Székelyföld kulturális havilap - Hargita Kiadó

utolsó lapszámaink: 2019 - Május
2019 - április
2019 - Március
archívum ...

legújabb könyveink: Kisné Portik Irén – Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte
Ferenczes István – Arhezi/Ergézi
Petőfi Sándor – A helység kalapácsa
az összes könyveink ...

Székely Könyvtár:

Arcképcsarnok: Erdélyi magyar írók arcképcsarnoka

Aktuális rendezvények: 2016, március 4

bejelentkezés:

Online előfizetőink a lap teljes tartalmát olvashatják! Előfizetés!

kereső:
Általános keresés. Pontosabb keresésért kattintson ide!

Moldvai Magyarság: Kulturális havilap

partnereink:





















2013 - Január
Izsák Anikó Borbála

„Botrányt kavart Erdély körül!” (Egy esszé visszhangja)

Bevezető

 

Megláttam egy könyvet a polcon, amelynek a címe felkeltette az érdeklődésemet. Vékony is volt, hát azt hittem, egyszerű lesz elolvasni. Arra nem gondoltam, hogy láncreakciót indíthat be. Száraz György Egy furcsa könyvről című műve volt ez. Kíváncsiságomat fokozta édesapám intése, hogy vigyázzak vele, legyek tekintettel a kiadási évre. Első nekifutásra nem volt vele semmi további célom: egy könyv – elolvasom és kész. Persze elolvasás után okvetlenül meg kellett keresnem azt a „furcsa könyvet” is, Ion Lăncrănjan Cuvânt despre Transilvania című szerzeményét. Innentől áradtak a kérdések, egyre több lett a név is: ki állt e mögött a könyv mögött? Miért jelent meg újra a rendszerváltás után? Mi a különbség Száraz György és Köteles Pál válasza között? Ki volt az aczéli kultúrpolitika hármas osztályzásában a támogatott, ki a tűrt, és ki a tiltott?

Olyan kérdések is felmerültek bennem, amelyek itt meghökkentően hatnának, mert látszólag nem lehet sok közük a témához, vagy mindenképpen hanyagolható a szerepük. Elkezdtem olyan dolgok után kutakodni, amelyeketaz előttem járó generáció még átélt, így naiv és kapkodó érdeklődésemben számukra lehet valami nevetséges. Lăncrănjan könyve akkora port kavart, hogy lehetetlen volt nem állást foglalni vele kapcsolatban. Egy ilyen állásfoglalás szerencsés esetben helyet kaphatott a magyarországi sajtóban, vagy az Ellenpontok szamizdat folyóiratban (harmadik száma kiemelt figyelmet szentel az ügynek!), vagy valamilyen más formában, de az olvasók túlnyomó többségének magába kellett folytania a véleményét. A mai középkorúak személyes elbeszéléseiből tudom, hogy félelmet ébresztett – nem is elsősorban az írás, hanem az, hogy megjelenhetett, és érezhetően nagy erők álltak mögötte. A publikált válaszok száma bizonnyal véges, de hogy mi volt a szívekben (s ez néha a történelmi összefüggések megtartója), azt azok tudják, akik átélték ezt a kort.

Nem tehettem mást, megkerestem az első vitairatokat, és – hogy tisztábban lássak – utánanéztem a Tiszatáj botrányainak, Kádár elvtárs, Aczél elvtárs hozzáállásának. Bejött a képbe Hajdú Győző és Fazekas János, és még nagyon sokan – hivatkozások nyomán és véletlenek folytán is egyre-másra találtam ide vonatkozó publikációkat, forrásokat, de minél többet olvastam, annál kevesebbnek éreztem a tudásom, és bár tisztán akartam látni, egyre zavarosabbá vált a kép. Végül a kor megismerésében nagy segítségemre volt Tóth Sándor könyve,[1] a Lăncrănjan–ügy átlátásában pedig Vincze Gábor tanulmánya[2] nyújtott támpontokat.

 

Cuvânt – szónoklat, beszéd, ige(hirdetés), ...?

 

Engedtessék meg, hogy ne az elején kezdjem! Erdélyi magyarként – mivel a román beszéd mindennapos gondot jelent – számomra az egyik legkényesebb dolog a pontos fordítás. Akiknek az a sorsuk, hogy két nyelvet kell egyszerre, félreérthetetlenül beszélniük, könnyebben ráéreznek arra, hogy az egyes nyelveknek létezik egyéni kifejezéstára, aminek forrása az adott nemzet sajátos gondolkodásmódja. Amit az egyik egy szóval fejez ki, hiába értjük, érezzük annak a jelentését, a másik nyelven nem találunk rá alkalmas kifejezést, csak körülírni tudjuk.

