Székelyföld kulturális havilap - Hargita Kiadó

utolsó lapszámaink: 2019 - Augusztus
2019 - Július
2019 - Június
archívum ...

legújabb könyveink: Kisné Portik Irén – Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte
Ferenczes István – Arhezi/Ergézi
Petőfi Sándor – A helység kalapácsa
az összes könyveink ...

Székely Könyvtár:

Arcképcsarnok: Erdélyi magyar írók arcképcsarnoka

Aktuális rendezvények: 2016, március 4

bejelentkezés:

Online előfizetőink a lap teljes tartalmát olvashatják! Előfizetés!

kereső:
Általános keresés. Pontosabb keresésért kattintson ide!

Moldvai Magyarság: Kulturális havilap

partnereink:





















2013 - Október
Nagy Ildikó Noémi

Hullámzó horizont

Apám úszni megy a tengerbe, anyám a szállodai medence mellett ül és olvas. Most még megmenthetnék a házasságukat, de nem figyelnek oda, a pénzszórást, az úszást, az olvasást választják, ahelyett, hogy egymásra figyelnének. Utaznak egyik városból a másikba, egyik országból a másikba, India, Indonézia, Thaiföld, Hong-Kong, Japán, és a sok látnivaló mellett nem látják egymást. Anyám olvas, és nem érti, minek van itt, tetszenek neki a majmok meg a keleti látványosságok, de utálja a meleget, utál gyalogolni, utál várost nézni, főleg ahogy apám csinálja, beütemezve, programpontonként, teljesítményorientáltan, de nem lehet neki ellentmondani, mert közben tényleg érdekes, amit kitervel, kitalálja és megvalósítja, és neked nem kell semmit csinálni, nem kell gondolkodni, csak gyalogolni, egyik lábat a másik elé tenni, nem szabad lázadni, mert akkor azt mondja, hogy jó, akkor csináljuk azt, amit te akarsz, de te nem akarsz semmit, és nem tudod élvezni, hogy a medence mellett heverészel, mert bűntudatod van, ma a Taj Mahalt kellett volna megnézni, és ehelyett mit csinálsz? Olvasol, és lemaradsz a Taj Mahalról, holott a Taj Mahal évszázadok óta várja, hogy meglátogasd, a Taj Mahal pácolódik a szmogban, elvisel minden megaláztatást, hagyja, hogy ezer turista fotózza le percenként, csak azért, hogy egyszer végre te is megjelenj ott, és ehelyett mit csinálsz? Egy nyugágyban heverve valami idióta reptéri krimit olvasol. Ezért aztán legtöbbször fejet hajtasz, és várost nézel.

De apám ma fáradt, nagy a hőség, több hete úton vannak, minden nap új hely, ismeretlen nyelvek, idegen ágyak és emberek, állandó hangzavar, kéregetnek, eladnának valamit, dolgokat, szolgáltatást, magukat, túl sok van belőlük és túl nagy vehemenciával próbálnak itt és most minél nagyobb hasznot húzni belőled. Apám fáradt, anyám ül a medence szélén, és arra gondol, hogy de jó, hogy nem kell menni sehová, és még úszni sem muszáj. Utálja a sós vizet, a víz alatti félelmetes birodalmat, a lenti sötét bizonytalanságot, a hullámokat, a homokot, menjen csak apám egyedül, látja is a medence mellől, ahogy apám baktat a homokon át a víz felé, majd belegázol a tengerbe.

