Székelyföld kulturális havilap - Hargita Kiadó

utolsó lapszámaink: 2019 - Augusztus
2019 - Július
2019 - Június
archívum ...

legújabb könyveink: Kisné Portik Irén – Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte
Ferenczes István – Arhezi/Ergézi
Petőfi Sándor – A helység kalapácsa
az összes könyveink ...

Székely Könyvtár:

Arcképcsarnok: Erdélyi magyar írók arcképcsarnoka

Aktuális rendezvények: 2016, március 4

bejelentkezés:

Online előfizetőink a lap teljes tartalmát olvashatják! Előfizetés!

kereső:
Általános keresés. Pontosabb keresésért kattintson ide!

Moldvai Magyarság: Kulturális havilap

partnereink:





















2013 - Május
Borcsa János

Mai történet az önkeresésről (Lőrincz György kötetéről)

Mondhatni bármely elbeszélő alaptörekvése mögött ott kell lennie annak a hitnek és motívumnak, amelyet nagy német kortársunk, Siegfried Lenz egy vele készült interjúban úgy fogalmazott meg, hogy „történetek elbeszélése útján megérthető a világ.” Ez a gondolat vezethette Lőrincz Györgyöt is új regényének* megírásakor, minthogy a rendszerváltás utáni erdélyi magyar világunkat, legalábbis annak egy szeletét kívánja megérteni egy mindennapi történet elbeszélésével. Az író által elbeszélt történet a mai – az egyik szereplőt idézve – „zavart kor”-ról (200.) s az önmagát kereső emberről szól, a főhős szerint ugyanis azzal a kérdéssel telik az élet, hogy „kik is vagyunk valójában.” (162.)

A történet középpontjában egy székelyföldi kisvárosban, felismerhetően Székelyudvarhelyen élő értelmiségi család áll. A szülők egyetlen lánya érettségi után Budapestre kerül főiskolára, de egy idő után egyre inkább az élvezeteket keresi, kitartottja lesz egy idős férfinak, majd a nagyvárosi alvilág magába szippantja, kábítószer áldozatává válik, s mindez a szülőkkel való kapcsolat megromlását, sőt megszakadását is maga után vonja. Ennek a folyamatnak a bemutatása a realizmus jegyében s az epika hagyományos eszközeivel történik. Az eseményeken kívül álló elbeszélő szeme végig a főszereplőn, követi annak nehéz lelki tusáját, aki – ahogy magában az anyában megfogalmazódik – a „fájdalom tövissel kirakott útját” járja (18.), de a szó konkrét értelmében is bejárja két alkalommal is a fővárost, reménykedve lánya megtalálásában és visszaszerzésében.

A szülők első generációs értelmiségiek, az apa, Gordon Tamás gazdagabb, az anya, Gordon Mária Réka szegényebb tanyasi-falusi parasztcsaládból származik. Egyetlen lányuk, Hanga a középiskolát már más városban, megyeszékhelyen, a meg nem nevezett Csíkszeredában végzi, s kintlakó diáklányként nem tud ellenállni, mint osztály- és nemzedéktársai közül annyian, a szabados élet kisebb-nagyobb csábításainak. Megveti a kiszámítható életvitelt, keresi az élvezeteket, a mámort, mert úgymond álmodni akar... A maga módján lázad mind a szülők, mind a világ ellen. A főiskolás évek alatt aztán mindezek a hajlamok a végletekig fokozódnak. „Te a szürkeségben teljesültél ki – írja édesanyjának –, én magam ahhoz az egy százalékhoz akarok tartozni, akinek minden szabad, s annak az ellenkezője is, aki a végletekig szélesíti énje határait.” (40.) A lány egy nyers és kirekesztő magyar valósággal találkozik, s így látnia kell a gyermekkorától beléje táplált magyarságtudat értéktelenségét az általa belakott fővárosi kisvilágban. Időben ezeket a tapasztalatokat a narrátor 2004–2005-re teszi, a Kárpát-medencei magyarság körében a zavart és megosztottságot fokozó, a szakadások elmélyítését előidéző decemberi népszavazás körüli hónapokra. „Ha látnátok, hogy néznek ránk!” (24.) – reagál egy anyjával folytatott chattelés során erre a helyzetre és felfokozott hangulatra Hanga. Ugyanakkor enged annak a csábításnak is, amit a szabadság dzsungele a nagyvárosban felkínál számára. Már az a kapcsolata is gyanút ébreszt szüleiben, hogy egyszer egy olyan fiúval látogat haza, aki kábítószeres múlttal rendelkezik. A szülőkben kétség támad, látva lányuk számukra érthetetlen viselkedését és cselekedeteit (egyik chattelés alkalmával durván sértegeti anyját, elektronikus levélben meg súlyos vádakkal illeti, azt állítva, hogy szeretetükkel fojtották meg születő énjét, aztán kerüli az anyjával való találkozást, aki csak azért utazott Pestre egy alkalommal, hogy láthassa őt, sőt, félrevezeti, becsapja, a megbeszélt találkákra nem megy el), majd magukban megrendülve keresik a magyarázatot az egyre váratlanabb helyzetekre, amelyekbe lányuk kerül, s mindeközben a házastársi viszonyuk is elhidegül... Próbálják felülvizsgálni nevelési módszereiket – az apa, ha nem is az idejében elcsattanó pofonok, de a szigorú normák híve volt, az anya pedig helyt adott a gyermeki öntörvényűségnek, a személyiség úgymond szabad kiteljesedésének –, de még családtörténeti „kutatásba” is belefog az anya, keresve a gyökereket lánya deviáns viselkedését illetően, hasonlóképpen töpreng az új világ beálltán, amely szerinte az emberben feltámadó rossz egyik forrása. A nagyapa is hasonlóképpen vélekedik a beköszöntött új világról, értesülvén unokája eltűnéséről: „Mintha ördöge lenne a világnak, csak a rossz árad!” (121.) – mondja egy alkalommal lányának. Ilyen körülmények között – helyes a narrátor meglátása –, nemcsak lányát, végső soron önmagát is keresi tulajdonképpen a főhős. (vö. 135.)

