Székelyföld kulturális havilap - Hargita Kiadó

utolsó lapszámaink: 2019 - Augusztus
2019 - Július
2019 - Június
archívum ...

legújabb könyveink: Kisné Portik Irén – Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte
Ferenczes István – Arhezi/Ergézi
Petőfi Sándor – A helység kalapácsa
az összes könyveink ...

Székely Könyvtár:

Arcképcsarnok: Erdélyi magyar írók arcképcsarnoka

Aktuális rendezvények: 2016, március 4

bejelentkezés:

Online előfizetőink a lap teljes tartalmát olvashatják! Előfizetés!

kereső:
Általános keresés. Pontosabb keresésért kattintson ide!

Moldvai Magyarság: Kulturális havilap

partnereink:





















2013 - Október
Czakó Gábor

Miből lett a csuka foga?

A finnugor-magyar nyelvi- és kulturális rokonság, továbbá népünknek a finnugoroktól való származása két, egymástól független kérdés. Hunfalvy Pál akadémiai könyvtárossá való kinevezésekor – 1851– a kettő még egynek látszott. Ám a látszat csal. Hogy magától teszi-e, vagy sem, ehelyt ne firtassuk. A lényeg a feladat. Mi a teendő most, amikorra kiderült, hogy a finnugorok és a magyarok közt a genetikai rokonság oly vékony szálú, hogy nem nevezhető néprokonságnak. Akkori min alapulnak a nyelvi és kulturális rokonvonások? A finnugor→magyar viszony jelentheti-e azt, amit a hunfalvyzmus hirdet, hogy a magyar nyelv a finnugor nyelvek leszármazottja?[1]

Lehetséges-e ez biológiai viszony nélkül?

Bencze Lóránt bölcs tanácsa, hogy a nyelvtudományban elhamarkodottan ítél az, aki megföllebbezhetetlen döntéseket hoz. Helyesebb úgy gondolkodni és fogalmazni, hogy ennek vagy annak az ítéletnek a bizonyossága a lehetetlen, a roppant kicsiny, a csekély, a megeshet, a valószínű, meggyőző és a biztos közt ingadozik. Hogy mégis merre tart, arra nézve a korabeli szellemi, gazdasági, társadalmi körülmények és a kulturális elemek állapotának vizsgálata igazíthat el bennünket.

Például az, hogy a népek kezdeti érintkezésének idején volt-e valamilyen külső vagy belső erőkülönbség a résztvevők között, ami a szellemi, kulturális és anyagi javak áramlásának irányát befolyásolhatta?

A szabir titokc. könyvemben (Czakó, 2013) talán sikerült meggyőzően bizonyítanom, hogy a finnugor nyelvek és a magyar közti különbségek legjelentősebbike az, hogy a mi szavaink népes szócsaládokat alkotnak[2], a ma Szibériában élő ugorok szavai pedig a mieinkéhez képest apró családokból állnak, ha éppen nem magányosak. Márpedig általános nyelvtörténeti alapelv, hogy az a szó, amelyiknek nincs etimológiája az adott nyelvben, és nincs szócsaládja, akkor az nagy biztonsággal kölcsönszó, ha viszont van etimológiája az adott nyelvben, és nagy szócsaládja is van, akkor ez az utóbbi a forrásnyelv! (l. Benkő Loránd 1975 Zur Frage der Chronologisierung der Wörter. Die Möglichkeiten der Bestimmung der ältesten Schichten des ungarischen, nicht mit Sicherheit etymologisierbaren Wortschatzes.  Congressus Tertius Internationalis Fenno-Ugristarum Tallinae Habiatus. 17−23. VIII. Pars I. Acta Linguistica. Red. Valmen Hallap. Valgus: Tallinn. 577).Ugyanez a helyzet a népzenékkel is: a közeli rokon ugor dallamok általában egy sorosak, a magyarhoz hasonló négy sorosak ritkák, továbbá a mese és mondavilág összehasonlítása is azt sugallja, hogy a magyar mesék számos eleme előfordul ugyan az ugoroknál, de töredékesen, eredeti összefüggéseik nélkül.

