Székelyföld kulturális havilap - Hargita Kiadó

utolsó lapszámaink: 2019 - Július
2019 - Június
2019 - Május
archívum ...

legújabb könyveink: Kisné Portik Irén – Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte
Ferenczes István – Arhezi/Ergézi
Petőfi Sándor – A helység kalapácsa
az összes könyveink ...

Székely Könyvtár:

Arcképcsarnok: Erdélyi magyar írók arcképcsarnoka

Aktuális rendezvények: 2016, március 4

bejelentkezés:

Online előfizetőink a lap teljes tartalmát olvashatják! Előfizetés!

kereső:
Általános keresés. Pontosabb keresésért kattintson ide!

Moldvai Magyarság: Kulturális havilap

partnereink:





















2014 - Február
Boros Zoltán

Erdélyi magyar könnyűzene a hetvenes években

– Történet-vázlat, sok személyes emlékkel –

 

Magamról

 

A kolozsvári Zenekonzervatóriumot végeztem zenetanári-karnagyi szakon, de főfoglalkozásom a jazz és a könnyűzene volt. Nem tanárnak készültem, hanem már gyakorló muzsikusként a mesterség ábécéjét szerettem volna jobban megtanulni. Az egyetemi évek alatt jazzegyüttesem volt,[i] a román tévében és a kolozsvári rádióban készültek felvételeink.[ii]

Az egyetem elvégzése után egy évig szabadúszóként működtünk az együttesemmel, ebbe belefért egy hosszabb Földközi-tengeri utazás is hajózenészként. Közben rá kellett jönnöm, hogy abban a romániai rendszerben a „szabadúszásnak” semmi kilátása nincs, úgyhogy leszerződtem karmesternek a nagyváradi színházhoz.

Itt tulajdonképpen zenei mindenes lettem, tizennégy tagú zenekarunk volt, jó néhány színpadi kísérőzenét összeállítottam, felléptem előadóként is. A színházat nagyon szerettem, kiváló rendezőkkel volt alkalmam dolgozni, többek között Szabó Józseffel (Ódzsa), Farkas Istvánnal, de éreztem, hogy szakmailag nem tudok a hozzám legközelebb álló műfajokban tevékenykedni. A könnyűzene és a jazz lemezfelvételek, mass média, koncertfellépések nélkül halott műfaj.

 

Előzmények, televízió

 

1971-ben kezdtem dolgozni a Román Televízió bukaresti magyar szerkesztőségében. Akkor mindössze két éves volt az adás, műsorunk időpontja több változás után hétfő délutánra került, négytől hétig. Zenei szerkesztőként eleinte minden műfaj hozzám tartozott, később, miután már hárman lettünk Simonffy Katalinnal és Feczkó Zoltánnal, csak a könnyűzenével, a régizenével és a jazzmuzsikával foglalkoztam.

Az akkor két éves szerkesztőségnek archívuma még nem volt, külföldi (magyar!) előadót még akkor sem lehetett volna képernyőre vinni, ha lettek volna ilyen felvételeink. Ez is egyik kifejezése volt annak a politikai koncepciónak, hogy a romániai magyarok nem ugyanolyan magyarok, mint a magyarországiak, azokat ungur-oknak vagy ungar-oknak, az erdélyieket maghiar-oknak nevezték.

Néhány műfajjal nem volt probléma, létezett a kolozsvári Állami Magyar Opera, amely operettet is játszott, a Maros ének- és táncegyüttesnek gyönyörű műsorai voltak, kiváló zenei vezetői, koreográfusa; magyar nóta zenekart a legtöbb erdélyi városban össze lehetett állítani vendéglői muzsikusokból meg a létező zenei intézmények hangszereseiből, nótaénekes is akadt, színészek is voltak, akik énekeltek, csak hát épp a könnyűzenében voltunk szegények.

Az adás indulásakor mindössze néhány énekesre lehetett számítani, akik a kolozsvári és főleg a marosvásárhelyi rádióban már készítettek felvételeket, felléptek koncerteken, a helyi közönség ismerte és szerette őket. Marosvásárhelyen Borbély Zoltánzenei szerkesztő és rendező áldásos működése folytán kialakult egy profi felvételekre képes előadói gárda. A táncdalénekesek közül Szabó Edit, Zeitz Gabi, Mátyás Éva, Fogarassy György[iii] volt a sztár, később Kiss Éva. Adorján Ernő együttesére, a Lyrá-ra lehetett számítani, dalszövegeket Kozma Györgyi és Tanai Bella (a színésznő) írt.

Kolozsváron többek között a Kozák nővérek (Surorile Cosac), Serbán Marika és Horváth László készített táncdalfelvételeket. Horváth énekelte először szalagra A Donát úton nyílnak már az orgonák c. dalt, amelyet a háború után a kolozsvári színháznál zongoristaként működő Barcsay/ClaudeRomano, valódi nevén George Sbârcea[iv] szerzett és a színész Imrédy Géza írt hozzá szöveget. A városban mindig is kiváló muzsikusok játszottak a vendéglőkben, többek között Diczi Zoltán zongorista, Dakó István klarinétos, Leonhárd Egon szaxofonos, Lőrincz Gyula gitáros, Szőke Ricsi dobos és mások. Itt a kovász Porzsolt Viktor volt, a Kolozsvári Rádió kiváló szerkesztője, aki maga készítette a zenei felvételeket is. Ismert énekes sztár volt Kisfalussy Bálint[v], a szatmári színház színésze, aki komponált és dalszöveget is írt, főleg a zenés vígjátékokhoz, amelyekben játszott.

 

Siculus

 

1971-ben körülbelül ez volt a felhozatal. Ugyanakkor már megjelent egy bátor székelyföldi kezdeményezés, a Siculus táncdalfesztivál. Az akkori székelyudvarhelyi városi KISZ égisze alatt személy szerint Pakot József KISZ-titkár és Csíszár Antal, a Művelődési Ház igazgatója szervezte. A legelső rendezvény előtt, 1970-ben végigjárták az erdélyi városokat és megkeresték mindazokat a magyar muzsikusokat, akiknek a részvételére esetleg lehetett számítani. Hozzám is eljöttek Nagyváradra, ahol akkor még a színháznál dolgoztam. Beszélgetésünkkor javasoltam, hogy szerzői verseny is legyen, hisz hiába lesznek énekeseink, előadóink, ha csak importált számokat adnak elő. A fesztivál első kiadása a közönség lelkesedése mellett zajlott, magam is felléptem, ott ismerkedtem meg Bodor Pállal, a tévé magyar adásának akkori főszerkesztőjével, és ebből az ismeretségből származott aztán a későbbi felvételem a televízióhoz.

1971-ben már zenei szerkesztőként mentem a Siculus fesztiválra. A házi gyártmányú hangszerek és a gyatra felvételi körülmény miatt összefogtunk Borbély Zoltánnal, aki a Marosvásárhelyi Rádió riportkocsijával volt ott, a tévéfelvétel playback-re mehetett, az ő szalagjainak a felhasználásával. Mondanom se kell, az előadók hevesen tiltakoztak azért, hogy a záró, díjkiosztó előadáson a zene magnóról szóljon, amire tátogni kell, és nem élőben (pedig ez akkor már egy általánosan elfogadott jelenség volt). A közönség – és később a tévénéző – viszont kapott egy elviselhető minőségű zenei hangzást, az énekesek, együttesek jobbnak tűntek, mint amilyenek még akkor voltak. A hetvenes fesztiválról írta Czakó Ádám zeneszerző: „Fontos zenei esemény színtere volt a napokban az udvarhelyi ifjúsági klub. A romániai magyar zeneszerzők, táncdalénekesek és zenekarok találkozója zajlott le itt. A klub vezetősége számos fiatal táncdalszerzőt, énekest hívott meg, hogy hangversenyeken, közönség és zsűri előtt mutassák be szerzeményeiket, s a koncertek után megvitassák a műfaj sajátos problémáit, távlati lehetőségeit. Az ünnepi hangulatot emelte, hogy a televízió magyar adása helyszíni közvetítést adott, s ezzel mintegy országos rangra emelte a találkozót.”[vi]

Lászlóffy Csaba a Dolgozó Nő c. folyóiratban: „A színvonaltól függetlenül tisztelnünk kell a kezdeményezést és a szervezést. (… )” De aztán jött a feketeleves: „(… ) A fesztiválon túl sok volt az igénytelen, giccses, butuska dal. Még ott is, ahol a magyar tánczene szerkezeti hatása menteni próbált, szinte minden hatást lerontott az érzelgős szöveg. (… ) A tényleges színvonalat az idősebbek képviselték inkább: a nagyváradi zeneszerző dzsessz-zongorista és előadóművész Boros Zoltán, az egyéni stílusával és előadókészségével oly népszerűvé vált Kisfalussy Bálint, Czakó Ádám vagy a nagykárolyi Orosz Gábor. A meghívottként fellépett Fogarassy György szereplése sem csupán az amatőr és hivatásos énekes közötti szintkülönbségre ébresztett rá, hanem arra is, hogy a könnyűzenét valóban könnyen kell venni hanghordozásban, játékban egyaránt, mert így nem tápláljuk vele az igénytelenséget, a giccset.”[vii]

Szóval mi, az „öregek” (akkor harmincegy éves voltam) voltunk megdicsérve. Gondolom, azt értékelte Csaba (valamikor a Bolyai egyetem magyar szakán évfolyamtársak voltunk, amíg engem negyedéven ki nem zártak), hogy Szabó Lőrinc, Reményik Sándor, Tabéry Géza megzenésített verseit adtuk elő váradi együttesemmel.

Az irodalom szemszögéből ítélkező újságírók később is elsősorban a szövegre figyeltek. M. L. (talán Messzer László) a nagyváradi Fáklyá-ban a harmadik Siculusról, miután elismeréssel szól Józsa Erika, Horváth Károly, Bálint Péter, Bokor Ildikó szerepléséről, megjegyzi: „(… ) sok szöveg bizony nagyon gyatra formában akart közhelyszerű gondolatokat, megállapításokat tudtunkra adni.”[viii]Könnyűzenei szakkritika akkor még nem volt, ki kell egészítenem tehát a ’72-es rendezvényről szóló cikk mondanivalóját: a zenei minőség a harmadik fesztiválon már jóval meghaladta a korábbi évekét. Az első alkalommal harmatos színvonalon jelentkező együttesek lelkesen dolgoztak otthon, próbáltak, koncerteztek, és lassan átalakult a fesztivál összetétele. A második és harmadik fesztiválon a legfontosabb díjakat a nagyváradi/bukaresti Concorde (Józsa Erika, Horváth Károly) és a szatmári Mikron[ix] rockegyüttes kapta. A folk, azaz akusztikus hangszerekkel fellépő előadók akkor is és később is, tartalmas, szép szövegekkel jelentkeztek. Úgy tettünk hát, mintha létezne romániai magyar könnyűzene, és pár év alatt, hála a Siculus fesztiválnak, a tehetséges fiatal muzsikusoknak és a serkentőleg ható tévéadásoknak, lett.