Az elbeszélés jelene mindössze három napot érint. 2005 augusztusában egy elektronikus úton kapott levélbeli értesítésre még aznap este autóbusszal a magyar fővárosba utazik Hanga anyja, hogy aztán az érkezést követő két nap keresse lányát, akinek – az értesítés szerint – napok óta nincs mit ennie. A regényben elbeszélt események viszont egy fél életet fognak át időben, sőt, a családtörténeti kutakodások alkalmával felidézett alakok és események elbeszélésével mondhatni az egész 20. századot úgy, ahogy az nyomot hagyott a két család sorsában.

Lőrincz György új regényéről igazán elmondható, hogy tükör, melyben ki-ki szemlélheti önmagát, eltöprenghet saját életén, a szülő például, hogy adott helyzetben mit tett helyesen, s mely döntéseiben lehetett volna bölcsebb, miért s hogyan válhat valaki gyermeke elveszetté, de az elbeszélés módja, s maga az epikai építkezés már magáról az íróról s alkotásáról is képet ad az olvasónak. Ezúttal például egy, a mindennapi életben felmerülő valós jelenségek iránt érzékeny írót ismerhetni meg, aki jó elbeszélő és az epika járt útjain halad. Munkája egyszeriségével és eredetiségével vonja magára a figyelmet, s azzal, hogy közlendőjével képes figyelmünket lekötni.

A szív hangjait erős kezdéssel indítja a szerző, a főszereplő egykori diákjának levelével, amelyből lánya kilátástalan helyzetéről értesül a hetek-hónapok óta feloldhatatlan feszültségben és tehetetlenségben élő anya. Aztán ezt a levélszöveget követően veszi át a szót az elbeszélő, hogy fordulatos módon s részletezően, az elbeszélés jelenét a közel- és távolabbi múlt eseményeinek síkjaival váltakoztatva mesélje el ama levélbe foglalt, a lányról készült és súlyos aggodalomra okot adó helyzetjelentés előzményeit, illetve mindazt, amint az anya a csakis az anyákban élő erős akarat és szeretet, azaz a szív hangjaira hallgatva a milliós nagyvárosban lánya keresésére indul, kevés együttérzést, annál több közönyt, megvetést és megalázást elszenvedve.

Egy ilyen egyszerű (?) történet előadása  jó helyzetteremtő hajlamot feltételez az író részéről, ugyanakkor változatos közlésformák alkalmazását „írja elő” a szerzőnek, továbbá a feszültségteremtés és -oldás eszközeinek (késleltetés, megszakítás s a többi) mértéktartó használatát, hogy epikai hitelre tehessen szert a mű, s az olvasót magával ragadhassa. Az anyát gyötrő gondok vagy a töprengések visszaadásában fontos szerepet kapnak a belső monológok, a párbeszédek meg az anya és a lánya között feszülő ellentétek pontos ábrázolásának eszközei. Figyelmet érdemel, hogy Lőrincz György regényében az anya és lánya közti beszélgetések, illetve a kapcsolattartás a ma használatos technikai eszközök és csatornák útján valósul meg (chatt, skype, e-mail, messenger, rövid üzenetek váltása), s ennek hiteles bemutatása végett nyelvi és stiláris téren is kiszélesedik a mű amúgy metaforikus nyelvezetének skálája (például barlangos hegyekké nőtt kétséget mond, az éjszakai, autók járta tájat lüktető, kivilágított gyöngyfüzérnek nevezi), hasonlóképpen gazdagodik még a pesti zsargonnal, amelyhez egy-két élethelyzet megjelenítésekor fordul az elbeszélő, akkor például, amikor az anya az aluljárók népe közt próbál lánya nyomára bukkani, illetve amikor egy gyanús ügyletek helyszínéül szolgáló szállodában, drogkereskedőnél érdeklődik lánya után. Utóbbi helyszínen egy kisportolt, tetovált testű bőrfejű arrogáns viselkedésével, istent s minden természetes emberit megvető véleményének hangoztatásával idézi elő az anya pillanatnyi lelki összeomlását. Ugyanitt, s ugyanettől az alaktól szenvedi el az anya pesti felderítő útja során a legsúlyosabb megalázást, de hogy önkívületében ugyan, viszont annak az ágyába kerül, aki őt erkölcsileg megalázta – ám akinek köszönhetően talán mégis rátalál lányára! –, nem érzem igazán ebbe a történetbe illő, és még kevésbé, sikerült befejezésnek. Bár a szív hangjait nem könnyű az értelem nyelvére átültetni...

Összefoglalva azt mondhatja recenzens, hogy Lőrincz György írói tükre nem torzít, érdemes naponta belenézni, illetve jó, ha fel-felidézzük, amit mutat.

 

*Lőrincz György: A szív hangjai. Csíkszereda, Pro-Print Könyvkiadó, 2012




.: tartalomjegyzék