azokkal foglalkozni ha nem is éppen tilos, de mindenképpen kerülendő volt. A kommunizmus társadalmi osztályokban gondolkodott, a boldogságot a „széles néptömegek” számára kereste, az egyén létének értelmét a nagy absztrakt szörny: az állam avagy társadalom fenntartásában látta. A kommunista felfogásban az egyén csak valami jelentéktelen, bármikor helyettesíthető alkatrészként szerepelt, még ha ezt nyíltan nem is deklarálták.

Viszont az Aranyketrecben  fura, sőt komikus lett volna az őrültek társadalmi osztályáról írni, jellegénél fogva a pszichiátria egyénekkel foglalkozik. És egy-egy klinikai eset kapcsán olyan dolgokat lehetett elmondani a könyvben, amelyek ugyancsak érvényesek a „normális” emberekre is. Meg az „odakinti” világban létező viszonyokra is. Mert erről is szól a könyv: hogy nincsenek

élesen elkülöníthető „őrültek” és „normálisok”, többnyire csak igen széles skálájú átmenet létezik e kettő között. Meg hogy egy-egy elmeháborodott sokszor mintegy karikatúrájaként létezik bizonyos „normálisoknak” Esetleg fordítva, annak függvényében, hogy mennyire és hogyan van különböző rögeszmékkel, előítéletekkel, jellemhibákkal megterhelve az illető „normális” egyén.

Az a vices (vagy szomorú), hogy az Aranyketrec a kommunizmus idejének lejártával sem veszített aktualitásából. A jelen tébolyult anyagiassága, a fogyasztói társadalom léleknyomorító hatásai mellett továbbra is jogos a kérdés: mennyire törődnek az egyénnel, mennyire figyelünk oda érdekmentesen egymásra? (Molnár Vilmos)



1Hamar Péter: Móricz Zsigmond utolsó szerelme. Budapest, 2007, Kairosz Kiadó.

2Teng Ming-Tao: Taoista történet. (Egy taoista mester titokzatos élete és vándorlásai.) 1998, Lunarimpex Kiadó.

3Budapest, é. n., Szépirodalmi Könyvkiadó.

4Budapest, 2001, Magyar Könyvklub.




.: tartalomjegyzék