Székelyföld kulturális havilap - Hargita Kiadó

utolsó lapszámaink: 2019 - Január
2018 - December
2018 - November
archívum ...

legújabb könyveink: Kisné Portik Irén – Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte
Ferenczes István – Arhezi/Ergézi
Petőfi Sándor – A helység kalapácsa
az összes könyveink ...

Székely Könyvtár:

Arcképcsarnok: Erdélyi magyar írók arcképcsarnoka

Aktuális rendezvények: 2016, március 4

bejelentkezés:

Online előfizetőink a lap teljes tartalmát olvashatják! Előfizetés!

kereső:
Általános keresés. Pontosabb keresésért kattintson ide!

Moldvai Magyarság: Kulturális havilap

partnereink:





















2013 - Június
Oláh Sándor

Egy „demokratikus magatartású pap” az ügynökhálózatban (III. rész)

„A múlt ismerete azonban folyamat, amely folytonosan átalakul és tökéletesedik.”

Marc Bloch.

„1951. május 22-én dr. Kovács Lajos információkat kapott Bustya Albert vadadi unitárius paptól, Kovács megkérdezte, hogy van-e kollektív, a pap azt mondta, hogy »az egész falut kényszeríttették, hogy beiratkozzon, két öregembert kivéve, akikre nem volt szükségük, de a földjeiket a kollektívnek adták, és nekik valahol az erdőszélen adtak földet.« A második kérdés az volt, hogyan történt a kollektivizálás, erre a válasz, hogy egy éjszaka öt Securitatés érkezett a faluba, bementek Kiss úgynevezett kulákhoz és azt mondták öltözzön és vegyen magához három napra élelmet és 3000 lejt, kimentek a faluból, vagy 2 kilométerre a falutól, ahol Kisst agyonlőtte egy úgynevezett Tóth Zoltán Securitatés őrmester, akit azonnal e tette után előléptettek hadnagynak.”[1]

Amikor Izsák Vilmos a fentihez hasonló feljegyzéseit fogalmazta tartótisztjeinek, nagy valószínűséggel nem az életből ellesett (kihallgatott) adalékokkal készült alátámasztani az elnyomó hatalom kegyetlen, ördögi természetét, hanem célja a feljelentetteket terhelő, rendszerellenességüket bizonyító szövegek létrehozása volt. Ámde „...létezhet olyasféle kapcsolat élet és szöveg közt, amely túlmegy a szerző intencióin, sőt esetenként ellentétben áll azzal.”[2]  Esetünkben is erről van szó: az ügynök – alább idézett feljegyzései erről győznek meg – szándékaival ellentétben, a kommunista uralomgyakorlás egyik legkegyetlenebb időszakának, az ötvenes évek első felének társadalmi viszonyairól ritka, értékes forrásokat hozott létre.

Amikor az ügynöki jelentésekben az adott korszak társadalmi, politikai viszonyait a fent idézetthez hasonló élességgel felvillantó részletekre bukkanunk, megkerülhetetlen e források hitelességére vonatkozó kérdés. A források keletkezési körülményeinek feltárása – ki, hol, milyen célból beszéli el, írja le a helyzeteket, viszonyokat, milyen a kapcsolata a közvetített viszonyokkal, élethelyzetekkel, a szóba hozott társadalmi szereplőkkel – közelebb vihet ahhoz a sarkalatos módszertani kérdéshez, hogy „valószínűsíthetően tényszerű elbeszéléssel van-e dolgunk?”[3] Kérdés tehát, hogy a sok esetben anyagainak felduzzasztásával gyanúsított „Incze Walter” ügynök jelentéseibe foglalt hasonló életképek valóságtartalmát nem torzítják-e bizonyos motivációk, például túlzott igyekezete a feljelentett személyek rendszerellenességének bizonyítására. Másrészt kérdés lehet az ügynök forrásainak – esetünkben a vidéki papoknak és teológus hallgatóknak – az objektivitása: nem-e túlságosan sötéten látták és mutatták be a társadalmi élet tényeit és ezért egyoldalúak híradásaik az életviláguk viszonyairól, amelyről kolozsvári látogatásaikon beszámoltak?

Ha Izsák feljelentéseiben a korabeli társadalmi valóságra vonatkozó adatai igazságtartalmait nyomozzuk, nincs más eszközünk, mint ezeket mérlegelni, összevetni a korszakra vonatkozó más forrásokkal. Mindazonáltal tudnunk kell, hogy bár kettős közvetítéssel érkeznek hozzánk, utódokhoz az alábbi híradások, tanúbizonyságok az ötvenes évek első feléből a sok kis helyi közösség gazdasági, társadalomlélektani állapotáról – a lelkészek és a teológushallgatók beszámolói, valamint Izsák ezekről készült feljegyzései –, hitelességüket két feltétel biztosítani látszik:

– a különböző helyszínekről tudósító papok és diákok, az elbeszélt esetek, helyzetek közvetlen szemtanúi, esetenként résztvevői, ugyanazokat a viszonyokat tapasztalták, közvetlen társadalmai környezetükről, amelyekről beszéltek. Egy esetleges hitelesség-vitában a résztvevők autentikusságánál hitelesebb autoritást nehéz lenne elképzelni.

– nem mellőzhető a források keletkezésének ismeretéhez, hogy a másik közvetítő láncszemnek, a kitartóan hallgatózó és jegyzetelő Izsáknak nem voltak közvetlen tapasztalatai arról a társadalmi világról, amelyről az általa rögzített beszámolók szóltak. A falusi társadalomban zajló drámai folyamatokról: kollektivizálásról, a tulajdonfosztás, a társadalmi diszkrimináció és elnyomás, az alávetettség állapotáról nem voltak saját élményei, élettapasztalatai, az üzemekben dolgozó munkások életviszonyait sem ismerte. Mindez azt is jelentette, hogy feljegyzéseiben arról a szociálpszichológiai kontextusról, amelynek viszonyait nem ismerte, csak azokra a tényekre hagyatkozhatott, amelyeket kihallgatott. Izsák ezekben az esetekben a hallottakat közvetítette, nem tehette meg, hogy például egyéni indítékokból inadekvát, hiteltelen elemekkel felduzzassza a falusi társadalmi viszonyokról szerzett információit.  

Az alább olvasható jelentésrészletek az ötvenes évek első felének társadalmi valóságáról tudósítanak, különböző erdélyi helyszínekről: földművesek, városi munkások, bányavidékek lakóinak társadalmi, gazdasági helyzetéről, gondolkodásmódjáról, a hatalmi szándékokkal szembeni viszonyulásaikról. Olyan ritka forráscsoportot ismerhettünk meg, amely hatalmi intézményben(nek) született, ott is maradt fenn, de amelyekben az alávetettek nyílt hangját, elégedetlenségeiket, panaszaikat hallhatjuk helyzetükről, életükről. A tartalmi tényanyag mellett e források az unitárius papságnak – az erdélyi magyarság egyik elitcsoportjának – a híveik helyzetének alakulását élénk figyelemmel követő beállítódásának, életviszonyaik iránti érzékenységének is dokumentumai. Az unitárius lelkészek társadalmi problémák iránti kiemelt érdeklődésének a két világháború közötti kisebbségi sorsban (sőt az első világháború előtti időkben) gyökerező történeti-szocializációs előzményeire e helyen, terjedelmi okokból csak röviden utalhatunk. A gazdasági népnevelést, intézményteremtést, falufejlesztő oktatási programot, a szövetkezetei mozgalomban való cselekvő részvételt jelentő társadalmi magatartásmód régebbi és friss történeti kutatások, szociográfiai, irodalomtörténeti munkák tárgya volt.[4] Legutóbb Pál János kimerítő tanulmányban tárta fel az egyház gazdaság- és társadalomszervező tevékenységének alakulását, az unitárius lelkészek társadalmi szerepvállalásának motivációs hátterét, 1920–1940 között. A húszas–harmincas években szocializálódott és az ötvenes években fontos egyházi tisztségeket betöltő papok társadalmi nézeteiben, gyakorlati feladataik felfogásában, a népszolgálati eszmekörben fogant társadalmi szerepvállalásnak eleven hagyománya és gyakorlata élt, ennek a beállítódásnak ekkor még markáns társadalmi érvényessége volt.

