Székelyföld kulturális havilap - Hargita Kiadó

utolsó lapszámaink: 2019 - Augusztus
2019 - Július
2019 - Június
archívum ...

legújabb könyveink: Kisné Portik Irén – Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte
Ferenczes István – Arhezi/Ergézi
Petőfi Sándor – A helység kalapácsa
az összes könyveink ...

Székely Könyvtár:

Arcképcsarnok: Erdélyi magyar írók arcképcsarnoka

Aktuális rendezvények: 2016, március 4

bejelentkezés:

Online előfizetőink a lap teljes tartalmát olvashatják! Előfizetés!

kereső:
Általános keresés. Pontosabb keresésért kattintson ide!

Moldvai Magyarság: Kulturális havilap

partnereink:





















2013 - Október
Király Levente

Versek

AZ EVŐEMBER

 

Az ajtó tárva-nyitva,

érzem, valaki van odabent.

Lábujjhegyen lépdelnék,

próbálom most is, nem megy.

A függöny lágyan fellebeg,

falhoz simulok.

Az ajtó mögül kidugom fejem,

balra a konyha, odabent senki,

csak két szék meg a hosszú, piros pad.

A nappali üres, a kisszoba, a fürdő,

a kamra is – marad az erkély,

ott kell lennie. Visz a lábam, magától,

nem bujkálhatok tovább.

 

Apám, a vékony, ül a széken,

előtte kendő, rajta kenyér,

szalonna, paprika, só, kolbász,

mustár, sonka, disznósajt, méz,

tepertő, mákos szelet, torma, kalács,

főtt tojás, majonéz, töltött káposzta,

húsleves, demizson, szódásüveg.

Törökülésben ül a széken, néz lefelé,

a korláton túlra, tömi magába

egyszerreaz egészet.

Látnia kellett, hogy jövök haza,

de ő csak evett, csak evett – 

és eszik azóta is.

 

A szemem láttára hízott meg,

alig egy perc alatt, egészen.

 

 

HATÁRTALAN ÉG

 

valami végtelen vett körbe

belőlem nőtt mégis

egyszer csak ott volt

nem tudtam mi az

egyszerre megjelent

nem tudtam a nevét

Istennek hívták a többiek

 

rémülten feküdtem

bámultam a plafont

adj jelet!

óránként jött egy autó

a fénykúp mindig ugyanúgy

mozgott szép volt megindító

de nem szállt alá senki értem

 

a szárnyas tükröt kinyitom

balról múlt jobbra a jövő

a végtelenben sorakozik mind

ki lehettem volna

ha nem lennék gyáva és lusta

ezt mondja a triptichon-én

 

a tudás téglái közt

füvek nőnek gyom és kikerics

az idő egy helyben áll

és nem tud magáról semmit

határtalan rémület: ez sosem

múlik el ez már mindig így lesz

 

nyolcéves voltam ekkor

s mindent jól megjegyeztem.




.: tartalomjegyzék