Székelyföld kulturális havilap - Hargita Kiadó

utolsó lapszámaink: 2019 - December
2019 - November
2019 - Október
archívum ...

legújabb könyveink: Kisné Portik Irén – Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte
Ferenczes István – Arhezi/Ergézi
Petőfi Sándor – A helység kalapácsa
az összes könyveink ...

Székely Könyvtár:

Arcképcsarnok: Erdélyi magyar írók arcképcsarnoka

Aktuális rendezvények: 2016, március 4

bejelentkezés:

Online előfizetőink a lap teljes tartalmát olvashatják! Előfizetés!

kereső:
Általános keresés. Pontosabb keresésért kattintson ide!

Moldvai Magyarság: Kulturális havilap

partnereink:





















2014 - Január
Garda Dezső

A határőrség szervezése Gyergyószéken

        

A határőrség szervezésének kezdetei  

 

A Habsburg birodalom a XVIII. század közepén két nagy háborúsorozatba keveredett. Az egyik az ún. német örökösödési háború, a másik pedig a hétéves háború volt. Mindkét küzdelemsorozatba bekapcsolódtak a német térség államain kívül, egyik vagy másik oldalon Anglia, Lengyelország és Oroszország. A habsburgok számára a legnagyobb veszedelmet Poroszország katonai és politikai megerősödése jelentette. Mária Teréziának a német birodalmon belüli császári címének a megvédése mellett, Ausztria hegemón szerepének a megtartásáért is meg kellett küzdenie ezekben a háborúkban. Mivel a háborúsorozathoz a bécsi udvarnak nem voltak erőforrásai, ezért az ősi hagyományokon alapuló székely hadszervezetnek a felélesztését szorgalmazták a bécsi udvar katonai elképzeléseinek szellemében.  

A bécsi kormánykörök már régebben is puhatolózni kezdtek a székely határőrség felállításának a lehetőségéről. A gondolatot erősítette az a tény, hogy egyes székely katonák részt vettek a német örökösödési, illetve a hétéves háborúban. A kormánykörök elgondolása kezdettől fogva az volt, hogy a székely határőrök idegen tisztek parancsa alatt legyenek, és személyileg vétessenek ki a székely önkormányzati intézmények hatásköre alól, valamint kerüljenek a katonai hatóságok felügyelete alá.

A székely határőrség felállításához az első jelentősebb lépést Mária Terézia császárnénak a Guberniumhoz  1762. április 11-én Bécsből küldött utasítása jelentette. Az uralkodó leiratában a következőképpen fogalmazott: „Az Erdélyben felállítandó nemzeti katonaság szervezése báró Buccowrabizatik és meghagyatik a Guberniumnak és min­den alárendelt közegeinek, hogy ebben neki hűséges segít­séggel legyen.”[1] A császárnő kérésére a választ a főkormányhatóság 1762. május 14-én így fogalmazta meg: „Mindazt, ami a Gubernium hatalmában áll hű buzgalom­mal el nem mulasztja.”[2]

A fentiekből is láthatjuk, hogy Mária Terézia a székely határőrség felállításának a lehetőségét, a székely katonai hagyományok felelevenítésén kívül, az erdélyi hadak főparancsnokának Buccow Adolf Miklósnak hadseregszervezési képességében látta. Ezért nyugalomba kényszerítette a főkormányhatóság elnökét, gróf Wallis Ferencet, akinek helyébe a Habsburg lovassági tábornokot nevezte ki. Mária Terézia császárnő kinevezésében a következőképpen fogalmazott: „A kormányzó nyugalomba bocsáttatván, az állás jelen­leg betöltetlen, de a királyi szolgálat és a közjó kívánja, hogy addig is, míg a szokásos jelölés alapján a betöltés megtörtén­hetnék, az elnökségről gondoskodás történjék. Kegyelmesen rendeljük azért, hogy mint atyánk uralkodása alatt gróf Wallis Ferenczhasznosan működött, ennek a példájára most kedvelt hívünk nagyságos báró Buccow Adolf Miklós, a M. T. rend nagy ke­resztje lovagja, belső titkos tanácsos, lovassági tábornok, az erdélyi hadak főparancsnoka, a ti indigenátok legyen az elnök és gyakorolja mindazon jogokat, melyek a gubernáto­rokat megilletik. Minden engedelmességgel és segítséggel tá­mogassátok. A kik őt a guberniumi elnökségben híven támogatják, azokra kegyelmes tekintettel leszünk; a kik azonban titkon vagy nyilván üdvös szándékainkkal bármiként ellenkeznének, azok ellen szigorúan eljárunk.”[3]

A Habsburg császári udvar, Mária Teréziával az élen a határőrség felállításával kapcsolatban tehát mellőzött minden alkotmányos előkészítést. Nem hívta össze az országgyűlést, a Gubernium élére úgy nevezte ki az általa kiválasztott egyént, hogy közben nyugdíjaztatta a Guberniumból gróf Kemény Lászlót is, aki szintén nem helyeselte a székely határőrség felállítását a rendek megkérdezése nélkül. A felmentésben és az ezt követő kinevezésben úgy fogalmaztak, hogy őfelsége gróf Kemény Lászlótsaját kérésére egészségi okokból a gubemátorságtól felmentette és 4000 frt évi nyugdíjjal ellátta. Helyébe május 7-én báró Buccow Adolf Miklóslovassági tábornokot bízta meg a Gubernium elnökségével, aki az említett napon, hivatalába beiktattatott. [4]

 

A viselkedési normarendszer kidolgozásától a fegyverek kiosztásáig

 

A császárnő bizalmasa, báró Buccow Adolf Miklós nagy buzgalommal látott hozzá a határőrség felállításához. Katonai biztosokat küldött ki Székelyföldre. Támogatásukra kirendelte báró Bornemissza Pált, Csík-, Gyergyó- és Kászon székek főkirálybíróját. A három szék legfontosabb tisztségviselője „miképpen kell a főtisztet alakalmaztani a székelyekhez és alattvaló v. tisztjeihez” cím alatt egy viselkedési normarendszert dolgozott ki a székely határőrség szervezői számára, melynek tartalma a következő:

„1-mo. Az székelység között mindenhez sincerus, de nem nagyon familiárisnak kell lenni, mert könnyen társaknak tartván az embert, azután regáltatni magokat nem engedik.

2-do. Senkitől immediate tanácsot nem kell kérni, hanem okosan per modum quaestionis et discursus lehet tőllök min­den dolgot kitanulni, s azt sem kell mindjárt úgy követni, hogy észrevegyék, hanem üdő vártatva azon jót követni kell, úgymint ha csak magától cselekedné az ember, mert hamar magokat elöljárójoknál okosabbaknak tartván, diri­gálni és nem dirigáltatni igyekeznek, mely is sok rosszat szülhet.

3-tio. Mindennek illendő becsületit meg kell adni, de a szükséges dolgokon kivül hosszas discursust, avagy tréfát gyakran vélek nem kell űzni, hanem ha tréfa esik is, csakhamar seriumra kell fordítani, mert könnyen, az ló némelyeket elragadja.

4-to. Senki többet náloknál egyik a másikra, sőt az officiolátusra is nem panaszolhat, sőt gyakran történik, hogy azok ellen factiót indítanak. Soha az olyannak, akármily igazsága láttatik is lenni, nem kell mindaddig válaszolni decisive, valameddig a bévádlott részszel valóságosan vádgya nem communicáltatik és azután secundum aequitatem maga activitása szerint a dolgot kell igazítani, mert különben maga magát az ember megintricálhatja, hogy magán segíteni alig tudhat, vagy néha szégyenli is maga dolgait visszavonni. Minekelőtte pedig az bévádlott(at) meghallgatná az ember, mivelhogy itiletet s idegenséget ne vehessen magára, uuiversaliter mindennek feleletet kell adni: szükség azért a vádló­nak is azt írni, vagy ha jelen van, mondani, hogy mindazokat communicálja az bévádlott féllel sazután az igazság szerint eligazítja.

5-to. Megtörténhetik gyakran, hogy némelyek factiojokat inkább manuteneálhassák, discretiókat is ajánlanak és adni kívánnak, de praeter esculenta és poculenta semmit el nem kell venni, mert különben bizonyosan gyalázat követi. Szük­séges pedig arra is vigyázni, hogy a főtiszt körül lévő vala­mely necessariusát, ha vagyon, midőn maga az discretiót el nem akarná venni, annak alattomba ne adgyák, mert üdövel a főtiszt adgya meg annak az árát.

6-to. Felette sok instantiákat szoktak adni, és ha lehet, minden várakoztatás nélkül mindennek az egyenes igazság szerint választ kell adni, s ezzel édesíteni főképpen magá­hoz a népet; s ha választ nem nyer pedig a székely, zúgolódni szokott. Azért

7-mo. Ha valaki nagyobb instantiákhoz folyamodik, minekelőtte a főtisztet megkeresné, azt mindgyárt animadvertálni, sőt büntetéssel is fenyegetni kelletik, quoquomodo arról elfogni őket szükséges, mert különben nagyobb instantiáknak és magának is a főtisztnek elég alkolmatlanságot (!) csinálnak.

8-vo. Midőn a főtiszt praesideál, ha valaki az oda illendő dolgokon kivűl egyéb discursust, annál is inkább tréfát indí­tana, a főtiszt magaviseléséről mutasson ahhoz kedvetlensé­get: sőt ha másképpen nem remediálhatja, egész flegmával arról meg is intse, hogy ottan a szükséges dolgokat és nem egyebet kell tractálni, mert különben felette való bátorságot úgyannyira vehet, hogy ebben elmerülvén, nehezen lehet annak utánna rendbeszedni.

