Székelyföld kulturális havilap - Hargita Kiadó

utolsó lapszámaink: 2019 - Szeptember
2019 - Augusztus
2019 - Július
archívum ...

legújabb könyveink: Kisné Portik Irén – Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte
Ferenczes István – Arhezi/Ergézi
Petőfi Sándor – A helység kalapácsa
az összes könyveink ...

Székely Könyvtár:

Arcképcsarnok: Erdélyi magyar írók arcképcsarnoka

Aktuális rendezvények: 2016, március 4

bejelentkezés:

Online előfizetőink a lap teljes tartalmát olvashatják! Előfizetés!

kereső:
Általános keresés. Pontosabb keresésért kattintson ide!

Moldvai Magyarság: Kulturális havilap

partnereink:





















2013 - Szeptember
Péntek János

„Mi lesz itten velünk, ezekvel a magyarokval?” (A moldvai magyarok nyelvi önképe az előző század ötvenes éveiből)

1. Szabó T. Attila 1959-ben a Magyar nyelvjárások című folyóiratban közölt (majd 1981-ben újraközölt) tanulmányában a nyelvföldrajzban, a nyelvatlaszokban látta annak lehetőségét, hogy tisztázni lehessen a moldvai magyarokkal kapcsolatos alapvető kérdéseket. Már a moldvai magyar nyelvföldrajzi kutatások tervezésekor abban jelölte meg azok jelentőségét és célját, hogy „tisztázzuk a moldvai csángó és más magyar nyelvjárások közötti összefüggéseket” (Szabó T. 1959/1981: 511.). A munka elvégzésekor pedig, amikor számba vette az eredményeket, világossá vált számára, hogy a távolabbi összefüggések csak a többi magyar nyelvi régió atlaszai alapján tárhatók majd föl.

A tanszék terepmunkája 1949-ben kezdődött el, és folyt több mint egy évtizeden át. Az atlasz két kötete aztán 1991-ben jelenhetett meg (CsángNyA.). Digitális feldolgozása, illetve kiegészítése a 3. kötet alapján Bodó Csanád és Vargha Fruzsina munkája(2007).Közben elkészült és 1968–1977 között Deme László és Imre Samu szerkesztésében megjelent A magyar nyelvjárások atlaszának hat kötete (MNyA.), 1995-től kezdődően pedig 2011-ig A romániai magyar nyelvjárások atlasza (RMNyA.) 11 kötete. Ezt megelőzően 1987-ben Gálffy Mózes és Márton Gyula munkájaként Budapesten megjelent a kéziratos székely tájnyelvi atlaszok anyagának szótári formába tömörített változata Székely nyelvföldrajzi szótár címen (SzNyfSz.).

Benkő Loránd már az addig megjelent, mennyiségében és kiterjedtségében a korábbiaknál jóval gazdagabb nyelvföldrajzi anyag birtokában írhatta meg összehasonlító nyelvjárástani tanulmányát: A csángók eredete és települése a nyelvtudomány szemszögéből (1990). Koncepciójában és terminológiájában jórészt ezt követi Juhász Dezső 2001-ben a Magyar dialektológia című kézikönyv megfelelő fejezetében, aki már az általa szerkesztett RMNyA. addig megjelent köteteinek anyagát is figyelembe vehette. Abban a tekintetben is újat hozott ez a kézikönyv, hogy a magyar dialektológia korábbi álláspontjától eltérően a moldvai magyar régiót már nem a székely részének tekinti, hanem – mintegy másik végletként – önálló magyar nyelvjárási régiónak. Magam a moldvai magyar nyelv szótára munkálataival összefüggésben, ugyanezekre a forrásokra támaszkodva, a Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények-ben 2006-ban közölt tanulmányombana szóföldrajz alapján elemeztem a moldvai nyelvjárás belső tagolódását és kapcsolatát a magyar nyelv egészével, valamint a többi magyar nyelvjárási régióval (Péntek 2006).

2. Mindenekelőtt hangtani jelenségek, de jelentős számban szóföldrajziak is, azt bizonyítják, hogy a moldvai magyar nyelvjárás típusában mezőségi és székely. Tagolása – kevertsége és folyamatos keveredése miatt – földrajzilag problematikus: a Szeret menti (keleti) sáv az archaikusabb, határozottan „mezőségi” vonásokat mutat (az „északi”, Románvásár környéki és részben a „déli”, Bákó környéki), a székellyel szomszédos nagyobb terület a Tatros, a Tázló, az Aranyos-Beszterce mentén „székelyes”. A területi elhelyezkedés a típus tekintetében gyakran nem mérvadó, mivel több településen, főként a „déli”-nek nevezett kisrégióban a nagyon korai, mezőségi típusú nyelvjárást képviselő rétegre épült rá a később betelepülők székely nyelvjárása. A típusból és az elhelyezkedésből lehet következtetni az eredetre is. A moldvai magyarok mind a történeti Erdély területéről kerültek mostani lakóhelyükre: az archaikusabb Szeret mentiek nagyon korai időszakban, Erdély vármegyei területéről, a Mezőségről, minden bizonnyal határozott célú, tudatos telepítéssel, a többiek pedig későbbi időben, különböző okokból, a közvetlen földrajzi kapcsolat révén spontán migrációval is, szinte folyamatosan a Székelyföldről. Ebből ered a régió magyar nyelvi heterogenitása tipológiai, földrajzi és időrendi szempontból egyaránt. A belső, magyar nyelvjárási elkülönülések és keveredések csak a jelenségek szintjén tisztázhatók, és ezek alapján állapítható meg, hogy egy adott településen milyen (mezőségi vagy székely) típusú jelenségek dominálnak (Tánczos 2011: II. 116–7). Ehhez társul a régió nyelvsziget volta, amely évszázadokon át zárványként konzerválta az odakerültek magyar nyelvét, a román nyelvi környezet révén pedig folyamatosan épültek be ebbe a nyelvváltozatba kontaktuselemek, majd a XIX. század végén román nemzetállami keretben egyre intenzívebbé vált a nyelvcsere mind funkcionális, mind strukturális szinten. Mint hivatkozott tanulmányomban jeleztem, magam az újabb és legújabb szakirodalomban is több okból is problematikusnak látom a csángó megnevezés szaknyelvi használatát, a belső típusok, alegységek megnevezését. Erre a továbbiakban még részletesebben kitérek.

