Székelyföld kulturális havilap - Hargita Kiadó

utolsó lapszámaink: 2019 - Október
2019 - Szeptember
2019 - Augusztus
archívum ...

legújabb könyveink: Kisné Portik Irén – Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte
Ferenczes István – Arhezi/Ergézi
Petőfi Sándor – A helység kalapácsa
az összes könyveink ...

Székely Könyvtár:

Arcképcsarnok: Erdélyi magyar írók arcképcsarnoka

Aktuális rendezvények: 2016, március 4

bejelentkezés:

Online előfizetőink a lap teljes tartalmát olvashatják! Előfizetés!

kereső:
Általános keresés. Pontosabb keresésért kattintson ide!

Moldvai Magyarság: Kulturális havilap

partnereink:





















2007 - Május
Bogdán László

Richardo Reis Tahitin (részletek)

18. ELSŐ LEVÉL A REJTŐZKÖDŐ VICENTE GUEDESNEK

Ismeretlenül írok, Pessoa
beszélt rólad ugyan, de elfelejtette
ideadni regénytöredékeid, bár ennek
itt a dzsungel és a tenger metszéspontjában
immár semmi jelentősége nincs.
Igen, ide jutottam én is,
az idegenség sötétlő erdejébe.
Néhány éve a Húsvét-szigeteken,
farkaszemet nézve
a parton tántorgó, hatalmas szobrokkal,
jöttem rá, hogy hiába emigráltam
a tengerre, az emberi világból,
az időből mégsem disszidálhatok...
Emlékeimben eleven még minden,
ellenségeim előbb-utóbb utolérnek,
hisz annyit gondolok reájuk,
magam elé képzelve gyűlölt arcukat,
hogy előbb-utóbb, óhatatlanul is
rematerializálódnak a semmiből.
Már hallom lovaik patarobaját
a homokon, és Senecát is megértem.
Menekülhetett volna, de nem menekült,
felemelt fejjel fogadta végzetét.
Én sem menekülök. Hova is mehetnék?
Fejem fölött Paracelsus rózsája bíborlik,
és hamarosan Lidia is megérkezik.
Az alkonyatban mégsem leszek egyedül.


19. A SZÁMŰZÖTT

Ott ült a parton, emberfejhez
hasonló hatalmas kövön,
mintha egy óriás feje lett volna.
Nézte a hullámokat,
megint nem jött a gálya,
s ha lehunyta szemét, városát látta,
mint mostanában mindig,
és szörnyű látomásában lángra gyúlt Róma,
lángnyelvek csaptak fel a Kapitóliumon,
tűz tombolt a Panteonban,
városrészek égtek, templomok,
vádlón gőzölgött a Tiberis,
jajgató veteránok, hetérák,
öregek, asszonyok, gyerekek menekültek.
Egy kövér szenátor, tunikájában megbotolva
vágódott végig a földön,
banán és tökhéjak között nyöszörgött,
aztán lángra gyulladt, fehér kérdőjel,
és az égen ott úszott a hold,
tőle távol élő felesége vádló szeme.
Borzongott és arra gondolt,
elmenjen-e a vadászatra,
a géta vezérek kedvesen hívták,
s ha már nyelvüket is megtanulva
géta verseket is írt,
igazán elolvashatná végre már nekik,
mert legjobban mégis ez hiányzott,
vált el égő városa gyötrelmes képétől,
a közönség, a verskedvelő hölgyek,
a pletyka, a társaság, a többi költő…
Megfordult és végignézett a barbár vidéken,
kopár földek, ürömtenger, kecskék, bogáncsok,
s szeméből lassan szivárgott el az idő,
szívéből a vágy,
s tudta, már nem megy innen sehova,
feje fölött tébolyítóan tombolt a nap,
amihez évek óta hiába fohászkodott.
És hallotta megint a fuvolaszót,
látta az áttetsző lepelben vonagló lányt,
aki húsz éve, tegnap,
olyan gyönyörűen fuvolázott egy éjszaka,
hogy azóta sem tudja feledni.


20. ELSŐ LEVÉL A. A. CROSSNAK

És kitalálunk majd egy angol költőt,
Indiában él, Ausztráliában, természetesen agglegény,
szereti a rákot, a sötétet, a szélzúgást,
Tennyson és Robert Browning verseit,
a barna sert, a maláta whiskyt és a szőke nőket.
Kopár szobájában szivarazva, éjjeleken át
bámulja a feszület helyét a fehér falon.
Előtte egy misszionárius lakott itt,
de elvitte magával, hogy a helye
hiányára emlékeztessen örökké.
Költőnk – nevezzük Charles Robert Anon-nak –
félrehajtott fejjel, a feszület
helyét hosszan elnézegetve,
az időre gondol.
Hány büszke torony összeomlott már! –
skandálja mélán, s legszívesebben
homokórába rakatná hamvait,
ha meghalna, és ha elhamvasztanák,
de függetlenül attól, hogy temetőben
nyugszik-e majd, hatalmas hársfa alatt,
árnyékában szerelmesek is megpihenhetnének,
lombjai közt csivitelő,
boldog madarak rakhatnának fészket,
vagy homokórában méri, minden porszemével az időt,
holtában is hasznossá téve magát,
a kérdés, hogy halhatatlan lelke ezalatt
hol üzekedik, hol bujkál, hol bolyong?

A kérdés fennáll, mint az eseteivel azonos világ.
És képtelen válaszolni rá.


21. FÉLREÉRTELMEZHETŐSÉGEK

Gömb belsejében élünk,
s mikor hinnénk,
kipotyoghatunk végre már belőle,
az átélt,
vad zuhanások után
kerülünk át egy másik gömbbe.


.: tartalomjegyzék