9-no. Az assessorok most is igen nagy számmal vannak: azokat szaporítani, a mennyiben lehet, el kell kerülni. De főbbképpen a primipilusok nagyon fogják solicitálni, mert azáltal a portio alól megszabadulnak, de mivel Ö Felsége vivum aerariuma szenved azzal, ha valaki a felséges udvar­nak feladgya (mely könnyen megtörténhetik), bizonyosan kisebbséget fog szülni: reá kell azért vigyázni, hogy valakit discrétióval úgy környül ne vegyenek az primipilusok, a ki a főtisztnek addig békét nem hagyna, míg előtte az assessorságot nem efficiálná, mely is megtörtént.”[5]

Buccow tábornok királyi rendelet helyett, a királynő nevében  felhívást szerkesztett a határőrség felállítására vonatkozóan. Ennek szellemében 1762. június 24-én Gyergyószentmiklósra érkeztek Schröder ezredes, Jósika Imre, Csernátoni Zombler századosok és Cserei György hadnagy. A feladat elvégzésére Buccow utasítást adott Bornemissza Pál, csíki főkirálybírónak és a gyergyói alkirálybírónak.[6] Ez alkalommal Schröder ezredes a következő beszédet mondta az összegyült székelyek előtt:

„A felséges császár és Magyarország királyné (!), országunk­nak     legkegyelmesebb    fejedelem    asszonyának   legnagyobb szíve szorgalmatossága azon lévén,hogy az igaz hív lakosait napról-napra jobb állapotba helyeztesse s abba meg is tartsa: e végre fennemlített felséges Asszonynak legkegyelmesebben parancsolt országunkban véghelyeket örzőmilitiát állítani, mely militiához a többiek felett a hív székelyeit, kik minden alkalmatosságban hívségeket és buzgóságokat a felséges ausz­triai házhoz megmutatták, mind ugyancsak azon székelyeknekgróffhé asszonya, ki választotta.

S mivel tudva vagyon, hogy a nemes székely nemzet, kire a régi elejeknek győzedelmes ereje ésvitézlő bátorsága még az anyok tejében is eleredett, méltán született katonának mondathatik: annál küssebb (!) kétség lehet azokról, hogy ezen véghelyet örző militiára teljes örömmel, s minden ügyekezettel magokat ne alkalmaztassák: kivált, hogy ezenmilitiának leg­főbb okból való indulatja csak ez:hogy Erdélyorazágnak véghatárjait minden bérohanástól, úgy az molduaiaktól, mint tatároktól oltalmazzák és minden praevaricatoroknak ellentálljanak.

A székelyek mindjárt eleinte a fejedelmeknek és császá­roknak katonái voltak és így a nobiles és primipilli lovakkal, a libertimisok pedig gyalog szolgáltatanak, melyben ha állan­dóúl megmaradtak volna, szomszédjoktól annyi alkalmatlan­ságot nem szenvedtek volna, annyi sok hasznos havasokat el se vesztettek volna, hanem az egész birodalmok magok tulajdonja megmaradott és meg nem szaggatódott volna, s ami legsérelmesebb, annyin jobbágyságra se jutottak volna, mert ennekelőtte aszékelyek nem egyéb, hanem nemes és sza­bad emberek voltak.

Most azért felséges császár és királyné asszonyunk teljes akaratját megkötvén ezen: hogy az meghitt székelyei militaris státusra, mint véghatárok őrzői alkalmaztassanak, s még pedig a nemesek lovakkal és a libertinusok gyalog, és mind a két féle úgy regimentek számába felosztattassanak, hogy ennekutána a szerént állandóul meg is tartattathassanak. Mindezek felett pedig legfelségesebb kegyelme és kegyes­sége által azokat mindjárt eleinte is holmi privilégiumokkal és szabadságokkal a többiektől megkülönböztetni kévánta: úgymint:

l-mo.A Gyergyó-, Csík- és háromszéki székelyek minden­féle néven nevezendő őszi és tavaszi vetések adójától szaba­dok s nem egyébról, hanem csak a fejekről és valamit a marhájokról adóznak; azért

2-do. Csak a nemes, primipilus és libertinusok vétettetnek bé ezen határszélyeire való militiához, a jobbágyok pedig, kiket ezen privilégiumok nem illethetnek, semmiképpen nem. Valamint

3-tio. Ezen privilégiumok, úgymint: többé forspontra nem járni, militaris quartélyozást ezentúl nem tartani, s több effélék is, úgy a rnegöregedetteknek, mint a megsérült ifiaknak, ha szolgálatokat soha végbe nem vihetik is, felírattatásokkor úgy megadattatnak, valamint a legerősebb ifiaknak és legjobb szolgálatra valóknak, hogy az által is mind közönységesen ezen ő Felségétől nyert kegyelmességeket a magok na­gyobb hasznokra lenni annyival is inkább megismerjék; mivel

4-to. Még a tanóló (!) ifiaknak is a tanólás semmi úton-módon nem tilalmaztatik, jóllehet felírattatnak, sőt dicsíretesebbnek tartatik, minél többet tanólnak és mago­kat jobban perfectionálják, magoknak az által is becsü­letet szerezvén, hogy üdőre azok is tisztségre juthassanak, vagy tetszések szerént szerzetes állapatba is léphessenek. Melyhez képest

5-to. A magok helységeiből ennekutánna reguták is se nem adattatnak, sem nem fizettetnek, mivel magok is mind­nyájan fegyverviselők; ha pedig történendőképpen egyik vagy másik oly helyen járna, a hol másféle tábori katonákat verbuálnának és magát ittason valahogy közikhe adná, tehát az ilyen csak egy szóval jelentse meg, hogy ő az véghatárt őriző militiából való székely, úgy senki nem erőltetheti regru­tának  megmaradni. Nemkülönben

6-to. Arra is senki nem erőltetődik, hogy mint ennekelőtte a primipillus éppen lovas legyen, hanem gyalognak s viszont a libertinus lovasnak is írhatja magát, a ki miként magát tapasztalja hívsége mutatására alkalmasabbnak lenni: mert a miképpen a felséges udvar megismerte sokaknak romlásokat, úgy a szabadságot mindennek egyenlőképpen osztotta, s a szolgálatot is egyenlővé hatta. Mely szerént

7-mo. Kiki 21 holnapok alatt 18 holnapot regulariter maga házánál való gazdasága folytatásába, valamint tetszik, tölthet, azalatt szolgálatjának ideje reá fordulván, 3 holnapig szolgál, és azon üdő alatt naponként a gyalog 4 kr.-ral,  a lovas 8 kr.-ral fog fizetődni.

Mindezen privilégiumok, valamint a szolgálat is kezdettetnek 1-mo Nov. úgy mint Mindenszentek napján, a hol annak utána minden maga előjáró urát megbecsülő és becsü­letét szerető vitéz székely a maga jó viselése és szolgálatba való buzgósága által, valamint a maga jutalmára, úgy a kö­zönséges haszonra is mindétig nagyobb nagyobb szabadságokat várhat, hacsak kiki szorgalmatos lészen mindenfelől való kötelességének eleget tenni.

Mi légyen pedig az felállandó határszéllyei militiának a  kötelessége a következendőből kitetszik :

1-mo. Hogy ezen székelyeknek ezentúl több viszonkodási (!) vagy igazságtalansági ne legyenek, mintsem eddig lehettek:tehát minden helyiségekben, a hol elegendő quártélyok nem volnának, quártély-házok építődjenek, a melyekben az oda­rendelt stabalis és főbb tiszt urak lakhassanak; ezen az egy quártélyon kivűl semmit legküsebbet is nékik nem tartoznak adni, mivel azoknak ő Felségétől lészen fizetések.   Hanem

2-do. Mindegvig azon véghelyet őrzők szorgalmatoskod­janak magokat megruházni azon formára, a mint azt a felséges császárés királyné Asszonyunk legkegyelmesebben kiadta. Ezen egyenlő ruházatot ellenben csak a szolgálatban fogják viselni, azonkívül a magok szokott ruhájukban járhatnak, a mint kinek-kinek tetszik. Könnyebbségekre pedig

3-tio. Bécsből a fegyver útban is lévén, a gyalognak puska és kard, a lovasnak pedig pár pisztoly is hozzá, pantallier lordinggal s ahhoz való töltésekkel ingyen adatnak ö Felségétől, hogy annak is jobban.

4-to. A három holnap alatt az ország határszélyein, vagy ahol azokat az országban itt comrnandérozó generális br. Buccowurunk exciája rendelni és alkalmaztatni fogja, a magok szolgálatjokat híven végbevigyék, úgy a szolgálatjok után ismét a rendszerént való 18 holnapig gazdálkodhassanak a magok házánál. Vagy

5-to. Ha a házánál valaki maga szükségére valót nem gyüjthetne, és szokottképpen valamely szomszéd székbe, vár­megyébe, vagy az országon kívül is keze munkája vagy kereskedése által eleséget keresni a maga helységibül ki akarna menni, az olyan a falujába rendelt tisztjénél magát jelentse, a ki ötet a maga stabalis tisztjéhez illendő módon eligazitani fogja, a hol ő a maga bizonyságára minden fizetés nélkül passust fog nyerni. Valamint

6-to. Ha ezen székelyeknek valami nehézségek volna, vagy legküsebb igazságtalanságot szenvedtek volna, vagy lenne, úgy mindenféle akadályokban is, mindenkor az ilyenek a falujokbeli tisztjeknél magokat jelentsék és minden sege­delmet attól remélhetnek. Mely végre

7-mo. A mostan országunkba gubernáló és commendérozógenerális urunk ő exellenciája. kire a felséges császár és királyné nagykegyelmű Asszonyunk ezen militiának gondviselését legkegyesebben réá bízta, ugyanezen nemesektől, mint hív vitézlő  székelyektől  minden  tökéletes szófogadást és illendő paritiót vár és kéván, hogy jövendőben ő exellenciája is, mint egyedül való főparancsolója és bírája a székelyeknek, ő szor­galmatos ügyekezetőket tapasztalván, minden kévánandó szükségeiben nagy bizodalmokat megerősíthesse, és az eddig, mint ennekutánna való törvénykezéseit leghamarább való útjára   igazíthassa.”[7]

Schröder ezredes tehát magasztalta a székely vitézséget, s Gyergyó lakosságát a fegyver felvételére szólította fel, mert ez a királynő parancsa. Mint láttuk elmondotta, hogy a jövendőbeli határőrkatonáknak 21 hónapos időtartam alatt három hónapot kell szolgálniuk zsoldért, amely tevékenység a határok őrzését foglalná magába. Gazdálkodásukat tehát nyugodtan folytathatják. Az őszi és a tavaszi termények után adómentességet élveznek, míg adót csak barmaik fele része után fognak fizetni.

