Székelyföld kulturális havilap - Hargita Kiadó

utolsó lapszámaink: 2019 - Augusztus
2019 - Július
2019 - Június
archívum ...

legújabb könyveink: Kisné Portik Irén – Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte
Ferenczes István – Arhezi/Ergézi
Petőfi Sándor – A helység kalapácsa
az összes könyveink ...

Székely Könyvtár:

Arcképcsarnok: Erdélyi magyar írók arcképcsarnoka

Aktuális rendezvények: 2016, március 4

bejelentkezés:

Online előfizetőink a lap teljes tartalmát olvashatják! Előfizetés!

kereső:
Általános keresés. Pontosabb keresésért kattintson ide!

Moldvai Magyarság: Kulturális havilap

partnereink:





















2013 - Október
Oláh-Gál Elvira interjúja széki gróf Teleki Kálmánnal

„Nincsenek illúzióim, teszem, amit tudok Erdélyben”

Feljegyezték, hogy Teleki Mihály[1], Apafi Mihály fejedelem kancellárja kimondottan kedvelte gernyeszegi birtokát, amelyet a fejedelemtől 1675-ben kapott adományba a hozzátartozó falvakkal együtt. Utódai között minden nemzedékben jelentős mecénásokat találunk. Bod Péter Magyar Athenascímű munkáját egyszerre három Telekinek ajánlja, köztük a könyvtáralapító Teleki Sámuelnek. Az egykori vár helyébe az unoka, Teleki László építtetett a kor divatja szerint barokk stílusú kastélyt, hasonlót, mint amilyent sógora, Ráday Gedeon építtetett Pécelen. A gernyeszegi kastély építését viszont marosvásárhelyi mesterre, a Tholdalagi-palotát építő Schmidt Pálra bízta. Kiről és miről  mesélhetnének még a százados falak? Talán Józsefről, aki befejezte az építést, vagy Domokosról[2], a reformpolitikusról, aki ide vonult vissza az 1848-as forradalom után? Gyulai Pálról, aki ifjúkorában titkára volt éppen Teleki Domokosnak, és aki később visszatérve versben örökítette meg Gernyeszeget: „Maros, Maros, s te vén kastély a dombon…” – írta Gernyeszegencímű versében arról a kastélyról, amelynek 6000 kötetet számláló könyvtárában sok szép napot eltöltött. A gernyeszegi kastély nemcsak az erdélyi barokk egyik „legbájosabb” épülete, de érdemes megemlíteni azt a múzeumot is, amelyet emeleti folyosóján rendeztek be, római korból származó régészeti emlékekkel, erdélyi ötvösmunkákkal, népi bútorokkal, kerámiatárgyakkal, ikonokkal és szőnyegekkel.

Bevallom, gondolataimmal elfoglalva meghatódva álltam a történelmi hangulatot árasztó, tekintélyt parancsoló kastély előtt, amíg várakoztam az egykori várárok hídján gróf Teleki Kálmánra. A kis tó vizét leengedték, éppen takarítják, gondozzák a park fáit, tatarozzák az épületet.  Még egy kis eligazítás, néhány szó a munkásokkal, válasz egy telefonhívásra, majd jöhet a beszélgetés. A kastély „ura” egy az örökösök közül, néhány napja érkezett haza belgiumi otthonából, hogy rendezze a gernyeszegi kastélyt. Január 1-től hosszabb időszakokat megengedhet az itt tartózkodásra, hiszen nyugalomba vonult.  A még mindig impozáns parkban kezdjük a beszélgetést, mi mással, mint Gyulai Pál Gernyeszeg című versét idézve.

 

*

 

− Mi változott azóta, hogyan láthatta akkor a folyót, és tényleg itt folyt valamikor a várárokban?

− Ha Gyulai verséből indulunk ki, akkor természetesen látszik az ablakból a Maros, de közelebb folyt valamivel, még a ’70-es árvízkor is. Ám ha a híres Rohbock-féle metszetet[3] vesszük alapul, akkor sokkal közelebb kellett folynia a Marosnak, sőt azt tartja a fáma, hogy körbefolyta a kastélyt, ami – szerintem – a fantázia szüleménye. Kétszáz éve megközelítőleg ebben a távolságban látni a Marost.  A kastélyárokban most láthatóan nincs víz, de a Teleki Mihály idejében még a négyszögletű vár körül telve volt vízzel…

…ellenben a tó, amit most takarítanak, manapság is telve van ragyogó tiszta vízzel.

− Igen, rengeteg fantasztikusan erős forrás van a kertben, amelyek táplálják a tavat. Legalább egy hétig állandó -25 Celsius-fok hidegnek kell lenni ahhoz, hogy a tó befagyjon, máskülönben soha nem fagy be.

A hídnak, ami átível a várárkon,az alapjai megmaradtak. Milyen volt?

− Ez teljes egészében megmaradt, azzal a különbséggel, hogy deszkahíd volt. A struktúrája téglából van, de 1936-ban, amikor apám renováltatta, már betonnal javították fel, de még mindig őrizte eredeti formáját.  Szeretnénk visszaállítani eredeti formáját, mert tizenöt évvel ezelőtt a deszkapadozatra ráöntöttek egy betonréteget. A deszka bizonyára rossz állapotban volt, de ahelyett, hogy azt javították volna ki, az egészre ráöntötték a betont, ami alatt most már szakad be a padlózat.

A kastély U-alakja mennyire őrzi alapjaiban az egykori várat?

− Alkalmasint nagyobb volt a négyszögletű vár, mert a kialakított kertrészeken, a négy sarokrészen látszik a bástyák nyoma, a belső falakat pedig biztosan felhasználták a kastély építéséhez, amely most már kétszáz éves maga is, 1780-ban kezdték az építését.

