Székelyföld kulturális havilap - Hargita Kiadó

utolsó lapszámaink: 2019 - Június
2019 - Május
2019 - április
archívum ...

legújabb könyveink: Kisné Portik Irén – Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte
Ferenczes István – Arhezi/Ergézi
Petőfi Sándor – A helység kalapácsa
az összes könyveink ...

Székely Könyvtár:

Arcképcsarnok: Erdélyi magyar írók arcképcsarnoka

Aktuális rendezvények: 2016, március 4

bejelentkezés:

Online előfizetőink a lap teljes tartalmát olvashatják! Előfizetés!

kereső:
Általános keresés. Pontosabb keresésért kattintson ide!

Moldvai Magyarság: Kulturális havilap

partnereink:





















2013 - Szeptember
Sándor Krisztina

Politikai vezércikkek a hetvenes évek Keresztény Magvetőiben

 

Az egyházi sajtótörténeti kutatások terén a közelmúlttal eddig kevesen foglalkoztak. Erdélyben, az 1948-as államosítást követően a magyar történelmi egyházak folyóiratait betiltották. A Református Szemle, az Erdélyi Egyházkerület lapja megmaradt ugyan, de az '50-es években havonta, majd kéthavonta, összevont számokkal jelent meg 1989-ig. ACeauşescu-korszakenyhülést ígérő éveiben, 1971-ben újraindulhatott a Romániai Unitárius Egyház lapja, a Keresztény Magvető[1].

Az 1968-ban kérvényezett újraindítást 1971-ben hagyta jóvá az Egyházügyi Hivatal[2]. Az egyház ekkor már teljes alárendeltségben állt a Minisztertanács mellett működő Hivatallal szemben[3]. A Keresztény Magvető engedélyezésével az egyházi életre még nagyobb ellenőrzési lehetőséget kaptak az állambiztonsági szervek, és később felhasználták a folyóiratot a kedvező országkép külföldi népszerűsítésére is.[4]

Az újraindult Magvető szerkesztőbizottsága – zárójelben a bizottságban betöltött tisztségek: Dr. Kiss Elek püspök[5] (elnök), Dr. Kovács Lajos főjegyző[6] (felelős szerkesztő), Dr. Erdő János teológiai tanár[7],(felelős szerkesztőhelyettes), Szabó Árpád[8], Szabó Dezső[9] (szerkesztők), Sebe Ferenc, Dr. Szathmáry János[10] voltak. Az 1968-tól eltelt három éves huzavona után megjelent lap 1971. évi első lapszámában a szerkesztőség a következők szerint fogalmazza meg az újraindult folyóirat célját: „Célunk, hogy a teológia és egyháztörténet köréből készített tanulmányok, dolgozatok, egyházi és szertartási beszédek közlésével szolgáljuk a lelkészek elméleti és gyakorlati továbbképzését, valamint az egyházi élet és munka időszerű kérdéseinek és eseményeinek, egyházi folyóiratok és teológiai munkák szemléjével tájékoztassuk őket.”[11] A lap 1861-es indulásakor megfogalmazott céljához[12] képest a kommunista rendszerben újraindulási engedélyhez jutott lap célrétegét elsősorban az egyház lelkészei, teológusai, valamint a hívek szűkebb rétegei képezték. Ez jóval szűkebb teret szánt a lapnak, mint száz évvel korábban. A lapot negyedévenként 500 példányban jelentethették meg, ami az akkori unitáriusok lélekszámához[13] viszonyítva meglehetősen aránytalan volt, olyan körülmények között, amikor nem létezett semmilyen más unitárius egyházi sajtóanyag.

Az 1971–1989 közötti Keresztény Magvetőkre a korszak sajátosságai rányomták bélyegüket. A szigorú cenzúra nemcsak a lap tartalmát ellenőrizte, hanem kötelezővé tette bizonyos állami ünnepek, évfordulók kapcsán a politikai tartalmú vezércikkeket is. Ezek a politikai propaganda eszközei voltak, mellyel a hatalom egy átlátható valóságmodellt közvetített az olvasók számára, különféle nyelvi eszközökkel.[14] A tanulmányban az említett időszakban megjelent vezércikkeket veszem számba a diskurzuselemzés, valamint más szövegelemző módszerekkel (tartalomelemzés, szemiotika, narratívaelemzés).[15] Vezércikknek tekintem azokat az írásokat, amelyek a folyóirat első oldalán vagy oldalain jelentek meg, és tartalmuk eltért a folyóirat további anyagától.

A vizsgált időszakban, 1971-től 1979-ig 20 vezércikk, vagy annak megfelelő írás jelent meg a Magvető hasábjain. Ezek kiegészültek az évi első lapszámok újévi köszöntőivel, amelyekbe ugyancsak bele kellett foglalni néhány mondatot az államhatalmi rendszer dicséretére. Ezek rendszerint a püspök újévi körlevelét jelentették, amelyet minden egyházközségben felolvastak január 1-jén. Jelen tanulmányban ezekre nem térek ki.

Eme politikai vezércikkek kivétel nélkül a szerző megjelölése nélkül jelentek meg. A szerkesztőség  feladata volt gondoskodni ezek megírásáról. A Keresztény Magvetőben megjelent vezércikkek értelmi szerzőire, valamint összeállításukra vonatkozó adatokat a kutatás további folyamatában gyűjtök, interjúk készítésével. Ehhez tartozik annak vizsgálata is, hogy a jelzett korszakban egyedüli társként létező Református Szemle hasonló vezércikkei hogyan jelentek meg. A két kolozsvári szerkesztőség ugyanannak az Egyházügyi Hivatalnak a felügyelete alá tartozott, nem egyszer együtt juttattak el kéziratokat, kiegészítő iratokat Bukarestbe[16]. Ezúttal csupán a vezércikkek tartalmi elemzésével foglalkozom.