Az összesereglett gyergyóiak válaszképpen kijelentették, hogy  Gyergyó szék lakossága mindig szabad volt, és katonai szolgálatra őket csak törvényeik és kiváltságaik kötelezték. Ezek alapján tehát hajlandók katonáskodni, de csak saját tisztjeikkel. A gyergyóiaik lecsillapítására Bornemissza Pál főkirálybíró, a következő beszéddel próbálta mérsékelni a tömeg hangulatát:

„Kedves barátaim, kedves nemzetem!

Itten előttünk álló méltóságos báró éscolonellus úr, velem együtt, felséges Asszonyunk kegyelmes rendeléséből méltóságos commandérozó generális úr és rnéltóságos régium gubernium praesesse ö exellenciája által, kigyelmetek közé megjelenni parancso­latot vévén, ez okból, hogy kigyelmeteknek megjejentsük és meghirdessük, mely előre látó nagy kegyelmessége járult légyen hozzánk és véghelyen lévőhazánkhaz felséges Asszanyunknak, hogy minekutánna, jóllehet ezen hosszasan tartó hadakozás ő Felségének sok fáradságat és nyughatatlanságat okozatt volna, de mint kegyelmes és nagybölcsességű fejede­lem, annyi sok dolgai között is birodalmiról bölcs rendeléseket tenni   méltóztatatt,  hogy annál  inkább  ö  Felsége  szárnyai alatt nyugadalmasan és bátorságosan életeket folytathassák. Lévén penig ő Felségének ezen kis hazánk is nagy bölcseségű emlékezetiben, legfőkép ebben, hogy mely erős szomszédakkal légyen körülvéve; látván ő Felsége aztat is, hogy maga rendben szedett népivel azon szent szándékát most el nem érheti, oka levén azoknak sokfelé való szakasztása: méltóztatatt ő Felsége kegyelmesen parancsolni, hogy régi históriáink is azt bizonyítván, hogy mely erős fenyverhordozó nép volt ezen székely nemzetünk, most is aztat arra visszatérítsük, holmi  privilegiumaknak elnyerésével.

Annakokáért kigyelmeteknek jelentem és javaslam, hogy azon nagy kegyelmet nagy engedelmességgel és főhajtás­sal vévén, nagy gyorsasággal kövessék és vegyék, mert az nagy dicsőség, midőn az fejedelem több nemzeti között egyet rneghíván, országára való vigyázását bízza. Azért, a mint mondám, azon nagy meghütséget nagy dicsőségnek kell tar­tani és engedelemmel kell követni, mivel tulajdan magunk java van benne, mert semmi kártól nem félhetünk, ellenség bérohanásától nem tarthatunk és e mellett mindjárt ő Felse­gitől kis szolgálatunkért megjutalmaztatunk, holmi privilegiumaknak elnyerésével és továbbra is magunk igaz és való­ságos hívségit bizonyítván, nagyobbakat is remélhetünk. Azért én, mint főtisztje, javaslam és tanácslam kegyelmeteknek, hogy azon szent kívánságát teljes örömmel fogadván, minden hivségeket bizonyítsák, melyben legkisebb kétségem is nem lévén, magam arra igirem, hogy miben kigyelmeteknek segítségire lehetek, megcselekedni, nagy örömmel el nem mulasztom.”[8]

Az uralkodóhoz való engedelmesség kiemelésével Bornemissza Pálnak sikerült lecsillapítania a gyergyóiak hangulatát.

1762. július 26-án Gyergyószentmiklóson megkezdték a sorozást. A székely lakosokat 500 forint pénzbüntetés, fej- és jószágvesztés terhe alatt kényszerítették a megjelenésre.[9] Nemsokára megjelentek Gyergyószentmiklóson a fegyverosztogató német tisztek is.[10] Ezután megkezdődött a mérték alá állítás. A bizottság tagjai Gyergyószentmiklós lakóit, mig az altisztek a többi gyergyói falvak lakosságát állították mérés alá. Ez a tevékenység 8 napig tartott.

A határörség felállításának a meggyorsítása érdekében Buccow Adolf kitalálta az ún. tatár veszélyt. A Habsburg tábornok 1762 augusztus 14-én azt jelentette a haditanácsnak, hogy Magyarország és Erdély területére 40000 tatár készül betörni. Jelezte, hogy veleDzieduszieki lengyel gene­rális közölte a hírt. Jelentésében a Máramarosból származó, a tatár támadással kapcsolatos hírről is megemlékezett. Mint írta: a tatár veszélyről Máramarosból is értesítették. Vele egy a vesztegzáron megjelent zsidó tudatta ezt. Tekin­tettel erre, kívánatos, hogy a felállítandó határőrezredek számára a meghatározott tüzelő és oldalfegyver s minden egyéb felszerelés elküldessék.[11] A valóságban azonban a tatár betörés veszélye nem létezett. A tatár támadás veszélyének a köztudatba való beépítése hozzájárult a székelység gyors és ellenkezés nélküli felfegyverzéséhez.

 

Az 1762. október 24-i gyergyószentmiklósi zendülés

       

A fegyverek kiosztása után, kellett volna következnie az eskületételnek. E cél érdekében Buccow Gyergyó katonaképes lakosságát október 24-re Gyergyószentmiklósra rendelte. Bár a  gyergyói székelyek már kora reggel ősszegyűltek a helység melletti mezőn, Buccow tiszttársaival, s a főkirálybíróval csak estefele érkezett meg. A Gubernium elnöke beszédében az eskű letételére szólitotta fel a lakosságot. A tömeg azonban hallgatott. A néma tömegből egyszerre csak két személy lépett elő: Ambrus Ferenc és Bartalis Mátyás. Ők a királyi rendelet felmutatását, a katonai eskü szövegének a felolvasását, valamint a katonai szolgálat módjának ismertetését követelték, és kijelentették, hogy csak az adó elengedése mellett, valamint saját tisztjeik vezetése alatt hajlandók katonáskodni. A gyergyóiak óriási helyesléssel fogadták beszédüket. Az osztrák katonai hatóságok mindent elkövettek a sikertelenség elkerülése érdekében. Először megpróbálták megvesztegetni a nép szószólóit, majd ennek kudarca után letartóztatták őket. Ennek hírére a tömeg körülvette Buccow szállását követelve szószólóinak kiadását. A Gubernium elnöke erre maga elé vezettette a gyergyóiak követeit, akiket kezdetben "puhítani" kezdett, majd pedig kivégzéssel fenyegetett. Ambrus Ferenc és Bartalis Mátyás válaszképpen kijelentették, hogy inkább meghalnak, mintsem véreiket elárulják. Újabb fenyegetésre Ambrus szelíden megjegyezte: „nem vall igen nagy kárt Gyergyó, ha engem felakasztanak is”. Közben a tömeg izgalma már tetőpontra hágott, s betörte a bizottság tagjai szállásának kapuját. Erre Buccow kénytelen volt a  szószólókat kiküldeni a tömeg lecsendesítésére. Rövid idő múlva néhány tiszt vesztegetni kezdett a gyergyóiak között az eskü letétele érdekében. Erre a gyergyóiak ismét lázongani kezdtek, s újra berontottak a Gubernium elnökének szállására. A tömeg lecsendesítésére kiment Bornemissza főkirálybiró, akit azonban meg sem hallgattak. A népharag erejét bizonyitja az a tény, hogy Buccow és tiszttársai kénytelenek voltak elmenekülni, otthagyva a megterített asztalt is. A tömeg pedig halomszámra hányta össze a már elfogadott fegyvert és katonai felszerelést.[12]

A továbbiakban Buccow tábornok két módszerrel próbálta ráerőszakolni a fegyvert Gyergyó lakosságára. Egyrészt megigérte a szentmiklósiaknak, hogy településüket a városok sorába emeli, másrészt pedig megvesztegetésekhez folyamodott. Így például 1762. október 24-én ügynökei segitségével 40 személyt sikerült megvesztegetnie,[13] október 31-én pedig Sikó József főesperes és Márton József tanító arra kérték Caratto ezredest, hogy siessen Gyergyószentmiklósra, mert itt már sokan hajlandók esküt tenni.[14] A vesztegetések folytán a Habsburgok megosztották Gyergyó lakosságát. A tisztek bújtogatták a katonákat a nem katonák ellen, ami oda vezetett, hogy apa fiával, testvér a testvérrel állott szembe, attó1 fuggően, hogy ki melyik csoporthoz tartozott. A német katona-tiszteknek tehát részben sikerült az osztrákok elleni gyűlöletet belső ellentétté átalakítania.

 