A Tiszatáj 2006 márciusi számában jelent meg Vincze Gábornak egy cikke A Lăncrănjan–ügy címmel. Az egyik lábjegyzetében[3] felsorolja, hányféleképpen fordították már annak az esszének a címét, amely ennek a dolgozatnak is alaptémája. Ezért én már nem is írom le, hogy melyik kitől származik, csak röviden a cuvânt szó értelmezéseit sorolom el: szózat, szónoklat, gondolatok, beszéd, egy szó, vallomás, ének. Vincze az esszék patetikus stílusára hivatkozva tartja a legkifejezőbbnek az elsőt. Meglátásom szerint leginkább mégis Száraz György tapintott a lényegre a magyarázatával: „itt inkább az »igehirdetés« értelmében.[4]

„La început era Cuvântul şi Cuvântul era la Dumnezeu şi Dumnezeu era Cuvântul[5]. – Kezdetben vala az Íge, és az Íge vala az Istennél, és Isten vala az Íge”[6]. (Jn 1,1)

Emlékeztetni szeretnék a román nacionalizmusnak az ortodoxiával való összefonódására. Gondoljunk csak Mihály Arkangyal Legionáriusaira, akik a két világháború között „működtek” (már a nevük is beszédes – eredeti nyelven: Legiunea Arhanghelului Mihail), köztük Nae Ionescura, aki még Samuil Micu románságát is megkérdőjelezte görög-katolikus hitvallása miatt.[7] Nem egyedi eset, hogy a gyűlölködő nacionalista propagandát az Istenhez való hűséggel próbálják hitelesíteni.[8] Ezért találom a legpontosabbnak a feljebb idézett magyarázatot, akkor is, ha csak körülírás – nincs olyan kifejezés, ami a magyar gondolkodásban ugyanezt a helyet foglalná el. Nem szeretném elemezgetni azt, hogy a magyar nyelv milyen értelemben szokta használni az ige szót, és Ige-ként, bibliai értelemben, vajon használja-e profán környezetben – maradjon ez a nyelvészek dolga. Arra se fogok kitérni, hogy kinek mennyire profán, vagy mennyire szent a nemzeti érzés – ez esszéírók dolga volt nemzedékek óta.  Egyszerűen csak fontosnak láttam felhívni a figyelmet, gondolatokat ébreszteni annak kapcsán, hogy miért is olyan nehéz lefordítani a tárgyalt esszé címét. Ezekről nem igazán szoktunk beszélni.

Ellenvetésként mondhatná erre bárki, hogy az ateista, sőt kifejezetten vallásellenes, vallásüldöző kommunista rezsim idején a cuvânt szó ilyen értelmezése lehetetlen, de találhatunk még példát ilyen ellentmondásosságra, amikor a kétféle világnézet jól megfért egymás mellett – ha nacionalizmusról volt szó. Tóth Sándor Jelentés Erdélyből című könyvében egy lábjegyzetben[9] felsorolja a nyolcvanas években keletkezett magyarellenes könyveket, írásokat, melyek számos műfajba sorolhatók. Ezek között ő maga is felhívja a figyelmet két könyvre: az egyik „a Román Ortodox Egyház égisze alatt” jelent meg, a másik a Politikai Kiadónál („tkp. a párt kiadójánál”); közös szerzőjük „Mihai Fătu a Párttörténeti Intézet munkatársa, mely körülmény arról vall, hogy a nacionalizmus kérdésében jól szót ért egymással a görög-keleti román egyház és az ateizmus elvi alapján álló Román Kommunista Párt.

 

Egy esszéről és a fogadtatásáról

 