A vezércikkekre alkalmat szolgáltató események, évfordulók az állam által megjelölt hivatalos ünnepek voltak. Néhány kivételtől eltekintve a legtöbb lapszám a hetvenes években egy politikai tartalmú vezércikkel kezdődik. Ezek általában egy, legtöbb másfél oldalas írások. A szövegek kivétel nélkül pátosszal átitatott, hangzatos mondatokból – olykor barokkos körmondatokból – álltak össze. Mindenik évforduló kapcsán visszatérő motívumok kerültek a szövegekbe, melyeket az alábbiakban külön-külön vizsgálok meg.

Előfordult, hogy egy-egy összevont lapszám esetében két külön vezércikk jelent meg egymásután, külön-külön az egyes évfordulókra[17]. Ez leginkább azzal magyarázható, hogy az összevont lapszámokat a szerkesztőség eredetileg külön összeállításban készítette elő és terjesztette fel az Egyházügyi Hivatalhoz. A rendszeressé vált több hónapos időszak az anyagok összeállításától a felterjesztésig, valamint az engedély megszerzéséig gyakran arra késztette a szerkesztőséget, hogy összevont lapszámokat adjon ki. Ettől eltérő ok volt az, amikor igen terjedelmes anyag állt össze, vagy amikor az Egyházügyi Hivatal vezetői kifejezetten ezt kérték.

 

A két legfontosabb kommunista ünnep és az „aranykorszak”

 

1. Augusztus 23.

 

A második világháborúban 1944. augusztus 23-án Románia megtámadta addigi szövetségeseit, a német és a magyar csapatokat. I. Mihály király megdöntötte Ion Antonescu uralmát és új kormányt alakított. A kommunista rendszerben ez a nap Románia nemzeti ünnepe volt, a hivatalos propaganda pedig nagy kommunista teljesítményként népszerűsítette. Ceauşescu uralma alatt a társadalmi, nemzeti, antifasiszta és antiimperialista forradalom kezdetének napjaként tartották számon, melyet minden évben látványos felvonulásokkal ünnepeltek.[18] „Az 1944. augusztus 23-i fegyveres felkelés diadalát, hazánk fasiszta iga alóli felszabadulásának évfordulóját ünnepeljük. (…) Az évforduló alkalmából lelkesedéssel tekintünk vissza arra az útra, melyet a Román Kommunista Párt vezetésével dolgozó népünk megtett a szocialista társadalom építésében. 1944 előtt az elnyomás és kizsákmányolás valóságában éltünk. (…) Románia Szocialista Köztársaság ma szabad létének 27. évében a megvalósítások gazdag mérlegét mondhatja magáénak az élet minden területén.”[19]

Az augusztus 23-at éltető vezércikkekben visszatérő elem volt a fasiszta, antiimperialista erők legyőzése feletti öröm, az azóta eltelt időszak szocialista társadalmának sikeres kialakítása, melyben mindenki boldogan él és dolgozik továbbra is a kommunizmus kiteljesedéséért. Az idézett szövegekben rendszerint szerepelt egy-két olyan mondat, amivel az egyház rendszerhez való hűségét hangsúlyozták, mint például az Augusztus 23. Hazánk felszabadulásának napja című írásban: „Az unitárius egyház, hívei és lelkészei, örömmel köszöntik augusztus 23-án szocialista társadalmunk 28 évre terjedő megvalósításait. Teljes odaadással csatlakozunk azokhoz az átalakító és nevelő jellegű törekvésekhez, amelyet szocialista rendszerünk célul tűzött ki és még nagyobb erővel munkálkodunk szeretett hazánk felvirágoztatásán és a béke védelmében.”[20] Ezekben a sorokban az egyház a fennálló kormányzati rendszer támogatójaként jelent meg, holott a valóságban ezzel szemben egyértelmű kiszolgáltatottságban állt, miután az 1948-as államosítás következtében minden tulajdonától megfosztották.

Megfigyelhető, hogy ezek a szövegek évről évre hasonlóak, tartalomban, szóképekben egyaránt. Mintha csak a mondatok, szavak sorrendje változna: „A felkelés győzelme, a népi forradalom sikeres végrehajtása, az új társadalom megteremtése mind annak a hősies harcnak és áldozatteljes munkának a gyümölcse, amelyet nemzetiségre való különbség nélkül népünk folytatott a Román Kommunista Párt vezetésével. (…) Immár a 29. évfordulóról tekintünk vissza a közelmúltra, és büszkének érezzük magunkat mindazért, amit népünk és pártunk ezekben az években megvalósított. (…) Az unitárius egyház hívei és lelkészei is az ország minden állampolgárával együtt ünneplik a történelmi évfordulót, és teljes odaadással vesznek részt a napfényes boldog jövő megteremtésében.”[21] Nem nehéz megfigyelni, hogy az egy és két évvel korábban közölt szövegek között mekkora a hasonlóság. Hasonló szavakkal, hasonló bővített mondatokban és ugyanazt a túlfűtött hangulatot sugallják. Visszatérő szóképeket használtak, melyek leggyakoribb szavai: szív, napfény, élet, boldog, jövő.

Az 1973-as utolsó, összevont lapszámban a Vallásszabadság Világszövetségének Végrehajtó Bizottságát[22] köszöntötték, amely 2014. május 16–19-én ülésezett Kolozsváron, az egyházi központban. Dr. Kovács Lajos és Dr. Barabássy László[23] főgondnok írták alá a köszöntő szöveget (előbb magyar, majd angol nyelven), mely ezúttal megelőzte a „szokásossá” vált augusztus 23-i, szerző nélküli cikket.[24]