3. Jórészt a CsángNyA. megvalósítását célzó, 1949–1962 közötti nyelvföldrajzi gyűjtés tanszéki archív anyagából készül A moldvai magyar nyelv szótára (Péntek 2004). Ennek is külön története van. Y. Wichmann 1906-7 telén Szabófalván gyűjtött szótári anyagot, hagyatékából ezt és a jellegében ettől teljesen eltérő hétfalusi anyagot jelentette aztán meg 1936-ban Csűry Bálint és A. Kannisto 1936-ban Helsinkiben (Csűry–Kannisto 1936). Csűry Bálint az általa 1928–31 között Bogdánfalván végzett gyűjtés anyagából elkezdte a déli csángó szótár szerkesztését. 1941-ben bekövetkezett korai halála miatt a munka abbamaradt. Szó volt arról, hogy – mivel egy alkalommal kísérője is volt Csűrynek a moldvai terepmunkán – Szabó T. Attila kap megbízást a munka folytatására. Erre azonban nem került sor, Csűry könyvára és kéziratos hagyatéka pedig 1944 őszén megsemmisült (Szabó T. 1959/1981: 604). 1959-ben közölt tanulmányában Szabó T. Attila újra feleleveníti a szótár tervét, akkor már a tanszéki terepmunka ún. orvanyagából, illetve a gyűjtés egészéből látja ezt megvalósíthatónak egységes egész vagy a tájegységi tagolódáshoz igazodó több nyelvjárási szótár formájában (1959/1981: 512). Erre már nem kerülhetett sor, mivel az ő erejét a továbbiakban teljesen lekötötte az Erdélyi magyar szótörténeti tár szerkesztése. Szintén ebből az anyagból Márton Gyula szótárrá szerkesztette, és meg is jelentette a moldvai magyar nyelvjárás román kontaktuselemeit (1972), közvetlenül 1976-ban bekövetkezett halála előtt pedig elkezdte szerkeszteni magát a tájnyelvi szótárat. Ez a több mint százéves, többek által elkezdett és kényszerből megszakadt munka folyik most A moldvai magyar nyelv szótára szerkesztésével.

4. A moldvai magyarok nyelvcseréje és asszimilációja évszázadok óta tart. Ez a folyamat a 19. század végén és különösen az I. világháború után gyorsult föl. A múlt század ötvenes éveiben végzett nyelvföldrajzi gyűjtésnek nem volt feladata, hogy pontosan felmérje a nyelvcsere állapotát. Ezt egyébként a külső feltételek nem is tették volna lehetővé, és az az árnyaltabb módszertani megközelítés sem állt akkor rendelkezésre, amellyel a mai kutatók dolgoznak. De ez az alapvető kérdés természetesen az akkoriakat is érdekelte. Szabó T. Attila minden települést bejárt, ahol magyarok éltek, látta az egyes települések helyzetét. És noha pontos statisztikai adatokkal nem rendelkezett, szükségesnek tartotta, hogy empirikus megfigyelései alapján egy virtuális háromfokozatú skálán elhelyezze az egyes közösségeket. A települések felsorolásakor említett tanulmányában *-gal jelezte, hogy az adott „pontokon ma már nagyon csekély (2-20 magyarul beszélő csángó lakik, a **-gal jelzett pontok jelentős csángó-magyar lakossága az előbbiekkel együtt nyelvi szempontból a teljes elrománosodás utolsó szakaszát éli.” (Szabó T. 1959/1981: 518). A folyamat időben hozzánk közel álló szakaszát Tánczos Vilmos mérte föl négy évtizeddel később (Tánczos 1997) és most egészen frissen (Tánczos 2011). Ebben a felmérésben körültekintően figyelembe vette a magyar nyelvi kompetenciaszinteket is (1. anyanyelvi szint, 2. másodnyelvi dominancia a kétnyelvűségben, 3. passzív nyelvtudás, 4. teljes nyelvvesztés), a nyelvcsere, illetve az asszimiláció soktényezős folyamatából pedig különösen kettőre volt tekintettel: arra, hogy az adott település hol tart ebben a folyamatban, és arra, hogy ennek milyen a generációs megoszlása (Tánczos: I. 97).