1982 tavaszán, Bukarestben a Sport és Turisztika Kiadó[10] megjelentette Ion Lăncrănjan Cuvânt despre Transilvania című könyvét. A kötet esszéket, valóban patetikus írásokat tartalmaz, szám szerint négyet, és minket éppen a negyedik, a könyv címadója érdekel. Mivel esszé, és nem történelmi szakdolgozat, nincsenek benne hivatkozások, lábjegyzetek. Kényelmetlenek is volnának, mert a történelem-kutatás nem egyenlő a dicső múltról való áradozással, tények, adatok mellett nincs romantikus nemzeti szenvedéstörténet, nincsenek általánosítások se egyik, se másik oldalon. Ez nem a saját ítéletem – minden magyar válaszban, véleményben megfogalmazódik, hogy a román szerző szemlélete igazságtalan és történelmietlen. „A dagályos stílusú, frázisértékű állításokat terjengősen ismételgető, a tapasztalatnak és történelmi igazságnak fittyet hányó, az olvasók érzelmeire apelláló és spekuláló könyvet csakis tartalmi szempontból érdemes vizsgálni.” – így Köteles Pál.[11] Száraz Györgynél: „De szólnom kellett mégis, mert ő [Lăncrănjan] ellenem hallgatott. Azért – ismétlem! – hogy népet állítson szembe néppel, az övéinek rossz és fogadatlan prókátoraként.”[12] Jakab Lajos így ír: „A kötet a magyarok becsmérlése, a románok istenítése, patetikus ömlengés.”[13] Sőt, nem csak a több szubjektivitást engedő műfajú reakciókban, de a történész Vincze Gábor tanulmányában is ez áll: „Lăncrănjan a történelemhamisítás addigi mértékén jócskán túlhaladt.[14]

Sokaknak feltűnt, hogy milyen gyors ütemben került a nyomdába, majd a terjesztőkhöz a könyv, mekkora érdeklődést váltott ki – az akkori szemlélők, és a későbbi kutatók szerint ez egyértelműen a hatalom támogatásával volt lehetséges. Igaz ugyan, hogy találtunk olyan cikket is, amely szerint a szerző csaknem üldöztetést szenvedett,[15] de ennek a hitelessége erősen megkérdőjelezhető.

Feltehetjük a kérdést, hogy mire volt ez jó, de a háttérben álló kényes okokkal foglalkoztak már válasz-esszéikben az idézett írók. Ez a dolgozat jobbára a folyamat ismertetésére fog szorítkozni, kitérőt csak akkor teszek, ha az szükséges az összefüggések megértéséhez.

A két legjelentősebb és legismertebb magyar válasz Köteles Páltól és Száraz Györgytől származik. Ugyancsak Vincze Gábor dolgozatában, az egyik lábjegyzetben találunk egy utalást, miszerint Illyés Gyula is készült reagálni, de ő hamarosan kórházba került és meghalt.[16] Méliusz József a személyét érintő részek miatt előbb sajtópert kívánt indítani, erről azonban finoman lebeszélték, az írásban való reagálást javasolva ehelyett. Ennek a megjelentetését elsikkasztották.[17]

Köteles Pál Töprengés egy torzkép előtt című írása 1982-ben jelent meg a Tiszatáj szeptemberi számában, tehát alig egy fél évvel a román esszé-kötet kiadásaután. Száraz György válasza pedig első ízben kivonatolt formában jelent meg a Valóság ugyanazon évi, októberi számában Válasz egy furcsa könyvre cím alatt, majd a teljes változat 1983-ban, a Magvető kiadónál, a Gyorsuló idő sorozatban, Egy furcsa könyvről címmel.

Mielőtt folytatnánk a történet elbeszélést, kitérőt kell tennünk. Lăncrănjan számára talán nem volt nagy különbség Száraz György és Köteles Pál írásai között, viszont mai szemmel nézve feltűnhet egy eltérés, ami kor- és ideológia-történeti szempontból jelentős lehet. Filep Tamás Gusztáv jegyzi meg, hogy „a magyar válaszcikkek megjelenése idején beszélt olyan nyugat-európai (hollandiai) magyar értelmiségivel, aki Száraz György válaszával szemben Kötelesét – a legcsekélyebb elemzés vagy utalás nélkül – komolytalannak minősítette. [...] az emigrációban már létezett az az áramlat, amely szerint a magyar-román polémiában szakszerűnek csak az MSZMP KB egyetértésével találkozó reagálások tekinthetők.”[18] Száraz György könyvében találhatunk olyan idézeteket, és minősítéseket, amelyek nyilvánvalóvá teszik, hogy erre a könyvre valakinek szüksége volt. A nacionalista román esszé nem egyszerűen válaszra várt, amit Köteles Páltól megkapott. Olyan választ kellett adni, amely megfelelt a párt ízlésének (elsősorban megvédte Kádár Jánost),[19] és hangneme lehetővé tette a párbeszédet a két ország vezetői között, tehát kifejezetten barátságos volt a románokkal szemben (idéz pl. Ioan Slavici-tól,[20] Aron Pumnul 1848-as felhívásából,[21] Lucian Blagatól,[22] de Petru Groza-tól,[23] Gheorghe Gheorghiu-Dej-től[24] és Ceauşescutól[25] is). Napjainkban szüleink, tanáraink újra és újra felhívják a figyelmünket a rendszerváltás előtt kiadott könyvekben azokra az elemekre, amelyekkel „jó lesz vigyázni”, mert általuk a szerző az akkor kötelező ideológiának igyekezett megfelelni. Ezek az elemek Köteles Pál cikkéből teljességgel hiányoznak, így ez a cikk a hivatalos szervek szemében szálkát jelentő Tiszatáj folyóirat botrányos publikációi közé sorolódott.[26] Száraz Györgynél azonban több ilyent is találhatunk: a „nagyhatalmi imperializmus” emlegetése, elítélése,[27] az ide is, oda is beszúrkált idézetek híres kommunista vezetőktől és értelmiségiektől (a feljebb említetteken kívül Valter Roman,[28] valamint – díszes példaképpen – Lenin[29]). Magyarországon a kulturális életet ekkor Aczél György politikája határozta meg, az ő nevéhez fűződik a három T rendszere (tiltott, tűrt, támogatott). A Tiszatáj és benne Köteles Pál cikke jól érezhetően és érthetően a tűrt kategóriába tartozott, és tartott a tiltott felé (l. Péter László írása), ezzel szemben Száraz Györgyé támogatott volt.