Akkor milyen lehetett a park?

− A kastély építését követően franciaparkot alakítottak ki, majd ötven év múlva, az 1840-es években angolparkká alakították át. Előbbi szigorú mértani szabályokat követett, rendezettebb, gondoljunk csak Versailles-ra, az utóbbi viszont vadregényesebb, sok fával, bozóttal, kis utakkal, pihenőkkel. Sajnos, mindebből a fákon kívül semmi nincs ma már meg, a sétányok nyomokban láthatók. Most arra összpontosítunk, hogy a fákat megmentsük, kivágjuk az életveszélyeseket, védeni, amit lehet, a platánokat, fenyőket, a ginkó fát (ginko bilobát), ami több mint kétszáz ötven éves, és bírja a viszontagságokat. Nem egyszerű a megmentésük.

− A szobrok majdnem mind megmaradtak, talán a mitológiai alakok közül hiányzik, de a tó körül a groteszk alakok ott állnak még mindig. Mikor kerültek ide?

− A szobrok a 20. század elején kerültek ide. Nagyapám, Teleki Domokos[4] 1905-ben nősült, és ebből az alkalomból – mondanám – modernizálták a kastélyt, például ellátták fürdőszobákkal, hogy csak apró kényelmi szempontokat említsek. Akkor némi átalakításra is sor került, és akkoriban, pontosan 1906-ban kerültek a szobrok a parkba, nagyapám vásárolta ezeket Budapesten, de Bécsből származó barokk szobrok. A tó körüli szobrok a francia forradalom korának kifigurázott szereplői, torz alakok. Ma már egyik sem ép, de 1944-ben még azok voltak. Nem feltétlenül a rongálásra kell gondolni, mert tudni kell, hogy homokkőből vannak, ami könnyen porladó kő és az idő hamar kikezdi. Nagyszüleim és szüleim annak idején télre gondosan „becsomagolták”, bekenték viasszal és kis tetőt emeltek föléjük. Ez nem történt meg hatvan évig, és ez nagyon meglátszik. Olyannyira, hogy az egyik szobor teljesen eltűnt, de úgy vélem, most megtaláltuk egy darabját. Az eliszaposodott patakmedret tisztítottuk, mélyítettük és ott találtam rá, itt van…

…alaposan kikezdte az idő.

− Igen, ez a patakban feküdt, de jól láthatók rajta a motívumok, úgy gondolom, hogy Júnó istennő szobrának a felsőteste lehet.

− És a kastély toronyórája, amelyben – úgy hallottam – egy csavar sincsen? Csak véletlenül mutatja pontosan az időt?

− Sajnos nem működik, azt hiszem, egy alapos takarítást igényel, de valóban járt akkor is, amikor a kastélyt preventóriumként használták, elütötte a negyedet, felet és egészet.

− Édesapja[5]mesélte a Marosi Ildikó által készített beszélgetésben, hogy 1945-ben megmentette a pincében felejtett harangokat[6], és a Tékába vitte. Azok megmaradtak? .

− A harangok megvannak, fenn vannak a toronyban, túl nehéz volt elvinni. Valóban XVII-XVIII századiak.

Mit őriz a kastély hajdani értékeiből?

− A berendezésből mindössze egy pár cserépkályha, az emeleti nagy ebédlő festett mennyezete és három csillár maradt meg, de teljes egészében megvannak a barokk kori nyílászárók, tehát ajtó- és ablakkeretek és egyetlen régi rézkilincs egy ajtón. Meg kell jegyeznem, hogy a visszaszolgáltatás előtti években tűntek el, sajnos! Megmaradt még néhány vasrács az ablakokon némelyik teremben, a folyóson pedig a barokk kori mozaik. Mondanám még, de csak félve, úgy tűnik, hogy a parketta is megmaradt, mert lévén egészségügyi intézet, linóleummal takarták le, így alatta talán megvan a parkett. A melki apátságban hasonló a díszterem, azzal a különbséggel, hogy az alsó részek igazi márványból vannak, és hogy itt a kommunizmusban olajfestékkel lemázolták az egyébként márványutánzatot. A mennyezetet már az 1905-ös javításkor festették le a jelenkori szecessziós stílusban. A két ovális mezőben a Telekiek címere látható, a csillárok is megmaradtak, muránói üvegből készültek, szintén abban az időben szerezték be, akkoriban gyertyával világítottak.

− Igaz a misztikus számok szerinti építkezés, a termeknek, ablakoknak, kéményeknek évek, hónapok, hetek szerinti száma?

− Mondják, hogy 52 szoba van a kastélyban, de én mindig hozzáteszem, legfeljebb 52 helyiség, és 365 ablak. Nos, nem számoltam meg, de csak úgy lehet annyi, ha külön számoljuk az ablakok külső és belső ablakszemeit. A kéményeket sem számoltam, de állítom, hogy kitűnően megépítették, használhatók ma is. A padlás viszont mint ácsmunka, és az egész tetőszerkezet önmagában értékes. Voltam fenn, de meg kell mondanom, előttem annyian átkutatták, hogy már semmit nem találtam. A kastély tragédiája 1944 végén kezdődött, először a németek rabolták ki, utána a falu lakossága és az oroszok, majd ami még maradt, az a kommunizmus martalékává vált. Szüleim a front elől menekülve itt hagytak egy teljesen berendezett, rendben lévő és működő kastélyt, és amikor Édesapám, Teleki Mihály visszajött 1945 tavaszán, már nem volt semmi. A földszinten az oroszok lovaikat tartották és alomként a könyvtár értékes könyveit használták. A kastélyban két levéltár is volt, azok is a könyvek sorsára jutottak. Édesapám napokigszedegette ki a megfagyott ganéból a dokumentumokat, és amit sikerült megmenteni, kb. 1500 kötetet a Teleki Tékában helyezte letétbe, a levéltári anyag pedig a kolozsvári Állami Levéltárba került, ma mint családi hagyaték kutatható. Sajnos, nekem még nem sikerült átkutatni, de tudom, hogy sok értékes dokumentumot tartalmaz.