Az 1974. évi 3. lapszámban Harminc év címmel megjelent vezércikk első alkalommal szerzői aláírásokat is tartalmazott: a püspök, Dr. Kovács Lajos, és a főgondnok, Dr. Mikó Imre aláírásával jelent meg. „1974. augusztus 23-án az ország népe és vele együtt a mi unitárius egyházunk is örömmel ünnepelte a fasiszta uralom felszámolásának harmincadik évfordulóját. (…) A népi erők, élükön a kommunista párttal, megszüntették az idegen monarchiát, s Románia előbb népköztársasággá, majd szocialista köztársasággá alakult. Az államosítás a nép kezébe adta a termelőeszközöket, s az ipar a nemzetgazdaság vezető ága lett. A mezőgazdaság is a termelőszövetkezetek útján a szocializmus irányába fejlődött, a parasztság felzárkózott társadalmunk vezető osztálya, a munkásság mellé.”[25] A politikai bevezető után kiderül, hogy miért írták alá a cikket: a nemzeti nemzeti ünnep alkalmából állami kitüntetésekben részesültek az egyházi vezetők: a püspök, dr. Kovács Lajos a „Köztársaság Csillagrendjének harmadik osztályát és a »Románia fasiszta uralom alóli felszabadítása 30. évfordulója« alkalmából kiadott emlékérmet nyerte”[26]. Ez utóbbi kitüntetésben részesítették még: Dr. Barabássy László és Dr. Mikó Imre főgondnokokat, Dr. Erdő János főjegyzőt, Sebe Ferenc előadótanácsost, Nagy Béla és Dr. Szász Dénes tiszteletbeli espereseket, valamint Kolcsár Sándor esperes-lelkészt. Az állami kitüntetések és az évforduló tiszteletére az Egyházi Képviselő Tanács[27] nevében ünnepi üzenetet küldtek az államelnöknek, melyet a vezércikkben teljes egészében közöltek.„Üdvözöljük Önt, mint a harminc éve lezajlott események cselekvő részesét, mint a három évtized folyamán aratott győzelmek szervezőjét, most pedig mint a szocialista Románia első köztársasági elnökét és egyben a Szocialista Egységfront elnökét is. Teljes tudatában vagyunk annak, mit jelent az elmúlt harminc esztendő, hiszen ragyogó jövőnk felé nyitotta meg az utat a román nép számára.”[28] Megfigyelhető, hogy itt csak a román nép kifejezést használják, kerülve a nemzetiségek említését.

Az augusztus 23-a köré épített propaganda arról szólt, hogy ettől a naptól kezdve indult el az országos a fejlődés útján, és rázta le magáról a kizsákmányolás igáját: „1944. augusztus 23. hazánk jelenkori történelmének legkiemelkedőbb eseménye, amely beteljesítette a román népnek a nemzeti szabadságért és társadalmi jogaiért vívott évszázados harcát, és ugyanakkor kifejezi egész népünk szilárd akaratát és hősi törekvését, amellyel elindult a haladás útján egy boldogabb társadalmi élet felé.”[29]

 

2. December 30.

 

1947. december 30-án a román kommunisták lemondatták Mihály királyt és kikiáltották a Román Népköztársaságot. Ennek évfordulóját ünnepelték a kommunizmus idején minden évben.

1971 decemberében az egyház püspöke, Dr. Kiss Elek elhunyt. A Magvető impresszumában neve fekete keretben jelent meg. Az egyházi intézményrendszer államhatalmi alárendeltségét tükrözte az a tény, hogy az egyház első számú vezetőjének gyászjelentője előtt a Köztársaságunk évfordulója című politikai szöveg jelent meg. „Hazánk népe örömteli szívvel ünnepli minden év december 30-án a Köztársaság születésének, a szabadságért, a demokráciáért, és a társadalmi haladásért vívott harcnak évfordulóját. (…) A munkásosztály, a köréje csoportosult haladó erőkkel, a R. K. P. vezetésével, az 1944. augusztus 23-i aktussal létrejött feltételek között magasabb színvonalon valósította meg a köztársaság eszményét mint ahogyan azt elődeink elgondolták. (…) Szocialista rendszerünk egyik nagy győzelme, hogy a Román Kommunista Párt marxista-leninista politikájának alkalmazása nyomán teljesen megoldódott a nemzeti kérdés, létrejött az összes dolgozók testvéri barátsága, függetlenül nemzetiségüktől.”[30] A nemzetiségi kérdés megoldása visszatérő elem, amire a későbbiekben részletesen kitérek.

1972. március 19-én Székelyudvarhelyen a zsinat Kovács Lajost megválasztotta püspöknek. Kivételesen ebben a  lapszámban nem jelent meg vezércikk, hanem első oldalon közölték Kovács Lajos arcképét, idéztek az udvarhelyi zsinat választási jegyzőkönyvéből, majd közölték az állam által kibocsátott törvényerejű rendeletet, mellyel az elismerte az új püspököt:[31] „Dr. Kovács Lajost a Románia Szocialista Köztársaságban levő Unitárius Egyház püspöki tisztségében, melyre őt az Unitárius Egyház Főtanácsa 1972. március 12-én megválasztotta – elismeri. Nicolae Ceauşescu, az Államtanács elnöke.”[32]

A december 30-ához kapcsolódó vezércikkek egy részét olvasva is az az érzésünk, mintha már ismernénk a szöveget: „Köztársaságunk fennállásának 25. évfordulóján szívünk tele van az új élet örömével, az elért eredményekért érzett büszkeséggel és drága hazánk napfényes jövőjébe vetett bizalommal. Ez a negyedszázad az Egyház számára is történelmi fejlődést hozott. A szocializmussal való együttfejlődés során rányílott szemünk az emberiség nagy kérdéseire. (…) Szeressük hazánkat, Románia Szocialista Köztársaságot legyünk »a reménység fáklyavivői« fáradhatatlan, cselekvő magatartásban és hűséges szolgálatban egymásért, társadalmunkért, hazánkért és az egész emberiségért.[33]” Hasonló szavak, mondatok ismétlődtek évről évre, lapszámról lapszámra, függetlenül attól, hogy éppen melyik jeles évfordulóra kellett megemlékezni. Nem maradhatott el a vezércikk végére helyezett felszólítás, buzdítás a további közös munkára. A vezércikkek az élő beszédre jellemző szófűzéssel készültek, az az érzésünk, hogy egyes szövegrészek egy-egy nyilvános politikai eseményen is elhangozhattak. A vezércikkek majdhogynem kötelező része az egyház támogató, híveit buzdító állásfoglalás: „Köztársaságunk 27. évfordulóját köszöntve elmondhatjuk, hogy népünk, s így unitárius egyházunk is, bizakodással tekint a jövőbe, abban a meggyőződésben, hogy munkájával és hozzáértésével, a part bölcs vezetésével, szüntelenül előbbre fog haladni a szocializmus, az emberi jólét és béke útján, hazánk felvirágoztatásáért.”[34]