Régész barátom írja, hogy a dél-urali térség a ló domesztikációnak legrégibb központja lehetett. Ehhez kapcsolódhatott az ősmagyarság, minden bizonnyal egészen különleges, fölényt jelentő kulturális jellemzőkkel. Ennek bizonysága, hogy az ugor regék és dalok példakép-népe a szabir, a régészeti leletekből ismert fölszerelésekkel.

Mindebből az következik, hogy fölül kell vizsgálni a XIX. század második felében uralkodóvá nyilvánított nyelv- és kultúraáramlási irányt. Ugyanis roppant kicsiny annak a valószínűsége, hogy ami az ugorban csak pikkely, kopoltyú és alsó állkapocs, az a magyarban egész csukává álljon össze. Sokkal meggyőzőbb, hogy a csuka maradványait találtuk meg az  ugoroknál: szóbokraink, dalaink, regéink maradványait őrzi az ő nyelvük, énekük, mondaviláguk.

Amennyire lehetetlennek látszik, hogy a csuka pár darabjából lett az egész hal, ugyanannyira biztos ennek az ellenkezője.

 

*

 

Miután itt egy másfél évszázada meggyökeresedett tudományos hiedelemmel és az arra épült leginkább tisztes mester-tanítványi viszonyok nemzedékeivel, doktorátusok és akadémiai székfoglalók ezreivel, nemzetközivé vált, s idézetek millióval igazolni vélt állításrendszerrel állunk szemben, nem kiálthatjuk világgá a puszta igazságot.

Ennél sokkal kevesebbre van szükség: tudományra. Miként Czuczor Gergely és Fogarasi János tette, amikor Hunfalvyék eltagadták a magyar nyelv gyökrendjét, mert az „kőszirtként” állt az ő önkényes finnugor nyelvészkedésük útjában. Erre Czuczorék fölsorolták mind a 2305 szógyököt kialakulásával, fontos hangjaival, történetével és a gyökökből származott százezernyi szóval együtt. Művüket ezért soha nem merészelték „tudományosan”, tehát elemzéssel, vitákkal, tudományos érvekkel, nyílt tanácskozáson támadni, hanem csak úgy, suttyomban, elkapálták élő halottként.

Jómagam ezért azt javaslom: ne markoljunk túl sokat. Érjük be a kevéssel: vegyük sorra a szócsaládokat, s vessük össze őket a rokon nyelvek megfelelő szavaival.

Elemezzük a népzenéket, ahogy Juhász Zoltán teszi: a matematika elfogulatlan módszerével. Vizsgáljuk meg a magyar és az ugor mondavilág viszonyát. Egyenként, dalról dalra, regéről, regére.

Ne ideológiát kövessünk, hanem a józan észt.

 

*

 

A szabir titok köréből kilépve kezdjük a kezdetnél. Annál a híres regénél, ami nálunk is fönnmaradt, Procopius szerint az utriguroknak és kutriguroknak meg a hunoknál is. Iránban és Nyugaton, és Arany János is gyönyörűen megénekelte. Itt kitérhetnénk a hun-magyar viszonyra, de csupán annyit említünk meg, hogy bizonyos történetíróink szerint a mi hun hagyományunk a nyugati krónikákból került a mieinkbe, s onnan a csacska nép fejébe, amely nyilván buzgón olvasta az említett fóliánsokat. Bökkenőnek látszik, hogy számos, a hajdani szkíta vidéken élt nép ivadékai az üzbégtől az ujgurig az odatévedt magyar utazót rokonként ölelik keblükre, és természetesen hun-ági atyafit tisztelnek benne. Nyilvánvalóan ők is már ezer éve böngészték a középkori nyugati krónikákat…