Vad és forró, izgalmas és hívogató a tenger. Nincs senki a parton, táblák figyelmeztetik az úszókat, hogy ezen a szakaszon nagy a sodrás. A távolban szörfösök, mindenki a maga hullámával van elfoglalva. Apám úszik, élvezi a vizet, a napfényt, saját hullámzó testét, hogy egyedül van, minél messzebb anyámtól, mert már nem bírja nézni a dacos olvasását, nem bírja hallgatni a passzív-agresszív önostorozását, mikor már kora reggel kijelenti, hogy ma nem fogja kibírni a meleget, nem megy Bangkokba, menjen apám egyedül, majd Hong Kongban találkoznak. Apámnak kedve lenne most odaúszni, itt hagyni az egészet a fenébe, elkezdeni a Bangkoki utat anyám nélkül, menjen csak egyedül Hong Kongba, kit érdekel, és elkap egy hullámot, ami már repíti is, akár azt a szörföst ott, a távolban, repíti Bangkok felé, úszik az árral, sodorja befelé, fölfelé, észak felé, ahol minden jobb lesz, ahol megtalálja a megoldást, megtalálja a saját életritmusát, egyedül barangol az utcákon, a fojtogató hőségben, imádja, hogy leülhet egyedül egy ragacsos asztalhoz, eszik, iszik, bármit, amit elé tesznek. Úszik, úszik befelé, Bangkok felé, még egyszer visszanéz, a part felé, utoljára, ahol a felesége dühödten olvassa azt a reptéri regényt, de hol a part, sehol, Isten elpusztította Bali bűnös bungalóit, csak a víz fénylik körös-körül. Apám fárad, hirtelen megrémül, vizet nyel, vad és forró vizet, azt, ami úgy hívogatta, mint szirén a matrózt, és most lehet, hogy el fogja pusztítani. A szíve hevesen dobog, nem találja a ritmust, a hullámok az arcába csapnak, és már merül is el, ennyi volt, így nem jutott el apám Baliból Bangkokba. Fuldokol, keze még a felszínen, a feje már a víz alatt, eszébe jut, mikor az anyját, a nagyanyámat felhívta a váradi temető gondozója, hogy felszámolják a sírokat, vigye el a rokonok maradványait, a koporsók már elporladtak, összeszedték a földből a nagyszülei, az én üknagyapám és üknagyanyám csontjait, egyenként, a koponyákat, a fel- és alkar-csontokat, az egészet berakták egy reklámszatyorba, úgy utazott végig villamossal a városon, hogy a nagyszülei egy nejlonszatyorban himbálóztak a karján, így vitte el őket az új helyükre. Apám érzi a saját csontjait a karjában, esnek szét, kiáznak a húsából, és akkor egyszer-csak megüti valami a könyökét, és ösztönösen belekapaszkodik, mindegy, mi az, kiemeli a fejét a vízből, siklanak észak felé, Bangkok felé, egy szörfös deszkája az, a fiú ráförmed, hogy engedje el, szálljon le a szörfjéről, de apám akkor sem engedné el, ha egy  cápa uszonyát fogná, kapaszkodik az életbe, érzi a deszka csodás érdességét, ujjbegyével a lilára festett mintákat, a deszka lassul, dobálják a hullámok, a szörfös megérti, hogy apám bajban van, és fölsegíti a deszkára.

Mikor a parton kiteszi, azonnal indul vissza a hullámok közé, nem érdekli, apám hogy van, apám meg se tudja köszönni a segítséget, annyira kivan. Üres a part, mindkét irányban barna homoksík, amíg a szem ellát. Biztos úgy lesz minden, ahogy eltervezték. Felnéz, az arca homokos, Bangkok arra van. Elindul a parton, és mire visszaér a bungalókhoz, anyám vacsorát főz. A konyhapadlón egy pohár, alatta kicsi gyík, apám szó nélkül kiteszi a kertbe. Anyám nem kérdi, hol volt, egyiküknek sincs kedve beszélgetni, de örülnek egymásnak. Vacsoráznak. Apránként megeszik a halat, a csontokat beteszik a nejlonszatyorba, ami a konyhaszekrény fogantyújáról lóg. Másnap ezzel a zacskóval indulnak el várost nézni, de elfelejtik kidobni a kukába, viszik magukkal a hátizsákban, míg órákkal később egy kutya meg nem böki az orrával, mikor leülnek egy teraszra jegeskávét inni.

 

(Részlet egy készülő regényből)




.: tartalomjegyzék