A hetvenes évek végén egyre gyakrabban idéztek Nicolae Ceauşescu beszédéből a vezércikkekben:[35]„Az 1947 óta eltelt 29 esztendő mérlegét, megvalósításait Nicolae Ceausescu, Románia Szocialista Köztársaság elnöke ezekben foglalta össze: »A Román Kommunista Párt vezette román nép felszámolta a régi társadalmi rendet, örökre megszüntette az ember ember általi kizsákmányolását, fényes győzelmeket vívott ki a szocialista építés minden területén, dicsőséges utat tett meg, egész történelmi korszakot hagyott maga mögött, a legnagyszerűbb fejezetet írta be egész évezredes történetébe.«”[36]

 

3. A Ceauşescu-korszak

 

Nicolae Ceauşescu-t, a Román Kommunista Párt főtitkárát, az Államtanács elnökét Románia köztársasági elnökévé választották 1974-ben. Ezt követően a nacionalista elnyomás politikája fokozódott, szigorították az oktatási törvényt, életbe léptették a frissen végzett diplomásokra vonatkozó kihelyezéseket szabályozó törvényrendeletet. A részleges nyitást a hetvenes évek végétől egy újabb ideológiai szigor váltotta fel, mely időszakra az erőltetett iparosítás, a falurombolások és a cenzúra bekeményítése, a kisebbségi oktatási rendszer és kulturális élet beszűkítése voltak jellemzőek.[37] Mindezzel természetesen ellentétes volt mindaz, amit a Magvető hasábjain olvasni lehetett. Megválasztásakor a vezércikket neki szánták: „Az Unitárius Egyház köszönti Nicolae Ceausescut abból az alkalomból, hogy a Nagy Nemzetgyűlés egyhangúlag Románia Szocialista Köztársaság elnökévé választotta. (…) Az egyházak iránt tanúsított figyelmessége folytán minden okunk megvan arra, hogy NicolaeCeauşescut ne csak mint állampolgárok, hanem mint az unitárius hit vallói is köszöntsük köztársasági elnökké történt választása alkalmából. (…) Az Unitárius Egyház hívei az ország többi egyházaival együtt teljes odaadással szolgálják a közös hazát, mert tudják, hogy benne többség és kisebbség egyforma megbecsülésben részesül, s az elnök személye a kis közösségek szabadságának is biztosítéka az alkotmányos keretek között. Mi, unitáriusok is tehát hagyományaink és hitelveink tudatában együtt örülünk a többi egyházak híveivel s az egész ország népével Nicolae Ceauşescu elnökké választásának s kívánunk neki erőt, egészséget és hosszú életet!”[38]

1975-ben választásokat tartottak, amelyen egyedüli jelöltként Nicolae Ceauşescu szerepelhetett. A választások eredményéről vezércikkben is írtak: „A teljes egyöntetűség, amellyel Nicolae Ceauşescutsaját bukaresti választókerületében mandátumhoz juttatták, már sejteni engedte, hogy az egyöntetűség a köztársasági elnök személyének megválasztásában sem fog elmaradni. Az az évtized, amelyet az ország első embereként eltöltött, s a köztársasági elnökké először történt megválasztása óta eltelt év is azt bizonyítja, hogy az ö személyében összpontosul az ország népének a sokoldalúan fejlett szocialista társadalom felépítésébe vetett hite. Személyéhez kapcsolódik, ami hazánkban a gazdasági fejlődés, a külpolitikai kapcsolatok, a szellemi élet szervezése terén az utóbbi évek folyamán történt. Személye biztosíték a jövőre nézve, hogy a szocialista Románia fejlődésének még magasabb fokára fog emelkedni.”[39] Az „aranykorszakra” jellemző személyi kultuszt az Egyházügyi Hivatal illetékesei megkövetelték az egyházi lapoktól is.

Köztársaságunk elnökét köszönti az országcímmel 1978-ban a 60 évet betöltött Nicolae Ceauşescut ünnepelték. Az ünnepi táviratot teljes egészében közölték, a püspök aláírásával: „Ünnepel az ország abból az alkalomból, hogy Nicolae Ceauşescu,Románia Szocialista Köztársaság elnöke január 18-án betöltötte 60. évét és több mint 45 éves forradalmi munkásság áll mögötte a dolgozók boldogabb életéért, a közjóért, a haza fejlődéséért és a békéért. Az egész ország, nemzeti és felekezeti különbség nélkül, őszinte ragaszkodással és hódolattal fordult NICOLAE CEAUSESCU elnök, a hazánkban folyó szocialista építés hőse felé.”[40]

 

Visszatérő motívumok a szövegekben – álom és valóság

 

1. Az egyház jelenléte az államban

 

