Székelyföld kulturális havilap - Hargita Kiadó

utolsó lapszámaink: 2019 - November
2019 - Október
2019 - Szeptember
archívum ...

legújabb könyveink: Kisné Portik Irén – Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte
Ferenczes István – Arhezi/Ergézi
Petőfi Sándor – A helység kalapácsa
az összes könyveink ...

Székely Könyvtár:

Arcképcsarnok: Erdélyi magyar írók arcképcsarnoka

Aktuális rendezvények: 2016, március 4

bejelentkezés:

Online előfizetőink a lap teljes tartalmát olvashatják! Előfizetés!

kereső:
Általános keresés. Pontosabb keresésért kattintson ide!

Moldvai Magyarság: Kulturális havilap

partnereink:





















2013 - április
Ferencz Imre

Versek

IGAZOLVÁNY

A 80 éves Banner Zoltánnak

 

2012. szeptember 28-án

hatvannegyedik születésnapomon

lejárt a személyazonossági igazolványom

de én azt napokig nem vettem észre

annyira szórakozott voltam –

 

pár nap múlva október elején

ügyintézés közben

a számítógép jelezte

eddig s ne tovább:

új igazolvány szükségeltetik

a továbbiakhoz

 

nem is tudom

eddig hányszor talán tízévenként

kellett kicserélni felújítani

a személyit amelyről

minden alkalommal

egy idősebb arc

nézett vissza rám

 

2012. október elején

az új igazolványomról

már egy hatvannégy éves ember

nézett rám kissé gondterhelten

mint aki tudomásul vette:

2072. szeptember 28-ig

marad érvényes ez az arc

 

nyilvánvaló

hogy 124 éves koromban

a még mindig érvényes fényképen

irigylésre méltóan fiatal leszek –

nyilvánvaló hogy 124 évesen

az érvényes fényképhez viszonyítva

már nevetségesen öreg leszek

 

amikor

2072. szeptember 29-én majd

szórakozottan botorkálok az úton

és szavalom

még nyílnak a völgyben a kerti virágok

egy huszonéves rendőr igazoltat

talán románul talán magyarul

talán valamilyen világnyelven

mondván de hiszen ön lelépett a járdáról

de hiszen ön ott haladt át az úttesten

ahol nincs gyalogátjáró

de hiszen ön megszegte

a közlekedési szabályokat

és mindenek tetejében

önnek a tegnaptól lejárt

a személyi igazolványa

 

ott szégyenkezem majd az út szélén

125. életévemet taposva

hallgatván a dorgálást

azt hogy a törvény nem ismerése

nem mentesít senkit sem –

 

milyen szórakozott az ember

amikor betölti a 64. életévét

születésnapján

megfeledkezik arról

hogy épp aznap járt le az igazolványa

és hiába fogadkozik

hogy a következő alkalommal

figyelmesebb lesz

mert 2072. szeptember 28-án

ugyancsak elszórakozik

ugyancsak megfeledkezik

és önfeledten ücsörög majd

az októberesedő tájban

a fák között

 

és eszébe sem jut hálát mondani

annak aki bizalmat előlegezett neki

kereken hatvan évet

anélkül hogy ezidő alatt

fel kellene újítania a fényképét

a személyazonossági igazolványát

amelyről 124 éves korában is

egy 64 éves arc

néz szembe vele

s a világgal –

 

ÁTNÉZ RAJTUK

 

Naivak voltunk
mondják a lódenkabátosok
csak naivak voltunk csupán azt hittük
mondják
azt gondoltuk hogy tényleg igazán
csóválják a fejüket
ártatlanok voltunk kicsit hiszékenyek
mondják a lódenkabátosok
mosolyogva kicsit tétován
és titokban nem győznek csodálkozni
azon hogy megbocsájtott nekik
a századvég az ezredvég

százados elvtárs ezredes elvtárs
nem jön hogy higgyük mondják
csodálkozva a lódenkabátosok
tényleg hihetetlen hogy
nem akart senki deportálni
bebörtönözni bosszút állni
csak elhúztak mellettünk
sietve

kiveszik nyugdíjaikat csendben
az automatákból a lódenkabátosok
átnéz rajtuk kocsonyás testükön a kor
mint a tenger takony-medúzáin
a Nap

ki emlékezik vajon még arra
hogy a könyökvédők alatt könyökig
véres volt a karjuk
és egyik kezüket ökölbe szorítva viselték
akárcsak Lenin
a mauzóleumban –

 

FENN ÉS LENN

 

Fenn a menny kapuja csattan
testem lenn marad lakatlan
nem jöhet velem fel a mennybe
maradjon földbe keveredve

maradjon minden mi fogható
anyag mi leltárba írható
maradjon ház szobor és kép
amelyen nagyapám ült a szék

az ágy melyen elheveredtem
ha besötétedett felettem –
itt hagyok mindent vigyétek
teljen kedvetek pribékek

kapkodjatok csak alattam
lelkem míg repül a magasban
itt hagyok tort és tortúrát
(csókoljátok bütübe bubát)

 

KŐFAL

Dóczy Andrásnak

 

Jó zsögödi gránitból

vöröses szürkés darabokból

szobrok talapzatok emlékművek maradékából

– mik ott hevertek az udvarodon –

támfalat raktam a dóm alatt

 

követ kőre kő mellé illesztettem

nap nap után emelkedett a falam

nem omlott le reggelig

mint magas Déva vára –

 

magánterületen magánfal

a magam panaszfala siratófala

zokogásomtól sosem fog megrepedni

könnyeim zápora sosem tudja

elmosni –

 

(megtehetném hogy haszonbérbe kiadnám

minek mennétek Jeruzsálembe

hisz Isten itt is jelen van)

 

neked barátom bármikor

szabad az út ide

ha szád panaszra nyílik –

zokogásodtól nem fog megrepedni

könnyeid zápora nem fogja elmosni

 

ingyen kaptam tőled a követ

használhatod hát ingyen a falat –

 

TIZEDIK EMELET

Lazics emlékére

 

Vajon áll még

az a toronyépület,

amelyet kegyetlenül megrázott

a földrengés,

s amelynek tízedik emeletén

vendéged voltam?

 

Te már rég nem vagy,

hisz ifjúsági lap szerkesztőjének

nem illik megvénülni...

Volt egy lakáskulcsod pluszban,

egy heverőd feleslegben,

s a falban szegek, ingnek,

nagykabátnak.

A fal mellett

világvárosok kicsiben:

üres palackok felhőkarcolói.

 

Vajon áll még az a

földrengés sújtotta toronyház,

amelynek repedéseit akkoriban

tömték be?

Aludni és álmodni mertünk benne...

A padlón kéziratok és számlák

hevertek, s zsebemben

versek lapultak:

Baudelaire albatroszának

kitépett tollai.

Szeméttel, törmelékkel

elkeveredő dicsőség, s megannyi,

palackból kiszabadult szellem.

És fülek a falban,

miket Manole mester épített be

– megrepedezve azok is...

 

Vajon áll még az a toronyház?

Talán áll és várja a megsemmisítő

próbatételt, rejtett repedéseivel,

üres palackok felhőkarcolóival,

 

versekkel, számlákkal,

emlékek becsapódott

papírrepülőivel...




.: tartalomjegyzék