A negyedik Siculusra 1973-ban került sor. Ez zenei-szakmai szempontból már minden igénynek megfelelt. A záróhangversenyt élőben vettük fel, külön műsora volt Győry Klára énekesnőnek a Metropol[x] együttes kíséretével. A zsűribe elnöknek George Sbârceát hívtuk meg, aki országosan ismert zeneszerző és zeneíró volt, kiválóan beszélt magyarul, könyvet is írt kolozsvári éveiről Szép város Kolozsvár címmel. Részlet a tévéadás bemondó szövegéből, amelyből kiderül a rendezvény nagyságrendje: „A sajtó hírül adta, a kolozsvári, marosvásárhelyi rádió és a bukaresti rádió magyar nyelvű műsora egy hétig naponta interjúkkal, zenei műsorokkal számolt be arról, hogy szeptember ötödike és kilencedike között Székelyudvarhelyen lezajlott a negyedik Siculus táncdalfesztivál. Néhány adat: az ország minden részéből 12 együttes, 14 énekes és 25 zeneszerző versenyzett a díjakért. Az a város, amely a legnagyobb létszámmal képviseltette magát: Nagyvárad. Ahova a legtöbb nagydíj vándorolt: Barót. A zsűri négy év alatt a négy fesztiválon 364 beérkezett szerzeményt hallgatott meg, azaz csaknem ezeregyszáz percet, pontosabban 18 óra tizenkét perc zenét. Mind a négy fesztivál zenei anyaga egy-egy sokszorosított kötetben jelent meg, legalább egy hónappal a rendezvény kezdete előtt. A tavalyi fesztivál dalai közül huszonnyolcról készült rádió- illetve televíziós felvétel, huszonegy pedig lemezen jelent meg. (...)”[xi]

Ez volt az utolsó Siculus. A negyedik és már kiváló zenei minőségű fesztivál után a megye félelmetes hírű propagandatitkára, Szekeres elvtárs leállította az Udvarhelyen és egész Erdélyben igen népszerű táncdalfesztivált[xii], egy évre rá már nem lehetett megrendezni. Az előzmény az volt, hogy megüzente: ne legyen rockzene, ne legyenek hosszú hajúak és szakállasok, rendezzék ezután Csíkszeredában, és legyen román előadó is. Én is benne voltam a szervezésben, az akkor már nagyon népszerű rockegyüttesek nélkül a fesztivál nem lett volna az, ami. A román vonatkozást csak abban tudtuk biztosítani, hogy a magyarul is kiválóan beszélő George Sbârcea lett a zsűrielnök. De hát Székelyudvarhelyen ő se volt kivel és kinek beszéljen románul.

 

Woodstock után

 

Akkor már egyre nagyobb teret nyert az új zenész generáció, amely abban különbözött a korábbi tánczene művelőitől, hogy tagjai nemcsak szórakoztatni akartak, hanem meg akarták szólítani a közönséget. A szerelmi vallomások végtelen variációiban megrekedt táncdalszövegek után a beat-korszak világszerte új attitűdöt hozott, kiderült, hogy a zenével nemcsak szórakoztatni lehet, hanem üzenetet, gondolatokat, életérzést közvetíteni, a zene mozgósítani képes. Ez Woodstock után már nem volt kétséges (ott ölni is tudott).

Nálunk kicsiben ugyanaz játszódott le, mint tőlünk nyugatra, Magyarországon és másutt. A táncdalok jó része egy kissé giccses, semmitmondó volt, a rockosok meg ilyesmivel jöttek: Betonvilág (Reflex), Páncélváros (Metropol). A Garabonciáskifigurázta a karrieristákat[xiii], Trifán Lászlóhippy hangulatúszerelmi vallomása így szól: „Fehér inggel, nyakkendővel ne cserélj fel engem, fehér ingem, nyakkendőmet a szemétbe tettem”[xiv]. Vagy például Székely György, a Vox T együttes vezetője Áprily Lajos Tetőn c. versére szerzett egy nagyon szép dalt. Egyszer sikerült beadni egy filmezett klippel, mert valahogy senki nem figyelt rá, hogy a Trianon után írt versben mit is jelent a „minden összeomlott”. Aztán másodszorra egy műveltebb fül tulajdonosa már összeszorított fogsorral sziszegte: „Zoltán, ne kérdezd, hogy ez miért nem mehet adásba, te is tudod.” Sejtettem.

Azokban az években annak is volt üzenete, hogy „De azért csak járom, járom ezt a táncot” (Concorde együttes, Kányádi Lakodalmas c. verse)[xv]; „Valami mindig kimondatlan marad” (Mikron együttes)[xvi]; Márkus János proteszt songjaiban például: „Mert ő a négykerekű elvtárs, aki a naplementéért felel”, vagy „Leapad majd a víz, felszárad majd a sár” – (Kányádi: Noé bárkája felé, Garabonciás).[xvii]

 

Zenei Stúdió

 

A televízió zenei stúdiójabetöltött egyfajta workshop szerepet. Addig gyakoroltuk, javítgattuk az együttesekkel, énekesekkel a felvételre szánt darabot, amíg elérték a közmédia szakmai elvárásait. A gyakran kezdő, de tehetséges muzsikusok megértették, hogy melyek egy elfogadható szintű felvétel követelményei, második, harmadik stúdió-szereplésük már összehasonlíthatatlanul jobban sikerült.

Egy idő után kialakult egy több műfajú, száz-egynéhány zenészt, énekest számláló zenei mozgalom a tánczenétől a rockig, jazzrockig, a folkmuzsikáig és a régizenéig. A kapcsolat olyan volt köztünk, hogy elég volt egyetlen telefonértesítés egy hetek múlva bekövetkező rendezvényről vagy stúdiófelvételről, és biztos lehettem benne, hogy ott lesznek.

Zenei szerkesztőként az erdélyi könnyűzene művelését teljes körűen képzeltem el: a televízió magyar adása égisze alatt koncerteket is szerveztünk, versenyeket, toplistát működtettünk a tévében és a bukaresti rádióban, amelyeket a megyei lapokban is közöltek, és szavazni lehetett a dalokra. Néhány zeneszámunk bekerült a román országos toplistába is. Emlékszem, hogy amikor Tamás Gábornak nagy sikere lett A Donát úton nyílnak már az orgonák[xviii] című dallal, néhány hét alatt kb. 1400 levél érkezett, amiben kérték a dalt. A Donát út…-tal „kisebbségi” magyar sláger született, erre példa addig csak Újvidéken volt: a Bolyongok a város peremén.

A nagyszebeni nemzetközi jazzfesztivál beindulása után (1974) sikerült meggyőznöm Bodor Pál főszerkesztőt, hogy kedvenc muzsikám, a jazz is fontos kisebbségi ügy… Persze, jó néhány magyar vagy magyarul tudó fellépő is volt, a klarinétos Imre Sándor, az Electrecord lemezgyár zenekarának vezetője, a dobos Gondi Jenő és Farkas Mihály, a kiváló zeneszerző és zongorista Richard Oschanitzky, Bereczky Tomi (fuvola), Kamocsa Béla blues-énekes, gitáros és mások. Az első néhány rendezvényen a magyar adás még támogatta is anyagilag és  szervezésileg a fesztivált.[xix] Két kiváló szakértő-kommentátorunk is volt, Bányai Péter és György Zsolt. A magyar adásban évente beszámoltunk a fesztiválról, a román adásban is szerkesztettem egy jazz-sorozatot vasárnap esténként, a kettes csatornán. 1984-től kezdődően magam is felléptem rendszeresen együttesemmel Szebenben és a többi hazai jazzfesztiválon[xx].

A jazzmuzsikusok és a könnyűzene művelői között voltak átfedések. A nagyszebeni Manyák Eriknekpéldául ragyogó blues-hangvételű kompozícióját énekelte Győry Klára (Elbújtál előlem, Szemlér Ferenc versére), az ő műve Nagy László Ki viszi át című verséneka szerintem legsikeresebb megzenésítése Sebők Klára kolozsvári színésznő előadásában. Ugyanakkor dixieland zenekart vezetett, amellyel rendszeresen fellépett a jazzfesztiválokon.[xxi] Ahol még találkoztak a két műfaj művelői, az a televízió zenei stúdiója volt, hisz egy-egy énekszám zenekari kíséretéhez elsőrangú stúdiózenészekre volt szükség, és a legjobbak épp a jazzben is otthonosan mozgó hangszeresek voltak.

 

Zenés Karaván és társai

 

A hetvenes évek második felében a kizárólag zenei műsorokról áttértem egy bonyolultabb, sokrétű műfajra, amelyben Csáky Zoltán és Tömöry Péter szerkesztő-társaimmal együtt az volt az elképzelésünk, hogy egy-egy erdélyi városban a helység múltját is bemutatva, elmesélve (pedig akkor már tabu volt az erdélyi történelem magyar vonatkozásait emlegetni) kötetlen, szórakoztató és egyben meggondolkoztató műsort készítsünk. Hely- és művelődéstörténeti érdekességek, az ezekhez illeszthető könnyedebb szórakoztató részletek váltogatták egymást, egy-egy város múltja és jelene tág keretében a régizene, és a kortárs zenei műfajok, a rock, a folkmuzsika, a jazz, a minőségi táncdalok, a tánc, a pantomim, a versek, a színdarabrészletek, kabaréjelenetek szervesen kiegészítették egymást. A témához illő zene oldotta, sőt megtoldotta a mondanivalónkat. Jelezve azt, hogy más és más helyszínen készül, Zenés Karaván lett a műsor címe.