„Hívő keresztény ember részére tehát e társadalomba való jóakaratú beilleszkedés egyben a vallás parancsainak követését is jelenti. Vallási meggyőződésének hű szolgálata révén tehát nem kerülhet kibékíthetetlen ellentétbe társadalmunkkal. Nem lehet tanúja annak a szörnyű szakadéknak, ami a szóval hirdetett igazság és a vigasztalan valóság közt a múltban oly sokszor tátongott.”[41] Az előbbi mondatban szinte filozófiai érvelését találjuk annak, hogy a vallásos, hívő ember miért kell a fennálló politikai rendszer szempontjából csendes, békés résztvevője legyen a szocialista társadalomnak. A kommunista diktatúra közismerten egyház- és vallásellenes hatalom volt. A cenzúra és az állami propaganda része volt, hogy az egyházak a fennálló hatalmi rendszert támogatják. Ezt a vezércikkek többségében ki kellett hangsúlyozni, holott a valóságban az államvallásként kezelt ortodox egyházon kívül a többi egyházakat épphogy megtűrte a diktatúra: „Egyházunk bizalommal fogadta a Népköztársaság kikiáltását, és elkötelezte magát a köztársaság eszméi: az igazság, szabadság, egység, haladás és béke szolgálatára. Unitárius egyházunk tanítása, melynek célja az ember felszabadítása, felemelkedésének és tökéletesedésének a szolgálata itt és most, hűségesen szolgálja hazánk nagyszerű törekvéseit.”[42]

Az egyházi élet terén említett eredmények messze álltak a valóságtól. Az egyházaknak nyújtott állami támogatás nem alakított ki egyenjogúságot a különböző felekezetek között[43], és a szabad vallásgyakorlat, az egyházi irodalom fejlődése[44]is merő túlzás abban a korszakban, amelyben gyakorlatilag felszámolták a görög-katolikus egyházat, a párttagok számára megtiltották a templomba járást és az egyházi kiadványokat a két világháború közötti időszak gazdag választéka után szűk korlátok közé szorították, és csak a legszükségesebb könyvek kiadását engedélyezték, nehezített, késleltetett körülmények között.[45] Miközben az egyházakat sikerült kiszorítani a közéletből, az oktatásból, a szociális és egészségügyi intézményekből, a lojalitásért cserébe az állam a már tőle függő  egyházak belső szerkezetét, hierarchikus berendezkedését nemcsak elismerte, hanem élesen kettévált az együttműködő, a rendszert kiszolgáló legfelső egyházvezetés és a közegyház.

Az egyházakra gyakorolt hatalmi elnyomással szemben a Magvető hasábjain ennek ellentétéről kellett írni: „a kis létszámú unitárius egyház is felajánlja, hogy minőségi szempontból nem jelentéktelen értékeit és erőit a rólunk gondoskodó közös haza előrehaladásának szolgálatába fogja ezután is állítani, abban a szellemben, ahogy az egyházak szerepét az államtanács elnöke számos alkalommal megnyugtatóan körvonalazta.”[46]

 

2. Nemzetiségek közti egyenlőség, béke

 

„Nemkevésbé örvendünk, hogy az együttélő nemzetiségek kérdése megoldást nyert, s hazánk valamennyi fia, nemzeti vagy vallási hovatartozásától függetlenül, sokoldalúan fejlett szocialista társadalmunk építésében egyesült.”[47] A valóság ezzel szemben a leírtak fordítottja: a magyar oktatás és nyelvhasználat fokozatos ellehetetlenítése, a megmaradt magyar sajtó szigorú cenzúrája, teljes hatalmi kontroll az egyházak felett. A hetvenes években a Ceuşescu-korszak kiemelt célja az országban élő társadalom homogenizálása. Ezekben az években tudatosan zajlik a többségében magyarok lakta erdélyi városok etnikai arányainak megváltoztatása jelentős számú román lakosság betelepítésével, az erőszakos iparosítás következményeként.1971-ben Ceasescu kínai és észak-koreai látogatása után kezdetét vette a resztalinizáció és a személyi kultusz időszaka, amelynek drámai következményei voltak az erdélyi magyarságra nézve: nemzeti kommunizmus programja etnikailag egységes homogén államot akart létrehozni, akár erőltetett asszimilációval is.[48]

„Románok, magyarok, németek és más nemzetiségűek szoros akarat- és akcióegységben, alkotóerőik és képességeik felmutatásával építik új életüket.”[49] – olvashatjuk a Magvetőben, holott ezekben az években a szászok kitelepítése zajlott, a Ceauşescu-korszak hegemonizálási politikája pedig már a végrehajtás szakaszában volt.

 

3. Nemzetközi vezető szerep, világbéke

 

„Harminc év elteltével a szocialista Románia nemcsak belsőleg alakult át gyökeresen, hanem világszerte megbecsülést vívott ki magának, és kezdeményezőjévé vált az államok közötti békének, barátságnak, társadalmi berendezkedésüktől függetlenül.”[50] A politikai propaganda a lakosságnak sikertörténetként állította be az ország nemzetközi szereplését. A leszerelési- és békemozgalom[51], melyet az egyházakra erőltettek a külpolitikai célokkal került összefüggésbe. A Magvető hasábjain visszatérő téma az egyházi élettel foglalkozó rovatokban is ezen akciók népszerűsítése.

„A köztársaság napját olyan körülmények között ünnepeljük, amikor Románia nemzetközi tekintélye nagyobb, mint valaha. Hazánk tevékenyen hozzájárul az európai biztonság és együttműködés erősítéséhez, mindent megtesz a tartós békéért az egész világon, az államok és népek közötti új, demokratikus viszonyok meghonosításáért, egy jobb, igazságosabb világ megteremtéséért.”[52] Ezzel ellentétben Románia a nyugati világban már rég a diktatúrájától volt híres, és a hasonló mondatok kizárólag a hatalmi propaganda szövegei voltak, melyeket használni kellett.