5. A kérdőíves anyagon kívül abban a tanszéki archív-anyagban, amelyből A moldvai magyar nyelv szótára készül, ún. orvanyagként sok az olyan feljegyzés, amely „belső nézőpontként” az akkori beszélők, adatközlők véleményét rögzíti saját nyelvükről, nyelvi helyzetükről. A kérdőívek erre vonatkozó kérdést nem tartalmaztak, a gyűjtők erre közvetlenül nem kérdeztek rá, hangfelvételt sem készítettek, így tartalmilag spontánnak és autentikusnak, hitelesnek lehet tekinteni az akkori, a „népi nyelvészet” körébe tartozó metanyelvi kijelentéseket. Ezek az adatok mindenképpen bizonyságai annak, hogy a moldvai magyarok tudatában voltak identitásuknak, identitásuk változásának, nyelvük jellegének, anyanyelvük háttérbe szorulásának. Ez a spontán nyelvi tudatosság még más volt, mint az, amely az elmúlt két évtizedben a modernizációval és a migrációval következett be (Tánczos 2011: I. 93).

Az adatok alábbi csoportosításában és felsorolásában a nyelvcsere egyik nyelvből a másikba átvezető virtuális folyamatát követem. Az egyes „kijelentések” után zárójelben rövidítéssel jelzem a település nevét, a dolgozat végén megtalálható a rövidítések feloldása. Noha kétségtelenül igaz, hogy a települések között jelentős különbség van (és volt korábban is) a nyelvcsere és az asszimiláció fokozatában, az adatközlésben erre mégsem voltam tekintettel. A fokozati különbségek ellenére közösségi szinten maga a folyamat mindenütt és minden időben analóg módon megy végbe (a nyelvcserének vannak nyelvtől és helyzettől független általános törvényszerűségei). Külső és belső okok egyaránt közrejátszanak abban, hogy a folyamat – szintén törvényszerűen – fokozatosan gyorsul (Tánczos: I. 106-7, 112; III. 132).

Magyarként románok között:

Magyar a magyart jószüvvel fogaggya.|Min csak magyar, né. Örzik magikba, hogy magyarak (P).

Nük /= mi/ nem ura tuggyuk /= nem tudhatjuk/, mitülcsi /= mióta/ vagyunk /itt/.|Honnat leltik meg magik, hogy itt vannak madzsarak? (Szf).

Az olá asz monta, itt olá főd van (P). |Itt fele olá, fele magyar (Bc). |Ez a ket beszéd van (Pl). |Kel tuggyunk magyarul es, rományul es (Szc). |Vettünk lejányokot Mardzsinénból, sz azok nem tudtak magyarul, csak olául (Sze). |Vigyitettek vagyunk itt, el vagyunk vigyilve erőst(Et).

1. 1. 1. Minek tekintik magukat?

Ezek a faluk isz min magyarak ultak (Szf). |A Szereten túl Ploszkocény magyar falu (P).|Nem tartjuk magunkat csángóknak, magyarok vagyunk (Je).

Barlád, az egy város, s annak van egy folyója, Barlád. Hallottam, beszélik, hogy ott vót a régi határ, a magyaroké (K).

1. 1. 2. Minek tekintik őket a románok?

Ök / a románok/ nekünk asz mongyák: magyarak (L).

1. 1. 3. Kicsibben vannak, kisebbségben:

Vadnak magyarok Jáson is. Ott is kicsi a magyar (Tu). |Mik magyarok kicsidebb /= kevesebben/ vagyunk (Bst). |Kicsidebb /= kevesebb/ a magyar (Do). |Doftánába is lehet lesznek /magyarok/, de kicsibben vannak (Fr). |Kicsibben vannak ērefelé (Tr).

A moldvai magyarban eléggé általános, hogy a kicsi kizárólag’kevés’ jelentésű, a kicsibben ’kevesebben’, a kicsike viszont ’kicsi’ jelentésű.

A magyar/ungur elfogadott külső és belső etnonima, általánosabb értelemben magyar a népcsoport egésze, szűkebb értelemben magyar a moldvai magyarok nem székely része.

1. 1. 4. A szétszórtság és az elszakadtság tudata:

Messze vagyunk, mind el vagyunk szertilve egész Románijába (Esz). |El vagyunk szertilve a rományok között (Je). |Egy nyelv, mikor annyi időtől el vagyon szertülve… (Fr). |El vannak szóródva az oláhok között (Li).

A Magyarfőd számukra: Magyarország, Erdély:

A verekëdistől /= háborútól/futtak Magyarfődről (M). |Magik Magyarfődről vannak. |Az én tátám magyarfődi vót (Gy). |A bába ës, a zejim /=a feleségem/, magyarfődi (Rj).

1. 1. 5. Katolikus =magyar? Katolikus =nem ortodox? → Magyar (római) katolikus és román (római) katolikus:

Tudják, mellik katolikusz, nem román (Szf).|Madzsar kătolikak vadzsunk (Tn). |Ákurátus kátolikus, s nem tud ëgy szót magyarul (O).|Kátolikak, de nem tudnak magyarul (Bf).