Az alább olvasható feljegyzések egy olyan korszak mindennapi valóságába bevilágító tükörcserepek, apró ablakocskák, amikor az alávetetteket elnémították, az irattermelés nagyrészt a hatalmi felügyelet mellett, annak szempontjai és érdekei szerint történt. A valóságos viszonyokról a hatalmi irattermelésben nem beszéltek, mégis létrejöhettek hiteles források. Az idézett feljegyzéseket tematikus és kronológiai elrendezésben közöljük, ezeket néhány kivétellel (melyeket jelezünk) Izsák Vilmos készítette.

Az egyház és a hatalom viszonyáról

A kommunista hatalom egyház- és vallásellenessége közismert: a „szovjet mintára alkotott 1948-as vallásügyi törvény nemcsak javaiktól, intézményeiktől fosztotta meg az egyházakat, hanem szigorúan szabályozta az államhoz való viszonyukat és soha nem tapasztalt alárendeltségbe kényszerítette az elismert felekezeteket is.”[5] A hatalom célja a vagyoni önállóság felszámolása és az államtól való függőség megteremtése mellett, a papság integrálása a politikai, ideológiai célok támogatásához, a hatalom legitimitásának erősítéséhez. A lelkészek viszonyulása a hatalmi-társadalmi mező új feltételeihez nem volt egységes. Voltak, aki első pillanattól behódoltak a hatalomnak, mások haboztak vagy következetesen ellenálltak, és híveiket is erre biztatták, táplálva a reményt, hogy az embertelen rendszer hamarosan összeomlik.

„1949 tavaszán Pálfi Albert Udvarhely megyei, Medesér községi pap a rendelkezések ellenére megtagadta földjei bevetését. Ugyanebben az évben egy jelentést küldött az Unitárius Egyházi Főtanácshoz, amelyben rámutatott, hogy egyházmegyéjének hívei nagyon szegények, a jelenlegi helyzetben a szó szoros értelmében éheznek.”[6]

„Incze Walter” forrás 1950. június 6-án a következőket jelentette: „Az elmúlt napokban Dr. Simén Dániel és Bende Béla tanár között volt egy beszélgetés, a Kollektív Gazdaságok szervezéséről. E beszélgetés tárgya az volt, hogy a pap milyen tanácsot adjon a hozzá forduló híveinek, akik azt kérdezik, hogy belépjenek vagy ne a Kollektív Gazdaságba. Bende Béla véleménye az volt, hogy a lelkésznek érdeke, hogy az emberek belépjenek a Kollektív Gazdaságba, mert ez az egyetlen igazságos út, amely a pap kenyerét is biztosítja. Dr. Simén Dániel azt állította, hogy ha a pap azt akarja, hogy hívei ne űzzék el, vagy az ablakait ne törjék be, akkor ő ne avatkozzon be ezekbe a dolgokba, mert a dolog fordítva is kijöhet” (poate ieşi invers).[7]

1950. július 11-én szintén Izsák jelentette: Dr. Simén Dániel szerint rosszabbodik az egyházak helyzete a Román Népköztársaságban. Véleménye szerint az utóbbi hetek egyes jeleiből látható, hogy a Politikai Bizottság kemény beavatkozást határozott el az egyházak belső életébe. Különösen a falvak kollektivizálása mutatja, hogy ebben az esetben brutális magatartásuk van az egyházzal és a papokkal szemben. Nap mint nap egyre elkeseredettebb levelek jönnek a vidéki papoktól, amelyekben beszámolnak a hatóságok módszereiről a kvótabeadáskor és az eklézsiák földjeinek felajánlásaikor. Simén szerint a papoknak azt kell tanácsoljuk, hogy ajánlják fel a földjeiket, mert pillanatnyilag nincs más menekvési lehetőségünk…A falvak kollektivizálása brutális módon történik, mert a népnek nem kell a kolhoz. Nincsenek gépek és ezért most következik a parasztok teljes proletarizálása. Az egyház életét is más módon kell vigyük, hogy megmentsük és átvészeljük a mai nehéz időket. [8]

Az egyházi birtokok „felajánlása” az államnak, az erőszakkal kikényszerített tulajdonfosztás egyik formája volt. Az állam javára történő földfelajánlások forgatókönyve a hatalmi cinizmus dokumentuma is: a tulajdonosnak kérnie kellett, hogy birtokát a helyi néptanács vagy a kollektív gazdaság vegye használatba. Ezután a községi és városi bizottságok elbírálták a felajánlási kérést, – egyetértettek azzal, hogy „a felajánlott ingatlan menjen át az állam tulajdonába.”

Az Izsák adataira alapozott időszakos összefoglaló jelentésében egy belügyes tiszt 1951. december végén következőkről számolt be: a „hónap folyamán megállapíthattuk az ellenségességet, ami ennek az egyháznak a papjai közt létezik, ezek az érzelmek magatartásukban különféle alkalmakkor nyilvánulnak meg. Így Máthé Sándor Újszékely falu Boldogfalva község lelkésze csak a kulákokkal tartja a kapcsolatot ebben a faluban. Gyakran látható Gyarmathy József társaságában, akinél ebédel, és akivel igyekeznek befolyásolni a híveket, hogy az állami szervekkel ne működjenek együtt és a néptanácsot ne segítsék akcióiban. Folyó év november 28-án fentnevezett arra biztatta Buzogány József harangozót, hogy ne adja be a kukoricakvótáját és tiltakozzon, amiért erre a kvótára kötelezik. Ez elment a néptanácshoz és kijelentette, hogy semmiféle kvótát nem ad be, mert ez igazságtalanság és elkezdte szidalmazni a Pártot és a Kormányt. Hasonlóképpen megállapítottuk, hogy azok a hívek, akik közvetlen kapcsolatban vannak a fent említett pappal, nehézségeket okoznak a néptanácsnak, ellenséges megnyilvánulásaik vannak a rendszer ellen és nem adják be a kvótát, stb. Fentnevezettről nem lehetett megállapítani a nyílt ellenségességet, ellenkezőleg azt mutatja, hogy kész együttműködni a tanáccsal és az állami szervekkel.”[9]

A lakosság szerény tartalékait az 1952. január 26-án elfogadott, Luka László pénzügyminiszter vezetésével végrehajtott új pénzreform tönkretette. Az ENSZ Gazdasági Bizottsága által készített becslések szerint a pénzreform a paraszti pénztartalékokat a korábbi értékük egyötödére csökkentette.[10] „1952. január 27-én Csifó Nagy László Erdő Jánosnak elmondta, hogy a pénzreform, amit a rendszer végrehajtott, tönkretette a lakosságot, éhség van és jogtalan a rendszernek a klérus ellen hozott intézkedése, hogy 1:200 arányban megváltoztatta a fizetést, a rendszernek ez az intézkedése nem segíti egyáltalán azokat, akik dolgoznak, sőt ellenkezőleg, most még nagyobb a drágaság, mint a pénzreform előtt. Továbbá elmondta, hogy a vidéki papok helyzete sokat fog romlani.”[11]

Az 1949 márciusában meghirdetett kollektivizálás első, rendkívül erőszakos szakaszában (1949–1953) az országban sok helyen drámai eseményekre került sor. 1949 nyarán Bihar és Arad megyékben emberáldozatokat követelő lázadások voltak – 28 halott, több száz letartóztatott, deportált lakos – a következő esztendőben Gidófalván 2 halott, több sebesült volt. A földművesek ellenállása, a hatalmat átmeneti időre meghátrálásra, falupolitikája újragondolására kényszerítette. 