Elmentünk egy-egy erdélyi városba, ahol művelődési házban vagy színházban, közönség előtt zajlott a fő felvétel. Előtte minden zenei darabnak elkészült a stúdió-hangfelvétele, sőt a filmezett klipje. Az adásban a teremben az énekes csak megkezdte a dalt, és néhány taktus után áttűnt a kép a klipre. Ez akkor újításnak számított, legalábbis a Román Televízióban, amelynek egyébként abban az időben képileg igen színvonalas szórakoztató műsorai voltak. Lehet, hogy túlbonyolítottuk a dolgot, mert voltak olyan visszajelzések, hogy jobban szeretnék az előadót közelről, az előadáson látni.[xxii] Volt Zenés Karaván Szebenben[xxiii], Brassóban[xxiv], Vajdahunyadon, Nagyváradon, Nagybányán[xxv], Bukarestben[xxvi], Csíkszeredában a jégpályán. Mindegyikben jelen voltak az új pop-rock-folk generáció legjobbjai is. Generációk közötti hídnak is szántuk a műsort, és valóban, az idősebbek is meghallgatták a rockszámokat, ha utána Kányádi, Bajor Andor, Horváth Imre vagy más neves írónk, költőnk következett. Fordítva nem volt gond, mert a fiatal zenészek többsége irodalomkedvelő is volt.

A Székelyudvarhely melletti Szejkefürdőn a Zenés Karavánégisze alattszabadtéri előadást szerveztünk, a felülről állandóan szorgalmazott „hazafias nevelést” sajátosan értelmezve mi a Székelyföld szeretetére fordítottuk le. Kányádi Sándor, Czegő Zoltán és Farkas Árpád voltak a költő-meghívottaink, Csíky András és Visky Árpád mondott verset, a marosvásárhelyi színiakadémia diákjai középkori iskoladrámát adtak elő, ott voltak a legjobb előadóink, Deák Endre, Józsa Erika, Horváth Károly, Csortán Márton, Csutak István, a Metropol és a Mikron együttes, Bokor Ildikó és Papp Melinda. A közönség megtöltötte a domboldalt, több mint hétezer jegyet adtak el[xxvii].

A csíkszeredai Zenés Karavánt rendező és irodalmi szerkesztő kollégám, Tömöry Péter ötletére a jégpályán, egy óriási karácsonyfa körül rendeztük meg, és ez külön varázst adott az egésznek. A kolozsvári színészek korcsolyázva adtak elő egy Caragiale-jelenetet, az énekesek, Győry Klára, Gagyi Réka, Kiss Éva, Németh Tibor körül a helyi műkorcsolyázók cikáztak, a váradi Metropol és a szatmári Mikron együttes „rockpárbaj”-t vívott a jégen arra a Mikron-nótára, hogy „Valami mindig kimondatlan marad”, Józsa Erika, Horváth Károly, Csutak István, Csortán MártonJózsef Attila- és Kányádi Sándor-versekre folkoztak, a nyitó és a záró felvonulásban a nagyszámú fellépők között ott siklottak a szeredai jégkorongozók indulójának a hangjaira a „bacilusok”, az ifi jégkorongcsapat tagjai is. Nemrég találkoztam egyikükkel (ma nyugdíjas), azt mondta, az az este életre szóló élmény volt számára.

Nagybányán[xxviii] a Zenés Karaván témája az operett és a musical volt. A műfaj akkori legjobbjai, a két leghíresebb erdélyi Bóni gróf, Horváth Béla és Cseke Sándor együtt énekelték és táncolták a Jaj cicát, Csoma Judit a Szomorú angyalok (D. R. Popescu) c. darab betétdalát énekelte, Csíky Ibolya pedig Az ifjú W. újabb szenvedéseiből (musical Ulrich Plentzdorf darabja alapján) adta elő a Metropol együttessel együtt a Színes krétákat.

 A brassói[xxix], nagyváradi[xxx] és a bukaresti Zenés Karaván stábjához Tamás Gábor is csatlakozott. A Zenés Karavánokban, valamint a bukaresti rádió magyar adásának zenei műsoraiban állandó munkatársam lett, szerkesztő-szervező és társbemondó. Humorérzéke, kommunikatív egyénisége, hangja megnyerte a közönséget, abban az időben ő volt Erdélyben a legnépszerűbb énekes. Sajnos, felvétele állandó munkatársnak nem sikerült, így aztán egy délután kikísértem a Gara de Nordra (Bukarest, Északi pályaudvar), mert sikerült leszerződnie egy külföldi muzsikálásra, ahol gitározott és énekelt. 1989 után tért vissza először  Svédországból.

A Zenés Karaván műsornak egy alapvetően szórakoztató variánsa volt a Tapsoljuk Kolozsvárt[xxxi]. Felléptek a kolozsvári színház népszerű színészei, Horváth Bélától Vitályos Ildikóig, operetténekesek, az opera balettkara, Győri László és az Atlantic együttes, az akkor legnépszerűbb táncdalénekeseink: Bokor Ildikó, Tamás Gábor, Győry Klára. Ők hárman együtt énekelték, új hangszerelésben a Szép város Kolozsvárt. A színház és a mi könnyűzene-csapatunk egyik első találkozása emlékezetes előadás volt.

A Tapsoljuk Nagyváradot[xxxii]helyszínén, a váradi színházban a drámai műfaj és a rock már otthonosan egymásra talált. Szabó József rendező Ulrich Plentzdorf Az ifjú W. újabb szenvedései c. darabjában szerepeltette nagy sikerrel a Metropol együttest, ők írtak hozzá zenét, Csíky Ibolya és Zalányi Gyulajátszotta és énekelte a főszerepeket, a darab elérte a száz előadást. Több olyan váradival találkoztam, aki nyolcszor, tízszer megnézte az előadást.

Azért indulok ki mindig a tévéműsorokból, mert a hetvenes években az erdélyi magyar könnyűzenének és a román televízió magyar adásának a sorsa szorosan összeforrt. Volt egy mozgalom, a mozgalom egyik éltetője a televízió volt.[xxxiii] A Siculus fesztiválon társszervezők voltunk, a könnyűzene különböző műfajai több tévéműsorban is rendszeresen szerepeltek: Zenés karaván, Tapsoljuk ..., Meghívó a stúdióba, Tipp Top, koncertek, zenés filmek stb. Amikor a hetvenes évek végén a magyar rendezvények létrehozása már egyre több akadályba ütközött a helyi pártbizottságok részéről, több alkalommal együtt szenvedtük meg ezt a fokozatos sorvasztást.

 

A fiatal zene fesztiválja

 

1977-ben már nagy divat volt az ún. folkzene, ami az akkori román értelmezésben nem jelentett mást, mint egy szál akusztikus gitárral kísért amatőr szerzeményeket, elsősorban hazafias tartalommal. A divatot azAdrian Păunescu által kitalált és működtetett Cenaclul Flacăra éltette, amelyen stadionnyi közönség előtt a műsor keretében fiatal és sokszor kezdő előadók általuk megzenésített, hazafias töltetű verseket adtak elő. Ennek a műfajnak a neve „fiatal zene” (muzica tînără) vagy „folk” lett. Nem is lett volna semmi baj, ha mindehhez nem járul egy történelmi ősellenség burkolt vagy nyílt meggyűlöltetése az előadásokon, és általában az időszak propagandájában. Ez az ősellenség természetesen –hol kimondva, hol kimondatlanul –a magyar volt. Az ilyen tartalom rafinált látszat-ellensúlyozására időnként meghívtak magyar előadókat is ezekre az előadásokra.

Felsőbb utasításra aztán épp Csíkszeredában akartak folkfesztivált létrehozni a A fiatal zene fesztiválja néven a Kommunista Ifjak Szövetsége (KISZ) szervezésében. Csakhogy ott a kultúráért is felelős titkár épp egy frissen megválasztott/kinevezett fiatalember volt, aki saját bevallása szerint se a szervezéshez, még kevésbé a „fiatal zenéhez” nem konyított. Ezt ő mondta nekem, amikor eléggé kétségbeesve megkeresett. Arra kért, hogy „mondjam meg, mit kell tenni és ő mindent megcsinál”.

Tehát: egy román hazafias folkrendezvény-sorozat készült éppen a székelység fellegvárában, Szeredában. Én ennek hátat is fordíthattam volna, de ehelyett azt találtam ki, hogy meg lehet ezt rendezni a magunk ízlése szerint is: meghívunk néhány szelídebb hangú román folkost, ugyanakkor bevonjuk az akusztikus (ma úgy mondanánk unplugged) műfajnak a legjobb magyar előadóit. „Román hazafias” üzenetű magyar folkzene – hála előadóink jó ízlésének – nem volt, a szülőföld szeretetét hirdető vers-megzenésítések viszont igen. Mondja azt valaki, hogy szülőföldünk (Erdély) szeretete nem hazafias érzés! Tehát színvonalas magyar jelenlétet tudtunk produkálni a műfajban, még a versenyzők kategóriájában is. A sztár a Folk Grup 5csíkszeredai együttes volt, amelyben Nagy Máriavitte az énekszólamot.

A fesztivál későbbi rendezvényein aztán már a rockosok voltak többen, az egyik bemondószövegemben így fogalmaztam: „A csíkszeredai Fiatal Zene Fesztiválja négy évvel ez előtt folkfesztiválnak indult, és mint ilyen. első volt az országban. Csakhogy a folk elvirágzott és a szervezők nagyon helyesen a fesztivált a népszerűbb és életrevalóbb rockzene felé irányították.”  Nyilván a Păunescu-féle román hazafias folkra céloztam. Ekkor ismét zsűrielnök is voltam és a következő díjakat osztottuk ki: ACUSTIC T'74 (Kolozsvár), új énekessel, Falticska Jakabbal előadói első díj,  VOX T Csíkszereda, második díj, ugyanakkor Székely György az Áprily Lajos A tetőn c. post-Trianon versére írt dala – horribile dictu – szerzői első díjat kapott, a szatmári MERIDIAN harmadik lett. Horváth Mária és Breuer Ferenc (Brassó) különdíjat nyert, a METROPOL immáron meghívottként volt jelen. 

Hogy érzékeltessem, hogy a hetvenes évek végére, a nyolcvanas évek elejére az új erdélyi magyar könnyűzene milyen sokszínű és gazdag lett, hadd mondjam el, hogy például Marosvásárhelyen a következő rockegyüttesek szinte egyszerre működtek: REFLEX, RADAR, CONTUR, AUTOSTOP, CORAX, NOWAX, FORTUNA, PGM.