A kiterjedt kétnyelvűséggel, az egyre intenzívebb nyelvcserével a magyar nyelv mint identitásjegy elveszíti jelentőségét, és a nyelvtől való eltávolodás mértékében egyre fontosabbá válik a felekezeti hovatartozás. Ez időben hamarabb következett be az archaikusabb, mezőségi típusú nyelvjárást beszélők körében. De mind a katolikus identitás, mind a csángóként megjelölt identitás – különbözőképpen ugyan – elfedi azt az alapvető tényt, hogy egy eredetileg magyar és (javarészt) római katolikus népcsoport magyar → román nyelvcseréje és asszimilációja ment és megy végbe.

1. 2.A székely identitás tudata:

Mük székelyek vagyunk, úgy vagyunk feladval, hogy mük székelyek vagyunk (Et). |Aszonygyák, székelek vagyunk mük (Rp). |Nekünk monygyák a csángó falukból valók, hogy székejek, amijér ámesztëkáltak /= kevertek/vagyunk az olával (Pp).

Ez utóbbi arra való utalás, hogy a „székelyes” moldvaiak magukat nem, de a tőlük eltérő nyelvjárású csoportot csángónak tekintik, amazok pedig kevertebbnek érzékelik a „székelyes” beszélők nyelvhasználatát.

1. 3. 1. Mások mondják: csángójak vagytok:

Det mensz be a rományok közi, akkor monygyák: csángójak vagytok (Kl). |Azkat /ti. a Szeret menti csángókat/annak /ti. csángónak/tartjuk, ők münket oláaknak tartanak (Rp).

1. 3. 2.Nem vagyunk igaz magyarok, csángossan beszélünk (S).

Mink is a csángókhoz tartunk (Tu).|Itthon asz szoktuk beszélleni, azt a csángó nyelvet (De). |Inkáckább beszil ic cángoul (Bf). |Azt tudzsuk, hogy csángójak vadunk(Kl). |Csángoss nyelven, nem drept magyar nyelven beszélünk (Ff).

A csángó megnevezés már etimológiai értelmében és az EtSz. által jelzett további jelentéseiben is kétségtelenül negatív értékjelentésű szó. Etimológiailag a ’kóborló’-t tekinti a szótár eredetinek, és azt írja, hogy a többi jelentés (’szószátyár, rosszul hangzó’ stb.) „egy eredetibb vagy általánosabb ’a helyestől, az egyenestől eltérő’ jelentésből érthető.” Ez az egész jelentéskör stigmatizáló, pejoratív viszonyulást tükröz, és kétségtelenül külső szemléletből ered. Az ötvenes évekbeli tapasztalatai alapján ezt írja erről Szabó T. Attila: „…mind a régebbi, […] mind pedig a székelyes- vagy székely-csángó csoporthoz tartozó csángóság csak húzódozva vállalja, ha ugyan egyáltalán vállalja, e nevet, úgy tehát, hogy a kérdezősködőnek az az érzése: a moldvai magyarság a csángó népnevet lebecsülő jelentésűnek tekinti.” (Szabó T. 1959/1981: 520). Kósa László is ezt írja a NéprLex. csángó szócikkében: „A ’csángó’ név általában gúnynévnek számít.” (1977). Ezt állapította meg Pávai István is a 90-es évek első felében végzett, éppen erre irányuló vizsgálatai alapján (Pávai é. n.).És ennek felismerését tükrözi az is, hogy az 1990 után indult Csángó Újság megváltoztatta az elnevezését Moldvai Magyarságra (ma is ezen a címen jelenik meg).

A csángók legnevesebb kutatói sem tudták megkerülni a csángó név használatát, és azt sem tudták elérni, hogy szaknyelvi használata egységes és következetes legyen. Ez összefügg azzal a sok bizonytalansággal és homállyal, amely a legújabb időkig a moldvai magyarok eredetét és identitását övezte. Petrás Incze János (1841) csángó-magyarról és székely-magyarról beszél Moldvában, tehát számára az archaikus csoport a csángó, Lükő Gábor (1936) a csángót az egész népcsoportra érti, és ezen belül moldvai-magyarként, ill. moldvai székelyként említi a két nagy csoportot, Szabó T. Attila a rész-megnevezések mellett az egész csoport megnevezésében és a résznevekben is (északi, déli, székelyes csángó) ezzel a névvel él (1959/1981). Benkő Loránd (1990) moldvai magyarnak nevezi a csoport egészét, és azon belül használja a moldvai csángó és a moldvai székely elnevezést. És hangsúlyozza, hogy szaknyelvi szempontból a csángónak csak ezt az egészen szűk és pontos értelmű használatát tartja elfogadhatónak. A mai szaknyelvi használat egészen eltérő ideologikus értelmezéseket is lehetővé tesz: a magyar kutatók többségének természetes, hogy a moldvai csángó jelentése ’moldvai magyar’. Némelyek és különösen a románok számára azonban a megnevezés is ahhoz az értelmezéshez szolgál alapul, hogy a moldvai csángó ’nem magyar’, és részben ürügy lehetett arra a nyilvánvalóan dilettáns, nemzeti indulatoktól táplált elképzelésre, hogy a csángók román eredetűek (ennek legutóbbi kritikájára l. Tánczos 2011: II. 103).