Csík-, Gyergyó- és Kászon székek tisztségviselői 1762 november 2-án a Guberniumhoz címzett Csíkdelnén fogalmazott levelükben a következőképpen mutatták be a gyergyószentmiklósi eseményeket: „Félve ugyan, s rettegve de ugyancsak Atyai kegyességében bizakodván bátorkodtunk vala ide T. die mentis T datált alázatos Informátionkban le írni ezen Nemes székünkben mind az előre való dispsitis vagy királyi parancsolatoknak mutatása annyival is inkább akaratunk és interventusunk kicsit nagy Szertelen végbe ment Nemzetinknek Katonaságra lett Conscriptióját és mérkélését, most pedig igen Szükségesnek itiltük eztet is Excellenciátoknak tudtára adni, hogy Méltóságos András Grátis Úr, Militáris Tiszt Urak jelen lévén, Méltóságos Fő Tiszt Urnak és nsga is 24 év alati 8-ber Gyergyóban érkezvén ottan az már fegyverben öltözött egész székbéli népet mindet  zászló alá szép rendben állitott 25 visitálta, s bennek dicsekedett volna az után proponáltatta hogy Excellenciáját tarcsák attyoknak, légyenek eő Excellenciájok fiai, s valami Privilégiumok Conscriptio alkalmatosságával így értések mindenek meg lésznek, csak az (van) hátra hogy hütököt az elejekbe adando formula szerént le tegyék. Erre kérték a Nép elé Felséges Aszszonyunk Parancsolattyát kivánván meg látni miképpen parancsollya ezen katonaságot, mi móddal, hova kiványa eő Felsége szolgáltatni? Mi jutalma lészen szolgáttyuknak? De eő Excellentiája semmi királyi parancsolatot elő nem adván, csak annak insistált hogy valami consciptiokot igirtetett, abban meg maradnak. Ezen  a Nép felzendült, nagy kiáltásra fakadott, hosszasan ki mondhatot benne, zugták, Nem kell nékik Árme ezeken kívül a kik szölték hanem a régi szabadság, s arról Királyi assessurát, nem katonáskodnak, hogy egyszersmind adózzanak is, s több effélét teli torokkal kiáltottak s ezzel a Lustra helyéből el széledvén a zászlót a mezőben hagyták. Kivánván ennek utanna eő Excellentiája falunként adventállja udvarára ujjolag a Népet listáltatt is elsőben a Gy. Sz. Mikklósiak elé állitották, melyet meg értvén a több faluk, hogy szakadást akar eő Excellentiája kitörtök a Strását kapu bé rontva félre állitván minnyájan az Udvarra bé rohantak, ottan ez után magok közül való két szószollót által mind Szembe eő Excellenciájának mind izenet által proponáltak ilyen kéréseket: hogy ha eő Felsége régi szabadságokat megadja, Nemzetekből való Tiszteket rendel, a Hazán kívül Szolgáltatni nem kiványa, s ezekből Szentséges kezeire subscribál az terv  átadatik nékiek kezekbe készek fegyverrel eő Felségét szolgálni, de másképpen nem, erre efféle mellőző válaszokat vévén ujolag felzendülnek. Csendesitésükre a Méltóságos Fő Király Bíró Urnak eő Nagyságát eő Excellentiája, ki s béjártatván követségekkel végtére a Nép között néhány versen szélre fel állitották eő Nagyságát, s onnan tett propositio, s adhentátiokot de haszontalanul mert a Nép midön látta hogy semmi egyenes válasz nem adatik kérése annyival is inkább eő Felsége parancsolattya nem producáltatik annál nagyobb kétségben jövén maga elébbeni Szatano választatása aránt, nagy indulattal és lármával, bármi késztette vissza a fegyveres  Patranusokot, s haza felé indult, meljet látván eő Excellentiája Parancsolatokot adott ki, hogy a fegyvert ki ki vigye haza és ahonnan elvette oda vissza, s a szerént lett vége a lustrának. De ugyan csak abban eő Excellentiája nem hagyván a dolgot, némelyeket a kikből a Népet mint edgy dependeálni maga is observálo Tisztye is defráltak demereálván azon is Étzaka Gy Szt. Miklósiakot Privilégium, s egyéb igiritelekkel s a mellett ijeszgetésekkel eriscuon veri áltatya és harmincz negyvenig való Embert verbuválnak, s ezeket még Sötét reggel  be is esketik, a kik közül mind gyalog, mind lovasokot meg kisértésére fel vévén eő Excellentiája azzal ipriszba Csíkba által jő. És a Szeredai Grátidium előtt öszve gyült Néphez 27-o hasonló propositióval mint Gyergyóban ki küldvén a tiszteket itt is hasonló válaszát vette a Népnek, s végre ki izent hogy kinek tetszik a fegyver tartsa meg, kinek pedig nem tetszik adja vissza oda a honnan vette. Ezzel a sereg el oszlott, de tanálkozónk a sok közül ketten hárman afféle félen ható és eddig való ideeskü alatt szabadulni kiván notetus és factiosus emberek, akik másokot is hitegetni kezdvén a zászlóhoz. Kérésére az után hüt letétre inducálnak mellyett aranyakkal me(g) ajándékoztatván a kapitány…”[15]

A történész számára érthetetlen 250. esztendő távlatából e panaszlevélnek a Guberniumhoz való elküldése, akkor amikor az erdélyi főkormányszék teljesen alá volt rendelve a Habsburg tábornoknak. Ők ugyanis ismerték a császárnő és Buccow Adolf közötti szoros kapcsolatot, főleg pedig azt, hogy a magasrangú osztrák katonatiszt csupán a magyar királynőhöz kötödő tiszteletből vagy szolgalelkűségből folyamodott a székelyföldi hatalmi túlkapásokhoz. De azt is tudták, hogy Buccow Adolfnak igen sok ellensége volt mind a Guberniumnál, mind a császárnő közvetlen környezetében. Ezeknek pedig volt gondja ahhoz, hogy a tábornok sikertelenségsorozatát és melléfogásait a császárné tudtára adják. Másrészt a királynő is figyelemmel kisérte a székelyföldi eseményeket, amit a Gubernium egyes tisztségviselőivel, illetve Bornemissza Pál főkirálybíróval folytatott levelezése is bizonyít. Így Mária-Terézia császárnő a Guberniumnak írt 1762. november 8-i levelében a határőrezredek felállításával kapcsolatos beérkezett jelentésekből úgy látta, hogy “…a nép szokott hűségével engedelmeskedett a rendeleteknek ott hol, mint Beszterczén a magistratus és Csíkban báró Bornemisza, és a többi tiszt jó példával mentek elöl: ellenben Háromszéken és Udvarhelyszéken, a hol a tisztek több-kevesebb idegenkedést tanúsítottak, a nép is többé-kevésbbé ellenkezett.”[16] A következőkben a tatár veszélyre hívatkozva, ő is a székelyek gyors felfegyverkezését kérte. Mint írta: “Minthogy tatár beütés fenyeget és szükséges még a tél folyamán a fegyverfogásba begyakorolni a népet, hogy a haza megvédhető legyen: ez a fenyegető veszedelem nem tűri, hogy bármi kése­delem történjék a határőrség szervezése bevégzésében.”[17]

 

Báró Bornemissza Pál szervezői tevékenysége és a császári udvar

 

Miután a királynő sürgőssé tette a határőrség felállítását, megbízta a guberuiumot, hogy Bornemiszának és tiszttársainak a katonai szervezésben tanúsított munkájukért megelégedését kifejezze és őket, valamint a katonai szolgálatra vállalkozókat kegyelméről és védelméről biztosítsa.[18]

Egy hét múlva Mária Terézia császárnő újból megdicsérte  báró Bornemissza Pálnak a határ­őrség szervezésében kifejtett buzgalmát, és megelégedését fejezte ki úgy az ő munkájával, mint a neki alárendelt tisztek tevékenységével kapcsolatban. Levelében kifejtette: tőlük várja kívánatos végét a dolognak minélelőbb. Amire bár kötelesek, de hogy még inkább sarkaltassanak, tudatja, hogy a kik abban buzgólkodnak, azok különös jóakaratát fog­ják élvezni úgy a hivatalok elnyerésében, mint a katona­ságnál, ha önként a zászlók alá állnak, a rosszakarók ellenben méltatlankodását és büntetését vonják magukra.[19]

1762 november 18-án a Gubernium is bizalmát fejezte ki báró Bornemissza Pálnak a határőrség szervezésével kapcsolatos addigi tevékenységével kapcsolatban. Elküldték neki a királyné november 8-i levelének a kivonatát, majd jelezték neki, hogy ezen elismerés értelmében „alattvalói kötelessége lesz a határőrkatonaság szervezésében hűséges törekvéssel őszintén fáradozni, s a hatósága alatt való népet önként csatlakozásra bírni, azokkal az érvekkel és okokkal, melyek közöltettek, az akadályokat elhárítani, s ezáltal a királyné tetszését rnindinkább megér­demelni.”[20]

A császárné bizalmát érezve báró Bornemissza Pál 1762 november 20-án gróf Bethlen Gábor udvari kancellárhoz írt levelében felvállalta, nemcsak Buccow generális tévedéseinek a bemutatását, de a székelység reális magatartását is, a határőrség szervezésével kapcsolatban. Levelének tartalma a következő:

„Még ennekelőtte edgynéhány (!) holnapokkal bátorkod­tam volt tiszti alázatos kötelességemnek állapotja szerént Excellentiádnak, úgymint legfő instantiámnak, két levéllel megjelenni.

Az elsőben jelentettem, alázatosan Excellentiádnak méltóságos comendirozó generális úr ő excellentiájának parancsolatját, hogy én praefecturámba bemenvén, a népnek proponáljam, hogy felséges Asszonyunknak szent és kegyelmes szándéka volna az, hogy a székelység maga véghatárait oltalmazza: azért arra a szolgálatra, suo modo őket disponálván, conscribáltassam; mely parancsolat]át ő excellentiájának megértvén, instáltam ő Excellentiájának, hogy magam jövendőbeli legitimátiójára in scriptis instructiot adni méltóztassék. De midőn házomhaz (!) visszamenni, ő excellentiájától búcsut vévén, igyekeztem volna, csak ily szóbeli parancsolattal érte­sített ő excellentiája, hogy őket régi elejeknek vitézségekre emlékeztessem, melyben, ha ők is megmaradtak volna, annyira jobbágyságra nem estek volna és jószágokat is nem vesztet­ték volna.

Másodikban jelentettem Excellentiádnak, hogy azon fellyebb megírt, szóbúl álló instructio szerént elindultam, és a népet articularis büntetés alatt megjelenni parancsoltam, mellyre engedelmeskedvén, hol csak az távollétel nem akadállyjasztotta (!), mind megjelent és nékie az nevezett méltóságos commendirozó generális úr ő excellentiája parancsolatját colonellus báró Schröder úrral megjelentettem,   melyet  nagy engedelmességgel meg is hallgatott. És mivel a parancsolatam úgy volt, hogy pro defendenda propria patria szolgálatja és hűvsége praetendáltatik, tehát a nép is magát úgy resolválni köteleszte (!), ha az régi privilégiuma megadatik, tisztje nemze­tiből adatik és rendeltetik, a hazából se edgyszer, se másszar (!) ki nem vitetik. E volt a nép kévánsága mindenütt.