S hogy még gazdagabb legyen a kép: tudós barátom, Juhász Zoltán furulyaművész személyes úti beszámolója szerint a közép-andoki indiánoknál ma is él a szarvasűző lakodalmi szokás. A lakodalmi vadászok kiválasztják a leggyorsabb futót majd beöltöztetik szarvasnak. A vadászat megkezdése előtt a „szarvas” szarva közé tükröt erősítenek – a „homlokomon vagyon felkelő fényes Nap” – zengi máig a dozmati regösének. A szarvas háza a menyasszony lábánál? lába közt? van. Ott „tűnik el”, ha sikeresen odaért, és az üldözésnek vége. Ennél világosabban aligha beszélhetünk az új haza = otthon, az új nép = család alapításáról. Ezt aligha tanulhatták az indiánok a spanyoloktól.

Vissza a lényegre!

Népünk eredetmondája a közismert Csodaszarvas rege, vagy másként Hunor és Magor/Magyar története. Berze Nagy János: A Csodaszarvas mondája című két részes, kimerítően adatolt tanulmányában Rámától Heraklészig visszamenőleg összeszedte és elemezte a történet eurázsiai ókori, majd későbbi keresztény párhuzamait[3].

Mondánk lényege, hogy az említett két királyfi ikertestvér. Ezt Berze Nagy úgy általánosítja, hogy egyenrangúak. Egy alkalommal vadászat közben gyönyörű szarvasünőre[4] találnak. Üldözőbe veszik, de sem elfogni, sem elejteni nem tudják. Ez a nyilvánvalóan sebezhetetlen, földöntúli csodalény, mocsaras helyre, majd a „vízen túlra”, „új világba, hazába”, egy szigetre csalja a vadászokat, s ott eltűnik a szemük elől. A helyet letelepedésre kedvezőnek találják. Már jó ideje ott élnek, amikor Dúl király leányaira, és azok szolgálóira bukkannak. Elrabolják, és feleségül veszik őket, ebből a nászból ered a hun, illetve a magyar nép.

Nagy mesetudósunk szerint „A csodaszarvas-monda tehát nem zodiacusi constellatio emléke, hanem keleti eredetű és eschatologikus tartalmú hagyomány, mely az embernek Istenre és a túlvilágra vonatkozó kezdetleges képzeteit az általános mitológia szempontjából igen becses vonásokkal őrizte meg.”

Alaptípusát a következőkben foglalta össsze:

„1. Istennő (Krisztus, tündér) kiváló férfiút előre kijelöl, hogy azt szerelmével (lelki üdvösséggel) örök boldogságra juttassa.

2. Szarvasünő (hímszarvas) alakjában vadászó férfi előtt terem, kit feltűnő külsejével is (aranyagancs, testén égitestek, szarvai között fénylő kereszt, stb.) saját üldözésére csábít. Sebezhetetlen.

3. Tengeren megy át, melyen a gázlót csak ő ismeri. A férfi nyomon követi.

4. A tenger túlsó partján (a hegy tetején) eltűnik, valódi alakjában jelenik meg, s a kiválasztott férfival örök boldogságban él.”

A monda lényegi elemei közé vehetjük, hogy a vadászok testvérek, ketten vannak, háború nélkül hazát foglalnak, és új népet alapítanak. 

Tanulmányában Berze Nagy János teret ad az ugor népek Pápay József és Munkácsi Bernát gyűjtötte hasonló mondái ismertetésének is. Már csak azért is, mert megérdemlik, ugyanis gyökerükben a mi Csodaszarvas regénk rokonai.

Lássuk az ugor eredetmondákat!

„Két pasztër[5] vadász űzőbe vesz egy jávorszarvast (hím-e vagy ünő, nincs megmondva). Az egyik szárnyon repül, a másik gyalog megy az állat után. A szárnyas a szarvast messze vidéken lelövi, megnyúzza, háta faggyúját levágja, magához veszi, s visszaindul.