A szó mai köznyelvi jelentését az ÉKsz. a következőképpen rögzíti: „Bukovinában, ill. Moldvában élő v. onnan származó magyar <népcsoport>…”. A magyar köznyelv azonban ennél jóval bizonytalanabb és következetlenebb mind a szó értelmezésében, mind a hozzá fűződő érzelmi, hangulati viszonyulásban. Jelentős mértékben befolyásolja a moldvai magyarokkal és általában a szórványmagyarsággal kapcsolatos rokonszenv vagy ellenszenv, a tájékozottság vagy tájékozatlanság.

Kétségtelen, hogy miközben a magyar szakirodalom újra és újra visszatért a csángó szó etimológiájára, annak nem tulajdonított különösebb jelentőséget, hogy egy külső, a népcsoport számára sértő megnevezést fogad el, és használ. Ez ellen a szakmai diskurzusban belső elutasítás nem nyilvánulhatott meg, mivel a közösségnek a legújabb időkig nem volt saját értelmisége. Ez és annak kívülről való hangoztatása, hogy „korcs”, „nem tiszta” nyelvet beszélnek, bizonyára folyamatosan gyengítette a moldvaiak magyarságtudatát, és a folyamatos, többnyire az ő érdekükben folyó diskurzus magát a csángó megnevezést is részben elfogadottá tette. A szakmai, értelmiségi diskurzusnak ez a kettőssége egészen nyilvánvaló és ellentmondásos: előbb már-már elfogadhatóvá tette számukra a sértő megnevezést, most pedig annak az igazolása történik, hogy a csángók mégis magyarok, és hogy a nyelvük is magyar. Ez egyébként nem szorul különösebb igazolásra, és korábban sem szorult, ezt valójában csak nagy elfogultsággal lehet kétségbe vonni.

Az identitástudatuk pedig – mint általában a legtöbb nyelvi közösség esetében – változik a nyelvtudásuk, a nyelvhasználatuk függvényében. Erről ezt írta Szabó T. Attila: „Ami aztán a csángóság népi öntudatát illeti, a székely-csángó csoporthoz tartozó népesebb, zömében csángó-magyar lakosságú települések csángóságának határozott a magyar népi öntudata, az északi- és déli-csángó települések lakói azonban a népi hovatartozásra vonatkozó kérdés esetén kátolik-nak, azaz katolikusnak tartják magukat.” (1959/1981: 520)

1. 4. A nyelvhasználatbeli másság és azonosság tudata: Különböddzik a beszéd, béértik igy ës, ugy ës (O).

Nálunk ëgyébképpen hojzák a beszédët (Szp).|Balanyászában még mászként beszélnek. Hites magyarok, kredincsioszok, ők mászként beszélnek (Rp). |Monygya vala Károj, hogy más beszéd vagyon āra (O). |Maga besziél tiszta magyarul, én besziélek csángóul (Di).

A kákovaiak s-vel, mik Nagypatakon sz-vel beszélünk(Np). |Kám fele beszél szăvel /a falunak/ ti. sz-elve! (Di). |Nem mongygyuk pëcsënye /ti. a húsnak/, azok a csángók monygyák ott Bogdánfalába (L).|Nyúlnak nem monygyák csak magyarossan (Kr). |Az vadalma magyarassan, az a paduréc (G). |Sépëli magyarasszand jön, veri így mi nállunk: csángósszand (Pl).

2. 1. A románok gúnyolják őket magyarságuk miatt: Csúfoltak essze a rományok (P).

bangyin:Nekünk ugy monygyák vala, banygyin (Et). |Mi jövettek vagyunk. Bangyenek. Ami azt jelenti, hogy mindcsak a magyarokhoz tartoznánk, s nem volna annyi igazunk, mint nekik(Fr).

bozgor:hontalan, hazátlan. – A rományok mocskoltak, mer aszonták: ești bozgor, úgy mondták, mer magyar vagy (P).|Ha megharagudnak, még azt es mondják, hogy bozgor. Ezt azért mondják, hogy ők nem értik a magyar beszédet, s akkor azt mondják: bozgerálunk.(Fr).

2. 2. Félelemben élnek:

Mük dorso /= nagyon/ nehezenn ilünk. Mit tuttunk mük sálni? Mük fiélünk. Szufirilunk /= szenvedünk/ mi is (Szf).

2. 3. Folyamatos a nyomás, hogy elhagyják nyelvüket:

Ezt a nyelvet /ti. a románt/a népbe belészurják /= bele erőltetik/ (Di). |Szüküdeje akarnak münköt elveszteni (Bf).

2. 4. A magyar nyelv tiltása:

Nem vót szabad magyarul beszélleni (De). |Most ëgy kortól nem vót szabad magyarul beszélni (Gy). |Tudnak ők magyarull, de nem vót szabad /beszélni/ (G).

3. 1. A kétnyelvűségben még a magyar lehet a domináns nyelv:

Csupáng tiszta magyarul beszéllek (De). |Mikor a régi háboru vót, nem tuttak rományul még de lok /= egyáltalán/ (Tu).|Vannak, hogy nem is tudnak oláhul ёs (Ku). |Gyirën tudnak oláull (Et).|Százából vaj tíz van román itt (K).|Nállik jobban bé van memve a magyar nyelv. |Vannak nálunk ojan örög ember, hogy nem tud románul de lok /= egyáltalán/ (Pl). |A szërbëkiek magyarul beszëlnek. |El tuggya grizsilni /= vigyázni tud/, ne kerekëggyën a román beszédbe! (P).|Nük beszéllünk madzsarull. Mazsarul i házba /= családban/ vagyunk (Szf).