1952. szeptember 15-én „Incze Walter” jelentette: „Simén Dániel szeptember 8-án megérkezve nyári szabadságáról a Magyar Autonóm Tartományból és Sztálin tartományból összeültek Csifó Nagy Lászlóval, Lőrinczi Mihállyal, (és Péterfy Gyulával?) a tanáriban, akik előtt a következőket mondta: minden faluban rettentő harc folyik a kollektív gazdaságok megalakításáért, az embereket kényszeríti a kormány elnyomása, a papokat a mezőre küldik dolgozni, ami nem más, mint  a rendszer rémuralma, de a papok nem veszítették el a reményt és viselik a nehézségeket. Még elmondta, hogy Sztálinvárosban a legnagyobb üzemeket fegyvergyártásra alakították át, ami alapos háborúra készülődést jelent.”[12]

1952. október 23-án „Székely Gergelyt Tordatúr község lelkészét a Püspökségre hívatták, ez alkalommal Lőrinczi Mihály kérte, hogy részletesen mondja el, mi a helyzet Tordatúr községben speciálisan a kollektivizálással. Székely Gergely erre a kérdésre elmondta, hogy jelenleg a helyzet még nehezebb, mert a papokat a párt kényszeríti, hogy minél nagyobb propagandát végezzenek a kollektív gazdaságok megalakítása mellett. Kijelentette, hogy ő keveset, csak szemfényvesztésből dolgozott a kollektív javára, de ennek következtében a parasztok őt már nem támogatják és nem iratkoznak be a kollektív gazdaságba, és mától kezdve ő sem támogatja a kollektív gazdaság megalakítását, ha nem helyezi el a püspök, ő továbbra is Tordatúron marad, amíg a legközelebbi időben eljönnek az amerikaiak és a rendszert megdöntik, akkor lemond a papságról. Kijelentette, hogy semmi esetre sem ad semmiféle segítséget a kollektív gazdaság megalakításához.”[13]

A kolozsvári Püspökség és Teológia lelkészei, tanárai vidéki látogatásaik mellett a teológus hallgatóktól értesültek Erdély különböző tájegységein élő híveik életviszonyainak alakulásáról. 1950 októberében a „Teológiai Intézet megnyitóján Simén Dániel és Kovács Lajos minden hallgatóval külön beszélgettek azoknak a falvaknak a helyzetéről, ahol a diákok a vakációt töltötték, kérdezve őket a beszolgáltatásokról és azokról az eredményekről, amelyet a politikai szervek a meggyőző munkával elértek a földműveseknél a kollektív gazdaságok megalakítását illetően. Az adatokból megállapítható, hogy a diákok közül egyeseket Simén Dániel és Kovács Lajos vakációra menésük előtt felkészítették, hogy érdeklődjenek a lakosság hangulatáról különböző gazdasági és politikai problémák kapcsán.”[14]

Egy 1950. november 20-án kelt, nagyrészt Izsák jelentéseire alapozott összefoglaló jelentésében az elemző tiszt a kolozsvári központban tevékenykedő unitárius lelkészek magatartásáról megalapította, hogy „A rendszerrel szembeni ellenséges megnyilvánulásaik mellett az utóbbi időben megfigyelhető volt Simén Domokos, Kovács Lajos, Lőrinczi Mihály és mások szervezett akciója a beszolgáltatások és a kollektív gazdaságok ellen, ugyanakkor gyanús érdeklődésük a falvak gazdasági és politikai helyzetéről.[15]

1952 telén „a teológushallgatók miután visszatértek a vakációról, Simén Dániel mindeniket magához hívatta, hogy számoljanak be, milyen helyzetben vannak az unitárius hívek. Így Boda József elmondta, hogy a híveknek, különösen a szegényebbeknek Karácsonykor és Újévkor nem volt mit enniük, mondva, hogy a kommunisták így segítik a szegény népet.”[16]

Izsák jelentéseiben a „gyanús elemek”-nek a rendszerre nézve kompromittáló adatgyűjtő tevékenységét igyekszik alátámasztani: „Az unitárius papok Csifó Nagy László barátai közül egész nyáron járták Erdély különböző részeit, propagandát folytattak a kollektív gazdaságok ellen, különösen Simén Dánielnek volt ilyen jellegű tevékenysége. Simén Dániel augusztus 12-én Lupényban volt, 16-án Tordán, 26-án Sztálinvárosban és 27-én Háromszék megyében, szeptember 5-én Fogarason tartott egy tanácskozást az embereivel. Szeptember hetedikén az Udvarhely megyei Pipén, 12-én Meggyesen, október 9-én Nagybányán, október 15-én a Torda megyei Tordatúron volt. Folyó év augusztus elsején Kiss Elek püspök az Udvarhely megyei Medeséren hívta össze embereit. Dr. Lőrinczi Mihály lelkész ugyanezzel a céllal volt szeptember 9-én Marosvásárhelyen. Csifó, Szatmári és Erdő augusztus 20 és szeptember 5 között a Torda megyei Kisbányán voltak...”[17]

„1954. augusztus 28-án Incze ügynök átadott szerveinknek egy másolatot a Boda József lelkész által Simén Dánielnek összeállított dolgozatról…miután három oldalon egy sor érdekes és gyanús dolgot tárgyal az utolsó oldalon a következőket: a Bihar helységben lévő hívei 90%-ban kollektív gazdaság tagjai, olyan szegények, hogy képtelenek valamit is fizetni a parókiának, létszámuk 45, 1947-ben 120-an voltak. A gazdasági helyzetük katasztrofális, a kollektív gazdaságban dolgoznak a hívek, miután ott befejezték a munkát, arra kényszerülnek, hogy még dolgozzanak…” [18]

A Csifó-csoport rendszerellenességének bizonyításában az ötvenes évek első felében Izsák jelentéseinek egyik fő témája – a külföldi kapcsolatokat bizonyítani szándékozó adatok mellett – a csoportnak a falvak nagy társadalmi átalakítására és a munkásság helyzetére vonatkozó élénk érdeklődése: „adatokat gyűjtenek a lakosság hangulatáról, úgy a meglátogatott parókiákon szolgáló papokkal kezdeményezett beszélgetésekkel, mint a hívektől, akikkel éppen társalognak. Amikor egyes alkalmakkor a püspökségre jönnek a papok, szintén egyházi vonalon, Csifó Nagy László vagy mások a csoportból kérdezik ezektől, hogy alakult-e társulás az illető falvakban ahonnan jöttek a papok, hogy megy a munka, milyen a hangulata a magyar lakosságnak ott, és általában hogyan tekintenek a párt és a kormány vonalára, stb. Hasonlóképpen felhasználják az egyetemistákat, anélkül, hogy tudnák, mi célból, amikor mennek vakációra, feladatokat kapnak, hogy felügyeljék, mi történik a környéken, ahova mennek, és amikor visszatérnek, tegyenek jelentést és mondják el részletesen...”[19]

1952. június 29-én „Erdő János teológiai tanár behívatta a dékáni irodába Seres László, Boda József, Kiss Domokos, Bencző Dénes és Szakács Zoltán teológusokat, kik mindannyian kulákfiúk és fentnevezett megbízható emberei, és azt mondta nekik, hogy ha kellemetlenségeik vannak a helyi hatóságokkal, ha behívják katonának, vagy ha a szülőket deportálják, a legrövidebb idő alatt jöjjenek és jelentsék a dékánnak, mert nekik van lehetőségük, hogy megmentsék ezektől a zaklatásoktól, és abban az esetben, ha zaklatják a hatóságok, jöjjenek Kolozsvárra, mert itt fogadják őket, élelmezik és minden szükségletüket megkapják.”[20]

„1952. augusztus 20-án dr. Erdő János szabadságra menve előttem kijelentette, hogy biztos információi vannak, hogy Fóris Géza Udvarhely rajoni, kénosi teológushallgató szüleit kuláklistára tették és abban az esetben, ha szüleinek nehézségei lennének, akkor a teológus Kolozsvárra, a Püspökségre menekül, legyen elszállásolva és élelmezve a teológián, vagy az étkezdében, és majd ha visszatér a szabadságáról, elrendezi a dolgot. Biztos forrásból tudom, hogy Fóris Géza teológus Erdő János megbízható embere, több esetben hozott számára adatokat, amikor visszatért a Székelyföldről”[21]jelentette Izsák.