Jöttében leeresztett szárnyával a hóban barázdát von. Szemközt találja a gyalogos pasztërt, kinek maradék faggyúját átadja, s tanácsot ad, merre keresse az állat húsát. A gyalogos a havon húzott barázda nyomán a szarvas húsát megtalálja, de nagyon messze talált menni, gyalog nem akar visszafordulni; a földet halban s vadban bővelkedőnek találja, örökre ott

marad s elhagyott földjét teljesen elfelejti. Tőle származik a pasztër-nemzetség, mely az Ob forrásvidékén[6] lakik.”

Bármennyire eltorzult is ez a változat, a monda alapjelleme átcsillan rajta. Megvan a szarvast űző két vadász, akiket a szarvas a lakóhelyüktől messze csalogat, az egyik vadásznak a szarvas elejtése helyén való letelepedése, s itt a nemzetség elszaporodása – mind a monda vonásai közé tartozik. A szarvas megölése feltétlenül romlásra vall. (kiemelés: Cz. G.) Elmosódott a szarvas alakja is, melyről nem tudni: hím-e vagy ünő. A monda, melyben az állat szempontjából a csodás elem, s a feleségszerzés módja teljesen hiányzik, még a magyar szarvas-mondához áll legközelebb.[7]

„Vogul változatát említi még Munkácsi Bernát.[8] Eszerint is két pasztër üldöz egy jávorszarvast, mely eredeti lakóhelyüktől messze csalogatja őket, míg végül a szárnyas pasztër leteríti. A rege egyes mozzanatai az égre rajzolódnak. Ott van a Jávorcsillag (Göncöl szekere), a Tejút, a hulló csillagok s az Aquila hármasa. Ez véleményem szerint annak a mitológiai felfogásnak a kifejezése, mely szerint az égen minden úgy történik, mint a földön.”[9]

Eddig a Berze Nagy idézet, amihez további kiegészítések kívánkoznak.

 

*

 

Hogy a végén kezdjük, a vogul-manysi regében a csillag-megfelelések talán emlékeztetnek az eredeti Csodaszarvas díszeire.

Eredeti Csodaszarvast írtam, mert mindkét változat a magyar, az ugorok használta nevünkön a szabir eredetire megy vissza.

A változások egy része természetes: nyilvánvalóan következik az éghajlati különbségekből. Ezért nincs például lovas vadászat. Van viszont roppant éhség és egy csomó tartalmi, valamint szellemi változás. Tartalmi a nem egyenrangú, azaz nem testvér[10], hanem két erősen különböző képességekkel és lehetőségekkel bíró férfi: az egyik szárnyas, a másik gyalogos, továbbá a szarvas megölése, ami Berze Nagy szerint is „romlásra vall.” Igen, mégpedig szellemi értelemben: az ugorok számára ez a szarvas bizony nem csodalény volt, üdvösségre, szerelemre vezető, hanem ennivaló. Teteméből a legtáplálóbb faggyút a szárnyas vadász rögtön meg is kaparintotta. Az ugor legendavilágra jellemző az erőteljes mágikus spiritualitás, együtt az elemi erejű materializmussal, ami leginkább nagy ehetnékben-ihatnékban nyilvánul meg.

Tehát az elbeszélésben a szarvas szemlátomást nem csodaszarvas. Helyette a szárnyas vadász a természetfölötti szereplő, hiszen repülni tud, viszont a zsíros falatokat földiesen szereti. Ezenközben derék ember, ezért barátilag átadja a gyalogosnak zsákmánya maradékát. Sőt, a tetem helyét is megmutatja neki. Ezen a ponton összekeveredik a szarvasban és benne az iránymutató szerep. A gyalogos vadásznak megmondja, hogy a szárnya által a hóba vont nyomot kell követnie, úgy jut el a szarvashúsig. 