 

 

Udvarhelyi rockkoncert

 

A hetvenes évek vége felé már kiváló énekeseink, együtteseink voltak, csakhogy ekkorra a megjelenési lehetőségek szinte a nullára szűkültek, lassan a magyar adás maradt az egyetlen megrendelő. Koncert vagy olyan fesztivál, ahol magyar rock, folk, tánczene is megszólalhatott, szinte semmi.

Mi a tévénél éreztük a folyamatot, tudtuk, hogy az erdélyi magyar közművelődés egy korszakának, egyáltalán a magyar kisebbségi kulturális közélet rövid virágzásának a vége felé járunk. Volt olyan, aki azon törte a fejét, hogyan lehet továbbállni, én megpróbáltam a még lehetségest a megmaradt eszközeinkkel működtetni. Ha már vannak kiváló rock-együtteseink, hozzunk létre, ha nem is fesztivált, de nagyszabású koncertet, több együttessel, valamelyik magyar városban. A választás a korábban a Siculus fesztiválnak helyet adó Székelyudvarhelyre esett. Kibéreltük a Sportcsarnokot, összeverbuváltuk a legjobb együtteseket, Metropol[xxxiv], Mikron, Progresiv TM, Garabonciás,  Vox T, Fortuna[xxxv] stb., meghirdettük, hogy belépti díj nincs. Nem volt rá szükségünk, a hangversenyt tulajdonképpen ajándékba adtuk az udvarhelyi fiatal közönségnek.[xxxvi]

 

Temesvári Ifjúsági Zenei Hétvége

 

A Siculus fesztivál betiltásával az erdélyi könnyűzenének, rockzenének megszűnt az immár hagyományossá vált legfontosabb megnyilvánulási fóruma, ahol nemcsak az együttesek, hanem a szerzemények is versenyeztek. Megpróbáltuk áttenni a hangsúlyt a Sepsiszent  györgy melletti Rétyi Nyírben rendezett Tavirózsa fesztiválra. Ott addig csak tánczene volt, sem rock, sem folk. Arra biztattam a legjobb együtteseinket, énekeseinket, hogy jelentkezzenek ott. Ez meg is történt, de már nem olyan átütő erővel, mint Udvarhelyen, és érezni kezdtem, hogy szükség lenne egy valamennyire független, évenként ismétlődő könnyűzenei és rock rendezvényre/versenyre. Ha más nem, hát megrendezzük mi, a tévé magyar adása. Temesvárra gondoltam, ahol egy jól szervezett magyar diákszervezet működött. Csutak István, a Garabonciás együttes vezetője ajánlkozott, hogy a helyi szervezést diáktársaival együtt megoldja. Kitaláltam egy ártatlannak szánt nevet: Ifjúsági zenei hétvége. Első ízben 1979 nyarán minden rendben lezajlott. A zsűri és a közönség által a dalok között felállított sorrend a következő volt: 1. Székely György - Ferencz S. István: Krumpliföld, örökzöld, a csíkszeredai VOX T'77 együttes előadásában. 2. Márkus János: Én mondom, TÁLTOS RT.; 3. Csutak István-József Attila: A boldogság nyitott könyv, tessék, olvassák, GARABONCIÁS, Temesvár. A harmadiknál csak három szavazattal kapott kevesebbet Trifán László-Mátza Gyula: Az aranyásó.  Ma is meg lehet őket hallgatni, kitűnő számok.

A második rendezvény helyszínének 1980-ban a Zenei Líceum gyönyörű koncerttermét választottuk, amelyben a színpad felett egy hatalmas csészealj-alakzat tette tökéletessé az amúgy is kiváló akusztikát. Legalább 120 muzsikust hívtunk meg, a könnyűzene minden műfajában.

A koncertet végül is a megyei párt propaganda-titkára személyes beavatkozása miatt csak közönség nélkül tarthattuk meg. Nem mondták ki, hogy az zavarta a pártot, hogy magyarul folyik az egész, de végeredményben erről volt szó. Az elhangzott kifogások: „Az a szakállas (Virányi a Metropolból) nincs mit keressen a színpadon”; „Ha túl hangosan játszanak, leállíttatom az előadást, mert leszakad a plafon”; „A főszerkesztő aláírása rajta van a szövegeken?” stb. Amikor mindezek mellé „a rendre vigyázónak” berendeltek a koncertterembe ötven szekus-tanoncot, majd a terem körül gépfegyveres rendőrök kezdtek járőrözni, provokáció-íze lett az egésznek, és úgy döntöttem, hogy a koncert/verseny csak a zsűri előtt fog lezajlani. Az előadás és később a tévéadás hangulatán viszont erősen érezhető volt a feszélyezettség, a valódi közönség hiánya. A Temes megyei első titkárt úgy hívták akkor, ha jól emlékszem, hogy Iliescu.

Hogy mi volt aztán? Ez már lexikontéma. „Miután az (erdélyi magyar) könnyűzene elveszítette legerősebb támogatóját, a Román Televízió magyar nyelvű adásának szerkesztőségét, és ugyanakkor a kolozsvári és a marosvásárhelyi rádióstúdió is megszűnt (1985), megnőtt a színházak magyar tagozatainak ez irányú szerepe. (…)” „Több szerző és együttes dolgozott színházainknak s bábszínházainknak, így a Herdina László vezette Progresiv TM, a Müller Ferenc vezette Unisono TM és Elekes Csaba Temesvárt, a Metropol Nagyváradon, Csíky Csaba, Horváth Károly, Márkus János Sepsiszentgyörgyön, Sárosi Endre Marosvásárhelyen, továbbá Fornwald László, Boross Lajos és Dankó János. Ez együttműködések gyümölcsei műfajukat illetően betétdalok, kísérőzenék vagy éppenséggel a musicalba vágó kompozíciók. Marosvásárhelyen, Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson tartottak még helyi jellegű és jelentőségű rock-hangversenyeket, ahol a Reflex, a Rol, a Cosmic és mások előadásában magyar számok is elhangzottak.” (Romániai magyar irodalmi lexikon. RMIL)[xxxvii]

 

Dalszöveg

 

Amint az fentebb kiderült, gondot okozott, hogy nagyon kevés jó szövegírónk volt.A hetvenes években ki kell emelnem Józsa Erikát, aki egyszerű, slágernek szánt dalhoz is tudott tartalmas, szép szöveget írni (például Kerestély Zsolt szerzeményeire). A Metropol[xxxviii] legszebb szövegeinek Mátza Gyulavolt a szerzője, például: „Égig érhetne az ének, ha jönnétek és énekelnétek …”[xxxix]Ez is másként hangzott a hetvenes-nyolcvanas években, mint ahogy a mai sóbiznisz világban hangzana. Székely György (Vox T) kortárs erdélyiköltők verseire írt igényes kompozíciókat. A Garabonciás Kinde Annamáriávalműködött kiválóan együtt, az Acustic T ’74, Farkas József és Tamás Gábor  együttese Palocsay Zsigmondköltővel, nekem Tömöry Péter írt néhány szerzeményemre szöveget. Színvonalas dalszövegeket írtak még Dehel Gábor, Kapui Ágota, Kovács Katalin, Kozma Györgyi, Veress Gerzson.

Ismét a lexikon: „Számos szépirodalmi értékű művet zenésít meg Boros Zoltán, Csíky Csaba, Csutak István, Dancs Árpád, Elekes Csaba és Emőke, Manyák Erik, Sárosi Endre, Székely György. Így jutnak el új és könnyű zenei formában a közönséghez Petőfi, Tóth Árpád, Kosztolányi, Reményik, Dsida, Tabéry, Radnóti, József Attila, Szabó Lőrinc, Áprily, Nagy László, Weöres, Szemlér, Horváth Imre, Majtényi, Létay, Márki Zoltán, Kányádi Sándor, Hervay Gizella, Szilágyi Domokos, Páskándi Géza, Lászlóffy Aladár, Farkas Árpád, Szőcs Kálmán, Palocsay Zsigmond, Király László, Ferencz S. István, Balla Zsófia,Kenéz Ferenc versei, mellettük Eminescu-, Bacovia-, Minulescu-, Bănuş- és Brad-fordítások is.” (RMIL)[xl]

Ez sajnos néha abból a kényszerhelyzetből is eredt, hogy nehezen találtak a műfaj sajátosságait ismerő szövegírót. Tudni való ugyanis, hogy a dalszöveg és a vers alapvetően két különálló műfaj, és csak ritka esetben, leginkább a sanzon műfajában sikeres a költészet és a könnyűzene találkozása. Ezért a Színészek énekelnek c. tévérovatomban a szövegekkel kevesebb baj volt. Szilágyi Enikőmegzenésített Kányádi-verseket, Sebők Klárafilmdalokat, Széles Anikórégi slágereket, Kiss Erzsébetszínházi betétdalokat énekelt, igen szép közönségsikerrel.[xli]

 

Cenzúra

 

Persze, a cenzúra működött, és zenész barátaim, társaim ilyenkor rám haragudtak, mert feléjük én közvetítettem a tilalmakat. Ilyen letiltásokra emlékszem: a Garabonciás együttes egyik szövegében ez volt: „a szökőkút, ami nem szökik”. Az adásért akkor épp felelős főnöknek ez valahogy nem jól szólt. Ugyanis már az általános takarékosság időszakában voltunk, amikor Ceauşescu vissza akart fizetni minden kölcsönt, amit addig az ország felvett. Ehhez járult az, hogy a hatalom rá akarta ébreszteni az embereket: „a kezünkben vagytok, akkor vesszük el a villanyt, a gázt, a fűtést, a vizet, amikor akarjuk”. A reális megtakarítási hullám keveredett a kiszolgáltatottság érzésének a mesterséges előidézésével. Tehát a szökőkutak sem működtek országszerte. Nota bene: abban, hogy egy szökőkút épp nem működik, nincs semmi különös. De mivel a szökőkutak a legfelsőbb elvtárs parancsára nem működtek, a valóság egyszerű megállapítása is bírálatnak volt értelmezhető. A kiszolgáltatottságunkattudomásul vevő akkori szerkesztőség-vezető a mondatot kifogásolta, és kérte, hogy cseréljék ki. Az együttes vezetője persze zokon vette tőlem, de hát a műsor érdekében hajlandó volt átírni „a szökőkút, ami álmodik”-ra.[xlii]

A Metropollal az volt a vita, hogy az „Ó a rum, ó a rum, ó a rum, a rum segít” refrénű dal azért mégse legyen egyszerű alkoholista propaganda. ők visszadobták a labdát, hogy akkor írjak én hozzá valamit. Ez meg is történt, a harmadik szakasz szövegét én írtam, ma se vagyok büszke rá, de adásban maradt és a Rum Blues-t[xliii] sokszor lejátszottuk, sláger lehetettaz immár antialkoholistává vált dal.