A falvak társadalma és a hatalom viszonyáról

Románia egész kommunista irányítás alatt eltöltött történetében érvényesült a mezőgazdaság és faluellenesség, időről időre élelmiszerhiány lépett fel.[22] A kollektivizálás tizenhárom évig (1949–1962) tartó drámai folyamata megváltoztatta a tulajdonviszonyokat – ezzel a földműves identitását is – létrehozta és intézményesítette a kommunista uralmat a vidéki társadalomban. A politikai szándékokkal szembenálló lokális társadalmi hálózatok sajátosságai, a változatos individuális és közösségi ellenálló stratégiák bevetése miatt a kollektivizálás nem volt egységes folyamat. Nem kizárólag a hatalmi centrum szándékai döntötték el lefolyását, a végkifejlete a „lent” és a „fent” bonyolult kölcsönviszonyainak következménye volt.  Az alábbi feljegyzések a kollektívszervezések első időszakának társadalmi tapasztalatait dokumentálják.

Izsák 1950. július 11-i feljegyzése: Dr. Kovács Lajos, a Teológia Dékánja úgy véli, hogy a falvak élete nagyon szomorú, mert az állam rátért a haditermelésre, és nap mint nap, ahogy közeledünk a háborúhoz, egyre több ágyút és kevesebb traktort fognak gyártani. De nincs menekvésünk, mert a Szovjetunió nyomása olyan nagy, hogy erőszakkal is kollektivizálni kell az összes falvakat Augusztus 23-ig. Ebben a helyzetben a papok jövője nagyon súlyos, hogy megmenthessük a népet és az egyházat az elveszéstől, fel kell ébresztenünk a népet.”[23]

„1951. október 5-én Csifót meglátogatta Göncz Mihály Maros rajon Vadad községi unitárius lelkész, e látogatás alkalmával Csifót a következőkről tájékoztatta: ebben a községben a helyzet elviselhetetlen, a kollektívben nagyon rosszul mennek a dolgok, a kollektivisták Vadad községben egy ünnepet tartottak, ezt megelőzően egy nagyon kevés előleget kaptak. Elmondta, hogy előbb a kollektivisták kaptak 200 kgr barackot, 25 kgr zabot és 30 kgr búzát az ünnep előtt végzett munkájukért. Ezeket a mennyiségeket azok kapták, akik nagyon jól dolgoztak, és azóta a falusiak nem mennek dolgozni, és a Néptanács a papot kérte, hogy győzze meg a kollektivistákat, hogy menjenek dolgozni, de Göncz Mihály azt mondta, ő nem olyan oktalan, hogy elmenjen a kollektivistákhoz propagandát folytatni, mert tudja, hogy mind elhatározták, hogy kilépnek a kollektívből.”[24]

„1950 októberében Simén és Csifó hosszasan beszélgettek Nagy Jenő Árkos községi Háromszéki pappal, ahol kevés idővel azelőtt a kollektív gazdasággal szembeni ellenséges megnyilvánulások voltak, olyan jelszavakat kiabáltak, hogy »Éljen Sztálin, le a kolhozzal!«”[25] Izsák feltehetően a szeptember 22-i gidófalvi „ellenséges megnyilvánulások”-ra célzott.

 „1951. november 12-én Erdő János kapott egy levelet Németh Sándortól, Rákos községből, Sztálin tartományból, ebben a levélben a parasztok nehéz mezőgazdasági helyzetéről ír és arról, hogy a hívei nem tudják iskolába küldeni a gyermekeiket, mert nem kapnak ruhát és cipőt az államtól.”[26]

„1951. december 22-én a tordatúri, Torda rajoni unitárius pap Kovács Lajosnak elmondta, hogy a Tordatúr községi párttagok annyira el vannak maradva minden szempontból, hogy még a kollektív gazdasággal kapcsolatban sincsenek meggyőződve, ők azok, akik visszautasítják, hogy belépjenek a kollektív gazdaságba, és erőszakolják, hogy a pártonkívüliek lépjenek be a kollektív gazdaságba. Továbbá elmondta, hogy ő 100%-ban tudja, hogy a tavasszal az egész földkerekségen változás lesz, és a dolgozók megmenekülnek a kolhoztól.”[27]

„1952. január 17-én Kovács Lajost meglátogatta Máthé Sándor újszékelyi, Sztálin tartományi lelkész, beszélgetéseikben arról tájékoztatta Kovácsot, hogy Újszékelyen a parasztoknak nincsenek meg a szükséges jogaik, és ha panasszal mennek a néptanácsra, senki nem áll szóba velük, azt mondják, kéréseiket akkor teljesítik, ha belépnek a kollektív gazdaságba[28]. A Párt Újszékelyen egy idő óta beszüntette a gyűléseket, mert a párttagok olyan problémákat vetettek fel, hogy miért nem adják meg az embereknek a szükséges jogaikat, és mivel a pártaktivisták nem tudtak válaszolni a tagok kérdéseire, beszüntették a pártgyűléseket.” [29]

„1952. február 2-án Kovács Lajost Balázs Erzsébet teológus – aki Szabó Dezső nagyajtai, Sztálin tatrományi unitárius pappal férjezett – tájékoztatta, hogy a kollektív gazdaság tagjainak nehéz a helyzete, a pénzreform a kollektív tagokra is nehézségeket hozott, nincs pénzük és a pénzreformmal szemben nagy az elégedetlenség köztük” [30]

„1952. augusztus 8-án Lőrinczi Mihály az őt meglátogató Kökösi Kálmán Torda rajoni papnak a következő kérdéseket tette fel: Mikor alakult meg a kollektív gazdaság az ő községében, amelyre azt válaszolta, hogy a kollektivisták, akik beléptek a kollektív gazdaságba nagyon el vannak keseredve, mert itt sokat dolgoznak, semmi jövedelem nélkül, és bánják, hogy beléptek a kollektív gazdaságba. [31]

„1952. augusztus 11-én Kovács Lajost otthonában meglátogatta Kovács Dénes fiatfalvi, Magyar Autonóm Tartományi földműves, és faluja és a szomszédos falvak gazdasági, politikai helyzetéről beszélt. Kovács Lajos a teológián a piacról beszélve előttem kijelentette: őt nevezett Kovács Dénes, aki azért jött, hogy néhány napot Kolozsváron töltsön és volt nála az irodában is, tájékoztatta, hogy a földművesek helyzete nehéz, nyomorúságos, mert mindenüket elveszik, folyamatosan emelik a kvótát, a gabona drága lett a földművesekre kirótt adók miatt...” [32]

„1952. augusztus 18-án Nagy Béla Torda Rajon kövendi unitárius lelkész Erdő János és Kovács Lajos előtt Erdő kérdéseire, hogyan folyik a munka a kollektív gazdaságban a falujában, és milyenféle kollektív van, TOZ típusú vagy milyen kollektív, válaszként elmondta, hogy TOZ típusú kollektív alakul, mert az emberek ebben a típusú kollektívben kisebb veszélyt látnak, tekintve, hogy megmarad a magánföldbirtokuk és más felszereléseik. Azután Erdő megkérdezte, hogy hány tagja van a kollektív gazdaságnak és ezek milyen társadalmi helyzetűek, a válasz az volt, hogy 61 kollektív tag van és többségük szegényparaszt, akik nekünk nem sokat számítanak. Ugyanakkor Erdő megkérdezte, hogy milyenek a gabonák és a zöldségek Torda rajonban, a válasz az volt, hogy a gabonát már a csépléskor elkobozzák, és nagy részét elszállítják. Erdő még megkérdezte Nagy Bélát, hogy nemzetiség szerint hány magyar és román lépett be a kollektív gazdaságba, ő kijelentette, hogy szám szerint nem nagyon ismeri, de nagyrészük magyar és cigány.”[33]

A TOZ típusú társulások a falvak teljes kollektivizálását célzó politikában átmeneti, közös gazdálkodási szervezetek voltak, szabályzatukat az 1952. január 18-i, 99. sz. minisztertanácsi határozatban közölték. Ebben a gazdálkodási formában megmaradt a föld és a termelőeszközök, gazdasági felszerelések magántulajdona. A tagosított, tömbösített parcellákon (nem volt kötelező az összes földbirtokkal belépni) a tagok közösen termeltek és az állami kötelezettségek teljesítése és a gépi munkák terményben történő kifizetése után szétosztották a megmaradt termést. A társulások a magángazdaságokkal szemben adókedvezményben részesültek, nagy részük 1962-ig kollektív gazdasággá alakult át.

