Székelyföld kulturális havilap - Hargita Kiadó

utolsó lapszámaink: 2019 - Július
2019 - Június
2019 - Május
archívum ...

legújabb könyveink: Kisné Portik Irén – Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte
Ferenczes István – Arhezi/Ergézi
Petőfi Sándor – A helység kalapácsa
az összes könyveink ...

Székely Könyvtár:

Arcképcsarnok: Erdélyi magyar írók arcképcsarnoka

Aktuális rendezvények: 2016, március 4

bejelentkezés:

Online előfizetőink a lap teljes tartalmát olvashatják! Előfizetés!

kereső:
Általános keresés. Pontosabb keresésért kattintson ide!

Moldvai Magyarság: Kulturális havilap

partnereink:





















2013 - Február
Horváth Előd Benjámin

Versek

HOSSZÚ HÉTVÉGE
 

Mert eljön majd a hosszú hajnal,
az éjszakában felnevetsz,
ébren vagy és nem élsz panasszal,
egy sör még – s minden rendbe lesz.
 

Rombolni jöttünk mind ide
és újrahasznosítani,
mert gyomrunk és tüdőnk üres
és nem tör be, csak az ütem,
 

a szív a forradalmait
pár év között lerendezi,
marad neked a csorgó nyál
az őszelő szép házibuliján,
 

marad ott benn a régi éhség,
hogy elhasznált légy minden éjszaka
és ennek is kidolgozhasd a rendjét,
vizelsz a szomszéd ajtajára
 

és arrébb ugrálnak a kádba,
egy városban, mióta ismered,
egy hajnalon találtad egyszer,
még Öcsivel, Kelet felé menet:
 

ez Kolozsvár, a felkelő nap városa,
hol Rambó s Rimbaud kézenfogva
felkészülnek, mennek a frontra
s a rendőrök elkapnak újra,
 

írásba fognak, néznek rád,
szeretik, hogyha van hibád
és úgy beszélnek veled mintha
éppen téged kerestek volna
 

s a Farkas utcában úgy este tíz után
egy ismeretlen nő megujjazása,
játék, ahogy biztosra vált,
a szemében látod ahogy
 

egyszercsak elkezd vágyni rád,
bár egy szavad se hitte,
a gyors futamban mennyi állomás,
a Tranzit háznál az a lány,
 

alig volt tizenöt és hogy akarta
az ujjad benne, tested szétharapta,
olyan volt, mintha friss gyümölcsbe nyúlnál,
meg máskor, máshol, mindig megtanultad,
 

egy nő, ha ad neked egyetlen éjszakát,
belátsz szívének leghátsó falára
és onnan tükröz pillanatra vissza,
mert aztán többet nem kapod meg soha...
 

vagy megkapod, majd indulsz is tovább,
a figyelő ablakszemek között haza
és rég nem kerestél nyugalmat,
marad a ragasztó, találgatás,
 

az égre mit hallucinálsz
az őszelő szép házibuliján,
valaki épp kidőlt a gangra balra,
te búcsúzol, likőrt találsz, viszed,
 

új életed ebből a szögből mindegy,
csak merülj még el utoljára,
törött tükörben mozgó csillagok,
félmeztelen, félrészegen skandálhatod:
 

Igyunk, te drága eljátszott idő,
igyunk, mert sose tettem eleget,
ha vártak s vártam bármilyen jövőt,
igyunk barátom, szép és szemtelen,
imént találtam ezt a szar likőrt,
a célnak éppen most megfelelő.
A némafilmes ablakok, szemek
elnéznek, hogy hazátlan ébredek,
hogy sört kínál egy hirtelen jött nő
és sosem izgat a következő,
hogy I love chaos!, ordítom neked,
az éjszakánk dülöngő és kerek,
a sör, a sor, a sors megfog, kilő
és nem térsz vissza többet már sosem.
 

Mert elhagyott a hosszú hajnal,
vagy úgy tűnik csak, bármi ez,
éber vagy mégis, az vigasztal:
az égről is folyik a szesz.

 

 

KÉTEZERHÉTBEN

 

A lányok tudták, hosszútávon
nem vagyok jó semmire,
nem is voltam, csak rövid álom,
némafilmbe filmzene,
 

jegy nélkül, részegen, vonattal
mentünk Nagyvárad fele,
így teltünk minden éjjel-nappal
felkészülve bármire,
 

és egy ploieşti-i lány húzott be
(ő is futó filmszalag)
a húgyszagú vécéfülkébe,
fogtam hát a rumomat,
 

az ajtót nem tudtuk bezárni,
seggével nekinyomott,
hátulról, miközben végig
kortyolgattam a rumot.
 

Most elég ennyi neked, mondta
s felkapta a bugyiját,
míg hánytam egyet a kagylóba
épp a Királyhágónál.
 

Az alkoholba fojtott Éden
jelét ma is hordozom,
Várad fele, kétezerhétben,
punkokkal a vonaton.

 

 

SZERDAI IMA, ÁTMENET
 

Nagyúr, talán csak csendbe kéne lennem,
gyakrabban lennem néző, kisbetű,
az út szélén az útban gyönyörködnöm,
lehetne minden sokkal egyszerűbb,
 

elmenni innen, mostmár tényleg végleg
és elviselni, hogyha szúr a tű
mikor megvarrják régi rongyainkat
az itthagyottak. Ülni így könnyű,
 

egy arc, min nagyon szétfolyt már a festék,
a sminkesére vár és csak piál,
bohóckodik és tudja jól, mint most is,
ha Szerda jön, valamit csak talál.
 

Nagyúr, vagyok a régi szavaimmal,
és nem kerestem régen semmi mást,
határozatlanul tájékozódom,
kocsmák között ismert identitás.
 

Pofám lazít az átmenet szelében,
mert könnyű úgy, ha tudjuk: Szerda van,
egy hét a Szerdák möbius-szalagján,
egy Szerda a hetekén. Szűk tudat.
 

És állok így, körültem esti dolgok,
zene, fal, árnyék, rajtam egy kalap,
jel mindig van, ha éppen jelt szeretnék,
egy nő, de inkább lány, belémharap.
 

Olyan, mintha már mindezt el is várnám,
kérődzik bent a lusta szív magán,
hogy elvégzem én szépen minden dolgom,
majd taxit hívok záróra után.
 

Vihar előtt teszek-veszek, szorongok.
A test várja az agy startpisztolyát,
hogy rendeződjön minden rendeződő,
hogy változzon meg az egész világ.
 

*
 

Nagyúr, megint csak üldögélek itten,
dolgok summája: kávém, reggelem,
de tudom jól, hogy nem az enyém ez sem,
kinn taxi vár és ősz van hirtelen.




.: tartalomjegyzék