 

4. Gazdasági jólét, gyarapodás

 

Visszatérő elem a gazdasági fejlődésre való – voltaképpen alaptalan – hivatkozás: „Népköztársaságunk 18 év alatt megteremtette Románia Szocialista Köztársaság alapját és keretét. Egy olyan társadalomét, melyben senkinek sem kell megélhetéséért aggódnia és lemondania a magasabb rendű emberi igényekről.”[53] Az erőszakos iparosítás, a magántulajon felszámolása közösségeket bontott meg és kényszerített új életforma elsajátítására. A városi növekvő népesség jóléte a hetvenes években viszonylagos, ennek ellenére a korabeli sajtó addig soha nem látott mértékű és ütemű gazdasági fejlődésről számolt be. „A főbb termelési eszközöknek népi tulajdonba vétele után nemzetgazdaságunk rálépett a sokoldalú fejlődés útjára, s a tudomány és modern technika vívmányainak alkalmazása által Románia egyike lett a magas ipari és gazdasági fejlődést megvalósító országoknak.”[54]

A szavahihetőség kedvéért konkrét adatokkal is alátámasztották egy helyen a fejlődés tényét: „A termelő erők rohamos fejlődése a lakosság anyagi színvonalának állandó növekedését vonja maga után. A folyó évben 980 000-től 1 000 000-ig különböző lakást építettünk, csaknem kétszer többet, mint az előző ötéves tervidőszakban.”[55]

A termelőszövetkezetek létrehozása falvakon jelentős változást eredményezett, melyről természetesen szintén sikertörténeteket írtak a korszakban: „A gyors ütemű iparosítás jótékony hatással volt az egész ország gazdasági-társadalmi életére. A szövetkezetesített mezőgazdaság gépesítése és kemizálása kimozdította a falvakat a félfeudális elmaradottságból.”[56]

A vezércikkekben visszatérő, gazdasági jólétre utaló mondatok a történelmi-politikai évfordulók mellett jelentek meg, mintegy alátámasztva a rendszer hatékonyságát. Az egyszerű fogalmazás hatásos: „Ma már közhelynek tűnik az általunk és idegenek által tett megállapítás, hogy az egész ország egyetlen építőtelep, de ez fejezi ki legszemléltetőbben a valóságot. Ennek következménye az is, hogy Romániában ma nincs éhező, rongyos ruhájú ember. Aki egészséges és dolgozni akar, annak mindene megvan.”[57]

 

5. A szocializmus közös építése

 

„Augusztus 23-a ma eszünkbe juttatja azokat a nagyszerű reformokat és megvalósításokat, amelyek által az eltelt 33 év alatt új arculatot kapott az egész ország, azt a magasrendű életformát, amelynek eléréséért összefogott az ország dolgozó népe – románok, magyarok, németek és más nemzetiségűek teljes jogegyenlőségben, szilárd pártkörüli összeforrottságban.”[58] A vezércikkek visszatérő eleme a közös munka kihangsúlyozása, a rendszer együttes építésének fontossága.

 

6. A múltra való hivatkozás, emlékezés

 

„1947. december 30-a mérföldkő népünk történelmében, mert évszázadok igáját rázta le akkor, hogy felszabadultan, mint sorsának ura induljon el az igazságos társadalmi rendszer kialakítása felé.”[59] Az 1944 előtti politikai rendszerekre való visszautalás rendszerint a következő fogalmakkal társult: lerázta a kizsákmányolás igáját az ország, felszabadult az imperialista uralom, a katonai-fasiszta diktatúra alól.[60]

Emellett olyan román történelmi évfordulókról emlékeztek meg, amely a Magvető magyar olvasóközönségnek legfennebb a történelemkönyvek lapjairól volt ismert, de jelentőség nélkül. 1977-ben az első lapszámban a román parasztság 1907-es felkeléséről emlékeztek meg, szerző nélkül, mintegy a politikai vezércikk helyett: „Az 1907-es parasztfelkelés a román és az együttélő nemzetiségekhez tartozó parasztok egyik legkeményebb harca volt a századok folyamán. A megmozdulás folytatta a parasztság sorozatos tömegmozgalmainak dicsőséges hagyományait. Nicolae Ceauşescu,a politikai nevelés és a szocialista kultúra kongresszusán tartott beszédében, elismeréssel állapította meg, hogy a parasztság népünk évezredes története során a társadalmi haladás alapvető erejeként, a nemzeti függetlenségi törekvések és a nemzeti méltóság hordozójaként jelentkezett.”[61]

Az 1979. évi első lapszámban Moldva és Havasalföld egyesülésére emlékeztek. „1859. január 24-én végrehajtott egyesülés, annak ellenére, hogy nem volt teljes, mégis az egész román nép történelmi győzelme volt, a modern Románia születésnapja, mely magában hordta a modern román állam végleges kialakulását és az egységes román nemzeti állam kiteljesülésének távlatait.”[62]

 

Összegzés

 

Keresztény Magvető vezércikkei a hetvenes években a fennálló államhatalmi rendszerre jellemző diskurzus szerint készültek. Az állami ünnepek és a hatalom által terjesztett valótlan társadalmi képek - a nemzetiségek közötti béke, az ország vezető nemzetközi szerepe, gazdasági jóléte, az egyház cselekvő jelenléte - mind-mind visszatükröződnek az egyházi lapban is, akárcsak a korszak magyar nyelvű napilapjaiban. E vezércikkek összeállítása, szerkesztésük története egy következő tanulmány tárgya.

 

Bibliográfia

 

Bottoni Stefano:Sztálin a székelyeknél. A Magyar Autonóm Tartomány története (1952–1960), Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2008

Cseke Péter: Egyetlen hatalmunk: A sajtó(nyilvánosság), Korunk, 7/1992, 33–40.

Cseke Péter: Egyházaink a megújulás (első) évében. Korunk, 10/1990, 1255–1265.

Dávid Gyula: Magyar nyelvű egyházi és vallásos sajtó Romániában. Korunk 10 (1990), 1346–1352.

Denisa Bodeanu – Novák Csaba Zoltán: Az elnémult harang. Egy megfigyelés története, Pálfi Géza élete a Securitate irataiban, Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2011.

Gaal György: A „szép, jó és igaz” magvetője. Százötven év az egyház és művelődés szolgálatában. Keresztény Magvető füzetei 47., Erdélyi Unitárius Egyház, 2011.