„1952. augusztus 27-én Lőrinczi Mihály megérkezve a Magyar Autonóm Tartományban tett utazásáról meglátogatta irodájában Csifó Nagy Lászlót, szóbeli beszámolójában elmondta, hogy járt Szentábrahám, Oklánd, Homoródalmás, Keresztúr, Udvarhely rajoni, Magyar Autonóm Tartományi községekben, látogatását szabadsága alatt tette f. év aug. 14–26 között. Beszámolójában elmondta, hogy a magyar parasztság helyzete nagyon súlyos és a magyarok nincsenek megelégedve a Magyar Autonóm Tartomány létrehozásával, ami nem más, mint egy még súlyosabb hatalmi nyomás a magyar lakosságra. Hasonlóképpen arról számolt be Csifónak, hogy a gabonák elég szépek, de a magyar lakosság tudja, hogy ennek haszna nem az övé, és elmondta, hogy nagyon sok magyar lakost üldöz kíméletlenül a hatalom, és a magyarok látják, hogy helyzetük nap, mint nap egyre romlik, elveszítik bizalmukat a mostani hatalomban, mi több, az új a néptanácselnökök és titkárok a magyar lakosságot vérre menően terrorizálják. Még elmondta, hogy a magyar lakosság most tapasztalja meg a jelenlegi hatalom igazságtalan politikáját.”[34]

1952 júliusában a hatalom országos hatókörű akció keretében „megerősíti a munkásosztály falusi jelenlétét. 8000 magas osztályöntudatú ipari munkást küldenek néptanácselnököknek, titkároknak a községi néptanácsokhoz”[35] akikkel leváltották az 1950 decemberében megválasztott helyi vezetőket. Az intézkedés célja az a feltételezés volt, hogy az új vezetők hatékonyabban megvalósítják a párt falupolitikáját, mint az említett választásokon – szintén osztályszempontok szerint – megválasztott helyi vezetők.

„1952. augusztus 30-án dr. Lőrinczi Mihály tanárt meglátogatta irodájában Fazekas János volt kolozsvári ügyvéd és az Udvarhely rajoni, Keresztúr-fiatfalvi  (sic!)Fazekas Károly, akik azzal a céllal jöttek, hogy három kulákfiút beírassanak a teológiára. Lőrinczi Mihály nagyon érdeklődött a kulákok helyzetéről, a cséplésről, a letartóztatásokról, azoknak a nehézségeiről és életviszonyairól, akiknek a földjeit elvették. Nevezett Fazakas Károly elmondta, hogy a Néptanácsok vezetőinek leváltása után és Luka László ország vezetésből való eltávolítása után az székelyek helyzete sokkal nehezebb, mert a Néptanácsok új küldöttei kizsákmányolják és még meg is verik a kulákokat és a földműveseket, elmondta, hogy a falu végén csépelnek és senki nem viheti haza a búzát, amíg le nem adta a kvótát, őt mint kulákot kitelepítették a faluból, és most Keresztúron napszámosként dolgozik. Keresztúron orvosokat és ügyvédeket tartóztattak le, és az életlehetőségek nagyon nehezek, a földműveseknek mostantól kezdve nincs miből megélniük. Még elmondta, hogy a mostani állapot nem folytatódik sokáig, mert megfordul az egész helyzet. A beszélgetésben ellenségesen támadta a Tanügyi Minisztériumot, és a rendszert, mert nincs joga minden állampolgárnak, hogy iskolai tanulmányait folytassa.”[36]

„1952. szeptember 11-én Májay Endre a Torda rajoni Torockóról érkezett az Unitárius Teológiára, Lőrinczi Mihály kérdéseire elmondta, hogy a kollektivizálást illetően ő mint pap azt tanácsolta a hozzá forduló embereknek, hogy kérjenek felvilágosításokat a kollektív gazdaságra vonatkozóan…még elmondta, igazságtalan intézkedések történtek olyan értelemben, hogy olyanokat tettek a kuláklistára, akiket nem kellett volna, így az unitárius parókia harangozóját is, akinek egy kis parasztmalma van, és mégis kuláknak tették. Még elmondta, hogy az emberek nem akarnak beiratkozni a kollektív gazdaságba, és ezért nem sikerül létrehozni a kollektivizálást (sic!)nagyon szomorú és bánatos a légkör, az embereket eddig ismeretlen terror alatt tartják.”[37]

„1952. október 3-án dr. Lőrinczi Mihály Fekete Dezső másodéves teológus hallgatótól érdeklődött, hogy mi a helyzet a Magyar Autonóm Tartományban, különösen Maros rajon érdekelte, a kuláklistára kerültek sorsa. Ezen a nyáron az egész Magyar Autonóm Tartományban leváltották a néptanácsok vezetőit Marosvásárhelyről küldött, verifikált, a kommunista rendszerhez hű elemekkel. Fekete Dezső teológus még elmondta, hogy amióta létrejött a Magyar Autonóm Tartomány, az új magyar nemzetiségű vezetők vezetői hősiességgel csapásokat mérnek a munkásemberekre, különösen a gazdagabbakra.”[38]

„1952. október 15-én Rostás Dénes, Torda rajon, Szentmihály községi lelkész a Kolozsvári Unitárius Püspökségen volt…Erdő János megkérdezte a falu gazdasági, politikai helyzetéről, különösen azokról, akiket kuláknak nyilvánítottak. Rostás Dénes Erdő kérdésére elmondta, hogy a községben 55 személyt tettek kuláklistára, de a rendszer hibázott ezekben az intézkedésekben, és arra kényszerült, hogy ezt a hibát felülvizsgálja. Továbbá kijelentette, hogy e rendszernek láthatóan több hibája van, mint amennyit helyrehoz, a gazdaságpolitikájával eltávolítja az állampolgárokat a rendszertől, és az állampolgárok nem látnak egyebet ebben a rendszerben, mint a terrort, és türelmetlenül várják a rendszerváltozást. Simén kijelentette, hogy mi minél tökéletesebb taktikával kell dolgozzunk, mert csak így nyerhetjük meg a jövőt. Rostás Dénes még elmondta, hogy a rendszer arra kényszerült, hogy megengedje a parasztoknak a kukorica és a búzakvóta helyett (Izsák jelentése itt zavaros, nem derül ki, mivel válthatták meg a gabonabeadási kötelezettséget a földművesek – O. S.)..így a parasztok gabona nélkül nagyon nehezen elviselhető helyzetben vannak.”[39]

„1952 október 22-én dr. Simén Dániel megjelent Csifó Nagy László irodájában és információkat adott a Magyar Autonóm Tartományi Nagyajta községben tett utazásáról…A lakosság nagyon feszült állapotban van, mert azt hallották, hogy az ország egyes részein intézkedtek a kvóták csökkentéséről, de a Magyar Autonóm Tartományban nem csökkentették, sőt ellenkezőleg, elnyomják és csapásokat mérnek rájuk minden szempontból. Még elmondta, hogy elég szép termés volt, de az összes terményt Bukarest felé szállítják és a lakosságnak nincs gabonája. Továbbá elmondta, hogy a lakosság hangulata rossz, egyes gazdákat kuláklistára tettek, rámutatva, hogy ez a módszer nem válik a rendszer javára. Kijelentette, hogy mindaz, amit a rendszer erőszakkal és elnyomással tesz, nem az ők, hanem a mi előnyünket szolgáló lépések.”[40]A feljegyzés idején nem kvóta-, hanem mezőgazdasági adócsökkentések voltak: „1952. november 1-én csökkentették a mezőgazdasági adót. Ezt a kisebb terméseredménnyel indokolták, valójában a beszedés túlteljesítésről volt szó. Noha több tartományban jelentős mértékben csökkentették az adót, a Magyar Autonóm Tartományban csak a románok lakta Régen rajonban csökkentették, és ott is csak 10%-al a mezőgazdasági adót.”[41] Eközben az ország más, a MAT egyes tájegységeinél jóval kedvezőbb természeti adottságú rajonjaiban 20-40%- adócsökkentésekre került sor. Ezek az intézkedések kétségkívül fokozták a MAT magyar lakosságának elégedetlenségét.

