Székelyföld kulturális havilap - Hargita Kiadó

utolsó lapszámaink: 2019 - Július
2019 - Június
2019 - Május
archívum ...

legújabb könyveink: Kisné Portik Irén – Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte
Ferenczes István – Arhezi/Ergézi
Petőfi Sándor – A helység kalapácsa
az összes könyveink ...

Székely Könyvtár:

Arcképcsarnok: Erdélyi magyar írók arcképcsarnoka

Aktuális rendezvények: 2016, március 4

bejelentkezés:

Online előfizetőink a lap teljes tartalmát olvashatják! Előfizetés!

kereső:
Általános keresés. Pontosabb keresésért kattintson ide!

Moldvai Magyarság: Kulturális havilap

partnereink:





















2013 - Február
Székely Örs

Greg kalandjai a tévé előtt

Wolandnak, többszörös moderátori és ezredesi minőségében

           

Egy reggel valószínűleg arra ébredhetett Greg, hogy szenvedéllyel tele ment a tévé.

 

– Yo te quiero mucho – tu eres mi vida!

– Estoy embarazado de ti, Eduardo!

– Esta es splendido, soy muy feliz. Qual es el nombre?

– (hang hátulról:)  Todos vos a murir!

 

Ekkor valami szétvetette a világot, a szobát, de legalábbis a tévét; elhallgatott; ezzel egyidőben meg Greg ordított akkorát, hogy a kanapé csúnyán belerezgett. Valószínűleg megváltozott körülményeim folytán reagálom és értékelem ezt ennyire túl; vagy másnak köszönhetem kifinomult érzékeim? De ismét hangokat hallottam, plafont beárnyékoló, testes hangokat, egészen közelről.

Kevéssé értek spanyolul. Annyi biztos, hogy az árnyalatok finomságát talán nem fogom tudni leképezni. Sőt, még az a veszély is fenyeget, hogy félreviszem a történetet, és görcsös erőlködésem (na ne, azt azért mégsem) folyamán lelepleznek. De az elején leszögezem szerzői jogaim tekintetében: minden következmény és csúsztatás ettől fogva magát Greget terheli.

 

– Ez a másvilág? Jesszusom.

– Miért van a másvilágon kanapé – és ki ül benne, csak nem a Jóisten?

– A Jóisten nem ordít, mint egy fotelbe szorult féreg.

– Maga meg mit keres itt, Terka mama? Kikészítette a főzés?

– Jesszus márjám, jesszus márjám.

– El Diavolo! Ez a pokol!

– Nézd azt a rengeteg kólásüveget!

– Terka mama, az angyalok isznak kólát?

– Csak ha a földön járkálnak, Jesusita.

– Befogom én az úristen száját is, ha valóban ő ül itt azon a kanapén, csak hallgatna már el!

Egy nő kezdett el erre zokogni, hevesen, gombnyomásra. Egy másik nő (vagy férfi?) odaugrott a még mindig ordítozó Greghez; fogott egy rongyot és betömte vele a száját.

Erre a hang, amelyet később a Rózsa-Flores ezredes hangjaként jegyeztem meg, csendet parancsolt és katonás ritmusban utasítgatni kezdte a jelenlevőket.

– Jesusita, maga többet ne bőgjön. Ez parancs. Tegyen a Hazának egy szívességet és fogja be a száját, máskülönben betömjük magácskának.

– Terka mama! Kérem, ne ájuldozzon, inkább kapja össze a házat és főzzön valami ehetőt!

– Otravă, maga meg kussoljon, ha én beszélek, és kötözze a túszt a kanapéhoz. Itt átvesszük a hatalmat, vagy megváltjuk a világot, mindegy. A hazug impérialista karvalytőke kezéből itt és most fogom azt a pillanatot kitépni, amely szebb jövőnket ebben a házban megalapozza; vagy velem vagytok, vagy ellenem; az ellenállási mozgalom nevében ezennel lefoglalom a hont!

Az ezredes és csapata a hódítók természetességével sürgött-forgott a frissen elfoglalt házban; egyedüli oda nem illő dologként Greg fojtott üvöltözése sejlett át a kanapén. A megszállók néha trappoltak, dúdoltak valamit, majd elhallgattak; azonban az is megesett, hogy Otravă meg az ezredes kiültek a kanapé szélére tubákolni. Olyankor megszivaraztatták Greget is, láttam a konstans ordítását abban a mintában, melyet a falra vetített ki a füstjük árnyéka.

Rózsa-Flores kiszámíthatatlan volt. Össze-vissza járkált a házban, nem tudtam követni, merre megy, és miért. A többiek mindenben engedelmeskedtek neki, majd, mikor úgy megpihentek engedelmességükben, vacsorázni, mindig vacsorázni gyűltek össze. Egyik ilyen vacsora után Jesusitát, ahogyan Terka mama mondaná, váratlanul elővette a bőgés. Talán azért, mert Otravă megerőszakolhatta (ti. egy alku következtében Rózsa-Flores minden második nap áruba bocsátotta Jesusita testét); vagy azért, mert az ezredes bezárhatta a kamrába. Én erről az egész zokogórohamról úgy szereztem tudomást, hogy megemelkedtek az ujjbegyeim a könnyektől, és a legyek közvetlen közelemből testemre meg a falra menekültek. Ezután jóval nehezebben tájékozódtam, már ami a ház többi részét illeti; a vízből egyre több és több lett. Sokszor kimondottan örültem az ezredesnek, ha vacsorakor vagy vacsora helyett épp a nappaliban téblábolt és ráült arra a görénydobozra, szemben Greggel, hogy háborús élményeiről mesélhessen.