Érdekes módon kettejük szövetsége ennyi. A szárnyas ember kirepül a történetből, másik meg letelepszik, mivel a környéket „halban s vadban bővelkedőnek találja”. Ott is marad és elhagyott földjét teljesen elfelejti. Nem derül ki, hogyan és honnan szerez feleséget, viszont azt megtudjuk, hogy tőle származik a „pasztër nemzetség”. Ez ugyan csak fele a Hunortól és Magortól származott hun és magyar nép elnevezése megokolásának, de itt is „romlásra vall”. Mert ha így van, akkor az elbeszélő miért illeti a pasztër nemzetségnévvel mindkét szereplőt már a történet elején?

 

*

 

Berze Nagy János szerint a magyar Csodaszarvas legenda a Kr. u. a IX. században keletkezett, tehát a honfoglalás századában. Ennek valószínűsége roppant csekély. A mondott időben ugyanis már csak Juliánusz magyarjai, a Magna Hungáriában maradottak álltak kapcsolatban az ugorokkal! Megeshet ugyan, hogy a Bíborbanszületett Konstantin által említett követjárások oda irányultak, de az is megeshet, hogy Kumagyariába, tehát a Kaukázustól északra, „Perzsia határvidékén” fekvő Magyarországba. (Bendefy, 1942.)[11] Ennek lakóit a korabeli források szintén szabirként emlegették.

Mindenesetre úgyszólván lehetetlen, hogy a hun-magyar-utrigur-kutrigur Csodaszarvas monda a föntebb vázolt ugor pasztër-legendából fejlődött ki. Inkább az látszik meggyőzőnek, hogy fordítva történt, és a Kr. utáni IX. századnál jóval korábban.

Hasonló a valószínűsége annak a tudományosnak tartott őstörténeti elképzelésnek[12], miszerint az elszaporodott pasztërok kirajzottak volna délre, lovas nagyállattenyésztőkké lettek, s a magyarság őseivé.

Mint tudjuk, ezt az elképzelést nem támogatják kellően erős genetikai érvek.

A manysi hagyomány sem. Ők közismerten két csoportra oszlanak: a mósok emlékeznek lovas hagyományukra, eszerint viselik fegyvereiket is, és lenézik a pórokat, akik gyalogosok. Ez a gondolat éppen fordítottja a föntebbi elképzelésnek, mivel azt állítja, hogy a mósok – tán a mondában szereplő szárnyas pasztär ivadékai lehetnek – ám a monda még legendás történetüket sem érinti.

Itt érdemes emlékezetünkbe idézni, hogy nincs adat arról, miszerint mostoha éghajlati körülmények közt élő népek: pl. eszkimók vagy busmanok valaha túlszaporodtak volna, hogy aztán több kulturális-technikai-katonai szintet hirtelen átugorva hódító rajzásba kezdjenek.

A mesevilágban meg arra nincs példa, hogy töredékek, legendamorzsák, hatalmas világmítoszokká egészültek, emelkedtek, s terjedtek volna el Eurázsia szerte. Ráadásul visszamenőlegesen, hiszen a Csodaszarvas mondakör nyomai az ógörög mitológiában is kimutathatók.[13]
Ez is, az is alighanem fordítva történhetett.

 

*

 

Bencze Lóránt barátom intését megfontolva csupán erős valószínűséggel állítom, hogy az ismertetett ugor eredetmonda-pár egy tőről fakad a szabir-magyarral.

