Székelyföld kulturális havilap - Hargita Kiadó

utolsó lapszámaink: 2019 - Szeptember
2019 - Augusztus
2019 - Július
archívum ...

legújabb könyveink: Kisné Portik Irén – Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte
Ferenczes István – Arhezi/Ergézi
Petőfi Sándor – A helység kalapácsa
az összes könyveink ...

Székely Könyvtár:

Arcképcsarnok: Erdélyi magyar írók arcképcsarnoka

Aktuális rendezvények: 2016, március 4

bejelentkezés:

Online előfizetőink a lap teljes tartalmát olvashatják! Előfizetés!

kereső:
Általános keresés. Pontosabb keresésért kattintson ide!

Moldvai Magyarság: Kulturális havilap

partnereink:





















2013 - Szeptember
Szűcs György

Egy epizód a „lappangó életművek” sorozatból

Jó másfél-két évtizeddel ezelőtt, a Magyar Nemzeti Galéria raktáraiban lévő anyag revíziója során rengeteg, számomra ismeretlen festő képét vehettem közelről szemügyre. A folyamatos feldolgozás eredményeképpen pár hónap múlva a két világháború közötti időszak bennem élő, elnagyolt művészeti összképe kikerekedett, a kézikönyvek kanonizált listái újabb alkotókkal bővültek. Feleky-Fetter, Feleky-Fetter Frigyes – ízlelgettem akkor a ritmikusan pattogó nevet, s az alliteráció rögtön odavonzotta hozzá: festőművész. Azután időlegesen elfelejtettem a dolgot. Nemrégiben, amikor a hagyatékot gondozó család megkeresett, hogy érdemes volna egy újabb kísérletet tenni az életmű megismertetésére, művészettörténeti értékelésére – 1979-ben rendezték meg emlékkiállítását a kőbányai Pataky Művelődési Házban –, rögtön eszembe jutott ez az élmény. Hát persze! A könnyed, impresszionisztikus nőalakok egy fa alatt a kis méretű Színvázlaton, a felfokozott, kissé expresszív ecsetkezelés a Falurészleten, az áttetszően könnyed Fürdés a patakban pasztellkép vonalhálói, vagy a hátulról ábrázolt, szűk kivágatú Hazafelé című olajkép erősen kontúros, tömbszerű megoldása már akkor egy sokfelé tájékozódó, változatos technikákat alkalmazó festőt sejtetett. A Kopp Jenő vezette Fővárosi Képtár az 1930–40-es években nem csak a befutott festőktől, hanem a fiatalabb kortársaktól is vásárolt, így jó érzékkel válogattak Feleky-Fetter elsősorban a Nemzeti Szalonban kiállított műveiből is.

Az 1899-ben született művész életpályája egyfelől kalandos, másfelől a nemzedékére mért megpróbáltatások, tragikus mozzanatok miatt – történelmi léptékkel mérve – akár „szokványosnak” is mondható. Amikor 19 éves korában, a háborúból hadapródként megszabadulva szétnézett a világban, tapasztalt, világlátott embernek mondhatta magát. Már nagyon távolinak tűnhetett a kolozsvári piarista gimnázium szigorú, de alapos tudást és magabiztosságot nyújtó légköre, Ács Ferenc nagybányai szellemű magániskolája, s túl közelinek az olasz és francia frontszakasz, a súlyos sebesülésére – bal karját amputálni kellett –, és szülővárosának elvesztésére gyógyírt alig adó, de mindenképpen a túlélést jelentő kitüntetési ceremóniák sora. 1920-ban gyakorlatias édesapja javaslatára a Kolozsvárról Szegedre menekített Ferencz József Tudományegyetem Állam és Jogtudományi Karára iratkozott be, ahol világháborút járt pályatársaihoz hasonlóan tanévkedvezményben részesült. Így 1922-ben már egy határozott pillantású, kikeményített gallérú, nyakkendős Dr. Fetter Frigyes pénzügyi fogalmazó tekint ránk a Magyar Királyi Államvasutak féláru jegy váltására jogosító igazolványáról. De a sors nem a kisvárosi hivatalnokok biztonságos és kiszámítható életét szánta neki. 1925-ben a néhány képét megdicsérő Koszta József tanácsára Párizsba utazott, ahol – elődeihez hasonlóan – járt a Julian és a Colarossi akadémiákra. Közben néhány tárlaton odahaza is szerepelt, mint az Alföldi Művészek Egyesülete kiállításain, de igazi megmérettetésére 1931-ben került sor a szegedi Kass Szállóban, Budapesten pedig 1936-ban, a Műterem Galériában jelentkezett egyéni tárlattal.