 

Sajtó

 

Kizárólag a sajtóra támaszkodva lehetetlen lenne a hetvenes évek erdélyi magyar könnyűzene történetét megérteni vagy megírni. A legtöbb cikk a tévéadásokra vonatkozik, egyrészt, mert kevés koncert volt, másrészt az újságírók többsége kicsit idősnek gondolta magát ahhoz, hogy könnyűzene- vagy rock-hangversenyekre járjon. Ritkaságszámba ment egyik legkiválóbb zeneírónk viszonyulása. László Ferenc a klasszikus zene világában volt otthon, Bartókról írt könyveket, szimfonikus és kamarazenekari hangversenyekről kritikákat, és mégis nagy megértéssel és odafigyeléssel közelítette meg a fiataloknak szóló zenei műfajokat.[xliv] Znorovszky Attilának újságírónak volt egy nagyobb összeállítása a Művelődésben[xlv]és H. Szabó Gyulának A Hétben[xlvi]. Az előadókról és magáról a zenéről többek között Dancs Árpád, Csutak István, Szele Péter, Gergely Tamás, Jóri Judit, Horváth Károlycikkeiben olvashattunk. Mások főleg tévékritikát írtak, és így hozták szóba együtteseinket, énekeseinket. Munkatársaimmal együtt örültünk minden cikknek, még ha elmarasztaló is volt, mert azt tartottuk fontosnak, hogy amit akarunk, amit csinálunk, zenészek és tévések, téma legyen az erdélyi közvéleményben. Az lehetett, mert – főleg a fiatalok – érezték, hogy történik valami, amiben ők a szereplők, a megszólítók és a megszólítottak. 

Én azt tartottam fontosnak, hogy a zenéről, az együttesekről, énekesekről, szerzőkről tudjon meg minél többet az olvasó. A sajtóval régebbi kapcsolatom volt. A Hétben a hatvanas évek második felében Földes László főszerkesztő megtisztelt azzal, hogy egy-egy duplaoldalt adott a világhírű amerikai jazzegyüttesek bukaresti koncertjeiről szóló beszámolóimnak, interjúimnak (Duke Ellington, Ornett Coleman, Max Roach, Thelonious Monk stb.), az Ifjúmunkásban hajózenész-történeteimből írtam egy sorozatot. A hetvenes években aztán többször cikkeztem az erdélyi magyar könnyűzenéről, az UtunkbanFényorgona c. rovatomban[xlvii] sorra bemutattam a legjobb rock-, folk-, táncházmuzsika és régizene együtteseinket. A Művelődésben[xlviii]szintén volt egy zenei rovatom. Volt alkalmam tehát sok mindent elmondani a műsorok hátteréről, az előadókról, rendezvényekről, olyasmit, ami kiegészítette a képernyőn látottakat.

Említettem, hogy zenei szempontokat is figyelembe vevő kritika kevés volt. Megesett, hogy egy lap munkatársa a Zenés Karavánból mindössze a műsorvezetők bakijait vette észre, vagy éppen a Temesváron nagy nehezen végül is szekusfiúk előtt megtartott, hangulattalanná vált koncert előadóin köszörülte a nyelvét. De összességében nem panaszkodhattunk, mert sok szép írás és jobbító szándékú kritika jelent meg előadóinkról, műsorainkról, és a legtöbb cikkíró ráérzett arra, hogy mi hajt bennünket.

Ma már látom, hogy a hanyatlás időszakában, amikor magyar nyelvű (nem kétnyelvű) rendezvényeket a színházakon kívül már Erdély-szerte nem volt szabad létrehozni, koncertek, zenei versenyek szervezésével felvállaltam egyfajta Don Quijote szerepet. Az előadások, nagyobb szabású felvételek készítésekor elszenvedett nyomásokról, feszültségekről, kényszerhelyzetekről, amelyek néha befolyásolták a műsor minőségét is, ritkán tájékoztattam zenész barátaimat, hogy ne szegjem a kedvüket, a sajtót meg egyáltalán, hiszen úgysem jelent volna meg. Így többször megtörtént, hogy jobbról is, balról is kaptam pofonokat. Szélmalommal szálltam szembe, és sebeket kaptam nemcsak a malom vitorláitól, hanem néha Sancho Panzától sőt Rosinantetól is. 

 

Játsszuk újra

 

Hogy ne csak emlékezetből írjak, hanem visszaidézzem az akkori valóságot, elővettem a cikk- és levélgyűjteményemet, a hangszalagjaimat és elkezdtem újrahallgatni a régi felvételeket. A könnyűzene igen múlékony műfaj, a perc muzsikája, minden rendkívül gyorsan változik, a hangszerektől a dallamtípusokig, a hangzásig, a szövegmodellekig stb. A felvételek között van olyan, ami ma is meglepően jól szól, és olyan is, aminek vagy a hangzása vagy a stílusa elavult. Számítottam rá és így is lett, hogy a táncdalok egy része bizony erősen viseli annak a korszaknak a bélyegét minden fentebb felsorolt szempontból. A folkzene szerző-előadói akusztikus hangszereken kísérték magukat, és ezek, például a gitár, a nagybőgő vagy a furulya hangzása nem tud elavulni. A rock-felvételekre valahogy így fogalmaznék: a műfaj (magyar rock) egyik fel nem tárt történeti korszakának dokumentumai.

Hadd mondjak neveket is, bár a több száz felvételnek csak egy kisebb részét hallgathattam meg és fennáll annak is a veszélye, hogy valakit nem kihagyok, hanem kifelejtek. Ma is nagy élvezettel forgatom le például a Metropol, Mikron, Fortuna, Reflex, Ethosvagy a rock-countrynak nevezhetőstílusban játszóGarabonciás együttes több nótáját, a jazzrockos Acustic T ’74 és Tamás Gáborrégifelvételeit, a Vox T együttesdalait, amelynek a vezetője/zeneszerzője, Székely György, megpróbált kidolgozni egy jellegzetesen erdélyi rock stílust. De Győry Klárának, Bokor Ildikónak, Nagy Máriának, Kiss Évának is jó néhány száma megállná a helyét egy mai nosztalgia-műsorban. Élvezettel hallgatom ma is Ráduly Béla és Gagyi Rékakettősét egy Farkas József-számban (Kérdés és felelet), a Búgócsiga dalait, a kiváló gitáros-lantos Elekes Emőkeszerzeményeit a Napraforgóegyüttes előadásában. A Harmat, azaz a Zakariás testvérek, Pendzsi és Zaki folkdalai épp természetességükkel, frissességükkel hatnak ma is. A Józsa Erika köré tömörült Concorde és Táltos együttes a kívánt mondanivalónak mindig megtalálta a hozzá illő zenei megszólaltatást, közölni is akartak valamit, nem csak énekelni, mondanivalójuk ma is időszerű. Csoma Judit és zenésztársa, Antal István a színház világából képes volt drámai hangulatot áthozni a folkszínpadra. Szívesen hallgatom egyik legszebben éneklő színésznőnk, Csíky Ibolya számait, Sebők Klára, Stief Magda, Széles Anikó, Szilágyi Enikő nálunk készült felvételeit, Manyák Erik, Sárosi Endre szerzeményeit. Márkus Jánosironikus proteszt songjai, Csortán Márton és Csutak István mai temperamentummal előadott kuruc dalai mind-mind üzenetet is hordoztak annak idején (talán ma is), és a közönség reagálása azt bizonyította, hogy célba találtak. Annak az időszaknak a felvételei sajnos ma is főleg stúdió-magnószalagon vannak és a magnetofonok kikopása miatt hamarosan elérhetetlenné válnak.

Nyilván nem hallgathattam újra minden felvételt, de egy biztos: az akkori legjobb együtteseink, énekeseink közel negyven évvel ezelőtti számainak egy része – szerintem – ma is megállná a helyét. Persze, bevallom, nem tudok elég tárgyilagos lenni, mert a stúdiófelvételek kilencven százalékátát én magam vettem fel, úgy is, mint zenei rendező.[xlix]

 

Néhány adat

 

A televízió zenei stúdiójában a hetvenes években és a nyolcvanas évek elején 679(hatszázhetvenkilenc)magyar nyelvű könnyűzene-felvétel készült. Ha valaki majd összeállítaná a hetvenes évek erdélyi magyar könnyűzene-lexikonját, íme egy gyorslista azokról, akiknek a neve a kimutatásomban szerepel:

Együttesek: ATLANTIC, ACUSTIC T '74 (Kolozsvár), BÚGÓCSIGA (Nagykároly), BREVIS (Zilah), CLASIC XX (Temesvár), CODEX, CONCORDE, DENTES, ELECTRA, ELECTRIC VOX, ETHOS (Nagyvárad), FOLK GRUP 5 (Csíkszereda,) GARABONCIÁS (Temesvár), GRÁNIT, STUDIO, HARMAT (Sepsiszentgyörgy), KONTRASZT, KRIOLIT, LYRA, MANYÁK ERIK EGYÜTTESE (Nagyszeben), MAGNETON (Nagyvárad), MIKRON (Szatmár-Németi), METROPOL (Nagyvárad), METRUM, MIRAJ, MOZAIC GROUP,  NAPRAFORGÓ, NORDTON (Szatmár), ORIGO, POLYTON, PROGRESIV TM (Temesvár), PROVIZOR,  ROBOT, SÁROSI ENDRE EGYÜTTESE (Marosvásárhely), SATURN, SICULUS (Székelyudvarhely), SYMPATHY, SYRYNX, THALIA FOLK GROUP (Nagyvárad), TÁLTOS RT, TELEX, TRAKTOROCK, UM-TA-TA, UNIVERS, VOX HUMANA, VOX T, VOX T '77 (Csíkszereda), ZEPHYR.