A munkásság életviszonyairól

A korszak gazdaságpolitikájában elsőbbsége volt az iparosításnak, ez a gazdaságpolitika nemcsak gyárak, üzemek építését, korszerűsítését jelentette, hanem a munkateljesítmény megfelelő anyagi ösztönzésére képtelen rendszerben a „szocialista munkafegyelem” kialakítását is szükségessé tette. „Egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a munkások állama jogi, rendőri fegyelmező eszközöket is kell alkalmazzon – a munkások ellen! A szocialista munkafegyelem kialakítása és fenntartása a fegyelmezők (hajcsárok) rétegét igényelte, szembeállította a munkásokat a soraikból éppen csak kiemelkedett, de már privilégiumokat élvező vezetőkkel.”[42]

Izsák feljegyzése szerint 1951. április 26-án Kovács Lajos Csifónak kommentálva a munkások elbocsátását, azt mondta, hogy a „Herbák János üzemből elbocsátottak 150 személyt és ugyanúgy más vállalatoktól is. Kijelentette, hogy ezek sorsa az lesz, hogy mindannyiukat elviszik a Duna–Fekete tenger csatornához. Fájdalmas, hogy az elbocsátottak 90%-a magyar, a legnagyobb igazságtalanság ez a munkásokkal szemben, akik azért harcoltak, hogy hatalomra kerüljenek.”[43]

„1951. július 10-én Kovács dékán elmondta, hogy a Herbák János üzemben milyen súlyos a helyzet, a munkásokat és a hivatalnokokat az emberiség történetében eddig nem ismert módon kizsákmányolják. Naponta nem nyolc, hanem 13, 14, sőt 15 órát dolgoznak, és ezeket az órákat nem fizetik. Nem azért harcoltak évszázadokig a munkások, hogy most így ki legyenek zsákmányolva, amikor azt mondják, hogy a hatalom az ő kezükben van. Azt mondta a feleségem, hogy a hivatalnokok sem dolgoznak többet nyolc óránál, azonnal hazamennek. Végül, ha a munka nincs befejezve, erőszakkal kényszerítik, hogy »önkéntesen« dolgozzanak – mondta Kovács.” [44]

„1951. október 10-én Simén Dániel Kovácsnak, Nagybánya Tartományból érkezve arról beszélt, hogy a bányászok nagyon kimerültek, nehéz az életük, éjjel-nappal dolgoznak, de nem fizetik munkájuk után, nagyon legyengültek, munkaerejük nincs.”[45]

1951. november 18-án Izsák feljegyezése szerint Kovács Lajos Csifó Nagy Lászlónak beszámolt arról, hogy „a felesége a Herbák János üzemben dolgozik, és azt mondta, hogy a munkások nagyon fel vannak háborodva, mert karácsony másodnapján nem kapnak szabadnapot, a munkások kategorikusan kijelentették az üzem vezetőségének, hogy karácsony másodnapján nem jönnek dolgozni.” [46]

Izsák jelentette Simén Dánielről: „1951 december 15-16-án Tordán volt, ez alkalommal felvette a kapcsolatot Balog László tordai szűccsel, aki nagyon gyanús elem, és miután visszaérkezett a Püspökségre Tordáról, Kovács Lajosnak elmondta, hogy Tordán a gazdasági helyzet elég nehéz, mert élelmiszereket, cukrot, rizst és egyebeket nem osztanak a munkásoknak, annak ellenére, hogy munkásközpont, elmondta, hogy egyáltalán nem látja a munkások életszínvonalának emelkedését, jóllehet az összes újságok a dolgozók életszínvonalának emelkedéséről írnak.” [47]

Az elemző tiszt Izsák jelentéseire alapozott kiértékelőjében megállapította, hogy Dr. Kovács Lajos „1952. január 6-án Csifó Nagy László, Simén Dániel, Lőrinczi Mihály és Ürmösi Károly jelenlétében kijelentette, hogy a Herbák János üzemből leépítettek 27 személyt, a Victória szövetkezettől 17 személyt és az Unirea üzemtől 19 személyt. Fel kell figyelni arra, hogy ezt a problémát élénken tárgyalják az Unitárius Püspökség gyanús elemei és nagyon érdeklődnek iránta.”[48]

„1952. február 8-án Kovács Lajos Csifót informálta, hogy az Iris gyárban a munkások között nagy a nyugtalanság a pénzreform miatt. A munkások arról beszélnek egymás között, hogy mi lesz velük, hogyan tudják eltartani családjaikat.” [49]

Bende Béla jelentette 1952. július 10-én dr. Kovács Lajosról: „kifejezte, hogy a hitlerista rendszernek több pozitív eleme volt, mint a jelenlegi demokráciának, hiába beszél a propaganda a munkások életszínvonalának emelkedéséről, a munkások anyagi helyzete nagyon nehéz és nyomorúságos. Nem lehet elfelejteni a hitlerista rendszer gondoskodását, mert ez a valóság meghamisítása volna. Kovács Lajos ezeket a kijelentéseket ellenségesen tette, bizonyítva ezzel is rendszerellenességét.”[50]

1952. augusztus 28-án szintén Bende Béla jelentette: „dr. Simén Dániel azt nyilatkozta, hogy az Amerikai Egyesült Államokban a munkásságnak sokkal magasabb az életszínvonala, mint a Szovjetunióban. Továbbá kijelentette, hogy az élet könnyebb és a munkásosztály nincs úgy kizsákmányolva, mint a népi demokratikus országokban. Az AEÁ-ban nem létezik munkanélküliség, ez csak a jól ismert kommunista propaganda…A munkásság megvalósításai a mi országunkban a párt kényszerítéseiből erednek, ezek a megvalósítások nem állandó jellegűek, mert a munkás csak akkor dolgozik, amikor kényszerítik.”[51]

„1952. október 4-én Boda József Simén Dánielnél volt és a petrozsényi helyzetről beszéltek, ahová a fentnevezett teológust, mint gyakorló papot szeptemberben a püspök kihelyezte. Boda József elmondta, hogy a gazdasági helyzet a legnyomorúságosabb, nagy a szegénység, a helyi hatóságok megfélemlítették a lakosságot a milíciával, hogy tegyenek nagyobb erőfeszítéseket a munkában és teljesítsék túl a normát. Azok a bányászok, akikkel beszélt, nem rokonszenveznek a rendszerrel, és Augusztus 23 alkalmával tömeges letartóztatások voltak. Nemcsak kispolgári elemeket, hanem bányászokat is, sőt a termelésben élmunkásokat, zsidókat is letartóztattak, akik kérték szabadságukat, a válasz az újbóli letartóztatásuk volt. Még elmondta, hogy a letartóztatottakat deportálták Piatra Neamţfelé, és hogy ezek a tettek a munkástömegekben elégedetlenséget és nyugtalanságot keltettek.” [52]

A munkások életszínvonala az évtized közepére sem javult: „1955  augusztus 29-én Csifó Nagy Lászlónál járt Gombási László petrozsényi unitárius pap, és a vele folytatott beszélgetésben Csifó egyebek mellett megkérdezte, hogy milyen a munkások helyzete ebben a tartományban (sic!),milyen a hangulatuk, hogyan fogadták a munkások a helyzetük javításáról szóló párthatározatot, erre Gombási válaszként adott egy sor adatot, amelyekből kiderül, hogy a munkásokat még jobban kizsákmányolják, és körükben egészségtelen a hangulat.” [53]

Etnikai diszkrimináció az uralomgyakorlásban?