De azon alázatos két relátiom kezeiben jutott-é Excellentiádnak vagy nem, nem tudom; azért alázatosan újólag merészlek ezen alázatos relátiommal eszerént alkalmatlan­kodni, hogy a conscriptio és az említett colonellus úr által követő méretés, melynek consequentiáját a nép nem tudta és értette, véghezmenvén, méltóságos commendirozó generális úr ő excellentiája az elmúlt 24-dik októbernek napjára Gyergyóba bemenvén és magát várnom parancsolta, hogy ő excellentiája a népet revideálhassa. Az holott is ő excellen­tiáját bevártam, és ő excellentiája azon napon három óra tájban beérkezvén, Szt. Miklósra jött és ottan a népet összvegyülve falunként szemlélte. De szándéka szerint mindgyárt azon népet nem revideálhotta (!), mivel ő excellentiájának azon revizóhaz való méltóságos kisírői az útnak mostohasága miatt el nem érkezhettenek volt, hanem, estvefelé nap haladat (!) után, vagy tályban (!) indult ő excellentiája edgy mezőre, az holott az nép öszvegyült volt; de mikor az kvártélyháztól edgy néhány lépést haladott volna, tanálkozik ő excellentiája már felfegyverkezett nagy sereg néppel, mely fegyvert is vett volt fel az nép az militaris tiszt uraktól, az tatár irruptioja ellen határok széllyje (!) örizéseire. Minthogy a tatár irruptiojának nagy híre volt, azon nép nagy tumultuatióval lévén, magam is ő excellentiáját kísértem és midőn láttam az dolog nagy megzendűlésit, közibe mentem azon népnek és mondot­tam: fiaim, mi baja kegyelmeteknek? Mondották: uram! mi régtől fogva várakozunk, kenyerünk elfogyott; az idő is esős lévén, állították, hogy már annyit a szabad ég alatt állani bajos, azért ők haza mennek. De én azon felgerjedett néppel szépen bán­ván, esmég azon mezőre visszatérítettem, a hol a többi volt, és ottan esmét helyjére állván, rnéltóságos commendirozó generális úr ő excellentiája közibe menvén, az egész népet és sereget kerékbe menni, és gyűjteni parancsolta és aztat véghezvivén, parancsolta ő excellentiája azjuramentumot letenni. De az nép arra erősen megmozdulván, sok propositiokat tett és semrmikép az juramentumot le nem tette, és mondotta, hogy mi az ő Felsége szolgálatjára és hüvségire megesküd­tünk, midőn ő Felsége az birodalmat által vette szegény Istenben nyugodt nagy emlékezetű attya Károly császár halála után. E mellett midőn ők magokat a szolgálatra, előbbszeri kösztök tett propositiom után conscribáltották, úgy ígérték hazájokat oltalmazni, ha régi szabadságokat és a töb­bit, mint fejül irám, ő excellentiája az felséges udvartól meg­nyeri (mely kéréseknek magam is bizonyítója vagyok), mivel pro testimonio velem lévő colonellus úrnak még in exordio operis rnindenütt megtolmácsoltam, vagyis magyaráztam minden feleleteket és kéréseket. Mit referált pedig méltóságos commendérozó generális úr ő excellentiájának nem tudhatom, mivel minden relatiokat azon colonellus úr tett.

Azért azon nap látta ő excellentiája, hogy az népnek megindulása miatt juramentum letételét szorgatni nem jó, méltóztatott ő excellentiája parancsolni másnapra ismét öszvegyülni, mely volt 25-to ejusdem October. És ugyanazon parancsolatra azon nap megint megjelenvén, az tumultuatio szintén csak úgy volt és az nép kérése ugyan, amint annak előtte való nap; sőt még a tumultuatio annyira ment volt, hogy ha én magam (jóllehet a nép erősen felindult  és haragutt reám, ki azt kiáltotta, hogy én okoztam azon conscriptiot) közibe újólag nem mentem volna, talán nagyobb dolog is lett volna, de engem az nép maga közt látván, meg csendesedett, és maga kérésit, kévánságát általadván, referálni méltóságos commendirozó generális úr ő excellentiájának kért és így aztat megjelenteni magam igírvén, kevéssé csendesedett. A kérés és kévánsága a volt, hogy hazájokat per absolutum nem hadgyák és abból ki nem mennek (s a hazájokon pedig értik és értették csak Gyergyót).

Látván ő excellentiája, hogy az nép milyen kívánságba légyen, elmenni parancsolta, csak az őFelsége fegyvereit adgya vissza. Mely parancsolat után mindjárt el is oszlott az nép és maga házához vissza is tért. De kevés üdő rnúlva ugyanaz nap persvadeáltatván Szt. Miklóson feles számból álló némely személyek, esmég ő excellentiája szállására tértek és a hütet felvenni, vagyis letenni ígirték. De midőn az hütet felmutatott  újjokkal mondották volna, csak megszólaltak és az hüt formuláját nem érteni kiáltották, és úgy ismég azon nap semmi sem végeződett, hanem 26-ta harmadnap a szentmiklósiak közül éppen mikor ő excellentiája Csíkba indulni igyekezett volna, érkeztek és a juramentumot letették, de csak magok hazáját oltalmazni, mivel az oda való esperest úr is a cathedrából publice praedicálta ilyen szókkal: az ördög testét, lelkét vigye el, ha az hazából elviszik őket. Ezeket a szókat méltóságos commendérozó generális úr ő excellentiájának is referálta ugyan edgy szentmiklósi lakos, ki is inkább volt azon népnek kormányzója és még oda Sz. Miklósra rendelte­tett főstrázsarnester úr,  nékem kezemet  megfogván, jelenté, hogy a népnek aztat mondotta, hogy őtet lőjék legelől agyan, ha az hazából  elviszik.

Ezek megesvén, ő excellentiája minden mulatás nélkül még aznap indult Csíkba, csak addig késett, még nagy kéré­semmel ottan Szt. Miklóson lakó becsületes örményektől ő excellentiájának praejuncturát kaphattam, és magam sze­mélyem szerént való kérésem által szerzettem, mert az felzúdult néptől semmiképen az ő excellentiája számára kévántató praejuncturát  fel nem hajthatták.

És ugyan még az nap ő exceilentiája Csík-Szeredába érkezvén, méltósztatott másnapra, úgymint ad 27-ma Oct. ugyanoda helybe az csíki népet öszvegyülni parancsolni. De ottan is confusio csak olyan volt, mind nemes Gyergyó-székbe. A juramentumot letenni nem akarván, mind csak azt emlegetvén, hogy az hazájokból ki nem mennek és contribuálni sincs módjuk. Annak okáért látván ő excellentjája azan nagy megzúdulást, parancsolt ő exellenciája, hogy az fegyvert letévén, magok házához térjenek meg, és így nagyobb része mind viszsza is tért a népnek, hanem a lovasok közé felíratott nép addig disponáltatott, hogy a kapitány kvártélyjára, mindjárt közél az szeredai várhoz ment és ottan mi módon nem tudom (mivel oda nem mehettem, méltóságos commenderozó generális úr ő excellentiáját edgyedül hadni a várba, nem lehetett) megesküdt; de tudom, aztat, hogy mind csak az hazából való maradást erősítette, és az contributiótól való szabadulást, melyre az milítaris tiszt urak magakat ígérték, és úgy naponkint azon igíretekre többen és többen esküdtek.

Azért tisztem szerént ezeket Excellentiádnak megjelen­teni úgy tartozom, mint valósággal a dolog volt, nehogy jö­vendőben valami taciturnitással okosztassam.

Lévén pedig méltságos commenderozó generális úr ő excellentiájának Háromszékre útja, 28-va megindul és éppen mikor szekerében szándékozik menni, jelenteni méltóztatik ő excellentiája, hogy reám nagy nehézsége van, mivel én vagyok az jelenvaló confusionak oka. De én aztat semmikép magamra, nem vehetem, mivel az néppel még beszélni sem volt bátorsá­gos, mert nagy szóval kiáltották, hogy én vagyok ezen consciptiójoknak oka, azért vígyázzok magomra. Én ezeknél többre nem mehettem, valamiket méltóságos commendérozó gene­rális úr őexcellentiája parancsolt, véghezvittem, és talám ebben az edgybe ha véthettem, hogy a miket méltóságos commen­derozó generális úr őexcellcntiája ígért, azakat az ő excel­lentiája nevével adtam fel, nem lévén hatalmam, se parancso­latom arra, hogy az ő Felsége nevével a népnek ígíretet tegyek, és privilegiumokat ígirjek, kissebb lévén annál, hogy azt merjem cselekedni, midőn se Excelientiádtól, se az méltóságos regius guberniumtól parancsolatom az iránt nem volt. Hogy pediglen ne okosztassam, ezeket Excellentiádnak alázatosan jelenteni kévántam.

Hire itten nagy vagyon, hogy a népet el akarnák vinni: felséges Asszonyunktól való hűvségtől viseltetvén, kéntelenítettem jelenteni Excellentiádnak, hogy az nehezen esnék meg újabb lárma nélkül, mert fülem hallatára tartalék nélkül felkiálltottak, hogy inkább készek meghalni, mint hazájokból elmenni. Bizonyosan el is hiheti Excellentiád az népnek egész a vakmerőségben megátalkodását, hogy az hazából el nem mégyen és contributio mellett nem katonáskodhatik.”[21]

Báró Bornemissza levele – mely szerintünk a leghitelesebb bemutatása az októbervégi gyergyószentmiklósi zendűlésnek – elgondolkoztathatta a bécsi udvari hatóságokat. Meditálásra adott okot a gróf Bethlen Gábor kancellárnak címzett levélnek azon része is melyben jelezte: nem minden esetben kell hitelt adni a határőrség szervezésére vonatkozó Habsburg katonai jelentéseknek. „Mindezeket hagyam Excellenciád bölcs itiletire, mit kellessék cselekedni, és csak genuina informatiot bátorkodám  tenni  – írta báró Bornemissza Pál tájékoztatásában.

Levelének utolsó részében a főkirálybíró kitért arra is, hogy Buccow generális és tiszttársai nemcsak semmibe vették Csík-, Gyergyó-, és Kászonszékek tisztségviselőit, hanem igyekeznek saját joghatóságuk alá kényszeríteni nemcsak a fegyvert felvevőket, hanem a fegyvert letevőket is. Mint írta: „Ezt is alázatosan jelentem Excellentiádnak, hogy midőn Csíkból méltóságos commendérozó generális úrexcellentiája elin­dult volna, parancsolta, hogy mint az jurátus, mint az nem jurátus népet in personalibus dirigálják és kormányozzák az militaris tiszt urak, mely szerént, az jurisdictiok hova czélozzanak és nem jöhetnek-é confusioban az ő Felsége szolgálat­jának rövidsége nélkül, azt Excellentiád bölcsebben nálamnál általláthatja.