Énekesek, egyéni előadók:Barta Baby, Bokor Ildikó, Breuer testvérek, Breuer Ferenc-Horváth Mária, Csutak István, Csortán Márton, Császár Ildikó, Dávid Edit, Deák Endre, Fagyura Berki Erzsébet, Fall Judit, Farkas András, Fojka László, Gagyi Réka, Györke Gyöngyi, Győry Klára, Horváth Mária-Bicsak Anna, Jakab Gyula, Jaroszevicz Tibor, Józsa Erika-Horváth Károly, Kiss Éva, Kisfalussy Bálint, Kodolányi János, Márkus János, Mátyás Éva, Nagy Mária, Németh Tibor, Papp Melinda, Papp nővérek, Pethő Attila, Pethő Márta, Pergánszky Béla, Péter Ignác, Popa Rodica, Ráduly Béla, Samu Katalin, Szabó Edit, Tamás Gábor, Trifán László, Zeitz Gabi, Zonda Attila … és mások.

Színészek:Cseke Sándor, Csíky Ibolya, Csoma Judit, Dálnoky Zsóka, Horváth Béla, Kiss Erzsébet, László Károly, Méhes Katalin, Sebők Klára, Szász Enikő, Széles Anna, Szilágyi Enikő, Tóth Tamás, Zalányi Gyula.

Stúdió együttesek:Farkas József, Manyák Erik, Vilmányi Sándor, Zudor Árpád zenekarai, 5T vokálegyüttes, az Electrecord zenekara, a Román Rádió esztrádzenekara valamint az általam összeállított stúdió-együttes.

A zeneszerzőkrőlíme egy (nem teljes) névsor: Farkas József, Kerestély Zsolt (mindketten kiválóan hangszereltek nagyzenekarra is), Székely György (Vox T), Csutak István (Garabonciás), Balogh István és Vakarcs Pál (Mikron), Virányi Attila, Elekes Csaba és Trifán László (Metropol),  Elekes Emőke, Sárosi Endre, Deák Endre (Búgócsiga), Manyák Erik, Győri László (Atlantic), Dancs Árpád, Fojka László, Kisfalussy Bálint, Adorjáni Ernő, Kaizler László, Kodolányi János, Németh Tibor, Katona Pál, Verzár Ferenc (Folk Grup 5), Szép Attila (Fortuna), Szilágyi Benedek (Magneton), Gyarmati Pál. Az együttesek egy része nem pontosította, hogy ki a szerző, csak így: „az együttes”. A folkosok, Csoma Judit, Breuerék, Józsa Erikáék (Táltos Rt, Concorde), a Harmat, Márkus János általában saját szerzeményeiket adták elő. Hadd említsem meg még a fiatalon elhunyt Babrik József kiváló régizenészt, akinek egy szerzeménye, a Virágom, virágom folk-sláger lett. Én is szerezgettem dalokat, hangszereltem, stúdiózenekart vezettem. A felsorolt nevek mellé, ha odaírnánk, hogy ki honnan való, Erdély részletes térképét kapnánk meg.  

Itt most úgy illene, hogy a legjobb együttesekről, énekesekről egy-egy portré következzen. Idézhetnék az Utunk irodalmi hetilapban, az Ifjúmunkásban, a Művelődésben,és a  napilapokbanmegjelent cikkekből, de meghaladná jelen dolgozatom dimenzióit. Ezek egy részét a honlapomon (boroszoltan.ro) hozzáférhetővé fogom tenni, és a román televízió régi magyar adásáról (1969-85) most készülő könyv is tartalmaz majd további részleteket.

 

Lemezek

 

Az Electrecord[l]nevű egyetlen és természetesen állami lemezgyárnak valamikor bekerültek az évi tervébe a kötelezők közé a magyar nyelvű lemezek. Mivel saját magyar szerkesztőjük nem volt, szívesen vették a kolozsvári és a marosvásárhelyi rádiótól jövő javaslatokat, amelyek legtöbbször Porzsolt Viktor vagy Borbély Zoltán kész felvételei formájában érkeztek, mindössze le kellett gyártani őket, majd 1972-től már a tévé magyar adásától is kaptak kész összeállításokat, a nálunk készült legsikerültebb zenei felvételeket felajánlottam, hogy jelentessék meg. Így lett lemez többek között a Siculus fesztivál, a Zenés Karavánok, a Tavirózsa fesztivál, a Garabonciás együttes, Szilágyi Enikő és a Vox T[li], a Harmat, Tamás Gábor, Nagy Mária, Győry Klára felvételeiből. Kerestély Zsoltországszerte ismert könnyűzene-szerzőtnem kellett menedzselni, ő direktben tárgyalt a lemezgyárral. Nekem is megjelent egy szerzői kislemezem, amelynek a felvételei korábban, 1970-ben készültek a kolozsvári rádióban.

El kell mondanom, hogy a régi magyar adás működésének éveiben a lemezgyár nyitott volt magyar lemezek gyártására, nemcsak átvettek szívesen, hanem, ha kellett, a felvételeket is elkészítették. Néhány példa: Fredy Negrescu zenei rendezésében az Electrecord stúdiójában vették fel a Metropol fehér lemezét (Égig érhetne az ének[lii]), a Táltosegyüttest, a nagyváradi Magneton Jó fiú leszek című hanglemezét, vagy vers- és prózai lemezeket, például Illyés KingaKis hercegét, amelynek én voltam – Illyés Kinga kérésére – az önkéntes zenei rendezője. Illyés Kinga Lírai oratórium c. lemezének (Szilágyi Domokos-versek) hangfelvételét a tévé zenei stúdiójában készítettük el, ennek alapján a színésznővel Ion Moisescu rendezett egy filmet. Itt említem meg, hogy 2000 után történt egy kísérlet: megjelent a Búgócsiga együttesnek és a Metropolnak egy-egy szép kiállítású hagyományos LP-je[liii], számozott kiadásban. Lehetne folytatni…

 

Hová lett a sok virág…

 

Hová lettek, mi lett a sorsuk az akkori muzsikusoknak? Sokan közülük életük értelmét látták abban, hogy játszhatnak, hogy a közönség szereti a zenéjüket, a mondanivalójukat. A hetvenes évek vége felé az erdélyi magyar rock, sőt folk bekerült az országos toplistákba, a Metropol együttesnek román nyelvű repertoárja is volt, és hallatlan közönségsikerrel turnézott az országban. Emlékszem egy nagy rock-folk koncertre 1980-ból a bukaresti kb. nyolcezer nézőt befogadó Polivalens teremben, ahol a Metropol fellépése után hosszú percekig szólt az ütemes taps, több ezren skandálták, hogy Met-ro-pol, és a következő fellépő, az egyik legkedveltebb román folkénekes majdnem egy negyedóráig nem tudta megkezdeni a műsorát az együttes visszatapsolása miatt. Ki sejthette akkor, hogy egy-két éven belül Romániában az ismét bevezetett egy nyelvű, egy hangú, egy vezérű proletkultizmus hallgatásra ítéli a művészet minden területén az előadók, alkotók jelentős részét. A Metropolt külföldre nem engedték, még a szomszédos szocialista Magyarországra sem.

Néhány éven belül, és főleg az RTV magyar adása elsorvasztása és megszüntetése után a legjobbak egy része elhagyta az országot. De ahogy az már lenni szokott, sokan életük legszebb, legértékesebb korszakának az itthon zenével töltött éveket tartják, pedig a legtöbben ma már mással foglalkoznak. A nosztalgia időről időre felülkerekedik és jelentős energiákat szabadít fel. A magyar adás huszonötödik és harmincadik évfordulójára rendezett előadásokra hazajött többek között: Bokor (Müller) Ildikó, a Breuer Ferenc és Horváth Mária Németországból, Józsa Erika Ausztráliából, Horváth Károly Magyarországról, Márkus János Bécsből, a Metropol Romániából, Finnországból, Németországból és Magyarországról, amely azóta is több alkalommal rendezett koncertet Erdélyben, sőt hangversennyel ünnepelték meg a harminc és negyven éves évfordulójukat. Tragikusan fiatalon elhunyt énekesük és dobosuk nagyváradi otthonának falán emléktábla jelzi, hogy „Itt lakott Ráduly Béla”. Józsa Erika könyvet írt róluk (Sydneyben) lemezbetéttel[liv], a róluk szóló dokumentumfilmemet[lv] a Duna Televízió mutatta be. A Reflex együttes emlékkoncertet tartott Marosvásárhelyen. A Garabonciás újra összeállt, felvételeket készít, a Nowax ismét fellép. Tamás Gábor sikere a legtartósabb, jelen van a médiában, életútjáról film készült[lvi], lemezei jelennek meg[lvii], amelyeket rendszerint a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban mutat be, és telt házak előtt koncertezik Erdélyben, Magyarországon és mindazokban az országokban, ahol magyarok is élnek[lviii]. Koncertlistáján például 2012. április 1. és december 2. között 59 helyszín szerepelt.

Egy nem zenei megállapítással fejezném be a Hová lett a sok virág... fejezetet: akár itthon maradtak, akár elmentek, a hetvenes években a zenei mozgalmakban résztvevő fiatalok nagy többsége – zenében vagy zenén kívül – megtalálta a helyét a társadalomban. A volt könnyűzenészekből, régizenészekből, táncházasokból lett később építész, művészeti titkár, tévészerkesztő, rádiós, diplomata, államtitkár, folklórszakértő, villamosmérnök, stb. – és zenész.

 

A zene – egy

 

Egy kis kitérő. 1980-ban megindult a csíkszeredai Régizene fesztivál. Az erdélyi 16–18. századi zene jelentős hányada nem más, mint a kor szórakoztató- és táncmuzsikája. Szinte természetes volt, hogy több olyan muzsikus, aki addig a könnyűzenében vagy a táncházmuzsikában tevékenykedett, megjelent a régizene együttesekben is. Általában képzett zenészekről van szó. Például Simó Józsefa jazzrockot játszó Acustic T ’74 után táncházmuzsikát játszott a Barozdában, majd régizenét a Kájoni együttesben. Márkus Jánosproteszt songokat énekelt, de megszemélyesítette Tinódi Lantos Sebestyént is. Részt vállaltam ennek a fesztiválnak a beindításában és megszervezésében is, többször voltam műsorvezető, az adásban pedig régizene rovatot is szerkesztettem Énekben hallottam[lix] címmel.