A hosszúra nyúlt kitérő után lássuk a folytatást. Lăncrănjan mindkét magyar írónak válaszol. Răstălmăcire după răstălmăcire (Ferdítés, ferdítés hátán) címmel Köteles Pálnak,[30] valamint În aşteptare (Várakozásban) címmel Száraz Györgynek[31]  – mindkettő egy gyűjteményes kötetben jelent meg, 1983 augusztusában (Vocaţia constructivăÉpítő elhivatottság[32]).Köteles és Száraz levelezést folytatnak a témában, és úgy látják jónak, hogy ne válaszoljanak, ugyanis a román szerző nem hoz fel újabb, érdembeli érveket, ugyanazokat a megalapozatlan szózatokat szajkózza. A Tiszatáj 1984/2. számában meg is jelent egy szerkesztői közlemény, miszerint a szerkesztőségnek és nyilván Kötelesnek is tudomása van a válasz-esszéről, de nem  méltatják válaszra, mivel az önmagát, előző érveit ismétli csak.[33] Ennek ellenéreSzáraz György 1983 novemberében mégis fogalmaz egy újabb esszét, amelyet a Valóság 1984/3. számában publikál.Ennek címe Megjelent még egy furcsa könyv.[34]Vincze Gábor tanulmányában olvashatjuk, hogy ez a pártvezetés hozzájárulásával keletkezett[35], s ez megmagyarázza a „mégis”-t. Igaz, hogy az ehhez fűzött lábjegyzetben azt is közli, hogy Köteles Pálnak„nem javasolták[36], hogy a továbbiakban reagáljon. Ezekeről a Politikai Bizottság 1983. augusztus 30.-i gyűlésén döntöttek.

Az átlagemberek érzelmeire gyakorolt hatás szempontjából lehet érdekes egy magánúton érkező válasz, Magyar Zsuzsanna, szárazajtai lakos 1982. október 31-én kelt levele, amely ismeretlenségben maradt 1995-ig, amíg az eredeti esszé második kiadásában napvilágot nem látott – román fordításban.[37] Érdekes,hogy a – hivatalos, vagy nem hivatalos, de – színvonalas magyar kritikákat nem tartották érdemesnek lefordítani és közölni, ellentétben ezzel a – finoman fogalmazva – nem túlságosan színvonalas, gyűlölködő hangú levéllel. Az igaz, hogy hangvételben sokkal közelebb áll a Szónoklat-hoz, mint az előbbiek...

 

A helyzet Erdélyben

 

A folyamaton kívül azért vannak körülmények, amelyeket szükséges röviden az olvasó elé tárni.Tóth Sándornál azt olvashatjuk, hogy a kommunista román hatalmat a lojalitás-igény jellemezte az erdélyi magyarsággal szemben már a hatvanas évektől, de ez a nyolcvanas években vált végletessé. Ő a Lăncrănjan könyvét tartja ezen igények leghűségesebb kifejezőjének, és így ír: „lojalitásnak ... csak a feltétlen lojalitást tartja. A feltétlen lojalitás ismérve pedig a minden fenntartás nélküli  teljes azonosulás  a román állameszmével, a román nemzeti célokkal, a  románsággal. Világos: amíg csak valamiben is különbözöm a románságtól – például nyelvemben, kultúrámban – azonosulásom nem tekinthető teljesnek. Amíg fontosabb számomra anyanyelvem, mint az állam nyelve, amíg kedvesebb nekem Arany és József Attila, mint Eminescu vagy Goga, azonosulásom a románság állam- és nemzeteszméjével hiányos, az állampolgári lojalitás lăncrănjani mértékét nem üti meg. Lăncrănjan és gazdája szerint a román állam (= nemzet!) iránti lojalitásomat csak magyarságom feladása árán, csak fenntartás nélkül románná válva bizonyíthatom.[38]