Eddig gondolom oberslaidenand Ehrnszt uram is fel­érkezett Bécsbe, de valóságosabb informátiot nem vihetett, mivel az nép az militaris tiszt uraktól is persvadeáltatott és affidáltatott  csalhatatlanul az hazából való el nem vihetés iránt. Aztat jól tudom, hogy azon oberslaidenand úrmirólunk tísztekül nagy recommendátiot nem tészen, mivel tumultussal ment az dolog, de mi többet nem cselekedhettünk, mivel semmi királyi parancsolat kezünknél nem volt.

Ezek igy lévén, könyörgök Excellentiádnak, méltóztassék az nép megmaradásáról atyai hathatósága által proscipiálni rólam és praefecturámban lévő nemességről kegyesen reflectálni, mivel már most is sok lésioink vannak és tartunk töb­bektől is….”[22]

Amint az báró Bornemissza Pál leveléből is részben kiérződött a Gyergyóban és Csíkban hagyott katonatisztek fenyegetéssel, kedvezmények igérésével toborozták a székelyeket a határőrzésre.  A fegyvert felvett határőrőket ráuszították a vonakodókra. Bújtogatták őket a nemesség és a széki tisztségviselők ellen. Viselkedésükkel anarhiát idéztek elő, a polgári hatósággal szemben valóságos lázadások törtek ki. A katonai és a polgári hatóság ellentéte zavart keltett a ketté választott közigazgatásban. E zürzavar megszüntetésére Csíkszék vicetisztjei 1762. december 2-án gyűlést tartottak Delnén, ahol a településen belül zajló belső harcokkal kapcsolatban a következőképen fogalmaztak: Tanulmányozták a gubernium végzését a katonák és nem-katonák közötti ellentétek megszün­tetésére és a közigazgatás kettéválasztására vonatkozó szabály­zatokat, melyeket átolvasván, aznapi ülésükön, minthogy azok­nak, mint törvénycikkel és régi székely szokásaikkal ellenkezők­nek, elfogadása vagy visszautasítása hatáskörükön kívül állt, a döntést a főkirálybíró elnöklete alatt tartandó közgyűlésre halasz­tották, addig pedig a régi törvényes közigazgatás mellett kívántak maradni. Jelezték: a zsarolás és jogtalanság ellen kiadott atyai és kegyes rendeleteknek addig nem lesz foganatja, míg a katonáktól nagyobb engedelmességet nem kíván ő excellenciája. A zsarolás nem szünt meg, sőt újabbak járultak hozzá, mint amilyenek az ingyen fuvarozás, tűzifa adás, az őrségekre kényszerítés mellett, szidalmakkal és veréssel illettetnek az adófizetők.

Határozatukban jelezték, hogy a nem katonák az ő igazgatásuk alatt kívánnak megmaradni. De ezért annyi zaklatás után és kárvallás dacára fegyver-felvételre nem bírattak és mivel a gabernium ismételt kijelen­tése szerinta nemzeti katonaság önkéntes kell legyen, annak felvételére kényszeríteni őket legkevéshbé sem illik. A széki vicetisztek a gubernium tudomására hozták: az összeírtak ugyan, a kik mérték alá állottak, katonáknak tarthatók, de ezek is tagadják az önkéntességet, mert a főtiszt rendeletére fő- és jószágvesztés terhe alatt kényszeríttettek az összeírásra és mértéklésre, s vannak többen, kiket távollétük­ben írtak össze.

Az önkéntes fegyverfelvétellel kapcsolatban a következőképen fogalmaztak: „Mi is biztattuk őket a fegyverfelvételre, de mindhiába s inkább Moldvába akarnak kivándorolni. A miért is nem kellene tovább kényszergetni őket a fegvverfelvételre.” Kérték, a gubernium tiltsa el a katonatiszteket a további zaklatások­tól és a nem-katonákat tartsa meg az ők igazgatásuk alatt.[23]

A gubernium Csíkszék vicetisztjeinek a választ 1762 december 23-án küldte le, melyben kijelentették, hogy a gubernium tekintélye engedelmességet kíván tőlük rendeleteiknek, melyekben ő felsége képét kell tisztelniük, a kinek hatalmából járnak el. Midőn a kerületek tiszteinek jelentéseiből látták, hogy a katonák és nem-katonák közt civódások és összeütközések történtek, a gubernium a közigazgatásra nézve ideiglenesen, míg végleg rendeztetnek, a királyné szándéka szellemében némi szabályokat határozott, melyeket az udvarnak tanulmányozásra felterjesztett, de addig is mindenki, s így Csík-, Gyergyó és Kászon székek tisztei által is megtartani rendelt. Jelezték, a székek vice tisztei a köteles alárendeltség ellen vétenek az engedetlenséggel, a miről számadással tartoznak. A gubernium a katonák kihágásait meg óhajtja szüntetni. Az okozott károkat Carato alezredes készpénzzel meg­fizeti, ha az ellenük felhozott vádak bebizonyosodnak.

A többi panasszal kapcsolatban a gubernium levelében a következőképen fogalmaztak: Az összeirt és megméretett szabad lakosok a katonai igazgatás alól nem vehetők ki. A távollétük­ben összeírtak nem kényszeríthetők katonaságra, de ha önként vállalkoznak, nem akadályozhatok meg abban. A rend és béke fentartása főkép a tisztviselőktől függ, a kik ha hivatalos kötelessé­gük szerint az üdvös rendeleteknek engedelmeskednek, s a leg­magasabb szándékot a néppel megértetik, nemcsak a népet tartják meg békésen otthon, hanem a panaszokat orvosolván, a régi egyetértést és a határőrökkel békésen együttélést is biztosíthatják. [24]

Egy hét múlva, tehát 1762 december 30-án báró Bornemissza Pál megkapta a királyné december 1-i leiratát a határőrség szer­vezése ügyében. Ennek szellemében a gubernium komolyan intette a főkirálybírót hivatalos kötelessége buzgóbb teljesítésére. Az utasítás szerint minden késedelem nélkül kerületébe kellett mennie, hogy az ottani lakosok közt „izzó bajt orvosolja” és a jól kezdett dolgot előbbi tartósságára vezesse vissza, s bírja rá az összeírt határőröket az eskű letételére bármilyen módon.[25]

Báró Bornemissza Pál igencsak megijedt a guberniumi fenyegetéstől és a következőket jelezte: nagy szívfájdalommal és lelki zavarral vette a gubernium leira­tát a királyné rendeletének másolatával, melyben azzal vádol­ták, hogy a határőrök felülvizsgálata alkalmával nem járt­ el illendően, s hogy e feltevés miatt nemcsak hivatalától való felfüg­gesztéssel, hanem ha a jól kezdett művet előbbi állandóságára és az összeírt népet az eskü letételére minden módon rá nem bírja, a királyné neheztelésével fenyegették. Istent hívta bizony­ságul, hogy a felülvizsgálatnál is az elébbi, ha nemnagyobb buzgalommal járt el és tanúul hívja fel magát a gubernium elnökét (Buccowot). Hogy őélete veszélyeztetésével működött s a nép követeléseinek a fejedelem praejudiciumára semmiben sem engedett, s ő is tapasztalta ismételten a nép ellene való felzúdúlását. Ezért mind ő excellentiájának és a guberniumnak  könyörögött, hogy mind a nép között támadt zavargás előidézésében való részesség gyanújától mentse fel őt, és a királyné neheztelését változtassa meg, mert ő hűséges szolgálat által, nem törödve a nép fenyegetéséből származó veszedelemmel, ki akarja érdemelni a királyné legmagasabb kegyét.[26]

 

A Gyergyóalfalvi tiltakozás

 

Bornemissza Pálnak a gyergyói székelység felfegyverzését célzó erőfeszítései azonban eredménytelenek maradtak. Legalábbis ezt bizonyították az 1763. január 21-i gyergyóalfalvi események, melyet Bornemissza Pál Csík-, Gyergyó-,  és Kászon székek főkirálybírója a következőképpen mutattott be a Guberniumnak:  “A gubernium rendeletére (melylyel őfelsége leiratát tudatták) elmentem január 20-ára Gyergyó-Alfaluba, a hova 21-ére össze­hívattam minden faluból a fel nem esküdteket és 3 katonatiszt, a falusi plebánus és néhány nemes és néhány felesküdt előtt minden igyekezettel buzdítottam őket ő felsége leirata teljesítésére, de bár a plebánus által szóról szóra lefordíttattam és előadat­tam a kir. leírat és a gubernium rendeletét, minden törekvés hiába való volt. Mert ez a nép teljesen kiirtván iránta táplált szere­tetét, és félelmetes zavargást támasztván magok közt, sza­vait semmibe sem vették, nemcsak vonakodott engedelmes­kedni, hanem indulatosan kiabált és gyalázkodott, hogy bár csak soha se tettem volna oda be a lábam, bár soha se láttak volna ott, ha nem lettem volna árúlójok, soha sem írattak volna össze stb. Mások azt suttogták, hogy köszönjem meg, hogy Gyergyóba bejuthattam, de ha Csíkba megyek, ott majd elér a bosszú. Ha már Alfaluban ez történt velem, jobbnak láttam haza fordulni, mint utamat Csíkba folytatni. Mert Csíkban (a hol némely felesküdtek a vícetiszteket nemcsak a gyűlésen gyalázatosan üldözték, hanem a helyettes alkirálybírót. Bors Tamástkét ízben puskával lelőni akarták, a mi szeren­csére nem sikerült) mind a felesküdtek, mind a fel nem esküd­tek egymás közt különböző emberöléseket követtek el és én ott nemcsak, nagy méltatlanságot, hanem valószínűleg halált szenvedtem volna-, mert mindnyájan engem okoznak és gyű­lölnek mind az összeírás, mind a fegyverfelvétel miatt.”[27]

Ezek után kérte a guberniumot, hogy útjából visszatéré­sét ne vegye rossz néven, hanem engedje meg, hogy míg ez az ellene támadt gyűlölet tart, távol lehessen és vissza­vonulva élhessen.[28]

A császári udvarban egyre komolyabban vették báró Bornemissza Pál panaszait és egyre kételkedőbbekké váltak Buccow Adolf tábornok sikerjelentéseivel kapcsolatban. A bécsi haditanács 1763 február 10-én arról értesítette Buccow generálist, hogy báró Siskovicz

József altábornagyot leküldték Erdélybe, az ottani belső állapotok tanulmányozására.[29] 1763. február 16-án Szebenbe hívatták báró Bornemissza Pált.[30]

Buccow generálisnak nem volt nehéz rájönnie, hogy a kivizsgálás az ő viselkedésére vonatkozott. Ezért Nagyeszebenből 1763. március 19-i, a császárnőhöz címzett levelében a következőképpen védekezett: „Az itteni határőrség felállításáról olyan különféle informátiokat hallott Felséged, hogy azt gondolhatta, mintha én az űgyben könnyelműen jártam volna el, vagy nem olyan módokat használtam, melyek sikerre vezetnének.”[31]

A Habsburg tábornok a következőképen mutatta be saját szemszögéből a határőrség felállításával kapcsolatos 1762-es évi eseményeket: „A székelyek felől biztosítást nyújtottak az ő régi törvé­nyeik, kiváltságaik, jogaik, melyek őket feltétlenül katonai szolgálatra rendelték; biztosítottak arról az itteni mágnások és maga gróf Lázáris, a ki megígérte, hogy közben fog járni a dologban az általam előadott föltételek mellett, azon hozzáadással, hogy belföldi tisztek alkalmaztassanak.

