Székelyföld kulturális havilap - Hargita Kiadó

utolsó lapszámaink: 2019 - Augusztus
2019 - Július
2019 - Június
archívum ...

legújabb könyveink: Kisné Portik Irén – Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte
Ferenczes István – Arhezi/Ergézi
Petőfi Sándor – A helység kalapácsa
az összes könyveink ...

Székely Könyvtár:

Arcképcsarnok: Erdélyi magyar írók arcképcsarnoka

Aktuális rendezvények: 2016, március 4

bejelentkezés:

Online előfizetőink a lap teljes tartalmát olvashatják! Előfizetés!

kereső:
Általános keresés. Pontosabb keresésért kattintson ide!

Moldvai Magyarság: Kulturális havilap

partnereink:





















2013 - Október
Térey János

A nyár utolsó napja

(Részlet A Legkisebb Jégkorszakcímű regényből)

 

Mátrai és Pispek a frankfurti géppel

Rendben szálltak le a nedves Budapesten.

A város fölött biztató, borult ég

Fogadta őket. A harapható

Hűvösből szippantani élvezet volt.

 

„Akkor hétfőn a minisztériumban?”,

Kérdezte Pispek. „Én nem – mondta Mátrai. – 

Hogy én, hétfőn, a Bem rakpartra,

Dossziézni? Dossziézni?? Nem,

Nem. Képtelen vagyok tovább csinálni.”

„Hülyéskedsz?” „Nem. Izland elbújni jó volt,

Garden partik a gejzírek között...

De megint jön a hivatalnokbiznisz;

És én nem akarok többé szem előtt lenni...

Nem vagyok többé konzul. Csak utas vagyok”,

Dünnyögte övét kicsatolva Mátrai.

„Jól hallottam, mi az?”, pillantott fel Pispek. „Arra vágyom,

Ne legyen bírálat tárgya a bioritmusom.

Fél hatkor keltem évekig? Úhh, hihetetlen!

Mától tízkor! És nincsen semmi baj,

S nem kínoz többé társadalmi jet lag...

Szerinted mért szedtem föl pár fölös kilót?

Hány éve nem pihentem ki magam, húsz vagy harminc?”

„Kilók és álmok összefüggenek?” „Aha, aha, aha.”

„Á, a belső órád nem volt összhangban abeosztásoddal!”,

Ironizált Pispek, modorosan megnyomva némelyik szót.

„Igen.” „És a minőségi alvás nem időpocsékolás.”

„Igen! Ma végre egyszer kialszom magam.”

„Hanta – mondta Pispek biztatólag. – Oh come on!

Ugyan, te sose hagynál itt minket.” „Csak hiszed.”

„Ágoston, tebon viveur vagy lekötözve is.

Megoldod valahogyan.” „Bolondozgassál csak.”

 

Bindernek már tegnap éjjel írt.

Készül megszülni nem oly nehéz döntését:

Ez a fehér galléros, nyakkendős ember, akit itt látunk,

Máris ex-konzul? És semmi „csak”.

 

„Föltépve elvárások ólomkapcsait,

Hadd éljünk saját időérzékünk szerint!”

„Oly könnyű volna így döntened, amikor...

Mi a bajod tulajdonképpen? Értem én,

Kitör két, három-négy vulkán körös-körül,

Rengések ismétlődnek, légtérzár van, ráadásul

Tanult és megbecsült szakmád is bajba jut...”,

Moralizált Pispek. „Ezek külső jelek. Igaz,

Harmonizálnak az érzéseimmel. Szóval annyi csak,

Hogy én nem vágok többé olyan arcot.”

„Milyet?” „Hát hűbéres-arcot, nekik.

Semmi közöm az aktakukac rendjükhöz.

Sose is volt”. „Tudjuk – somolygott Pispek. –

Hé, az utazó ügynökségnek is vége?” „Aha.

Engem nem utaztatnak polgárháborús régióba

Kétfős magyar követségeket evakuálni.”

„Eddig se nagyon jártál.” „És nem is fogok.”

 

Mátrai karácsony óta nem járt idehaza.

Tavaly temették el az anyját,

Verát, aki színésznő volt, súlyos hipochonder,

És elnyomta nagyobbik fiát; de hosszú a sora...

Ágoston akkor, a temetés után aludt utoljára otthon

Három egész éjszakát.

 

Hozta a taxi: ez már a Normafa.

Legjobb volt hazaérni, félév távollét után

A kulccsal babrálni a zárban,

Azt hinni, beragadt, bosszankodni,

Megkönnyebbülni utána;

Látni Fruzsina mályvaszínű,

Rövid bőrkabátját a fogason,

Vizes esernyőjét, kinyitva.