Az ekkori erdélyi magyar irodalmi életben többféle magatartás is mutatkozott. A többség a helytállás, nemzeti ellenállás ideálját vallotta az egyedüli helyes, tartásos formának – vállalni a szenvedést, az üldöztetést is akár. Köreikbena  Lăncrănjan-könyv nagy felháborodást váltott ki. Egymás után születtek a tiltakozások, de eredménytelenek maradtak: Beke György, Bitay Ödön, Bodor Pál, Demény Lajos, Gálfalvi Zsolt, Gáll Ernő, Gyöngyössy János, Kántor Lajos, Méliusz József, Szabó Gyula, Szász János csak egy néhány példa a visszhang mértékének szemléltetése végett. Az egyéni tiltakozások után a tiltakozó beadvány formáját választották sokan: a Kolozsváron keletkezettnek tizenkét (egyes források szerint tizenegy), a marosvásárhelyinek pedig harminchat aláírója volt, s ez utóbbi állítólag Ceauşescuhoz is elért, végül azonban konkrét eredményt nem sikerült elérni. A titokban terjedő Ellenpontok 3. számában a cikkek többségét ennek a témának szentelték – s ez is egy formája volt a tiltakozásnak.[39]

Néhány cím a tartalomból: Bevezetés a fasizmusba (Ara-Kovács Attila), Tiltakozunk! Az erdélyi magyar értelmiség két tiltakozó memorandumáról (Szőcs Géza), Démonidézés (Takács Ferenc), Az etnokrata állam (Ara-Kovács Attila rövid felvezetőjével ellátott szöveg), Mély meggyőződésem, hogy Erdély tanulsága nagy jelentőséggel bír a jelen számára (a Lăncrănjan-könyv dícsérete, egy román író, Francisc Păcurariu tollából, Tóth Károly Antal fordításában), A hagyományos és a hagyományait kereső román nacionalizmus (Keszthelyi András).

Összességében az erdélyi magyar reakciók – bár történelmi szempontból jelentőséggel bírtak – különösebb hatást nem tudtak elérni a román diktatúra keretei miatt.

 

Egy ponyvaregény pályafutása

 

Meg kell említenünk egy sajátos következményét a Lăncrănjan–ügynek. A román esszéista a magyar kegyetlenkedéseket emlegeti fel „Észak-Erdélyben, Ipen, Treznean és másutt,”[40] ahol„egy »nemzeti ideológia«nevében cselekedtek, amelynek a legigazibb szintézise úgy tűnik, hogy a Nincs kegyelemcímű brosúrában talált helyet, amelyet egy bizonyos Dücső Csaba írt.[41]Megpróbáltam utánanézni Dücső Csabának, de nyomát se találtam semmiféle lexikonban, irodalomtörténeti kézikönyvben, régiekben sem” – így Száraz György.[42] Ehhez képest a Román Írószövetség hetilapja, a Luceafărul által szervezett kerekasztal beszélgetésen leszögezték, hogy „»a horthysta magyar hatalom a románok fizikai megsemmisítését tűzte ki céljául«”, és ezt egy a „Dücső Csaba könyvéből vett idézettel igazolták![43]