Kutatások hiányában ma még nem lehetséges egyértelmű állásfoglalás e kérdésben. Nem tudjuk még, a korai ötvenes évek uralomgyakorlásában mennyire volt általános e jelenség, vagy csak szórványos esetekben fordult elő a vegyes lakosságú településeken, a helyi vagy a rajoni adminisztráció önkényeskedéseként.

„1952. szeptember 23-án Komjátszegi Géza Kolozsvár rajoni, kolozsi papot a tanári irodában beszélgetés közben Kovács Lajos megkérdezte, hogy mi a helyzet az ő községében, mire Komjátszegi elmondta, hogy a kuláklistára tettek többsége magyar nemzetiségű és unitárius vallású, ez nagy elégedetlenséget váltott ki a rendszerrel szemben. Még elmondta, Kovácsnak a román nemzetiségűekre vonatkozó kérdésére, hogy a román nemzetiségűeket sokkal jobban védelmezik, nem teszik kuláklistára. A továbbiakban az igazságtalanul kirótt kvótákról beszélt, olyan súlyos kvótakötelezettségek vannak, hogy ha az összes gabonájukat beadják, az sem elég, arra vannak kényszerítve, hogy pénzzel vásárolják meg a kvótát, amit az Államnak kell beadni, emiatt a parasztok hallatlan nyomorúságban élnek, és súrlódások vannak a románok és magyarok között, mert a magyaroknak több kvótát kell leadniuk, mint a románoknak.”[54]

Egy 1955. augusztus 29-én kelt összefoglaló jelentés szerint „...Később Csifót meglátogatta Rostás Dénes, aki több évet töltött Angliában, Incze Walter ügynök a szomszéd szobából hallotta, amikor Csifó László Rostás Dénestől a következőket kérdezte: mi a helyzet a községében a kulákokkal? Váltották-e le a Néptanács vezetőit és mi történt velük? Hányat tartóztattak le? A kollektív gazdaságba milyen nemzetiségűek lépnek be többen, és milyen a magatartásuk a rendszerrel szemben? Ezekre a kérdésekre egyebek mellett Rostás azt felelte, hogy a községben 55 kulák van, nagyrészük magyar nemzetiségű, letartóztattak három volt vasgárdista személyt, és hogy a párttagok nem lépnek be a kollektív gazdaságba, a magyar nemzetiségűek a hatóságok nyomására belépnek a kollektív gazdaságba, de a román nemzetiségűek nem, mert ők tudják, hogy a rendszer meg fog változni.”[55]

1956. október 3-án „Incze ügynök” jelentése szerint „Kovács Lajos, Lőrinczi Mihály és Erdő János a tanári teremben voltak, hol Lőrinczi Mihály azt mondta: a magyarokat teljesen kirabolta a jelenlegi rendszer, a Magyar Autonóm Tartományban a földművesekre kirótt adó duplája az 1955. évinek, ezt csak a magyarokra rótták ki. De Németország egyesítése után Erdély problémája is tárgyalásra kerül…”[56]

A feljegyzések alapján tényként fogadható el, hogy voltak a magyar lakosságot hátrányosan érintő, elnyomó, diszkrimináló (egyelőre meghatározatlan hatókörű) intézkedések, ezek feszültségeket keltettek a két etnikum között, miközben mindkettő külső segítségtől várta a kommunista uralom alóli szabadulásának lehetőségét.    

Összegzés

Feltehető kérdés, hogy Izsák Vilmos ügynöki tevékenységének milyen hatókörű társadalmi érvényessége van, indokolt-e elemezni egyetlen – sok tekintetben átlagos – személy életének fordulatait, érdemes-e „viselt dolgainak” kontextusokba helyezésével, gondolkodásmódjának, indítékainak feltárásával vesződni? Az előbbi fejezetekben utaltunk az 1945 utáni politikai rendszer ideológiai követelményeinek megfelelő átszocializálódás – Izsák életútján is kellően dokumentálható – társadalmi méretű érvényességére. Másrészt Izsák hálózati tevékenységének indítékai is – személyes érdekek, önvédelem, biztonságkeresés, karrierizmus, anyagi érdek, stb. amennyire az eddigi szórványos kutatásokból látható – nagy valószínűséggel más ügynökök hálózati beszervezésében és tevékenységében széleskörű érvényességű tények voltak. Mint írásunk bevezető részében említettük, a hatalomhoz fenntartás nélkül lojális társadalmi szereplőknek a hatalmi gépezet kiépítésében, az uralmi viszonyok fenntartásában társadalmi méretű jelentőségük volt.  A kommunista hatóságok Unitárius Egyház feletti ellenőrző, fegyelmező, felügyelő és szabályozó hatalomtechnikai gyakorlatainak kiépülésében Izsák hálózati ténykedése a hatalom számára hasznos eszköz volt. Izsák Vilmos életének tényei hitelesen dokumentálják a politikai uralom kiépülésének folyamatát az egyházi intézmény fölött.

Van még egy szempont, amiért Izsák története megérdemelte a figyelmet: írásunk befejező részében azt próbáltuk bizonyítani, hogy Izsák Vilmos – szándékai ellenére – a társadalomtörténeti kutatásban is hasznosítható forrásokat hozott létre.

A történetelméleti kutatásokban sarkalatos kérdés a történelmi tények és az írott források tartalmi elemei közötti viszony. „A történelmi tények sohasem »tisztán« kerülnek elénk, mivel ilyen formában nem léteznek és nem is létezhetnek: ahogy a fényt az üveglap, úgy töri meg a tényeket az őket lejegyző tudata” – figyelmeztet E. H. Carr.[57] Ezért hasznos, ha először nem a források történeti tényeivel, hanem a források, történeti munkák szerzőivel ismerkedünk meg. E. H. Carr véleménye szerint „valamely írott dokumentumból csupán az derül ki, hogy mit gondolt annak szerzője – hogy szerinte mi történt, hogy szerinte minek kellene történnie, illetve mi fog történni, vagy, hogy mit akart elhitetni másokkal arról, hogy ő mit gondol, illetve, mit gondolt ő maga arról, hogy ő mit is gondol.”[58]

A történeti megfigyelés bizonytalanságairól elmélkedő Marc Bloch miután kifejtette, hogy „az emberiségről szerzett minden tudás, bárhol legyen az időben, nagyrészt mindig mások tanúbizonyságán alapszik”[59] az emberi tapasztalatszerzés lehetséges bizonytalanságait, soktényezős esetlegességeit részletezve megállapította, hogy „nincs olyan tanúbizonyság, amelynek állításai minden tárgyra és körülményre nézve egyformán szavahihetőek.”[60] Bloch szerint vannak „jó” és „rossz” tanúbizonyságok, ezek szavahihetőségét gondos elemzéssel, az „igen különböző jellegű tanúbizonyságok egymást keresztező fénypászmái révén”[61]dönthetjük el.

Az „unitárius probléma” követésére – elsősorban a Csifó-csoport rendszerellenességének és állítólagos kémtevékenységének bizonyítására – beszervezett Izsák Vilmos személyes érdekből, hálózati pozíciójának megszilárdítására „felduzzasztott”, tehát sok esetben a valóságos viszonyokat elferdítő vagy azokat meghamisító „rossz” tanúbizonyságok szerzőjeként tevékenykedett a hálózatban. De amikor az általa napi tapasztalatok szintjén ismeretlen társadalmi viszonyokról – kollektivizálásról, kulákosításról, a munkásság életviszonyairól – hallottakat közvetítette tartótisztjének, nem sok eséllyel hamisíthatta meg „hitelesen” tudósításait: ilyen esetekben Izsákot a „jó” tanúbizonyságok szerzőjeként kell elfogadnunk. Más jellegű tanúbizonyságok „egymást keresztező fénypászmái” (amelyre a fentiekben kísérleteket tettünk), rávilágítanak, hogy ilyen helyzetekben az ügynök – szándékai ellenére – hiteles társadalomtörténeti forrásokat hozott létre.