Hová került a kastély folyosóiról a régiség-gyűjtemény?

− Nagyapám régiséggyűjtő volt, hatalmas régészeti gyűjteménye, régi pénzei, szőnyegei, képei felbecsülhetetlen értéket képviseltek. A gyűjtemény egy részét megmentették, a marosvásárhelyi múzeumba került. Ám a múltkoriban a kertben találtam egy érdekesen megmunkált követ, feltételezhetően nagyapám gyűjteményéből származó római kő lehet.  Ebből látszik, hogy semmi értéket nem tulajdonítottak neki, kidobálták az egész gyűjteményt.

− Legkisebb gyermekként a háború után született, tehát gyermekkori élményei már nem fűzik a kastélyhoz. Később megfordultak-e itt, szülei keresték-e az alkalmat, hogy visszalátogassanak?

− Nekem a kastélyról valóban semmi emlékem nincs, 1947-ben születtem, két évre rá elvették, tehát nem emlékezhetek semmire. Elmondások szerint 1948 nyarán voltam itt. Érdekes játéka a sorsnak, hogy a bátyám, Mihály, tébécés fertőzést kapott, és ezért Julianna nővéremet és engem beutaltak egy hónapra a gernyeszegi preventóriumba. Gyermekként is tudtam, hogy a miénk volt, nálunk a családban nagyon egyszerűen történtek a dolgok, mert mindent elmeséltek. Édesapám nagyon jól ismerte a családunk történetét, a felmenőinket, és sokat beszélt róluk. A Teleki-család nagyon szerteágazó, így aztán Marosvásárhelyen a Telekiek által épített paloták, régi házak, vagy a környező településeken a Teleki-birtokok a család egy-egy ágához kapcsolódnak. Gernyeszegre a kitelepítés után Édesanyám soha nem tért vissza, Édesapám viszont a ’70-es évektől járogatott ide, a kastély kertjében sétált, és kilátogatott a kriptába. Nagyon szerette azt a környéket. A kriptát és a körülötte lévő területet visszakaptuk, nagyszüleimet és szüleimet ide újratemettük 2008-ban és 2011-ben. Így egészen ükszüleimig mindenki oda van temetve.

− A Telekieknek két nagy ága van: a református és a katolikus. Az ön családja a református ág.

− Tulajdonképpen a fejedelemség korától a Telekiek reformátusok voltak mind, hiszen Teleki Mihálytól, Apafai Mihály fejedelem kancellárjától vezethető le a ma élő Telekiek családfája. Teleki Mihály egyik unokája katolizált, és ezen az ágon élnek ma is a katolikus Telekiek. Ezt az ágat általában Teleki Pál miniszterelnökkel szokták fémjelezni, de számos tagja van, aki említést érdemel. A Telekiek többsége azonban református vallású maradt, bár ma már nem teljesen felel meg ez sem az igazságnak, hiszen a család házasságok révén elég különböző vallású.

− Családi házasságokat említett. Nagyon érdekesek a családfát nézve a Teleki–Teleki házasságok. Mi is az a dupla Teleki?

− Tulajdonképpen az én generációmon kívül mindig volt Teleki–Teleki házasság: nagyanyám, Teleki Edina a katolikus ágból férjhez ment a református Teleki Domokoshoz, vagy ott van Teleki Gemma és Károly házassága, de minden generációnál legalább egy példa felhozható. Érdekes, hogy már a gyermekeink nemzedékénél is van, tehát „helyreállt a rend”, jóllehet ma nehezebb találkozni két Telekinek, mint ezelőtt nyolcvan évvel, amikor a Telekiek mind Erdélyben és Magyarországon éltek.

− Akik megérték Marosvásárhely kommunizmuskori történetét, azoknak nem kell megmagyarázni, ki volt Teleki Gemma, Teleki Micu, vagy hol van a városban és a környéken Teleki-emlék. A város újabb kori történetéhez hozzátartozik a virágkötésből élő Gemma, vagy az  ezüstróka-telepen kocsisként dolgozó Teleki gróf alakja. Családjának, hasonlóan a többi történelmi családhoz, kényszerlakhelyként kijelölt pincelakás, kirekesztés, számkivetettség jutott osztályrészül. Hogyan élte meg gyermekként, ifjúként ezeket az éveket, és hogyan sikerült feldolgoznia?

− Tulajdonképpen nem tudok mondani egy olyan pillanatot, amikor tudatosítottam, hogy „más” lennék, hacsak azt nem – bár akkor már tudtam azt is, hogy mi fán terem ez az egész –, hogy egyedüli voltam az osztályban, aki nem lehetett pionír. De erre is felkészítettek a szüleim, nem jelentett számomra lelki megrázkódtatást, hiszen akkor már sokat tudtam családunk történetéről. Azt hiszem, számomra a mi életünk és nyomorunk természetes folyamat volt, otthon erről beszéltek, ebben neveltek, nem tagadták le sem a történelmet, sem az igazságtalanságot, ami bennünket ért. De vállaltuk a sorsunkat.

− Milyen emlékei vannak az Édesapjáról? Hogyan magyarázta meg és hogyan élte meg mindazt, ami történt? 