Dücső Csaba regénye 1939-ben jelent meg, a Centrum Kiadóvállalatnál. Külön története van annak, hogy mikéntnőtte ki magát „Horthy rendeletére megjelent” „brosúrává” – mint azt a Lăncrănjan-könyv második, 1995-ös kiadásában még kitartóan hangoztatják[44], annak ellenére, hogy 1987-ben Varga János, a regény körüli homály eloszlatására, egy szakmai konferencián külön előadást szánt, amely 1987-ben a Mozgó Világ 6. számában, valamint 1988-ban, a konferencia anyagát közlő könyvben[45] is megjelent – persze románra nem fordították le. Lăncrănjan tévedései onnan származhatnak, hogy másodkézből hallott a könyvről.[46] Innen a megvágott idézetek, amelyek a főhős vérszomját enyhítő részeket mellőzik, de úgy, mintha folyamatos idézetek lennének; innen a főhősnek, Torday Leventének, Torday leventévé, a levente-mozgalom általános megtestesítőjévé alakulása; innen a Centrum Kiadóvállalat előlépése hivatalos, Horthy parancsaira működő kiadóvá. Az egyébként feledésbe merült ponyva, mióta Lăncrănjan előrángatta, mai napig „kísért”, és jellegéhez, stílusához, színvonalához képest aránytalanul nagy hírnévre tett szert. Száraz György a második válaszában már komolyan foglalkozik vele (19 oldalon keresztül!),[47] Varga János tanulmányát említettük már, a román köztudatba pedig olyan mélyen beivódott Dücső Csaba regénye, hogy a mai napig emlegetik, mint a magyar vérszomj és kegyetlenség példáját. Erre vonatkozóan egy újságcikket is találtam Barabás István tollából, amely nem is olyan rég, 2006-ban jelent meg,[48] és amely azt igazolja – amint az is, hogy egyesek érdemesnek tartották digitalizálni a regényt,[49] – hogy egy figyelemre érdemtelen művet néha épp az emel magasra, aki a legellenségesebben viszonyul hozzá. Lăncrănjannak „köszönhető”, hogy Dücső Csaba neve ma is fennforog, műve „él”.

 

Következtetések

 

A volt kommunista országok ma a szociológusok, történészek széleskörű érdeklődésének tárgyát képezik. A magyarok között különösen igaz ez Romániára, kiemelten Erdélyre és az erdélyi magyarságra. A román-magyar kapcsolatokban még mindig észlelhető az a feszültség, amelynek egyéb helyzetben, pusztán etnikai különbségből adódóan nem kellene léteznie.

Ahhoz, hogy a rendszerváltás után felnövő nemzedékek érzékeljék a Lăncrănjan–ügy súlyát, tudniuk kell, hogy a szocialista ideológia szerint a nemzetek közötti konfliktusok kizárólag az „osztályelnyomásra” épülő társadalmak ellentmondásaiból fakadnak, és automatikusan megszűnnek, ha mindenegyes országban a proletariátus veszi át a hatalmat, hiszen a világ proletárjainak az érdekei egységesek és mentesek minden belső ellentéttől. Így lett - a Kreml szigorú felügyeletével - az internacionalizmus a szocialista államok közti kapcsolatok alapdogmája. Minden nacionalista megnyilvánulás súlyos bűnnek számított, az újságok tele voltak a munkásosztály nemzetközi egységének frázisaival. A Lăncrănjan-ügy arra világított rá, hogy ez valójában csak a felszín, a múlt feldolgozatlan ellentétei bármikor visszatérhetnek a közbeszédbe, és befolyásolhatják a jövőt. Különösen súlyossá az tette, hogy nem egy elszigetelt megnyilvánulásról volt szó, hanem egy új irányról Románia politikájában, a hivatalos állami ideológiában. Románia és Magyarországviszonya végképp megváltozott, a „proletár internacionalizmus” 1945-től tartó korszaka ezek után többé már nem tért vissza. A két pártvezetés közti ellentét, a román-magyar vita a világsajtó egyik állandó témája lett.  

Ma nem csak kedvtelésből, a történelem szeretetéből annyira kutatott ez a téma, hiszen a kérdés ma is aktuális: az emberek élni akarnak – érteni és igazságosan megoldani az együttélés problémáit. Ehhez pedig ismerni kell a múltat.  

 

Bibliográfia

 

Ellenpontok, sajtó alá rendezte Tóth Károly Antal, Csíkszereda, 2000, Pro-Print Könyvkiadó

http://adatbank.transindex.ro/cedula.php?kod=480

 

Ionescu, Nae: A fi bun român, (Az írás 1930 október 30-án került közlésre, de az interneten elérhető:)

http://cersipamantromanesc.wordpress.com/2010/12/17/nae-ionescu-a-fi-bun-roman/

 

Köteles Pál: Töprengés egy torzkép előtt, In Köteles Pál: Lelkek félárnyékban – történelmi esszék, szerkesztette, és jegyzetekkel ellátta: Filep Tamás Gusztáv, Budapest, 1999, Noran Könyvkiadó

(Az eredeti írás 1982-ben jelent meg, a Tiszatáj irodalmi folyóirat szeptemberi számában, de dolgozatom szompontjából FTG jegyzetei nagyon sok hasznos információt tartalmaznak, ezért jelöltem meg ezt a kiadványt forrásként.)