Korai munkáin még érződik első mestere, Ács Ferenc, vagy a szintén Nagybányán tanult Nyilasy Sándor könnyed, impresszionisztikus szemlélete, de már ekkor kiütközött a stilizálásra, formai egyszerűsítésre törekvő hajlama, amelyet talán a párizsi élmények erősítettek fel benne. A kritikusok általában kedvezően nyilatkoztak róla, későbbi, budapesti bemutatkozásait többek között Elek Artúr, Kárpáti Aurél és Gerő Ödön biztató szavai kísérték. Feleky-Fetter olajjal is festett, de inkább kedvelt műfajában, a temperafestésben alkotott maradandóbbat. A tompább árnyalatú tónusfestésre és a világító, tüzes színek felvitelére egyaránt alkalmas technika számtalan példáját látjuk ezen a kiállításon. Már a korabeli újságcikkek utalásai is jelezték, hogy a művész primér látványvilágán, a falusi, ritkábban városi jelenetek konkrét témáin túl egy elvontabb gondolkodásmód húzódik meg. Feleky-Fettert a kép kompozíciós kérdései érdekelték, a mozgás ábrázolása, a stabilitás megtalálása és a szerkezet egyensúlyának kibillentése, az oldott, festői és a lendületes vonalakkal megdolgozott, grafikus hatású felületek viszonya, a sűrű vonalháló és a kontúrokat átlépő színfoltok dinamikája foglalkoztatta. Tetszetős, áradó színességű képei mellett találunk drámai tömörségű, komor hangulatú műveket, megint mások játékosabb, ironikus felhangjaira figyelhetünk fel. A visszatérő motívumok, az anya gyermekével, a falusi munka, az állatos jelenetek, a halászok stb. egy, vagy több vonallal meghúzott, ecsettel színezett variációit látjuk a falakon. Alkotójuk ezekkel a művekkel szintézisbe hozta a nagybányai, az alföldi és a francia festészeti hagyományokat, életével pedig összekötötte Kolozsvárt, Szegedet, Párizst és Budapestet. Annak ellenére, hogy a Régi Műcsarnokban rendezett 1947-es egyéni kiállítása után két évtizedig nem festett, mert a szocialista realizmus elvárásaihoz nem tudott igazodni, mégis úgy tűnik, kerek, lezárt életmű körvonalai bontakoznak ki a szemeink előtt.

Egyetlen hiányérzetünk maradt csak. Ha a Nemzeti Szalon 91. Csoportkiállításának plakátján hirdetett művészekre pillantunk, Borhek Alice, Emánuel Béla, Éless István, Feleky-Fetter Frigyes, Gábor Jenő, Haranglábi Nemes József, Mágori Vargha Béla és Stollberg R. festők, illetve Liszkai Kováts Zoltán szobrász nevének láttán egy cseppet sem lehetünk elégedettek. Alig hiszem, hogy Gábor Jenő kivételével túl sokat tudtunk, tudunk róluk: kik voltak és milyen műveket alkottak. A család segítségével összeállított Feleky-Fetter Frigyes-kiadvánnyal azonban valamelyest törlesztettünk a jövőnek, egy művészt talán sikerült kimentenünk a feledés kíméletlen árjából. De sok még a dolgunk.




.: tartalomjegyzék