Olyan remegő, fátyolos hangja volt, amikor a hőstetteiről beszélt. Kint, a szláv sztyeppéken meg a székely esőerdőkben – kezdte amolyan nagyapásan, adva egy-egy szippantást a pipából szegény Gregnek –, ahol a bőven bugyogó hegyi vizű patakokban medvecsordákat öl halomra a pisztráng; a szúnyogtól, meg kullancstól tocsogó lövészárkokban értem igazán férfivá: megöltem az első emberem. Az ölés, barátocskám, nem kunszt. Egy világmegváltó rögeszme és kevés meszkalin. Ennyi. És hogy praktice milyen érzés meghúzni a ravaszt, figyelni, ahogy elsúrol a golyó a szúnyogok és a kullancsok felett, beletalál a célpont testébe, rést feszít élő és élettelen közé? Hát ilyen – erre előkaphatta a mondjuk Smith&Wessonát, majd valami sebesen nekisüvített a plafonnak, eléggé nagy lyukat hagyva a mennyezeten. A törmelék és a rovarok a szememre hulltak, már se nem hallottam, se nem láttam.

Vagy két vacsorányi idő is eljárhatott, mire kielégítően kitisztult a látásom (valljuk be, azért az én helyzetemből nehéz lenne bárhogyan is pislantani). Az ezredes ismét a szobában járt. Mondikált valamit arról, hogy szétlőtt plafon, meg kartondobozok, majd hirtelen megtorpant, hangerejét megemelte és kötekedőleg így szólt: Ne bomolj...! Azt se tudtam, hova legyek az ijedtségtől, szerencsére Jesusitához intézte előbbi, túlfűtött szavait, és bevonszolta a még mindig egereket hizlaló lányt a szobába. Az ezredes következő szempillantásában megjelent az ajtófélfának támaszkodva Otravă.

– Én úgy tudtam, hogy ma én kapom meg őt, Eduardo.

– Nincs álmod, suhanckám? Amúgy meg tőlem vár gyereket. Ha nem tudnád.

– Hogy tennéd meg a halott anyád! Még hogy a tied...

– Fogd már fel, Otravă, hogy engem szeret! Még ennyire sem viszi az agyad?

Otravă kést vesz elő, csillog a penge fénye a plafonon; mire az ezredes fegyvere hűlt helyéhez kap, és teljes torka szakadtából beordítja a szobába Terka nénit. Jesusita tovább tördeli kezeit Greg mellett és szűzmárjázik valami irtózatos hangnemben.

– Terka mama – kezdi Rózsa-Flores  –, maga látja jól, hogy lopják a nőmet!!

– Mi az hogy lopják...? Ki lópja, tee? Aki annyiszor megmentette a büdös, szaros… szaros életedet?

Terka mama látva, hogy a fronton állóháború alakul ki, taktikát vált és azonnali támadásba megy át:  – Sok idióta bakkok! Az egész ház könnyben úszik, büdösség van mindenütt és más bajatok sincs nektek, mint az az idióta háborútok!!! Nem látjátok, mi van körülöttetek. Ott az a kanapé. Lassan annyi ideje tartjátok azt a szerencsétlent benne, hogy háta mögött egészen kifakult a hímzés. Mars varrótűjért és cérnájért, csináljátok meg azt a mintát normálissan!!! – erre kipenderítette Jesusitát az ajtón, csak úgy tocsogott a tűsarkújában; becsapta maga mögött, bezárkózott a konyhába.

A férfiak meg leülnek Greg mellé az immár hímtelen kanapéra, eloldozzák köteleitől és egy-egy üveg alkohol mellett nekifognak: hímezni. Tudod, Otrávám, veselkedik neki a varrótűnek az ezredes, mikor a székely dzsungelekbe elindultunk megdönteni a rendszert, ugyanilyen büdösség és víz volt, és valamivel több bogár. Most itt ülünk, pipáztatjuk az ’úristent’ és élünk bele a világba. Mégis meg kellene kérdeznünk, mit keresünk itt, ha ez a menny. Vagy a pokol. Vagy valami a kettő között, nem tudom. De pont olyan, mint a lövészárok, bármi jobb ennél.

A szavakat azonban semmi sem követte (közben a kézfejeim kerülnek víz alá, a legyek meg egyre többet időznek sokat látott szemgolyómon). Azt még megéreztem, amint Terka mama behoz egy nagy tál süteményt, Jesusita meg obszesszíven szűzmárjázik. Az ezredes kitépeti Greg szájából a vásznat, erre következtetek, a többiek tésztáznak és morzsálnak kegyetlenül; kicsi gyűrűket csinál a vízben, amikor egy-egy tésztamorzsa leesik, a szájam csücskét birizgálja.

              

Talán ha tévé lennék, vagy villanykörte, de legalábbis a marihuánapalánták, a padláson letakarva. De így nagyon zavarnak a legyek, és a lassan rothadó testemet csiklandozó pókok. A szobában szerintem az emberek egyre furcsább gesztusokat tehetnek, Greget, a bátyámat vigasztalhatják, „ne vedd szívedre, kisanyám”; „ a székely dzsungelben is van ez így, haver” vagy „nyugi, az idő majd minden sebet begyógyít”, kivéve azokat, melyeket ez a könnyes víz csíp, meg a pókok a testemen, tenném hozzá, csak így, félszájjal; tekintetem, úgy látom, lefordul a plafonról és Rózsa-Flores érintését érzem, amint begörbít, kivisz, Greg helyett ott egy nagy, formátlan tészta van csak, a mama lassan falnak dől a süteménymérgezéstől, Otravă bebújik a kartondobozok egyikébe, melyből magassarkú látszik ki, míg meg nem… –, úgy láttam, aztán valami ismét elzümmögött, talán csak valami fegyver vagy valami légy.




.: tartalomjegyzék