 

Lăncrănjan, Ion: Cuvânt despre Transilvania, Bukarest, 1982, Editura Sport-Turism

 

Lăncrănjan, Ion: Cuvânt despre Transilvania, Bukarest, 1995, Editura Regiei Autonome a Imprimeriilor

(Ez nem az előbbi könyv második kiadása – az abban szereplő esszék közül csak a címadót tartalmazza, a szerző viszontválaszait az írás által kiváltott reakciókra, valamint második részében mások reakcióit, és a vitáról vagy legalábbis a könyvről szóló cikkeket.)

 

Lăncrănjan, Ion: Szónoklat Erdélyről, ford. G. Borbély Levente, Budapest, 1990, Áramlat Kiadó

 

Lăncrănjan, Ion: Vocaţia constructiva, Bukarest, 1983, Editura Cartea Românească

 

Péter László: Kádár János a Tiszatájról, In Tiszatáj, LXI.évf., 9.sz., 2007. szeptember (58–71.o.)

 

Száraz György: Egy furcsa könyvről, Budapest, 1983, Magvető Kiadó

 

Száraz György: Válasz egy furcsa könyvre/Megjelent még egy furcsa könyv, Budapest, 1990, Áramlat Kiadó

 

Tóth Sándor: Jelentés Erdélyből, Párizs, 1989, Magyar Füzetek

A transindex adatbankjában található a digitalizált változat:

http://adatbank.transindex.ro/cedula.php?kod=748

A nyolcvanas évekre vonatkozó rész:

http://adatbank.transindex.ro/html/alcim_pdf3217.pdf

Jegyzetek:

http://adatbank.transindex.ro/html/alcim_pdf3220.pdf

 

Udvardy Frigyes: A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2006,

http://udvardy.adatbank.transindex.ro/

 

Varga János: Levente és értelmezője nyomában, inTanulmányok Erdély történetéről: szakmai konferencia Debrecenben, 1987 október 9–10/szerkesztette Rácz István; Debrecen, 1988, Csokonai, 212–225.o.

 

Vincze Gábor: A Lăncrănjan-ügy, In Tiszatáj, LX.évf., 3.sz., 2006. március (62–82.o.),

az egész szám:

http://epa.oszk.hu/00700/00713/00175/pdf/2006_03.pdf

illetve csak a hivatkozott cikk:

http://www.lib.jgytf.u-szeged.hu/folyoiratok/tiszataj/06-03/vincze.pdf

 

Vincze Gábor: A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944–1989,

http://vincze.adatbank.transindex.ro/

 

A hivatkozásokban feltűnő linkek utolsó ellenőrzése: 2012. 04. 11.



[1]Tóth Sándor: Jelentés Erdélyből, Magyar Füzetek, Párizs, 1989 [a továbbiakban Tóth]

[2]Vincze Gábor: A Lăncrănja–ügy, In Tiszatáj, LX.évf., 3.sz., 2006. március (62–82.o.) [a továbbiakban Vincze]

[3]Vincze, 65.o. 15. jegyzet

[4]Száraz György: Válasz egy furcsa könyvre/Megjelent még egy furcsa könyv, Budapest, 1990, Áramlat Kiadó ,7.o. [a továbbiakban Száraz 1990].

[6]Magyar nyelvű Biblia, Károli-fordítás, http://netbiblia.hu/karoli/jn/1.html#1

[8]Aktualitása miatt igen kényes, ezért csak lábjegyzetben hívom fel a figyelmet a mai román szélsőjobb, a Noua Dreapta jelszavára: Pentru Dumnezeu, Neam şi Ţara!– Istenért, Népért és Hazáért! (http://www.nouadreapta.org/)

[10]Eredeti neve Editura Sport-Turism, a magyar megnevezést Száraz Györgytől vettem át (Száraz, 1990, 7.o.), mivel a fél-fordítást (Sport-Turism Kiadó) nem tartom jó megoldásnak, az editura szó pedig idegen lett volna a magyar szövegkörnyezettől. Felteszem, Száraz ugyanezért fordította le.

[11]Köteles Pál: Töprengés egy torzkép előtt, in Köteles Pál: Lelkek félárnyékban – történelmi esszék, szerkesztette, és jegyzetekkel ellátta: Filep Tamás Gusztáv, Budapest, 1999, Noran Könyvkiadó, 160.o.

[12]Száraz 1990, 60.o.