Az eddigiekből talán kiderül, hogy a hetvenes években Erdélyben kialakult egy fiatal értelmiségi réteg, amely azon igyekezett, hogy ha már a cenzúra nemkívánatosnak tekint minden külföldi, többek között magyarországi vonatkozást, ez ne csonkítást jelentsen. Akárcsak valamikor az Erdélyi Helikon és a Szépmíves Céh kitalálói, be akartuk bizonyítani, hogy Erdélyben teljes értékű, teljes körű kulturális életre van lehetőség, minden műfajnak vannak jelentős képviselői. Ez nem is volt olyan nehéz. A táncház mozgalom például, a magyarországi is, alapvetően az erdélyi és a csángó népzene világából élt. Bartók népdalgyűjtéseinek a java innen való. A magyar régizene története a csíksomlyói ferences rendfőnök Kájoni János kéziratos dalgyűjteménye (Kájoni-kódex) nélkül jóval szegényebb lenne, Tinódi Lantos Sebestyén Krónikáját Kolozsváron nyomtatták ki 1552-ben. Nélkülük, vagy Bakfark Bálint lantművész nélkül a 16–17. századi magyar zenetörténet nem írható meg.

A magyarországi kultúrától való elzártságunkból próbáltunk erényt kovácsolni és a magunk kis területein – például a könnyűzenében – egy újfajta, kényszerű, sajátos transzszilvanizmus szellemében építkezni. Persze nem neveztük így, egyáltalán abban az időben mindent másképp kellett nevezni.

Amint jeleztem dolgozatom elején, ez az írás mindössze egy „történet-vázlat sok személyes emlékkel”. Fel szerettem volna hívni a figyelmet arra, hogy az erdélyi zenekultúrának létezik egy eddig alaposan fel nem dolgozott fejezete, a hetvenes évek, amelyben többek között a nagy újdonság, a hazai magyar nyelvű audiovizuális média közreműködésével a művelődési élet bizonyos szegmentumai viszonylagos fejlődésnek indultak. Ez a fellendülés sajnos nem tartott sokáig, a nyolcvanas évek első felében a magyar rendezvények előtt bezárult a kapu, 1985-ben maga a tévéadás is megszűnt, a területi rádióstúdiók úgyszintén. A nyolcvankilences változás sok mindenre adott új lehetőséget, de ennek taglalása, elemzése már egy másik történet.

 

Post scriptum

 

Az eddig feldolgozott anyagot tovább szeretném bővíteni, és interneten minél teljesebben elérhetővé tenni, ezért várok és szívesen veszek kiegészítést, megjegyzést, adatot, képet, sajtóvisszhangot a honlapomon (boroszoltan.ro) található e-mail-címre.



[i]           Mihai Berindei Dicționar de jazz (1976),  (köteles): A dzsesszpódiumon Boros Zoltán, Új Élet, 1971. január

[ii]             <://www.youtube.com/watch?v=3hNR30meZ74>

[iii]         Fogarassy Györgycímű lemeze: EDC 953 – Electrecord  

[iv]         George Sbârcea, Wikipédia. <http://hu.wikipedia.org/wiki/George_Sb%C3%A2rcea>

[v]             Kisfalussy Bálint: Hárman a bűvös székben. Művelődés, 1975/4

[vi]         Czakó Ádám: Halló, itt Udvarhely, Előre, 1970. 08. 21.

[vii]        Lászlóffy Csaba: Siculus ’70, Dolgozó Nő, 1970. október.

[viii]        M. L.:Siculus ’72, Fáklya, 1972. 09. 27.

[ix]         Fegyvertelen képzelet. Mikron. <http://www.youtube.com/watch?v=ca2ufsibgnc>

[x]   Három fiú. Metropol. <http://www.youtube.com/watch?v=_SVCaK0Jvs8&feature=related>

[xi]    Boros Zoltán bemondószövege a Román Televízió magyar nyelvű műsorában, 1973. szeptember.

[xii] L. még: Demeter Csanád: A romániai magyar könnyűzene bölcsője, 11. o.

[xiii]       Garabonciás: Karrier. <http://www.youtube.com/watch?v=7RPJbkJYTWs>

[xiv]           Trifán László:  Ne cserélj el. <http://www.youtube.com/watch?v=7FcmR6JuvUs>

[xv]        Részlet a szejkefürdői Zenés Karavánból. Kányádi Sándor, Csíki András, Concorde együttes. <http://www.youtube.com/watch?v=eJTTv5jfBL0>

[xvi]           Valami mindig kimondatlan marad.  Mikron együttes. <http://www.youtube.com/watch?v=lfkgKZgz4KY>

[xvii]          Boros Zoltán:  Noé bárkája felé. Kányádi Sándor verse. Garabonciás együttes. <http://www.youtube.com/watch?v=RmpzSDw1D7k>

[xviii]     Claude Romano – Imrédy Géza: A Donát úti orgonák. Tamás Gábor. <http://www.youtube.com/watch?v=NWI9iBwMqp0>

[xix] Boros Zoltán: Szebeni jazzfesztivál. Amatőrök, A Hét 1976.04.09.

[xx]  Gabriel Cosma: Aki megérezte a siker pillanatát, Ifjúmunkás 1986.06.07., <http://www.youtube.com/watch?v=6uTenV9ZNN8>

[xxi]       A vasárnapi Meghívó a stúdióbaérdekessége a szebeni Manyák Erik együttesének a bemutatása volt. Ennek a vokál-kvartettnek és zenekarnak az igényes mini-műsora az igazi tiszta jazz-re való figyelés példája. Manyák Erik ― és társai: Karin Schuster, Valentina Cerbu, Klaus Conrad ― népdalok ihletett jazz-feldolgozásait mutatták be. Az előadók (van közöttük tanár és orvos is) a szebeni jazz-klub tagjai; bizonyítva városuk jazz-életének aktív erejét, egy és fél éves munkájuk eredményét mutatták fel a kamera segítségével. Manyák Erik művészi sokoldalúságára vall, hogy együttesével nemcsak kortárs hangzású vokálokat adott elő, hanem kezdeti jazzt, a New Orleans-i stílus archaikus zenéjét is felidézte, korabeli hangzásra, hűségre  törekedve. Az említett műsor keretében ez a harmadik jazz-zel foglalkozó adás. Az első Richard Oschanitzky, a második a Bucureşti sextett műsora volt. /Szele Péter: Meghívó a stúdióba. A Hét1973. február 9./

[xxii]      /.../ Nem először tesszük, örömmel dicsérjük mégis ismételten Boros Zoltán könnyűzene-szerkesztői, sőt mecénási tevékenységét, amelyet újabban határozottan ígéretes, showman-i tehetséggel színesít. Sok minden tetszett a szebeni műsorból, ám ez esetben a részletek sorolgatásánál többet mond az, hogy mindvégig hangulatos és szórakoztató volt a kis revü. Viszont most már sokalltuk azt, amiért a brassói karavánt még dicsértük: az énekeseket, együtteseket szabadtéren megsétáltató filmfelvételeket. Az ilyesmi különösen indokolt akkor, ha az illetőknek biztosabb a hangja, mint a színpadi magatartása; ellenben Manyák Erik dixielandjének játéka látványnak sem utolsó, a Zakariás-testvérek házi hangszereit is megnéztük volna működés közben — amennyiben mutatják. Akadékoskodunk? Szót se szólnánk, ha nem sorozat lenne a Zenés karaván. De az, és szeretnénk következő jelentkezésekor is legalább olyan jól szórakozni, mint  hétfőn./Krizsán Zoltán:  HANGULATOKAT. TV Igazság 1976. március 6./

[xxiii]       Zenés Karaván Nagyszeben. Felvétel: 1976. 02. 08.Közreműködőtttöbbek között: Sebők Klára, Héjja Sándor, Bokor Ildikó, Ricky Dandel, Tamás Gábor, Harmat, Manyák Erik dixieland-zenekara, Acustic T ’74, Metropol. Rendező: Ion Moisescu.

[xxiv]          Egy tv-show műhelytitkai, Brassói Lapok 1975.10.18. Lejegyezte Lendvay Éva.

[xxv]           Fehérvári László: Újból a Zenés Karavánról, Utunk  1977.11.25.

[xxvi]       Zenés Karaván Bukarest.  Felvétel: 1976. 05. 12.Széles Anna, Florin Piersic, Szőnyi Júlia, Emmerich Schäffer, Lucky Marinescu, Császár Ildikó, Csutak István, Dálnoky Zsóka, Fall Judit, Pap Melinda, Tamás Gábor, Rodica Zamfirescu. Műsorvezető és szerkesztő: Boros Zoltán, Tamás Gábor. Rendező: Ion Moisescu.

[xxvii]      

[xxviii]   Zenés Karaván Nagybányán.Felvétel: 1977. 10. 23. Négy színház zenés előadásaiból. Közreműködött: Belényi Ferenc, Cs. Tóthkovácsi Ilona, Cseke Sándor, Csíky Ibolya, Csoma Judit, Kiss Erzsébet, Méhes Kati, Nyiredi Piroska, Papp Magda, Tarnói Emilia, Nemes Kálmán, Vargha Piroska, Zalányi Gyula. Rendező: Tömöry Péter. Zenei szerkesztő: Boros Zoltán.

[xxix]     Zenés Karaván Brassó.Felvétel: 1975. 10. 08. Éjjeli bár. Közreműködött többek között: Csíky Ibolya, Győry Klára, Doina Limbasanu, Jaroszevitz Tibor, Mikron együttes, Breuer testvérek. Műsorvezető: Boros Zoltán, Tamás Gábor. Rendező: Ion Moisescu.

[xxx]        Zenés Karaván Nagyváradon . Felvétel: 1975. 12. 01. A Román televízió magyar adása és a nagyváradi Fáklya napilap közös műsora. Közreműködött a prózai előadók mellett: Csoma Judit, Jancsó Sándor, Trifán László (folk), Pap Melinda, Gagyi Réka táncdalénekesek és a Metropol együttes. Műsorvezető: Boros Zoltán, Tamás Gábor. Rendező Ion Moisescu.