− Édesapám remek ember volt, egészséges életfelfogással és kitűnő humorral megáldva. Nem emlékszem arra, hogy szüleim vagy a Marosvásárhelyre „behozottak” – elég sokan voltak – panaszkodtak, sírtak, rimánkodtak volna. Mindenkinek nehéz volt, mindenki próbált valahogy megélni, és tulajdonképpen elfogadták a sorsukat. Teleki Gemma, apám unokatestvére mondta, amikor megkérdezték, hogy hogyan lehet ezt átélni: „Hát úgy, hogy megtanítottak viselkedni”. Ez teljesen így van, mindenki elvállalta azt a munkát, ami a megélhetését biztosította, mindenki dolgozott zokszó és panasz nélkül.

− Édesanyja, Tisza Aimée a bihari Tisza családból[7]származott. Hogyan él emlékeiben az Édesanyja?

− Nagyon kemény fából faragták, aki össze tudta tartani a családot. Jószívű, komoly gondolkodású, határozott családanya volt. Igazi Tisza-leány. Mondják, én már nem ismertem, hogy nagyapám, Tisza Kálmán tiszteletet parancsoló, komoly kiállású, szigorú ember volt. Édesapám is így beszélt róla. Ő volt Tisza István miniszterelnök testvére. Tisza Kálmán kiegyezés utáni miniszterelnök és Degenfeld Ilona házasságából négy gyermek született: István, Kálmán, Ilona és Lajos. István volt a miniszterelnök, Kálmán és Keglevich Erzsébet házasságából született György és Aimée, aki az én Édesanyám volt. Édesanyám hatéves volt, amikor az anyja meghalt. Nagyapám itt halt meg, Marosvásárhelyen, mert a háború után velünk élt, de nem érte meg a kitelepítést, születésem évében, ’47-ben meghalt.   Nagybátyámat, Györgyöt viszont ide telepítették ki Vásárhelyre, így került ide a Tisza-család. Tisza István leszármazottai Amerikába és Magyarországra kerültek. Egyébként a Tisza-családdal is rokonságban álltunk, apám és anyám harmadfokú unokatestvérek voltak, mert Tisza Kálmán miniszterelnök édesanyja szintén Teleki-lány volt.

Az Ön családjából senki nem maradt Erdélyben. Mikor kerültek Nyugat-Európába?

− Négyen voltunk testvérek. Nővérem, Erzsébet 1971-ben férjhez ment egy német úriemberhez, én 1982-ben szintén házassággal kerültem Belgiumba. Édesanyám kijött az esküvőnkre, és ott is maradt, nem jött soha haza, majd 1983-ban kijött kisebbik nővérem, Juliánna a férjével, dr. Czakó Józseffel, őket követte 1984-ben Édesapám és utolsónak, 1986-ban a sógornőm, két fiával, Gáborral és Lászlóval. Sajnos, bátyám, Mihály, meghalt még mielőtt kijöhetett volna, bár megvolt neki is az útlevele.

− Diplomás emberként emigrált Nyugat-Európába. Hogyan sikerült egyetemet végeznie itt, Romániában, hiszen erre az „osztályellenség”[8]-nek esélyt sem adtak?

− Valóban így volt. Már azért is meg kellett változtatnom a nevem, hogy Romániában iskolába járhassak. 1962-ben szüleimnek egy barátja, Puy Tibor, aki a Hunyad megyei Pujon volt földbirtokos, de Vajdahunyadra került, örökbe fogadott, és ilyen névvel tudtam ott középiskolát, Jassiban pedig egyetemet végezni. 1962 és 1983 között Puy Kálmán néven szerepeltem. Egyébként örökbefogadómmal nagyon jó viszonyban voltunk, fiamat – tiszteletére – Tibor névre kereszteltem. Vegyészmérnökként előbb Medgyesen, egy kutatóintézetben, majd Marosvásárhelyen, a Kábelgyárban dolgoztam.

− Említette, hogy házassággal került Brüsszelbe. Egy Kendeffy-unokát vett feleségül, aki szegről-végről szintén rokon, ha a családfát megnézzük.

− Igen, természetesen. Nem egy generációhoz tartozunk, nekem az anyósom „fél másodfokú” unokatestvérem. Valójában csak félig vagyunk vérrokonok. Tehát, hogy érthetőbb legyen: Dédapám, Teleki Géza Bethlen Margitot vette nőül, aki fiatalon özvegyen maradt, és másodszor férjhez ment Bánffy Györgyhöz (a „nótás Bánffy Gyurká”-hoz), akit szintén korán elveszített. Bethlen Margitnak első házasságából volt két fia − Teleki Domokos nagyapám és Teleki Géza – és a második házasságából volt két lány: Bánffy Judit és Bánffy Zsuzsánna. Zsuzsánna férjhez ment Kendeffy Gáborhoz, volt négy gyermekük: Ádám, Elek, Miklós és Klára. Ádám Edelsheim Gyulai Évát (Horthy Istvánné testvérét) vette feleségül, és az ő házasságukból született két gyermek: Péter és Mária. Ez a Kendeffy Mária ment férjhez Földváry Miklóshoz, egy magyarországi nemesemberhez. 1956 után menekültek először Svájcba, majd apósom egy brüsszeli szálloda igazgatója lett. Két gyermekük van: Nicolette és Béla. A feleségem tehát Földváry Nicole. 

Számon tartják egymást, hogy hányan vannak a világban?

− Negyvennyolc született Teleki-lány és negyvennégy Teleki-férfi van. A világ elég nagy, és tíz országban élnek. Itt, Erdélyben Teleki Éva él Szatmáron, ő Gemmi néni unokahúga, Teleki Béla lánya. A katolikus ágból Teleki Pál miniszterelnöknek a leszármazottai élnek ma is, és mint érdekességet említem, hogy egyik unokája, Géza most költözött vissza családjával Amerikából Magyarországra.