[13]Jakab Lajos Száraz György 1990-ben megjelent könyvének a felelős kiadója. Ezt a mondatot a könyv hátán levő ismertetőben olvashatjuk. Igaz, hogy Lăncrănjan könyvének román fogadtatását illetően téves dolgokat ír, de ez most nem tartozik ide. Én csak mások ítéleteit sorolom fel.

[14]Vincze, 66.o.

[15]Novac, S.: Cazul „Cuvânt despre Transilvania”, 1982, in Lăncrănjan, I.: Cuvânt depsre Transilvania, Bukarest, 1995, Editura Regiei Autonome a Imprimeriilor [a könyvre továbbiakban a Lăncrănjan 1995 jelzéssel hivatkozom]

 

[16]Vincze, 75.o., 58. jegyzet

[17]Vincze, 68.o.

[18]Filep Tamás Gusztávnak a Köteles Pál cikkéhez írt jegyzetei, in Köteles Pál: Lelkek félárnyékban – történelmi esszék, Budapest, 1999,  Noran Könyvkiadó [ezekre a jegyzetekre a továbbiakban a Filep jezéssel hivatkozom], 294.o.

[19]Száraz, 1990, 12–17.o.

[20]Száraz, 1990, 79.o.

[21]Száraz, 1990, 8 .o.

[22]Száraz, 1990, 84.o.

[23]Száraz, 1990, 81.o.

[24]Száraz, 1990, 64.o.

[25]Száraz,1990, 60–61, 68–69.o.

[26]Péter László: Kádár János a Tiszatájról, In Tiszatáj, LXI.évf., 9.sz., 2007. szeptember (58–71.o.), 59.o.

[27]Száraz, 199, 44.o.

[28]Száraz, 1990, 74.o.

[29]Száraz, 1990, 44.o.

[30]Lăncrănjan, Ion: Vocaţia constructiva, Bukarest, 1983, Editura Cartea Românească [a továbbiakban Lăncrănjan 1983], 98–118.o.

[31]Lăncrănjan 1983, 185–203.o., illetve ugyanez az írás Ispita revizionismului címmel megjelent: Lăncrănjan 1995, 105–131.o.

[32]A címek fordításait egy helyről, Vincze Gábortól vettem át, Vincze, 81.o., de egyenként megtalálhatók korábban is, lásd Száraz, 1990, 89.o.

[33]Filep Tamás Gusztáv közli, in Filep, 293.o.

[34]Száraz ,1990, 87–163.o.

[35]Vincze, 81–82.o.

[36]Vincze, 82.o., 91. jegyzet

[37]Dragă Lăncrănjan, in Lăncrănjan 1995, 157–161.o.

[38]Tóth, 105.o.

[39]Az ebben a bekezdésben megjelenő adatok mind Vincze Gábortól származnak, Vincze, 68–71.o.

[40]Lăncrănjan, Ion: Szónoklat Erdélyről, ford. G. Borbély Levente, Budapest, 1990, Áramlat Kiadó, 22.o.

[41]uo.

[42]Száraz, 1990, 17.o.

[43]Varga János: Levente és értelmezője nyomában, inTanulmányok Erdély történetéről: szakmai konferencia Debrecenben, 1987 október 9–10/szerkesztette Rácz István; Debrecen, Csokonai, 1988, 212–225.o. [a továbbiakban Varga], 225.o., 16. jegyzet

[44]Képmellékletben a könyv borítója, mellette a szöveg: „Aşa arată broşura intitulată Fără îndurare – Urmaşii lui Attila, Almaş, Arpad, înainte spre o nouă descălecare!, scrisă de Dücsö Csabaşi editată din ordinul lui Horthy, în anul 1939, la Budapesta”, in Lăncrănjan 1995, 144. és 145. oldalak közé beékelt képmelléklet.

[45]Varga

[46]Varga, 218.o.

[47]Száraz, 1990, 107–126.o.

[48]Barabás István: Ismerkedjünk Dücsővel, in Hargita Népe 2006. augusztus 26., XVIII. évfolyam 190. szám http://www.hhrf.org/hargitanepe/2006/aug/hn060826t.htm

[49]A regény 2011 első felétől az interneten is olvasható. Társaságát még sok olyan – főleg szélsőségesen nacionalista – publikáció képezi, amelyeknek nincs más érdemük, mint hogy valaha be voltak tiltva.

http://betiltva.com/new/ducso-csaba-nincs-kegyelem-i-resz/ - az első részhez vezető link, innen a többi is elérhető.




.: tartalomjegyzék