Győrffy Gábor: Cenzúra és propaganda a kommunista Romániában, KOMP-PRESS Kiadó, Kolozsvár, 2009

Keresztény Magvető 1971–1979

Kiss Réka – Soós Viktor Attila – Tabajdi Gábor: Hogyan üldözzünk egyházakat? Állambiztonsági tankönyv tartótiszteknek. L’Harmattan Kiadó, Budapest, 2012

Kovács Sándor: „Simpozion1979”. Dávid Ferenc kultusz: az egyházi üzenet és a politikai ellenőrzés, Magyar Kisebbség, 2013/1, 51–81.

Kovács Sándor: Unitárius egyháztörténet, Protestáns Teológiai Intézet, Kolozsvár, 2009

Lázok Klára: Államosított kultúra? A kulturális élet monopolizálásának kezdetei Romániában – 1948. In Történelmünk a Kárpát-medencében (Kovács Kiss Gyöngy szerk.). Kolozsvár, Komp-Press Kiadóm 2006, 151–157.

Magyar Unitárius Egyház Kolozsvári Gyűjtőlevéltára 41/4-es jelzet

Nagy Mihály Zoltán: A Román Egyházügyi Hivatal irattárának hasznosíthatósága az egyháztörténeti kutatásokban. In. Az 1945 utáni magyar katolikus egyháztörténet új megközelítései. Szerk. Varga Szabolcs – Vértesi Lázár. PHF, 2007. 197–207.

Novák Csaba Zoltán: A Brezsnyev-doktrína és a szovjet nemzetiségpolitikai fordulat kelet-közép-európai következményei. In. (szerk. Bárdi Nándor-Fedinec Csilla-Szarka László) Kisebbségi magyar közösségek a 20. században. Gondolat Kiadó – MTA Kisebbségkutató Intézet, Budapest, 2008

Pál János: Unitárius egyházvezetés 1945—1965 között. Egy célcsoport metamorfózisa?Magyar Kisebbség, 2013/1, 82–175.

Soós Viktor Attila – Szabó Csaba – Szigeti László: Egyházüldözés és egyházüldözők a Kádár-korszakban. Tanulmánykötet. Budapest, Luther Kiadó, 2010.

Tőkés István: A gépezet működése, Korunk, 10/1990, 1360–1365.

Vincze Gábor: Illúziók és csalódások. Fejezetek a romániai magyarság második világháború utáni történetéből. Státus Könyvkiadó, Csíkszereda, 1999.



[1]A folyóiratot 1861-ben alapították Kolozsváron, és jelenleg a legrégebbi, ma is megjelenő egyházi folyóiratnak számít. Ez a tanulmány egy hosszabb kutatói munka részeredménye, melynek célja a Magvető 1971–1989 közötti történetének a megírása. A kutatásban forrásaim elsősorban a Keresztény Magvető 1971 és 1989 között megjelent lapszámai, a Magyar Unitárius Egyház Kolozsvári Gyűjtőlevéltárában fellelhető egyházi iratok, levelezések, valamint a közelmúltkutatással kapcsolatos hazai szakirodalom voltak.

[2] Az Egyházügyi Hivatal (Departamentul de Culte) az egyházi levéltári iratokban Vallásügyi Hivatal elnevezéssel szerepel,

de a szakirodalom legtöbb esetben az előbbi kifejezést használja. Az Egyházügyi Hivatal a Minisztertanács mellett működő

központi szerv, melynek feladata az egyházak felügyelete volt.

[3]Lásd Stefano Bottoni: Sztálin a székelyeknél. A Magyar Autonóm Tartomány története (1952–1960), 313. o. Kovács

Sándor: Unitárius egyháztörténet. 68-69. o.

[4] A tanulmány keretei meghaladják ezen állítás bizonyítását, későbbi kutatási eredmények során bizonyítandó.

[5] Kiss Elek 1946–1971 között az unitárius egyház püspöke volt, a Magvető újraindulásának évében, 1971 decemberében

meghalt.

[6] Kovács Lajos 1971-ben az egyház főjegyzője (püspökhelyettese) volt, Kiss Elek halála után 1972-től püspökké

választották. Tisztségét haláláig, 1994-ig töltötte be, így a vizsgált időszakban mindvégig ő volt az egyház első számú

vezetője.

[7] Erdő János 1946-tól a Protestáns Teológiai Intézet (a továbbiakban PTI) Unitárius Kara rendszeres teológiai tanszékének

tanára. 1959–1965 között a kommunista rendszer börtönbüntetésre ítélte. 1972-ben megválasztották főjegyzőnek, majd

Kovács Lajos halála után, 1994-ben püspök lett. Főszerkesztő-helyettesként munkásságának jelentős részét képezte a

Magvető folyamatos megjelenésének biztosítása.

[8] Szabó Árpád 1971-ben a kolozsvári egyházközség lelkésze, 1974-től a PTI tanára, majd 1996–2008 között, Erdő János

utódaként az egyház 30. püspöke. 1971–1995 között a Magvető szerkesztője.

[9] A kolozsvári egyházközség lelkésze.

[10] Sebe Ferenc és Szathmáry János az egyház központi hivatalának alkalmazottai voltak. Sebe közigazgatási előadó,

Szathmáry gazdasági tanácsos volt.

[11]A Keresztény Magvetőolvasóihoz! című írásban. Keresztény Magvető, 1971. 1-2. 7. o.

[12]A tudomány, művelődés és kultúra szolgálata. Lásd Gaal György: A „szép, jó és igaz” magvetője. Százötven év az egyház

és művelődés szolgálatában.Keresztény Magvető füzetei 47., Erdélyi Unitárius Egyház, 2011.

[13]Kb. 80 000 unitárius élt Erdélyben a '70-es években. Az 1977-es népszámlálási adatokat meghamisították, ezért irányadóként az 1989-es rendszerváltást követő 1992-es adatokat idézem, amikor 74.021 unitáriust jegyeztek. Lásd: Veres Valér: A romániai magyarság létszámcsökkenésének okai a 20. század utolsó negyedében. http://adatbank.transindex.ro/html/cim_pdf621.pdf(2013. július 10.)