− Mi változott az életükben, attól kezdve, hogy elmentek ebből az országból és egy szabad országban éltek?

− Azt tudom mondani, hogy semmivel se tanultam többet ott, amit már ne tudtam volna itt. Annyival foglalkoztunk többet Erdéllyel, hogy próbáltunk segíteni, néha politikailag, máskor segélyakciókkal. De hogy Erdély történelméről vagy a családunkról többet megtudtam volna ott, azt nem mondhatom. 1994-ben elhatároztam, hogy szervezek egy családi találkozót. Ennek régi hagyománya van, mert a háború előtt minden évben találkoztak a Telekiek, de csak a férfiak. Majd utána szerveztek egy pár alkalommal Teleki-találkozót Amerikában, de azokon is csak férfiak vettek részt. Én már sokkal modernebb szellemben szerveztem, mert nemcsak meghívtam minden született Telekit és természetesen hozzátartozóikat, hanem azokat is, akiknek az édesanyja Teleki-lány volt. 115-en jöttünk össze négy kontinens tizenegy országából. Ez olyan jól sikerült, hogy azóta is minden négy évben tartunk egy találkozót, amit hál’ Istennek már nem én szervezek, de hagyománnyá vált, az utolsó 2012-ben volt.

− 2013 május végén a gernyeszegi kastélyban megszervezte az első Teleki-bált. Milyen sikere volt? 

− Nagyon jól sikerült, 160 meghívott jött el. Sikerén felbuzdulva eltökélt szándékom, hogy rendszeressé tegyük.

− Azt mondtuk, hogy a kommunizmusban született. Mégis közvetlen kapcsolatban állt azokkal, akik a jó értelemben vett konzervatív értékrendet képviselték. Önök mit kaptak ebből, és gyermekeiknek mit adtak át?

− Továbbra is csak azt tudom mondani, hogy minket is megtanítottak „viselkedni”, azért, hogy minden helyzetben meg tudjuk állni a helyünket, akkor is, amikor a kommunizmusban megéltük a nehézségeket. Ugyanezt láttam a rokonaimnál is, akik Nyugatra kikerültek kisgyermekként, nagyon fiatalon, vagy éppen oda születtek, megvan bennük ez a jó értelemben vett konzervatív érték- és világszemlélet.

− És Erdélyhez való kapcsolatuk, a táj, a föld, a haza? Édesapja mondta az említett „örökbehagyott” beszélgetésben, hogy Kálmán fiában, azaz Önben, még él a Telekiek atavisztikus természetszeretete. Mi a jellemző?

− Hát ez egy kicsit nehezebb. Akik külföldön születtek, vagy ott élték le az életük nagy részét, úgy gondolom, hogy a magyarságukat érzik jobban, mint erdélyiségüket. Ezt igazán soha nem beszéltük át a fiatalokkal, de úgy érzem, hogy nincs meg bennük ez a kötődés az erdélyi tájhoz vagy erdélyi emberekhez, de mély bennük a magyarságtudat. Számomra új helyzet adódott 2012 januárjában, pontosan 30 év azután, hogy elhagytam Erdélyt. Visszatértem, és ez nekem óriási kihívás. Saját elképzeléseimmel és szűkebb családomnak a segítségével próbálom a helyzetet stabilizálni. Hogy mi lesz a jövő, nem tudom. Ha őszinte vagyok magamhoz, nem is érdekel, a hétköznapokkal élek, az foglalkoztat, hogy kis lépésekben, de tudjunk előrehaladni, és a kastélyt olyan állapotba hozni, hogy valamiféle aktivitást lehessen elindítani. Első lépésben esküvőket szervezhetnek egypár teremben, már volt, jól sikerült, és még továbbiakat tervezünk. Azon kívül kulturális tevékenységekre szeretném felhasználni. Nincsenek illúzióim, tudom, hogy ezzel még nem lehet sem renoválni, sem fenntartani a kastélyt, de első lépés ahhoz, hogy élet legyen benne. Nem egyszerűek a pályázatok sem.

Régen eltartották a kastélyt az erdők és birtokok. Mit adtak vissza?

− Nagyszüleimnek és szüleimnek az 1923-as földreform után csak Gernyeszeg maradt a környező birtokkal, ami még erdélyi viszonylatban sem volt nagy, de nagyapám és apám jó gazdák voltak, mindig mintagazdaságot tartottak fenn, ezért szépen éltek belőle. Erdélyben a földreformmal a gernyeszegi uradalom 1180 kataszteri holdjából 540 holdat kisajátított a román királyi hatalom. Teleki Domokos a maradékon modern gazdálkodást folytatott, példát és mintát mutatva ezzel a környék gazdáinak is. Apám mindig azt mondta, az a szerencséje, hogy a felesége, mármint Édesanyám gazdag asszony volt, és így többet tudtak megengedni, mint amit a birtok hozott. A gernyeszegi birtok fenntartotta magát, de ebből a birtokból mi egy négyzetméter szántót nem kaptunk vissza, mert itt szétosztották a faluban, a másik része állami kézben van, azt meg azért nem adják vissza. Visszaszolgáltattak kis mennyiségű legelőt és erdőt, de ez nem fogja megoldani ennek a kastélynak semmiféle gondját. Ezért próbálunk mi is, akárcsak mások, akik visszakapták a kastélyokat, turizmusban gondolkodni.

Hogyan viszonyul a címekhez?