3. 2. Máshol már a román a jobban ismert, gyakrabban használt nyelv:

Románul beszélődik többet (G). |Mük … keztünk húzni a rományok beszéggyire (Szb).|Inkábbad rományul menyen /ti. a beszélgetés/. (P) |Ennek elétte jobban beszéltek magyarul (Tu). |Ott ës többet oláhul hozzák, mind magyarul /a beszédet/ (Bc). |Nem beszélgetnek, csupánd oláhul (Szt).|Nállik többnyire oláhul beszélnek (Szk).|Ezek es nem tudnak magyarul, csak kevest (Tu).|Gyíren, vagy ëgy szót /tud magyarul/ (Lg).

Métt ojan nehez fejed van, nem tucc magyarul megtanulni? (Bf)

 4. 1. A magyar nyelv funkcionális térvesztése:

4. 1. 1. Nem vót magyar iskala (Kl). |Nekëm is, ha iskalám lët vóna, tudnám mutitosra ës (P). |A mik falunkba csak a tanyitó romány (M). |Mü rományul tanultunk, a nyelvem jobban hajlott a román beszédre (Fr).

4. 1. 2. Magyarul nem tud irászt(Bf). |Én is üsmerek magyar írást (Ku).

4. 1.3. Amitőte vót a másik háboru, nem monták magyarul a misét(O).|Esent a kántor a misét nem monygya magyarul (Gu).|A nép miánt, hogy a nép ugy elizélt, kël tarcsák rományull /a misét/ (O). |Rományul a szolgálat a templomba (Pr).

4. 2. Felcserélő kétnyelvűség, félnyelvűség:Ugy essze van vigyílvel a beszéd (Tu). → strukturális nyelvcsere.

A csángó beszéd el van vigyülve a románval (Bu). |Itt felit beszéjjük románul, felét magyarul (Fr). |A többik felit magyarul, felit rományul /mondják/ (P). |Én isz vigyitem essze. Oláhasszom montam (Bf). |A nunta oláhossan jő. |Menek a holthaz, jő oláosszan mergem la mort (Ju).|Iértik oláosonn (Pr).

El van romolva a beszéggyik, inkábbad mind a mijénk (Ks).|Vannak a csángók, még rosszabbul beszélnek (Tu). |Nekünk a nyelvünk félmagyar (Gy). |A rekecsiniek uljan félszékelleszen [beszélnek](Np).

4. 2. 1.A gyakori kódváltás:

A zsalanciak örökké siritik el rományul /a beszédet/ (P). |Iën elfordittam magyarra (Bf).

4. 2. 2.Nyelvfelejtés: Elfelejtyük, hogy monygyuk a mi nyelvinken (Je).

Ha magyarul maga megreménti /= megemlíti/, eszembe juttassa /a szót/ (Gy).|Haltam, de nem tudom magyarul, hogy monták lesz neki /ti. a Göncölnek/ (De). |El is felejtëttem, hogy vót az a beszéd (M). |Nem tudom ién azkat, elfelejtettem (Di). |Neveztik a vínek, öreg emberek, de elfelejtettem (Ju). |Jugánba is fogták felejteni el /=kezdik elfelejteni!/ (Kl).

4. 2. 3. Álmában beszél magyarul:

Én egy éjjen megebredtem, hogy beszéllek vala az asszonyomval magyarul(Sze).

4. 2. 4. A nyelvi hiány érzete:

Nem tom, magyarul hogy híják (Ka). |Nem iértük, nem tugyuk mondani madzsaraszan. Magyarasszon nehezen kapam meg /a szót/(Szf). |Nincen annak isz szëmmi neve (Bf). |Nincsen nevik (Bu). |Nem tuggyuk a nevit (M). |Ëgyeb név nincsen (L). |Nem jut eszёmbe, me ijen csudás neve van (O). |Nisen neve (Tn). |Még nem isz hultam /= hallottam/ nevit (Szf).|Asz(t) nem izélem /= tudom/ magyarul (Va). |Hogy mondzsák madzarul? (Pl). |Nem iértük, nem tugyuk modani madzsaraszan. Nem ura /= vagyok képes/, tuddzsam annak, hodzs monydzsa(Szf).