1. a szabir-magyar tő más, délibb éghajlaton és más szellemi térben sarjadzott;

2. a mondateremtő vagy közvetítő népről ugyancsak azt mondhatjuk – megint csupán erős valószínűséggel – hogy az az andronovói kultúracsalád Dél-Ural környékén élő népe lehetett, mely részt vehetett a ló ottani háziasításában, s régészeti hagyatéka szerint fémművességgel, nagyállattenyésztéssel foglalkozott;

3. aligha zárható ki, hogy ezt a népet hívták regéikben, mondáikban, hősénekeikben az ugorok ’szabirnak’;

4. ennélfogva az igényel bizonyítást, hogy nem ezt a népet nevezte Iordanes a hunok egyik ágát alkotó „savirusoknak” illetve ugyanőket prémmel kereskedő „hunugurusoknak” könyve  37. fejezetében[14];

5. ugyancsak az az állítás szorul igazolásra, hogy ez a nép nem azonos a Bíborbanszületett Konstantin szerint „régebben szavartoi aszfaloi”-nak nevezett türk, azaz magyar néppel.

 

*

 

A meggyőző bizonyítékok összegyűjtésén még sokat kell dolgozni.

Meglesz. Ha kell, szóról szóra, dalról dalra, regéről regére szállva egyenként fogjuk bebizonyítani, hogy a magyar-finnugor rokonság híre igaz, de nem úgy, ahogy százhatvan éve terjesztik. Azért nem, mert nem úgy, nem akkor és nem ott keletkezett, ahogy eddig vélték. A hivatalos fölfogással ellentétben fordítva estek a dolgok: nem csukafogból lett a csuka, és nem Kovács Pisti szülte az anyukáját…



[1]Lásd A magyar nyelv történeti etimológiai szótára (TESz. Főszerk. Benkő Loránd, Budapest, 1967−76 Akadémiai Kiadó) szólevezetéseit, melyek rendre azt a látszatot keltik, mintha a magyarhoz képest igen későn adatolt finnugor szavak sok ezer évvel ezelőtt is a mai, vagy attól alig különböző alakban éltek volna, s csak nálunk változtak el.

[2]Például a kör, ker, gur, stb., a tip, tap, top, a bogy, bog, mag stb. gyökcsaládoknak több száz származékuk van nyelvünkben, ugyanakkor a finnugor nyelvekben e szóbokrok csak egy-két gallyacskával képviseltetik magukat.

[3]Ethnographia, 1927.

[4]Nőstényszarvasra.

[5]Pasztër ’rozsomák’, itt a totemállat neve.

[6]Másutt Obdorszk említtetik, ami nem az Ob forrásánál, hanem a torkolatánál feküdt.

[7]Pápay József: Északi osztják nyelvtanulmányok. I . Szövegek, a) Obdorszk vidékéről.Nyelvtudományi Közlemények, Budapest, 1908, január, 38. k. 313.1.

[8]Munkácsi Bernát: Vogul népköltési gyűjtemény, II. k., Budapest, 1892–97, 2. füzet, 230. 1ap.

[9]Ezt a változatot is használta Jankovics Marcell az „Ének a csodaszarvasról” c. filmjében.

[10]Gondoljunk bele e szó elemeinek jelentésébe!

[11]Bendefy László: A magyarok kaukázusi őshazája, Gyeretyán országa, Budapest, 1942, Cserépfalvi Kiadó

[12]Elképzelés: a képzelet alkotása…

[13]Berze Nagy i. m.

[14]„…a Pontus tenger felett terül el a bulgares lakóhelye, akiket a mi vétségeink tettek igen ismertté. Itt hajtott ki két helyen, mintegy a legbátrabb nemzetnek, a hunoknak a terebélyes törzsfája, a népek veszedelme. Ugyanis az egyiket altziagirusoknak, a másikat savirusoknak hívják. Lakóhelyeik elkülönülnek egymástól: az altziagirusoké Chersona mellett van, ahova Asia kincseire sóvárgó kereskedő szállítja áruját. Nyáron a mezőkön vándorolnak, és ott ütnek tanyát, ahova a csorda élelmezése csalogatja őket, télvíz idején visszahúzódnak a Pontus tenger fölé. A hunugurusok pedig azért ismeretesek, mert hermelinprémmel kereskednek.” (Kiss Magdolna fordítása)




.: tartalomjegyzék