− Érdekes kérdés. Soha senkit nem kértem, hogy engem grófnak szólítson. Itt a faluban még az elején nagyon vegyes volt a viszonyulás, Teleki úrnak szólítottak, de most már csak gróf úrnak. Én 35 éven keresztül Erdélyben csak szenvedtem attól, hogy gróf vagyok, Nyugat-Európában pedig csak annak voltam az, aki tudta, hogy mit jelent a Teleki név. Belgiumban a francia nyelvterületen, ahol élek, nagyon furcsán hangzik a gróf megszólítás, nem használatos. Úgy érzem, sokkal fontosabb a grófi cím annak, aki megszólít, ebben ugyanis benne van a történelem ismerete, a grófi címzés nem biztos, hogy nekem szól, hanem a névnek és azoknak a történelmi személyiségeknek, akik mögötte vannak. Ha őszintén hangzik a megszólítás, számomra is fontos.

Felmenői közül kivel azonosul, kit tekint példaképének?

− Számomra példakép üknagyapám, Teleki Domokos. Részt vett az 1848-as szabadságharcban, majd visszavonult teljesen a politikából, és utána történetírással és gazdálkodással foglalkozott. Érdekes élete volt Teleki Ernőnek[9]. Ő Teleki Pál rokona, visszatért Erdélybe, és részt vett a románokkal való tárgyalásokban. Művészként különleges grafikáit tartják számon, most fedezték fel, Magyarországon kiállítást is rendeztek alkotásaiból. Másik, akit nagyra becsülök, Teleki Béla[10], Gemma testvére. Ők zsibóiak, édesanyjuk Wesselényi Ilona, édesapjuk Teleki Arctur, az Országos Magyar Párt politikusa volt. Ő maga is részt vett az erdélyi közéletben, gazdasági szaktekintély volt, az Erdélyi Párt elnöke, majd a háború után halálra ítélték, és kiment Amerikába, ott is halt meg. Hogy miért ők? Engem is érdekel a politika, alkalmasint a Tisza-vérből örököltem, bár nem adatott meg, hogy politizáljak, ezért rájuk úgy nézek, mint példaképeimre, akik megmaradtak gazdaembernek, de a közéletben is fontos szerepet töltöttek be.

Családja alapítványt tett Bázelben. Milyen céllal?

− A Teleki Téka megsegítésére hoztuk létre. Több Teleki járt Bázelben egyetemen a XVIII. században, ismert név volt, mondhatjuk. Él ott két unokatestvérem, akik annak idején, felbuzdulva a Ceauşescu-rezsim bukásán, az alapítványon keresztül kívánták segíteni az erdélyi magyarokat és a Téka működését. Azóta is él és működik, Vásárhelyen is van egy fiókja, és próbáljuk támogatni a Téka aktivitását, egyik tagja a kuratóriumnak éppen a testvérem, Juliánna, a másik a Genfben élő Teleki Gábor. Nagy öröm számunkra, hogy a megyei önkormányzat is felismerte a jelentőségét, és anyagilag jelentős áldozatot hozott és hoz a felújítására.

− A sáromberki Teleki-kastélyba is visszatért, sajnos, nem állandó jelleggel unokatestvére, Teleki Samu. Többször esett szó Teleki Gemmáról, az ő fiáról van szó.

Igen, először testvére, Károly foglalkozott a kastély sorsával és a birtokkal, de sajnos ő meghalt. Pesszimista vagyok, hiszen Samu eléggé idős, nem tudom, az ők leszármazottai közül lesz-e érdeklődő, aki majd folytatja ezt a harcot. Sáromberkéhez tartozik Sárpatak is, szintén egykori Teleki-birtok.

− Miben látja a történelmi családok szerepét ma Erdélyben?

− Aki próbálkozik, talán eljut valamilyen eredményig, de aki nem is próbálkozik, feladta, az eleve veszett ügy. Nehéz kérdés, amit mindenkinek magának kell megválaszolnia. Ha megvan az udvarház, nincs meg hozzá a birtok, de ha meg is lenne, sok idő kellene, amíg a birtokból fel lehetne pezsdíteni a gazdaságot. Nem tudom, ha gondolkodnék, talán nem ugrottam volna fejjel bele az egészbe. Teszem, amit tudok tenni. Biztos, hogy sokan eladják, vagy már eladták a visszaszolgáltatott vagyont. Sajnálatosnak tartom, de azt is megértem, aki azt mondja, ehhez már nincs energiája. A szűkebb családom úgy látja jónak, ha megpróbáljuk, de nem tudom, hogy sikerül-e vagy nem?

− Beszéljen a brüsszeli magyar közösségről, a belgiumi magyar protestáns gyülekezetről, amelynek főgondnoka.

− Magyar protestáns egyházközség, vannak benne református, unitárius és evangélikus vallásúak. A gyülekezet 1988-ban alakult, 1995 óta voltam a gondnoka, most fogok lemondani, mert hosszabb időre jövök haza Erdélybe. Lelkészünknek állása van egy flamand gyülekezetben, magyar lelkész, aki előbb havonta egyszer, most már kétszer látogat hozzánk.  Az egyetemes zsinattal van egy megállapodásunk, hogy minden évben négy alkalommal küldenek lelkészt. Tehát minden hónapban két istentiszteletünk van. Nem nagy gyülekezet, de hála Istennek én vagyok a legöregebb a gyülekezetben, ami azt jelenti, hogy fiatal, életerős. Ha elgondolom, amikor ezt elkezdtük, akkor a háború után emigrált és ’56-os magyarokból állt a gyülekezet. Magyarország uniós csatlakozásakor megváltozott a helyzet, mert számos fiatal került oda, és közöttük, kevesen sajnos, de vannak hívő emberek, és mind a katolikus, mind a protestáns közösség számát gyarapítják. A katolikus magyaroknak van is papjuk, de mi sem panaszkodunk. Ahhoz képest, hogy annakidején az istentiszteleten négyen voltunk, ma átlagban harminc-negyven ember szokott összegyűlni.