A szavak elfelejtése, a nyelvfelejtés gyengíti, csökkenti a beszélő nyelvi kompetenciáját, ilyen értelemben nyelvi hiány, főképpen lexikális deficit a következménye (Péntek 2003: 114). A kétnyelvű beszélő ilyen kommunikációs helyzetben a másik nyelv elemeihez folyamodik: már meglévő kontaktuselemeket használ (hiánykölcsönzés: Péntek 1996: 113), pillanatnyi megoldást talál (nyelvi interferencia) vagy a kódváltás lehetőségével él. A lexikális deficit következménye, hogy a szinonimák és a fogalmilag pontos megnevezések helyét általános jelentésű hiperonimák veszik át: csinál (Péntek 2007), madár, burján stb., gyakoriakká válnak a többnyire román mintát követő körülíró kifejezések, valamint a töltelékszavak. Ez a kommunikációs „szükséghelyzet” motiválja a helyi invenciókat, a kreativitást: cinige ’hegedű’, sültü ’furulya’, kapogató ’koldus”, a teljesen alkalminak tűnő megnevezéseket: malomos ’molnár’ stb. A fordítás, az adaptálás a frazeológiára is kiterjed, szólásokra és közmondásokra. Ilyen pl. ez a Wichmanntól lejegyzett, román mintát követő közmondás:Ez erdő nem fiél e fészétől, ha ni(n)csen nyele (Szf); értelme:a fejsze nyele is fából készült, tehát áruló; nem kell félni az olyan ellenségtől, amely nem vásárolt meg egy árulót.

5. 1.A nyelvvesztés tudata:

Mük elvesztük a nyelvünkët (Et). |Majt immánd kezd kivëszni az a magyar beszéd (Vk). |Ennek elétte jobban beszéltek magyarul (Tu).|Az éfjuság nem tud magyarul, elkorcsilódik (Gy). |Magyarul nem tudnak énekëlni ez az éfijuság (Ks). |Sz moszt hatvan esztendeje, mikor valék én, az egész világ, sz az éfijuszág isz érti vala, mit mondok (Ju).

5. 2.Az idősek az 1. nyelv őrzői:

Csak az öregek ha tudnak lesz /magyarul/ (Fr). |Kövessz a vínekből /tud magyarul/, de ifijakból nem tudnak /ti. magyarul/ (Ju). |Az éfjuság nem tud magyarul, elkorcsilódik (Gy). |El vagyunk korcsilódval (Rj). |El van korcsulval (P). |Rományul imádkojzanak (L).

5. 3.Az elkerülhetetlen nyelvcsere tudata:

Igën elrományosattak. |Ha nem tudok rományul, akarmēre sirüj, rományul këll beszéjën (P).|A városzonn ësz nem beszélnek vala magyarull (Sze).

6.Nyelvmegtartás, a nyelvmegtartás módja: a nyelv használata:

Miután most fëlbomlott a vám, csudálkoztak, hogy tartottuk mëg a magyar beszédët (O).

Na, látad, nem jut eszedbe a magyar szó, ha nem űzöd /= gyakorolod/ (Li).

7. Lehetséges a magyar nyelv újratanulása:

Meg keztünk tanulni inkábbad magyarúl(P). |Nállunk kénék beszélni magyarul. Minél inkább kénék tanujjanak, tuggyanak ők is magyarul beszélni (Bo). |Azelött egy darabig hívták profeszornak, de hogy jártunk ki Erdélyországba, leltük ki, hogy monygyák tanyitó (Bu).

Annak az évtizednek az elején, amikor a nyelvföldrajzi kutatások közben ezeket a vallomásokat lejegyezték, a nyelvcserének egy korábbi, tehát kedvezőbb fázisában lehetővé vált az anyanyelvi oktatás a moldvai magyarok körében. Ennek közvetlen hatását jelzik az előbbi mondatok. Ez azonban akkor sem tűnt döntőnek abban a ma is érvényes alapvető kérdésben:

Mi lesz itten velünk, ezekvel a magyarokval? (Lk)

 

Bibliográfia

Benkő Loránd

1990 A csángók eredete és települése a nyelvtudomány szemszögéből. Magyar Nyelvtudományi Társaság, Budapest. A Magyar Nyelvtudományi Társaság Kiadványai 188. sz.

Bodó Csanád – Varga Fruzsina Sára

2007 Jelenségtérképek A moldvai csángó nyelvjárás atlaszából. CD-ROM. A kiadvány térképei A moldvai csángó nyelvjárás atlasza I-II. kötete, valamint eddig kiadatlan III. kötete alapján készültek. Kiadja az ELTE Magyar Nyelvtörténeti, Szociolingvisztikai, Dialektológiai Tanszéke

CsángNyA.

1991 Gálffy Mózes – Márton Gyula – Szabó T. Attila (szerk.): A moldvai csángó nyelvjárás atlasza I–II. A Magyar Nyelvtudományi Társaság Kiadványai 193. sz. Magyar Nyelvtudományi Társaság, Budapest

Csűry Bálint – Arturi Kannisto

1936 Yrjö Wichmanns Wörterbuch des Ungarischen Moldauer Nordcsángó- und Hétfaluer Csángódialektes nebst grammatikalischen Aufzeichnungen und Texten aus dem Nordcsángódialekt herausgegeben von Bálint Csűry und Arturi Kannisto. Helsinki, Lexica Societatis Fenno-Ugricae IV.

ÉKsz.2

2003 Pusztai Ferenc (főszerk.): Magyar értelmező kéziszótár. 2., átdolgozott kiadás. Akadémiai Kiadó, Budapest

Juhász Dezső

2001 A moldvai nyelvjárási régió. In Kiss Jenő (szerk.):Magyar dialektológia. Osiris Kiadó, Budapest, 2001. 307–316.

Kiss Jenő (szerk.)