A következő időszakban a székely nép is minden legkisebb kényszerítés nélkül és a legteljesebb szabad akarattalvállalkozott a katonaságra, a főkirálybíró, alkirálybírák, báró Schröderezredes, egyetlen kapitány és fouriér jelenlétében. Nemcsak összeíratta magát, hanem mérték alá is állott, a mi már sorozás, s jele az önkéntességnek, mert áll az   axióma, hogy nemo possit cogi ad faciendum.

Ez az önkénytesség, a mely nemcsak Csíkban, hanem Háromszéken és Udvarhelyszék egy részében is magától ment, kétségtelen bizonyítéka annak, hogy nem könnyelműen bíztam a dologban. Megerősítik az önkéntességet báró Schröderjelentései, s a passusok önkéntes őrzése is a tatárok beütései ellen eléggé mutatták a kedvet a szolgálatra. Mígnem a szék tisztjei önzésből visszavonást szítottak közöttök és a köztök lakó kis nemesség őket önérdekből felbujtogatták. Az oly szerencsésen elkezdett és meglehetősen elő­haladt dolgot ezért nem lehetett teljesen befejezni és végle­gessé tenni. Mindent megkísérlettem, hogy ezeknek a felbujtók­nak káros befolyását ellensúlyozzam, s az elégedetlenség okait eltávoztassam. Ezért tettem át Caratoalezredest, a ki a gyergyószentmiklósi vicekirálybíróval egy kvártély miatt összetűzött, Csík­szeredába. Más tiszteket is ha vétkeztek, megbüntettem. Az ezredparancsnokoknak szigorú parancsokat adtam miheztartás végett, ideiglenes »regulament« is adatott ki nekik, a mely a guberniumban köröztetett és csak gróf Lázárnak volt kifogása ellene 3 pontban, hogy t. i. 1.a szökés (desertio) büntetése  2. hogy a tisztek nem lehetnek birtokosok (compossessorok) a székely törvények szerint (a mi módosíttatott): 3. a papi törvényszék, a stola taxa dolgában.

Ezt a regulamentet Felségednek is felküldöttem volna, de Siskowiczleküldetvén ezen katonai és adózási ügy részleteibe beletekinteni, vártam az ő bejöveteléig.

Intelmeim a jó egyetértésre az új katonák, a nemesség és nép között, a guberniumi rendeletek a »real és personal jurisdictio« felől, a püspök intelmei a clérushoz és ezek egy részének, nagyon jó magatartása, világos jelei annak, hogy semmit sem mulasztottam el, a miveI az ellenkező tiszteket és nemese­ket ellensúlyozni gondoltuk. Nekem nem róható fel, hogy Felcsíkban az új katonák kihágásokat követtek el. Én még most is nagyjelentőségű dolognak tartom, hogy ez a határőrség szerveztessék s hogyha lehetséges, akár előnybiztosításokkal is rábírni ezeket az embereket, hogy kötelességüket valamiképp ­egyeztessék össze önérdekükkel és nyakasaágukkal. Erre nézve két dolog a fő: a nyugalom helyreállítása s a károsultak­nak kárpótlása….”

Buccow generális hiába magyarázkodott: a gróf Kálnoki Antal elnöklete alatt müködő bizottság elhibázottnak tekintette a határőrség felállításával kapcsolatos tevékenységét. Báró Siskovics József a gróf Daunnak írt levelében mindezzel kapcsolatban 1763 április 19-én a következőképen fogalmazott:

„Excellenz! Méltóságos birodalmi gróf! Nagyságos uram!

Aszékely határőr ezredek szervezésénél keletkezett nyugtalan­ságot sem a gróf Kálnokielnöklete alatt működő bizottság, sem a báró Buccowlovassági generális által alkalmazott eszközök nem csilapították le, a zavar egészen mostanig tartott és most újabb nyugtalanság keletkezett, midőn a székelyeknek tudtokra adatott, hogy adót fizetni tartoznak. Ez nemcsak meggyőzte Buccowotarról, hogy ezt a munkát az eddig követett úton végrehajtani nern lehet, hanem meggyőződött arról is, hogy más módon kell megpróbálni a székely határőrség állandósítását. E végből ma futárt küldött őfelségéhez azzal az elő­terjesztéssel, hogy a székelyek a katonaságot minden fáradozás daczára föl nem vették, a következő okokból:

1. mert nem hajlandók fejadót (taxám capitis) fizetni, s egyszersmind katonáskodni; 2. mert saját nemzetükből kívánják tiszteiket.”[32]
Felismerve kudarcát, s azért hogy ne veszítse el teljesen beleszólását a székely határőrség létrehozásának a kérdésében, úgy szorgalmazta amúgy is esedékes lemondását, hogy Siskovics Józsefet javasolta a maga helyébe. Minderről a báró fenti leveléből értesülünk, melyben Siskovics a következő lépéseket javasolta a székelység megnyerésére a fegyver felvételére:

1.   hogy a fejadót engednék el nekik és csak terményeikre vetnének adót;       

2.   hogy a rendes ezredekben szolgáló székely tisztek közül némelyek a határőr ezredekhez tétetnének át, az itt szolgáló külföldiek felcseréltetnének és néhány fiatal székely nemes mint zászlótartó   alkalmaztatnék az ezredeknél.

3.   Báró Buccow azt a javaslatot tette őfelségének, hogy a határőrség szervezését reám bízná, mert kívánatos, hogy olyanra bízassék a dolog, a ki az ö nemzetükből való és nyel­vüket tudjaés a kit a katonatisztek is respectámak.

Különben Buccovlovas generális a gubernium részéről is mindenkép segítségül lenne, a mi nélkül semmi reménység nem lehet ezen kemény néppel kívánatos véget érni…”[33]

A Habsburg uralkodó körök tehát kénytelenek voltak módszert változtatni. Az új módszer új embereket követelt.  Ezért 1763. május 6-án a székely határőrség szervezésével Siskovics Józsefet, Lázár János országgyűlési elnököt és Bethlen Miklós guberniumi tanácsost bízták meg azzal a feltétellel, hogy minden kényszerítést mellőzzenek. Buccow utóda a főparancsnokságban Montoja altábornagy, a gubernium elnökségében pedig Bajthay József lett.[34] Ez utóbbi május 31-én rendeletet intézett Csík-, Gyergyó- és Kászonszékhez, amelyben utasította a helyi szerveket, hogy azokat akik a fegyvert megtartották, tartsák katonai fegyelem alatt, míg azok, akik fegyvereiket visszaadták, maradjanak meg régi állapotukban, és csak a határőrzésről gondoskodjanak.[35] A rendelet azonban nem vezetett a zavargások megszűnéséhez. A gyergyószentmiklósiak vásár idején fegyveres erővel rakták meg a piacot, minden kereskedőtől vásárpénzt szedtek, s a cikkek árát maximálták. Ha valaki ellenkezett, durva bánásmódban részesült. Így például Bíró Tamás asszeszort letartóztatták, és csak négy nap múlva engedték szabadon.[36] A gubernium 1763. június 9-én egy újabb patenst adott ki, amelyben megengedte, hogy mindenki abban az állapotban            maradjon, amelyben a rendelet találja és utasítja a népet, hogy tartózkodjon mindenfajta bosszuállastól és kártételtől.[37]  A pátens kiadása most sem nyugtatta meg a kedélyeket. Míg az előző időszakban a zavargások célpontjában a nemesek, a gazdag kereskedők álltak, a pátens kiadása utáni időszakban Caratto és tiszttársai a fegyvert visszaadó személyek ellen uszítottak.[38] Így például a gyergyószentmiklósi vásáron megtámadták és letartóztatták     Portik Sámuel ditrói kántort és György István remetei bírót.[39]        

Az ellentétek további éleződése az osztrák uralkodó köröknek már nem állt érdekében. Ezért Siskovics József 1763. június 13-án elküldte Bécsbe a határőrkatonaság felállításáról szóló tervezetet,[40] amelyre a válasz csupán 1763. október 8-án született meg. Ekkor ugyanis Mária Terézia királynő rendeletben közölte, hogy elhatározta a határőrség felállítását, amelynek nem       csak a határt kell majd oltalmaznia, hanem a belbékét is. A határozat büntetéssel fenyegette azokat, akik nyíltan vagy titokban e rendelet ellen fognak véteni. A rendelet mellékletét alkotó szabályzatban meg volt állapítva, hogy a gyalogezred 12 századdal, századonként 300 emberrel, valamint egy            huszárezred 8 századdal s 1500 személlyel állíttatik fel. A pátens a katonai felszerelésre és ruházatra vonatkozóan Siskovics és társai előterjesztését fogadta el, a zsold értékét a gyalogosoknak 4, a lovasoknak pedig 8 krajcárban állapította meg. A határozat értelmében a határtőrők továbbra is kötelesek voltak viselni az egyházi terheket.[41]

A határőrezredek felállítása tehát a megvalósulás felé közeledett. 1763. november 27-én a Siskovics Józsefből, Lázár Jánosból és Bethlen Miklósból álló bizottság Gyergyószentmiklósra érkezett.[42] Hozzájuk csatlakozott Caratto ezredes és Bornemissza főkirálybíró.