Mekkora szerepe volt a hitnek abban, hogy őrzik az évszázadokon átörökített értékeket, meg tudták őrizni a legkegyetlenebb számkivetettségben is emberi tartásukat, és nem sikerült megtörni a magyar arisztokráciát, bárhogyan is próbálkoztak?

− A hitnek nagyon fontos szerepe van, mert a hívő embernek eleve van egy olyan morális hozzáállása az élethez, ami biztos támpontot ad bármilyen körülmények között. Amikor megalakítottuk Brüsszelben a gyülekezetet, azt mondtam, biztosan lesznek olyanok, akiknek fontossá válik ez a közösség, és bebizonyosodott, hogy igazam volt. Biztos vagyok abban, hogy a vallásnak, az istenhitnek igen fontos szerepe volt abban, hogy történelmi családjaink túlélték a szörnyűségeket, talpraálltak, és megmaradtak.

Mit jelent életében a Johannita lovagrend?

− Mindenekelőtt a tradíciót. Nagyapám Johannita-lovag volt és Édesapámnak szintén nagyon fontos volt az, hogy Ő is a lovagrend tagja legyen. Őt a Nagymester külön engedélyével vették fel, mert már messze meghaladta a korhatárt. Bár nem lehet igazából sorrendet állítani, nekem az volt fontos, hogy a hitemet ezzel is kifejezzem, és szervezett formában tudjak segíteni a rászorultakon. Sajnos, nem tudok elég aktív lenni, mert ahhoz Magyarországon kellene élnem, de teszem azt, amit tudok.

− Nem tudom, egyetért-e velem, de szerintem létezik egy olyan burkolt, ki nem mondott elvárás a magyar közösség részéről Erdélyben, hogy valamiféle küldetésből vállalják fel a tönkretett kastélyok, udvarházak sorsát, tegyék rendbe, adják át a kulturális körforgásnak. Jogosnak tartja ezt az elvárást?

− Látom és érzem magam is ezt az elvárást, talán jogosnak is tartom, csak éppen azt tapasztalom, hogy velünk szemben nincs segítőkészség. Nagyon szép, hogy elvárják ezt tőlünk, akiket a legjobban pofozott a rendszer, de a ma vezető politikusok nem nagyon törik magukat, hogy segítsék a történelmi családokat, akikkel szemben létezik ez a társadalmi elvárás. Gernyeszeg határában 1,8 hektár legelőt nem képesek visszaadni már másfél éve, és nem adtak vissza a falu határában egyetlen hold szántót sem. Magyar vezetőkről beszélek.

Mi lesz a kastély jövője?

− Magam sem tudom. Ez egy olyan óriási objektum, aminek nem lehet csak úgy, egyik napról a másikra megtalálni a rendeltetését. Ma még csak azért harcolok, hogy valamiféle stabilitás alakuljon ki, megóvjuk az épület állagát. Hogy mi lesz a jövője, arra ma még nem tudnék válaszolni.



[1]Teleki Mihály (1634−1690) vetette meg az alapját a család vagyonosodásának, és ő szerezte a grófi címet is Lipót császártól 1685-ben. Céltudatosan növelte birtokait, egy 1694-es jegyzékben szerepel a gernyeszegi vár is, 24 jobbággyal, 4 zsellérrel és 8 szökött jobbággyal. A gernyeszegi várból, amelyet ő maga erősített meg, ment a zernyesti csatába 1690-ben, ahol a törökök által támogatott Thököly elleni harcban elesett. „Hogy én rám senki ne panaszkodjék, hogy az ország generálisa lévén, elbúttam, ím ezt a fehér szakállamat ide kegyelmetek közibe hoztam, s kész vagyok itt is meghalni.” (Teleki Mihály, Erdély főgenerálisa a zernyesti csata előtt. Közli: Fehér János: Teleki Mihály udvartartási naplója (1673–1681). Kolozsvár, 2000.) Gernyeszeget a Sándor-ág, vagyis Mihály Sándor nevű fiának leszármazottai örökölték.

[2]Teleki Domokos (1810–1876), a családfán a III. Domokos, nagyenyedi és pesti tanulmányai után visszatért Erdélybe és részt vett az 1848-as forradalomban, amely után hátat fordít a politikának. „A vérözönnel járó forradalomban nem találtam örömöt” – írta, ám visszatért a közéletbe, részt vett az Erdélyi Múzeum-Egyesület munkájában, történelmi tanulmányokat közölt pl.  a székely határőrség, vagy a „Hóra támadás történeté”-ről. 1862-ben ő építtette a gernyeszegi iskolát, mely ma is áll, fölépíttette a templom tornyát, özvegye, Teleki Klementina 1895-ben gyermekmenhelyet és kisdedóvót (óvodát) alapított. Gyulai Pál a szabadságharc után írta a következő sorokat: „De vigasztalt a kastély grófja gyakran, / Tanú reá ez a tágas terem, / Ez asztalnál, ha későn fennmaradtunk, / Hazánk ügyéről elbeszélt velem. / Bízz a jövőben, mondogatta többször, / Nagyobb vészt is már átküzdött hazánk, / Ha hű marad a nemzet önmagához, / Egy újabb hajnal fog derülni ránk.”  

[3]Ludwig Rohbock (1820−1883) nürnbergi rajzművész és acélmetsző.1856−63 között beutazta Magyarországot, és több nevezetes tájat és építményt örökített meg. Ekkor készült metszete a gernyeszegi kastélyról és parkról.