[xxxi]     Tapsoljuk Kolozsvárt.Adás: 1973. 11. 18.(Hogy a rendezvények nagyságrendjét éreztessem, ez egyszer itt a teljes szereposztás.) Másfél évtized után újra fellépett: Rózsa Anna Vasiliu operaénekesnő. Szöveg: Sinkó Zoltán. Zene: Kálmán Imre, Lehár Ferenc, illetve Balogh István, Győri László, George Sbârcea (Claude Romano). Fellép: Bencze Ferenc, Bisztray Mária, Bíró Levente, Márton János, Pásztor János, Szalay Ilona, Széles Anna és Vadász Zoltán, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészei és Kónya Dénes Lajos, Sass László érdemes művész, Simon Katalin, Szilágyi Ferenc, Veress Zoltán és Vida Viktor, a Kolozsvári Állami Magyar Opera művészei, Bokor Ildikó, Győry Klára, Tamás Gábor könnyűzene énekesek, Kacsó György, a „Hétfejű sárkány” művészi agitációs brigád tagja, a kolozsvári Állami Magyar Opera zenekara Mureşan Vasile vezényletével, Páskuly Tihamér és népi zenekara, Győri László és az Atlantic együttes. Zongorán kísér: Hary Béla és Boros Zoltán. Konferál: Köllő Béla. Rendező: Horváth Béla. Díszlet: Gheorghe Constantin. Operatőrök: Gheorghe Neacsu, Némethy András, Octavian Dohotaru, Ionel Banu. Vágórendező: Mircea Dan. Gyártásvezető: Gheorghe Luca és Ileana Neacşu. Szerkesztette: Boros Zoltán, Mag Péter, Sugár Teodor.

[xxxii]    Tapsoljuk Nagyváradot.1974. Zenei közreműködők: Babrik József, Horáth Károly, Józsa Erika, a Metropol Group, Német Tibor, Gulácsi Albert, Zalányi Gyula, Mezei György és népi zenekara,Papp Magda, Schneider Mária, Szokolay Zsuzsa. A műsort szerkesztette: Mag Péter. Zenei szerkesztő: Boros Zoltán, Feczkó Zoltán. Rendezte: Farkas István és Gábor József.

[xxxiii]   „Fellépési lehetőségeink tulajdonképpen a következők: évente egy-egy Ifjúmunkás matiné, mondjuk, két Brassói Lapok matiné, évadonként egy Ady-köri fellépés Nagyváradon és egy Visszhang fellépés Kolozsváron,  Marosvásárhelyen egy Igaz Szó találkozó, Kovászna megyében a Tavirózsa fesztivál, Csíkszeredában a Fiatal zene fesztiválja, és ettől az évtől kezdve, reméljük, a temesvári találkozó. Ez összesen kilenc fellépés évente, ami egy rendszeresen dolgozó együttes számára nagyon kevés. Józsa Erika jól mondta, hogy ezen kívül elbírnánk még százat.  Ha nem lenne a televízió és Boros Zoltán, akár meg is szűnhetnénk.” Márkus János Znorovszky Attila körinterjújában. Pop, Rock, Folk...?!, Művelődés, 1979. december. 21. p.

                Én (Boros) ezt másképp fogalmaznám: ha nem lett volna Márkus, Józsa, Virányi, Csutak, Balogh, Tamás, Bokor, Győry, Gagyi és mások, létre se jött volna a televízióban az egyik fontos rovatom, a könnyűzene, amelyben a következő sorozataim voltak: Tipp Top, Meghívó a stúdióba, Könnyűzenei posta, Forog a lemez, Zenés Karaván, Tapsoljuk… stb.

[xxxiv]   Az otthon. Metropol.  <http://boroszoltan.ro/art.shtml?grp=7&cat=45&art=191>

[xxxv]     Fortuna együttes. <http://boroszoltan.ro/art.shtml?grp=7&cat=45&art=87>

[xxxvi]      Jóri Judit: Hétvégi rockandroller túrára … Brassói Lapok 1980.12.06.

[xxxvii]  Romániai Magyar Irodalmi Lexikon, Könnyűzene címszó.

[xxxviii] Játszottam. Metropol. <http://boroszoltan.ro/art.shtml?grp=7&cat=45&art=191>

[xxxix]      Metropol:  Égig érhetne az ének.  <http://www.youtube.com/watch?v=FdZNeAKBKik&feature=related>

[xl]  Romániai Magyar Irodalmi Lexikon, Könnyűzene címszó.

[xli]        Többek között: „Bár a komoly zenének vagyok a híve, mégis felejthetetlen élményt jelentett az Ön Hamvadó cigarettavég című műsora. Közel negyven évvel ezelőtt hallottam ezt a dalt, melyet Karády Katalin vitt nagy sikerre. Nagy megelégedésemre Széles Anna is kitett magáért…” Páll Sándor levele Gyergyóhodosról, Hargita megye.

[xlii]       Iskolaidő. Garabonciás. <http://www.youtube.com/watch?v=b4WHFuylGOk&feature=BFa&list=PL262CDB88D7F7C161&index=2>

[xliii]      Rum Blues. Metropol. <http://www.youtube.com/watch?v=3QSv52kOKts>

[xliv]         László Ferenc: Békejobb a beatnek, A Hét, 1971/6

[xlv]           Znorovszky Attila: Pop, rock, folk...?! Művelődés 1979. december

[xlvi]        H. Szabó Gyula: Könnyűzene? Van és kell! A Hét 1980.12.05. – beszélgetés Boros Zoltánnal.

[xlvii]       Boros Zoltán: Vox T, Utunk 1884.02.17., Boros Zoltán:Táltos, Utunk 1984.03.23., Boros Zoltán: Metropol, Utunk 1984. 04. 20., Boros Zoltán: A 84-es szebeni jazzfesztivál, Utunk 1984.05.04., Boros Zoltán: Jön a Reflex! Utunk 1984.06.01., Boros Zoltán:Kriolit,Utunk 1984.06.29.

[xlviii]       Boros Zoltán: Egy zene gazdát keres, Művelődés 1975/4, Boros Zoltán: Akkordjelzések a könnyűzenében I. Művelődés 1975/7, Boros Zoltán: Akkordjelzések a könnyűzenében II. Művelődés 1975/8, Boros Zoltán:Harmat, Művelődés 1975/11, Boros Zoltán:Farkas József és az ACUSTIC T '74Művelődés 1976/2, Boros Zoltán: Zenés Karaván, Művelődés 1976/4, Boros Zoltán: A szöveg csak szolga? Művelődés 1976/8, Boros Zoltán: Tavirózsa '77, Művelődés,1977/10

[xlix]        (lászló ferenc): Komponista, szerkesztő, kritikus, hangmérnök, Új Élet 1974/6

[l]           Lemezkiadás (romániai magyar) Wikipédia <http://hu.wikipedia.org/wiki/Lemezkiad%C3%A1s_%28rom%C3%A1niai_magyar%29>

[li]               Dúdoló.  Szilágyi Enikő, Vox T. Zene: Székely György. Szőcs Kálmán, Farkas Árpád, Ferencz S. István versei. Electrecord, ST-EDE 02516

[lii]  Égig érhetne az ének. Electrecord, STM-EDE 01401

[liii]  Búgócsiga.  MOIRAS 010 LP, Égig érhetne az ének, Metropol.

[liv]        Józsa Erika: Metropol sztori. Sepsiszentgyörgy, 2003, Médium Kiadó.

[lv]  „ égig érhetne az ének ...”  Dokumentumfilm 50’, 2006. CINEVER produkció. Rendezte: Boros Zoltán.

[lvi]  Élet-úton Tamás Gáborral. Operatőr és rendező: Xantus Gábor.

[lvii]           Lemezei:  Tamás Gábor (1973), A Donáth úton nyílnak már az orgonák (1974), A múltra emlékezem (1996), Ó, Erdély, szép hazám (1997), Partytime (2001), Várom a májust (2002), Az óra jár (2009), Szeresd az életet (2012), továbbá Best of Tamás Gábor, Hervadó petúniák.

[lviii]          Szakács Gábor: Gyere hozzánk, Gábor. Erdélyi popzenész jótékonysági koncertje. Demokrata, 2004/46.; I. Cs.: Vissza a melódiához, Magyar Nemzet Magazin, 2004. 11. 20.;Suba Köpeczi Júlia: Együtt. Népújság, 2006. 05. 03.; nn: Tamás Gábor meghódította Los Angeles magyar közönségét is. Magyar Hírlap, 2006. 11. 10.;  Bardócz Péter: Tamás Gábor újra Brassóban. Minden sláger új dal volt egyszer, Brassói Lapok, 2006. 05. 05.; Maxim András: A Donáth úton nyílnak már az orgonák, Californiai Magyarság 84. évfolyam/39.; Szász István Tas: Népszerűsége töretlen Erdélytől Magyarországon át Amerikáig, American Hungaria Panorama,2008. július–szeptember; nn: Tamás Gábor Svédországban élő kolozsvári táncdalénekes. Akkor vagyok boldog, ha adhatok, Erdélyi Riport, 2008. 12. 11.; 

[lix]        A Kájoni Jánosról szóló Énekben hallottamc. műsor látható a honlapomon: <http://boroszoltan.ro/art.shtml?grp=7&cat=40&art=78http://boroszoltan.ro/art.shtml?grp=7&cat=40&art=78, / ... / „Ha már a múltidézésnél tartunk, akkor egyik lehetséges modellként a Boros Zoltán szerkesztette műsorszámot, az „Énekben hallottam" címűt javallhatjuk melegen a szerkesztőségnek, mint folytatásra érdemest. A lebilincselő és szellemes, vetített képekkel és zenével illusztrált kismonográfia Tinódi Lantos Sebestyénről, szerencsés ötvözete volt az egyetemi előadásnak és a baráti csevegésnek. Úgy hisszük, hogy ugyanakkor járható időalagút is a zenetörténet és a folkmuzsika között vagy amiként Boros jelölte meg: „a hazai folkzenétől azt vártuk, hogy századunk krónikás énekévé nője ki magát. Kár, hogy mégsem született meg ez az izgalmas műfaj."” /Sebestyén Mihály: MÚLT ― JELEN ― JÖVŐUTUNK 1979. május 25./ ; Ugyancsak Énekben hallottam lett a címe egy zenei gyűjteményemnek is, amely 16–18. századi világi énekeket tartalmaz. Bukarest, 1981, Kriterion Kiadó; „A zeneépítésnek ebben az új, korszerű munkakörében Boros, aki teljes képzettségű zeneművészként a könnyűzene szolgálatába állott, könnyűzenészként a maga nemében páratlan zenei szerkesztővé lett, szerkesztői munkakörében zenetörténészkedik is és minden megnyilvánulásában mint érzékeny művész, mint fogékony értelmiségi és mint elkötelezett zenei népnevelő érez, gondolkodik és cselekszik, példaként áll valamennyiünk előtt.” /László Ferenc: Énekben hallottad, énekben add tovább. A Hét 1982. március 5./




.: tartalomjegyzék