[1]Arhivele Consiliul Naţional pentru Studierea Arhivelor Securiţăţii (ACNSAS), Fond operativ Csifo Nagy-Ladislau și alții. (Csifó Nagy László és mások műveleti állomány) I. 235723. Vol. 2. 157. f.

A gyilkosság előzményeit és körülményeit László Márton kutatta: „…Kiss Istvánt 1950. július 20-án éjszaka, a vadadi házában vette őrizetbe Lőte László, a Securitate hadnagya, Tóth Zoltán és Turcu Adrian securitatés főtörzsőrmesterek (a Securitate Szovátai Osztályának tagjai), majd elindultak vele Csíkfalva felé. 21-ére virradó éjjel, 2 óra körül Lőte telefonon értesítette Mihály Sándort, a Securitate Maros [Megyei] Szolgálatának főnökét, hogy Kiss István – miközben gyalogosan kísérték a csíkfalvi milícia-őrs fele, lelökte a földre Lőtét, majd elszaladt, hogy megszökjön. Többszöri felszólításra sem állt meg, ezért fegyvert használtak, és lelőtték.” Forrás: itthon.transindex.ro/?cikk=1532

[2]Dominick La Capra:  A gondolkodástörténet újraértelmezése és a szövegolvasás. In: Tudomány és művészet között. A modern történelemelmélet problémái. Szerkesztette Kisantal Tamás. Budapest, 2003. L Harmattan – Atelier 182.

[3]K. Horváth Zsolt: Önarcképcsarnok. A személyes emlékezés, mint történeti probléma. In: A történész szerszámosládája. Szerk. Szekeres András. Budapest, 2002, L Harmattan – Atelier, 97.

[4]A következő munkákra utalunk: Balázs Ferenc: A rög alatt (1928–1935). Marosvásárhely, 1998, Mentor.   Bözödi György: Székely bánja. Marosvásárhely. h.n. é.n., Mentor. Balázsi Dénes: Ne nézze senki csak a maga hasznát… Székelyudvarhely, 1995, Haáz Rezső Kulturális Egyesület. Mikó Imre – Kicsi Antal – Horváth Sz. István: Balázs Ferenc. Bukarest, 1983, Monográfia. Hunyadi Attila:A magyar szövetkezetek Romániában 1918–1948 között. In: Szövetkezetek Erdélyben és Európában. Kolozsvár, 2007, Romániai Közgazdász Társaság, 67–108.  Pál János: Paradigmaváltó kisebbségi sors. Az Unitárius Egyház gazdaságszervező stratégiái és tevékenysége 1920 és 1940 között. In: Keresztény Magvető: 2011. 1­–3 sz.

[5]Stefano Bottoni: Sztálin a székelyeknél. Csíkszereda, 2008, Pro Print Könyvkiadó. 313.

[6]Fond documentar privind uniunea comunitatăților unitariene din România 1928–1948. (Dokumentációs állomány a romániai unitárius közösségek szövetségéről 1928–1948.)  D. 11270. Vol. 1. 16. f. Dare de seamă asupra cultului unitarian din R P R. Maior Stănescu.

[7]ACNSAS, Fond operativ Csifo Nagy-Ladislau și alții. (Csifó Nagy László és mások műveleti állomány) I 235723. Vol. 3. 30. f.

[8]Uo. 57. f.

[9]Arhivele Consiliul Naţional pentru Studierea Arhivelor Securiţăţii (ACNSAS), Fond operativ Csifo Nagy-Ladislau și alții. (Csifó Nagy László és mások műveleti állomány) I. 235723. Vol. 2. 200. f.

[10]Réti Tamás. A román tervgazdaság kialakulása. In: Románia 1944–1990. 1990. Atlantisz. Medvetánc, 41.

[11]Uo: 235723. Vol. 2. 184. f.

[12]Uo: 235723. Vol. 3. 231. f.

[13]Uo: 235723. Vol. 3. 189. f.

[14]Uo: 235723. Vol. 2. 250 f.

[15]Uo: 235723. Vol. 2. 255 f.

[16]Uo: 235723. Vol. 2. 195 f.

[17]  Fond operativ Csifo Nagy Ladislau. (Csifó Nagy László operatív/tájékoztató állomány.)I. 235728 Vol. 1. 136.f.

[18]Fond operativ Csifo Nagy Ladislau. (Csifó Nagy László operatív/tájékoztató állomány.)I. 235728. Vol. 2. 427.f.

[19]Uo: 235728. Vol. 2. 425.f.

[20]ACNSAS, Fond operativ Csifo Nagy-Ladislau și alții. (Csifó Nagy László és mások műveleti állomány) I. 235723. Vol. 3. 153. f.

[21]Uo. 235723. Vol 3. 155. f.

[22]Hunya Gábor: Az élelmezési válság okai. In: Románia, 1944–1990. 87.

[23]Uo. 235723. Vol. 3. 57. f.

[24]Uo. 235723. Vol. 2. 155 f.

[25]Uo. 235723. Vol. 2. 250 f.

[26]Uo. 235723. Vol. 2. 158. f.

[27]Uo. 235723. Vol. 2. 160. f.

[28]Uo. 235723. Vol. 2. 157–158 f.

[29]Uo. 235723. Vol. 2. 160. f.

[30]Uo. 235723. Vol. 2. 158. f.

[31]Uo. 235723. Vol. 3. 109. f.

[32]Uo. 235723. Vol. 3. 200. f.

[33]Uo. 235723. Vol. 3. 203. f.

[34]Uo. 235723. Vol. 3. 179. f.

[35]Colectivizarea agriculturii în România. Dimensiunea politică 1949–1953. Bucureşti, 2000, Institutul Naţional Pentru Studiul Totalitarismului. 46.

[36]ACNSAS, Fond operativ Csifo Nagy-Ladislau și alții. (Csifó Nagy László és mások műveleti állomány) I. 235723. Vol. 3. 182. f.

[37]Uo. 235723. Vol. 3. 184. f. 

[38]Uo. 235723. Vol. 3. 186. f.

[39]Uo. 235723. Vol. 3. 159. f.

[40]Uo. 235723. Vol. 3. 221. f.

[41]László Márton történésznek köszönjük, hogy a folyamatban lévő kutatásaiból rendelkezésünkre bocsátotta a fenti adalékokat.

[42]Gagyi József: Fejezetek Románia 20. századi társadalomtörténetéhez Marosvásárhely, 2009,  Mentor Kiadó 130.

[43]  Dosar grup Csifo Nagy Ladislau.(Csifó Nagy László csoportos dosszié.)I. 235725. Vol 1. 216.f.

[44]Uo. 264. f.

[45]ACNSAS, Fond operativ Csifo Nagy-Ladislau și alții. (Csifó Nagy László és mások műveleti állomány) I. 235723. Vol. 2. 153. f.

[46]Uo. 153. f.

[47]Uo. 235723. Vol. 2. 204. f.

[48]Uo. 235723. Vol. 2. 193. f

[49]Uo. 235723. Vol. 2. 151 f

[50]Uo. 235723. Vol. 3. 211. f.

[51]Uo. 235723. Vol. 3. 233. f.

[52]Uo. 235723. Vol. 3. 224. f.

[53]Fond operativ Csifo Nagy Ladislau.(Csifó Nagy László operatív/tájékoztató állomány.)I. 235728. Vol. 2. 423.f.

[54]ACNSAS, Fond operativ Csifo Nagy-Ladislau și alții. (Csifó Nagy László és mások műveleti állomány) I. 235723. Vol. 3. 226. f.

[55]Fond operativ Csifo Nagy Ladislau. (Csifó Nagy László operatív/tájékoztató állomány.)I. 235728. Vol. 2. 423.f.

[56]Uo. 235728. Vol. 2. 433.f.

[57]  E. H. Carr: Mi a történelem? Osiris Kiadó, Budapest 1995. 21.

[58]Uo. 15.

[59]Marc Bloch: A történeti megfigyelés általános jellemzői. In: A történész mestersége. Budapest, 1996, Osiris Kiadó, 42.

[60]Uo. 75.

[61]Uo. 53.




.: tartalomjegyzék