[14]Jobst Ágnes: A HARC metafora szerepe az '50-es évek politikai köznyelvében. 437. o.

http://www.c3.hu/~nyelvor/period/1334/133404.pdf(2013. július 12.)

[15] Lásd Jane Stokes: A média- és kultúrakutatás gyakorlata, Gondolat Kiadó, PTE Kommunikáció- és Médiatudományi

Tanszék, Budapest-Pécs, 2008

[16]A Magyar Unitárius Egyház Kolozsvári Gyűjtőlevéltárában kutatott levéltári iratok alapján.

[17]Lásd a Keresztény Magvető 1973., 1976., 1977.évi 3-4-es, összevont lapszámait.

[18]Dinu Giurescu: România la al doilea război mondial. Bucureşti, Editura All Educational, 1999. 239. Hadrian Gorun:

Megalomania lui 23 august: 1984, 40 de ani de la revoluţia anti-imperialistă,

http://www.historia.ro/exclusiv_web/general/articol/megalomania-lui-23-august-1984-40-ani-revolu-ia-anti-imperialista

(2013. július 12.)

[19]Augusztus 23. köszöntése. Keresztény Magvető, 1971. 3. 103-104. o.

[20] Keresztény Magvető, 1972. 2-3. 75. o.

[21] Keresztény Magvető, 1973.3-4. 127-128. o.

[22]A Vallásszabadság Világszövetsége angol rövidítéssel IARF (International Association of Religious Freedom), melyet

1900-ban, és melynek az erdélyi unitárius egyház is tagja volt. A szervezet ma is létezik.

[23]Barabássy László 1969–1991 között az egyház főgondnoka volt.

[24]Lásd Keresztény Magvető, 1973. 3-4. 124-125. o.

[25]Keresztény Magvető, 1974.3. 131-132. o.

[26]Uo.

[27] Az Egyházi Képviselő Tanács az egyház negyedévenként ülésező testülete (a továbbiakban EKT), a Főtanács és a Zsinat

ülései között működő legfőbb döntéshozó testület, mely választott és hivatalbeli tagokból áll, valamint az egyházi

elnökségből (ez utóbbinak tagja a püspök, főjegyző és a két főgondnok).

[28]Keresztény Magvető, 1974. 3. 131-132. o.

[29]Együtt ünnepelünk és dolgozunk címmel. Keresztény Magvető, 1975.2-3. 87. o.

[30]Keresztény Magvető, 1971. 4. 145-146. o.

[31] A kommunizmus éveiben minden intézmény, így az egyházak vezetősége is csak állami jóváhagyással működhetett.

[32]Keresztény Magvető, 1972. 1. 4. o.

[33]Keresztény Magvető, 1972. 4. 187-188. o.

[34]Keresztény Magvető, 1974. 4. 192. o.

[35]Lásd a Keresztény Magvető 1976-os, 1977-es lapszámaiban is.

[36]Keresztény Magvető, 1976.3-4. 154. o.

[37]Lásd Bodeanu – Novák: Az elnémult harang. Egy megfigyelés története, Pálfi Géza élete a Securitate irataiban. 19. o.

[38]Köztársaságunk első elnökecímmel. Keresztény Magvető, 1974.1. 3. o.

[39]Keresztény Magvető, 1975.1. 4. o.

[40]Keresztény Magvető, 1978.1. 3. o.

[41] Keresztény Magvető, 1973.3-4. 129-130. o.

[42]Emlékezve emlékeztetni. 1947. december 30. címmel. Keresztény Magvető, 1976. 3-4. 154. o.

[43] Lásd Keresztény Magvető, 1974.3. 131-132. o.

[44]Lásd A harmincöt év dicsérete című vezércikkben.. Keresztény Magvető, 1979. 4. 195. o.

[45]Lásd Kiss – Soós – Tabajdi: Hogyan üldözzünk egyházakat? Állambiztonsági tankönyv tartótiszteknek. 8. o.

[46] Keresztény Magvető, 1976.3-4. 151-152. o.

[47]Keresztény Magvető, 1974. 3. 131-132. o.

[48]Lásd: Novák Csaba Zoltán: A Brezsnyev-doktrína és a szovjet nemzetiségpolitikai fordulat kelet-közép-európai

következményei. In. (szerk. Bárdi Nándor-Fedinec Csilla-Szarka László) Kisebbségi magyar közösségek a 20. században.

Gondolat Kiadó – MTA Kisebbségkutató Intézet, Budapest, 2008,274. o.

[49]Keresztény Magvető, 1975.2-3. 87. o.

[50]Keresztény Magvető, 1974.3. 131-132. o.

[51]Lásd Soós – Szabó – Szigeti: Egyházüldözés és egyházüldözők a Kádár-korszakban. 41. o.

[52]A köztársaság napja címmel. Keresztény Magvető, 1979. 4. 198. o.

[53]Keresztény Magvető, 1973.3-4. 129-130. o.

[54]Keresztény Magvető, 1975.2-3. 87. o.

[55]Augusztus 23.címmel. Keresztény Magvető, 1976. 3-4. 151. o.

[56]Harmincéves a köztársaságcímmel. Keresztény Magvető. 1977. 3-4. 153. o.

[57]A harmincöt év dicsérete címmel. Keresztény Magvető, 1979. 4. 195. o.

[58]Ünnepköszöntésünkcímmel. Keresztény Magvető, 1977. 3-4. 151. o.

[59]Uo. 203. o.

[60]Keresztény Magvető, 1977. 3-4. 151. o.

[61]A román parasztság 1907-es felkelése.Keresztény Magvető, 1977. 1. 6. o.

[62]Történelmi évfordulóra emlékezünkcímmel. Keresztény Magvető, 1979. 1. 4. o.




.: tartalomjegyzék