2001 Magyar dialektológia. Osiris Kiadó, Budapest

2004 Nyelv és nyelvhasználat a moldvai csángók körében. A Magyar Nyelvtudományi Társaság Kiadványai 221. sz. Magyar Nyelvtudományi Társaság, Budapest

Lükő Gábor

1936 A moldvai csángók. I. A csángók kapcsolata az erdélyi magyarsággal. 2. kiadás. Néprajzi Füzetek 3. Budapest

Márton Gyula

1972 A moldvai csángó nyelvjárás román kölcsönszavai. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest

MNyA.

1968–1977 Deme László – Imre Samu (szerk.): A magyar nyelvjárások atlasza I–VI.Akadémiai Kiadó, Budapest

NéprLex.

1977–1982 Ortutay Gyula (főszerk.): Magyar Néprajzi Lexikon I–V. Akadémiai Kiadó, Budapest

Pávai István

é. n. Etnonimek a moldvai magyar anyanyelvű katolikusok megnevezésére. In Pozsony Ferenc (szerk.): Csángósors. Budapest, 69–82.

Péntek János

1996 A magyar–román interetnikus kapcsolatok néhány nyelvi vonatkozása. In Katona Judit – Viga Gyula (szerk.): Az interetnikus kapcsolatok kutatásának újabb eredményei (Az 1995-ben megrendezett konferencia anyaga). Miskolc, 113–120.

2003 Többletek és hiányok. In Péntek János – Benő Attila: Nyelvi kapcsolatok, nyelvi dominanciák az erdélyi régióban. A Szabó T. Attila Nyelvi Intézet Kiadványai 1. Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége, Kolozsvár, 109–115.

2004 A moldvai magyar nyelv szótára – elvek és problémák. In Kiss Jenő (szerk.): Nyelv és nyelvhasználat a moldvai csángók körében. A Magyar Nyelvtudományi Társaság Kiadványai 221. sz. Magyar Nyelvtudományi Társaság, Budapest, 180–196.

2006 A belső tagolódás kérdése a moldvai magyarban a szóföldrajz alapján.Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények L, 1–2: 29–52.

2007 A csinál ige a moldvai magyar nyelvjárásban. In Guttmann Miklós – Molnár Zoltán (szerk.): V. Dialektológiai Szimpozion. Szombathely, 2007. aug. 22–24. Szombathely. 207–210.

RMNyA.

1995–2011 Murádin László – Juhász Dezső A romániai magyar nyelvjárások atlasza I–XI. Magyar Nyelvtudományi Társaság, Budapest

Szabó T. Attila

1959/1981 A moldvai csángó nyelvjárás kutatása. In Nyelv és irodalom. Válogatott tanulmányok, cikkek V. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 482–527.

SzNyfSz.

1987 Gálffy Mózes – Márton Gyula, Székely nyelvföldrajzi szótár. Akadémiai Kiadó, Budapest

Tánczos Vilmos

1997 Hányan vannak a moldvai csángók? Magyar Kisebbség III/1-2: 370–392.

2011 A moldvai csángók magyar nyelvismerete 2008–2010-ben.I. Székelyföld XV/5: 90–117; II. XV/6: 102–131; III. XV/7: 104–138.

TESz.

1967–1984 Benkő Loránd (szerk.): A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára I–IV. Akadémiai Kiadó, Budapest

 

A moldvai településnevek rövidítéseinek feloldása:

Bc: Berzunc/Berzunți, Bf: Bogdánfalva/Valea Seacă, Bo: Bogáta/Bogata, Bst: Borzest/Borzești, Bu: Belcseszku/Nicolae Bălcescu, De: Degettes/Păcurile, Di: Diószén/Gioseni, Do: Doftána/Dofteana, Esz: Esztrugár/Strugari, Et: Esztufuj/Stufu, Ff: Forrófalva/Faraoani, Fr: Frumósza/Frumoasa, G: Gajdár/Coman, Gu: Gutinázs/Gutinaş, Gy: Gyidráska/Verșești, Je: Jenekest/Enăchești, Ju: Jugán/Iugan, K: Klézse/Cleja, Kl: Kelgyest/Pildești, Kr: Külsőrekecsin/Fundu Răcăciuni, Ks: Ketris/Chetriș, Ku: Kukujéc/Cucuieți, L: Lészped/Lespezi, Lg: Lárga/Lărguța, Li: Lilijécs/Lilieci, M: Magyarfalu/Arini, Np: Nagypatak/Valea Mare, O: Onyest/Onești, P: Pusztina/Pustiana, Pl: Ploszkucény/Ploscuțeni, Pp: Pokolpatak/Valea Mică, Pr: Prálea/Pralea, Rj: Ripajepi/Bogdănești, Rp: Rosszpatak/Valea Rea, S: Somoska/Șomușca, Szb: Szerbek/Florești, Szc: Szoloncka/Tărâța, Sze: Szeketura/Pădureni, Szf: Szabófalva/Săbăoani, Szk: Szászkút/Sascut-Fântânele, Szp: Szárazpatak/Valea Seacă, Szt: Szlániktorka/Gura Slănicului, Tn: Tráján/Traian, Tr: Trunk/Galben, Tu: Turluján/Turluianu, Va: Valény/Văleni, Vk: Váleákimpului/Valea Câmpului.




.: tartalomjegyzék