Miután az uralkodói parancsot mindenütt kihirdették 1763. decem­ber 5—16-a között összeírták a jövendőbeli határőröknek a nevét és korát, rendi állását, házát, földjeit és gyermekei nevét fog­lalta magában. Megtörténtek az előkészületek a zászlószentelésre, még két ágyút rendeltek be, a határőröket megtanították a legszüksége­sebb mozdulatokra, s halállal fenyegették azokat, kik a szentelés napján gyanús szót mernének szólni.

December 18-án a Gyergyó széki határőrök Gyer­gyószentmíklóson gyűlekeztek, ahol a nyílt mezőn katonás rendben voltak felállítva, az Okellí-századok jobb- és balszárnya közé. Középen álltak a gyalogok, a szélen a huszárok, az egésznek két szárnyán a Kálnoky-huszárok foglaltak helyet. Ezután meg­történt a szemle, majd a biztosok, a hadi tisztek, s a szék tiszt­viselői bementek az örmény templomba, mely e szertartásra mint alkalmatos rendeltetett. A templomba bevitték a két új zászlót, egy e célra készített asztalra letették, melyek mellett a két zászlótartón kívül négy tiszt állott. Carattotiszttársaival az oltár jobb- és baloldalán foglalt helyet.  A misét Sikó Józseffőesperes-plébános tartotta, ki később hű szolgálataiért érdem jelet kapott. A mise után a zászlótartók kibontották a zászlókat s az oltárhoz léptek, hol Sikó Józsefa zászlókat megáldotta. A közönség ezután távozott a templomból s a felállított katonák előtt követ­kezett a szegbeverés. Az első három szeget a Szentháromság tiszteletére Sikó József verte be, a negyediket báró Siskovics Józseffelesége, Harker Borbála, az ötödiket egy huszárhadnagy felesége, kettőt gróf Lázár János, egyiket a székely nemzet dicsőségére, a mási­kat a „királynő szeretete" jeligével. A szegbeverés befejezése után Wintergyergyószentmíklósi százados, pa­rancsnok  a zászlókat a zászlótartóknak adta  át.  Ezután Sikó József a katonákhoz tartott beszédet, melyben a zászló jelentőségét fejtegette, valamint azt, mily hűséggel és kitartással kell alatta harcolniuk. Azután Siskovics Józseffelolvasta a hadi szabályokat, s a határőrök letették az esküt. Ezt követően gróf Lázár Jánostartott beszé­det, melyben arra figyelmeztette a katonákat, hogy esküjüket ne feledjék, s rámutatott azokra a súlyos büntetésekre, melyek az esküszegőket érik. A közönség gr. Lázár Jánosbeszéde után visszatért a temp­lomba Te Deum-ra. Ezután Sikó Józsefa Szentséggel ünnepélyes áldást adott a felesküdt katonákra. A szertartás végével a határőrök hazamentek, a kír. biztosok pedig a tisztekkel s a szék tiszt­viselőivel együtt a törzstiszti szállásra mentek, hol lakomát tartottak.[43]

A gyergyószéki határőrezredekbe 5 századra való személyt, vagyis 1061 embert soroztak be, akiknek pedig nem jutott fegyver, azokat a számfeletti állományba helyezték. Ezeknek száma elérte az 1870-et. Ez az öt század az   első székely gyalogezred részét alkotta.               

A gyergyói öt század szerkezete a következőképpen mutatott.[44]

 

 

 

 

Harcképes

Harcképtelenek (fiúk)

Öregek,

Helység

Felfegy-verzett

Számon felüli

Össze-sen

1-5

évig

6-10

évig

11-18

évig

Össze-sen

betegek

Szentmiklós

184

53

237

136

104

60

300

57

Tekerőpatak

66

18

84

50

23

18

91

22

Összesen

250

71

321

186

127

78

391

79

 

 

 

 

 

 

 

 

 

                   

 

           

 

 

 

Harcképes

Harcképtelenek (fiúk)

Öregek,

Helység

Felfegy-verzett

Számon felüli

Össze-sen

1-5

évig

6-10

évig

11-18

évig

Össze-sen

betegek

Szárhegy

121

45

166

94

49

34

177

33

Alfalu

129

49

178

116

61

68

245

57

Összesen

250

94

344

210

110

102

422

90

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Harcképes

Harcképtelenek (fiúk)

Öregek,

Helység

Felfegy-verzett

Számon felüli

Össze-sen

1-5

évig

6-10

évig

11-18

évig

Össze-sen

betegek

Ditró

134

51

185

134

79

36

249

41

Remete

116

30

146

94

54

27

175

50

Összesen

250

81

331

228

133

63

424

91

 

 

 

 

Harcképes

Harcképtelenek (fiúk)

Öregek,

Helység

Felfegy-verzett

Számon felüli

Össze-sen

1-5

évig

6-10

évig

11-18

évig

Össze-sen

betegek

Alfalu

42

15

57

30

17

17

64

4

Csomafalva

82

32

114

33

22

14

69

16

Újfalu

87

35

122

93

55

33

181

63

Kellyénfalva

39

14

53

33

25

19

77

13

 

Összesen

250

96

346

189

119

83

391

96

Batalion

1000

342

1342

813

489

326

1628

356

 

A gyergyói lovaskatonák száma már jóval kisebb volt. Gyergyó lakossága csak egy kompágniát volt képes biztosítani, melynek kb. 40%-át gyergyószentmiklósiak alkották:

 

 

 

Harcképes

Harcképtelenek (fiúk)

Öregek,

Helység

Felfegy-verzett

Számon felüli

Össze-sen

1-5

évig

6-10

évig

11-18

évig

Össze-sen

betegek

Gyergyó székben

188

97

285

136

93

85

314

82

Gyergyó-szentmiklós

76

41

117

46

40

34

120

27

 

Remete

12

 

12

7

4

6

17

4

Ditró

17

9

96

17

13

10

40

11

Szárhegy

17

9

26

11

9

9

29

9

Alfalu

8

5

13

3

4

2

9

3

Tekerőpatak

14

7

21

6

6

8

20

6

Csomafalva

4

3

7

7

1

3

11

1

Újfalu

34

19

53

32

16

8

56

18

Kellyenfalva

6

4

10

7

 

5

12

3

Összesen

188

97

285

136

93

85

314

82

           

A határőrezredek végleges felállítása Gyergyószentmiklóson és a Gyergyói-medencében nem szüntette meg a zavargásokat. 1763. december 16-án Gyergyószék tisztviselői és nemessége oltalomért könyörgött az új katonák „jogtalanságaival és zavargásaival” szemben. Kérték, hogy adják meg nekik a kellő tiszteletet és ne sértegessék úton-útfélen, ne támadjanak birtokaikra, udvarházaikra.[45]

A Habsburgok, miután fegyverbe állították Gyergyó lakosságát, a katonák és a nemkatonák közötti ellentétek megszüntetésére törekedtek. Ezért a sorozóbizottság a Gyergyószentmiklóson székelő gyergyói zászlóaljhoz címzett parancsában „minden jogtalanságot, féktelenséget, tiszteletlenséget, erőszakosságot elitélt”, azzal a céllal, hogy a „katona rend mellett minden más társadalmi osztály javai békés birtoklásban maradjanak.” E parancs szerint „a katonákkal szemben szeliden, vagy ha szükséges, kemény büntetéssel is meg kell értetni, hogy a katonai állapot semmiképpen nem ad szabadságot a törvénytelenségekre, kihágásokra, sőt ellenkezőleg, a csendességet és a békét kell őrizniük.”[46]



[1]Dr. Szádeczky Lajos: A székely határőrség. (Okirattár). Budapest, 1908, A Magyar Tudományos Akadémia kiadóhivatala. 251.

[2]Uo.

[3]Szádeczky: i. m. 151.

[4]Szádeczky Lajos: i. m. 252. és uő: A székely nemzet története és alkotmánya. Budapest, 1927, A Franklin-Társulat Bizománya Kiadó.

[5]Szádeczky Lajos: A székely határőrség. 249–250. és Dr. Endes Miklós: Csík-,Gyergyó-, Kászon-székek (Csík megye) földjének és népének története 1918-ig. Budapest, 1994, Akadémiai Kiadó. 190–191.

[6]Endes: i. m. 190. és Szádeczky: A székely nemzet története és alkotmánya. 334.

[7]Szádeczky: A székely határőrség. 255–259.

[8]Szádeczky: A székely határőrség. 254–255.

[9]Endes: i. m. 191. és Szádeczky: A székely nemzet története és alkotmánya. 334.

[10]Uo.

[11]Szádeczky: A székely határőrség. 260.

[12]Endes: i. m. 192.

[13]Uo.

[14]Endes: i. m. 193.

[15]Csíkszereda. Állami levéltár. Leltári szám 39. Fond 27, Mapa 17, Dosszié 5.

[16]Szádeczky: A székely határőrség. 281–282.

[17]Endes: i. m. 192.

[18]Szádeczky: A székely határőrség. 281–282.

[19]Szádeczky: A székely határőrség. 284.

[20]Szádeczky: A székely határőrség. 285.

 

[21]Szádeczky: A székely határőrség. 287–291.

[22]Szádeczky: A székely határőrség. 291.

[23]Szádeczky: A székely határőrség. 294.

[24]Szádeczky: A székely határőrség. 299.

[25]Szádeczky: A székely határőrség. 300.

[26]Szádeczky: A székely határőrség. 306–307.

[27]Szádeczky: A székely határőrség. 307.

[28]Uo.

[29]Szádeczky: A székely határőrség. 343.

[30]Szádeczky: A székely határőrség. 344.

[31]Szádeczky: A székely határőrség. 349.

 

 

[32]Szádeczky: A székely határőrség. 356.

[33]Uo.

[34]Uo.

[35]Uo.

[36]Endes: i. m. 194.

[37]Uo.

[38]Uo.

[39]Endes: i. m. 201.

[40]Uo.

[41]Szádeczky: A székely határőrség. 307. 308–309.

[42]Endes: i. m. 202.

[43]Endes: i. m. 204. 

[44]Szádeczky: A székely határőrség. 617–618., 814.

[45]Szádeczky: A székely határőrség. 152–153.

[46]Szádeczky: A székely határőrség. 154–155.




.: tartalomjegyzék