 

Egy fakeretes képen látta saját magukat mint ifjú párt:

Stólával volt átkötve a karjuk a svábhegyi templomban.

Amikor a Hármashatárhegyen randevúztak,

És csókolóztak, életükben másodjára,

Már mindketten tudni vélték,  

Hogy miért pont most, s miért pont a másik.

Sokat voltak nagyon egyedül mindketten.

(Magánytapasztalat mint házassági platform?)

Mátrai úgy érezte, eljött az idő, hogy megállapodjon.

(De ez még szintén semmi.)

Fruzsina kedves, okos, rendes és helyes lány...

(Ó, még ez is nagyon kevés, kevés, kevés!)

De szerelmüknek annyi vad próbája volt!

Kikosarazták egymást néhányszor, kölcsönösen;

Látták párszor mással a másikat

Elit és olcsó állami menzákon,

Félrefordulni muszáj volt;

Különböző országban éltek, amikor összekerültek...

Szeretik egymást, azt mondhatni most már,

Hogy tűzön-vízen át. Hazataláltak. (Hopp!, ez az.)

 

Mátrainak eszébe jutott, hogy esküvőjük napján a Föld

A Drakonida meteorrajon haladt át,

És hogy ez biztos jelent valamit, de mit?

Intenzív volt a csillaghullás aznap...

„Ó, nem csak ezt!!!”

 

Megkönnyebbülni, majd őt magát,

Fruzsinát megölelni,

Lerogyni a padlóra, lehunyt szemmel

Heverni kicsit a kövön...

 

Hiába volt aznap április,

Voltaképpen májusi meleggel,

Fura nyár jött aztán, hosszú esőkkel,

Sziget- és rakpartfaló árvizekkel,

Elhúzódó védekezéssel...

Szerencse: Mátrai már régen elköltözött

A lomhán nyújtózó Római-partról,

Ahol gyakran a házuk lábát nyaldosta az ár.

Ha pedig elsétált régi munkahelyéig,

Látta, hogy a Külügy is csomagol,

S körbezsákolva mind a pinceablakok...

 

De ez az esős nyár egyelőre odébb volt,

Jószerével a tavasz is alig kezdődött még el.

A munkátlanság első, pompás napja ez.

Mátrai itthon volt, végre a feleségével.

Átölelte Fruzsinát, aki mutatóujját

Szája elé emelve annyit mondott, hogy...

Először semmit. Kivárás, fél perc szünet, mosoly.

„Pszt! Gyerekünk lesz.”

                                            „Azt a mindenit.”

Mátrai elsápadt, kipirult, aztán töltött egy vodkát.

Aztán még egyet.

 

„A hóba, a fagyba?... ezeknek?...”, nevetett.

„Ugyan már!”, mosolygott Fruzsina is.

Mátrainak hullámzott a mellkasa, zihált.

„Na!... De jó! Boldog vagyok, drágám. És mondd...”

„Igen, én küldtem neked levelet üresen.” „Hm?”

„Amikor nem jött meg márciusban, elvégeztem a tesztet

És megtudtam, amit megtudtam. Nem hívtalak föl...”

„De miért?” „Nem voltam benne biztos, hogy megtartanád.

Értsd meg, Ágoston, harmincöt éves vagyok.”

„Butaság, figyelj, elképesztő butaság!

Már miért is ne tartanánk meg, Fruzsina??!”

„Nem tudom. Valahogy nincs előttem a kép.

Te meg a gyerekek, brr, hiszen irtózol...”

„A másokéitól, drágám!”, visított Mátrai.

„Szóval inamba szállt a bátorság. De valahogy

Kiszabadult a kezem közül az email

Szövegtelenül.”

 

                          Ebben a pillanatban

Átszűrődött a szomszédból valami zene.

„Ó, hát ez a Cure... – csapott le Ágoston –, a jó öreg Cure!”

 

Aztán úgy alakult, hogy egészen szeptemberig

E régi dal vibrált és recsegett Mátrai fülében,

S szívében kezdetektől ugyanaz az érzés,

Részegítő és nyomasztó:

Április sokadikán

A nyár utolsó napja máris itt van.

 

            It used to be so easy

            I never even tried

            Yeah it used to be so easy...

 

            But the last day of summer

            Never felt so cold

            The last day of summer

            Never felt so old

            Never felt so...

 

Egyszerű, késő áprilisi zápor készült,

De mindketten tudták, hogy nem az lesz.

Elnézték hosszan, ahogy beborult egükön

Csüggnek a gyapjas felhőnyájak.




.: tartalomjegyzék