[4]Gróf Teleki Domokos (1880−1955), a családfán a VI. Domokos. Kolozsvárott jogot végzett, majd ugyanitt államtudományi doktorátust szerzett. Gernyeszegi birtokán mintagazdaságot vezetett, gazdasági témájú írásai az Országos Magyar Gazdák Egyesületének közlönyében, a Köztelekben jelentek meg, az Országos Magyar Párt elnökségi tagja és a görgényi református egyházmegye főgondnoka volt. 1942-ig a Teleki Téka intézőbizottságának elnöke. A marosvásárhelyi Teleki-könyvtár története című könyvét az Erdélyi Múzeum-Egyesület adta ki volt. A gernyeszegi kastély magánmúzeumát részben saját gyűjtéséből rendezte be. 1905-ben kötött házasságot Teleki Edinával.

[5]Gróf Teleki Mihály (1908−1988) a gernyeszegi kastély utolsó tulajdonosa, okleveles gazdamérnök, Toulouse-ban és Budapesten tanult, közgazdaságpolitikából doktorált. Gernyeszegen mintagazdaságot vezetett, majd végigszenvedte az erdélyi történelmi családok megalázottságát. 1984-ben hagyta el Erdélyt, Münchenben halt meg.

[6]„Egyik 1677, a másik 1777-es dátumot visel. Remélem, a gernyeszegi kastélyban létesített  preventórium két lelkes orvosának, Klents Ferencnek és Albu Tibornak sikerül megszerezni őket a Tékától, hogy a kastély kupolája tetején levő óra régi szépségében és teljességében újra fungálhasson… Az óra szerkezetében egyetlen csavar sincsen, s valamikor elütötte a negyedeket, a feleket és az egész órát. Ehhez szükségesek a harangok is.” (Marosi Ildikó: Örökbehagyott beszélgetés Gróf Teleki Mihállyal. Csíkszereda, 2009, Pallas-Akadémia. 27. o.)

[7]A borosjenői és szegedi gróf Tisza-család nagy jelentőségű Magyarország történetében, számos jeles személyiséget és két miniszterelnököt adott. Tisza Kálmán (1830−1902) tizenöt éven keresztül állt a magyar kormány élén 1875 és 1890 között. Édesanyja Teleki Julianna volt. Tisza István (1861−1918) kormányzása az első világháború idejére esik, két ízben, 1903−05 és 1913−17 között vezette az országot, az őszirózsás forradalom kitörésekor meggyilkolták.

[8]Teleki Mihály elbeszéléséből tudjuk, hogy a legnagyobb fiút, Mihályt a fémipari szakiskolába vették fel, de már a gépészmérnökire való jelentkezéskor azt mondta a személyzeti felelős: egy Telekinek nem adhatok „aviz favorabil”-t, vagyis jóváhagyást. Erzsébet építészeti szakiskolát végzett, majd esti tagozaton folytatta, miközben dolgozott egy építkezési vállalatnál, ahol gépíróként röpcédulát gépelt, amiért tizenöt évre elítélték. 1957−64 között volt romániai politikai börtönök foglya úgy, hogy családja egyszer sem láthatta. Juliannát érettségi előtt tették ki a Bolyai Farkas Líceumból, származása miatt. Később Jassiban végzett román–angol szakot. (Marosi Ildikó: Örökbehagyott beszélgetés Gróf Teleki Mihállyal. Csíkszereda, 2009, Pallas-Akadémia. 27. o.)

[9]Teleki Ernő (1902−1980) a család katolikus ágához tartozott, ő volt a paszmosi birtok és kastély utolsó tulajdonosa. Édesapja Teleki Ferenc matematikus és költő, édesanyja Bánffy Anna (Bánffy Dezső miniszterelnök unokahúga), ikertestvére Teleki Andor. Teleki Ernő kolozsvári és budapesti tanulmányai után 1926-ban tért haza apja birtokára gazdálkodni.A két világháború közötti magyar politikai életbe 1938-ban lépett be, amikor a II. Károly király által létrehozott Nemzeti Újjászületés Front keretében felállított magyar alosztályt, a Magyar Népközösséget gróf Bánffy Miklós vezette. Teleki Ernő a Szász Pál felügyelete alatt működő gazdasági osztályban tevékenykedett.  Az ’50-es években Măcin-ba, Brăila mellé telepítették ki. Közgazdásznak tanult, de képzőművészként is elismert. Munkáit ma ismét felfedezték és a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményét gazdagítják. Életéről 2011-ben dokumentumfilm készült Démonok tánca címmel, Ludvig Daniella rendezésében.

[10]Teleki Béla (1899–1990) Teleki Arctur fia, Teleki Gemma testvére. 1936-ban lépett az erdélyi magyar közélet színterére, az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület alelnökévé választották (elnöke Szász Pál volt), de 1940-től ő veszi át az elnökséget. A második bécsi döntés után megalakult Erdélyi Magyar Párt főtitkára, majd elnöke. Cselekvően részt vett Magyarország háborúból való kilépésének előkészítésében, elnökségével alakult meg az Erdélyi Magyar Tanács, a román kiugrás után Kolozsváron maradt, de a szovjet hadsereg elhurcolta, majd átadta a magyar politikai rendőrségnek. Sikerült elmenekülnie, és az AEÁ-ba emigrált. A család 1945-ig Zsibón élt a Wesselényi-Teleki kastélyban. Családtagjait – lánya, Éva kivételével – 1964-ben sikerült kimenekítenie Romániából. Teleki Éva Tölgy és repkény címmel írta meg visszaemlékezéseit. Megjelent a Minerva Könyvek sorozatban, Kolozsvárott 1995-ben.




.: tartalomjegyzék