Székelyföld kulturális havilap - Hargita Kiadó

utolsó lapszámaink: 2019 - április
2019 - Március
2019 - Február
archívum ...

legújabb könyveink: Kisné Portik Irén – Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte
Ferenczes István – Arhezi/Ergézi
Petőfi Sándor – A helység kalapácsa
az összes könyveink ...

Székely Könyvtár:

Arcképcsarnok: Erdélyi magyar írók arcképcsarnoka

Aktuális rendezvények: 2016, március 4

bejelentkezés:

Online előfizetőink a lap teljes tartalmát olvashatják! Előfizetés!

kereső:
Általános keresés. Pontosabb keresésért kattintson ide!

Moldvai Magyarság: Kulturális havilap

partnereink:





















2007 - Június
Bogdán László

Találkozás Transsylvániában

                                Ricardo Reis tahiti fekete füzetéből

Emlékszel Lídia, mikor Erdélyben jártunk
Drakulát felkeresni, egy kivilágítatlan,
szomorú állomáson vártunk hosszú órákig.
Minden bizonytalan lett, átláthatatlan álom
egén reszketeg, lila, kergén táncoló fények,
padokon vándorok mint feldőlt tekebábuk,
mellükre horgadt fejjel… S nem volt csatlakozás!
Nem jött a vonatunk. A tűnő éjszaka
sustorgó neszei köröztek körülöttünk.
Egy sovány, kalapos férfi lépett hozzánk.
Kezében cigaretta, de hát gyufája nem volt.
Több nyelven kért elnézést. „Itten valami mindég
hiányzik!…” – jegyezte meg, és összeismerkedtünk.
Kiderült, ő is költő, transsylván poéta,
elpuskázott országrész álruhás fejedelme.
Kedvesen érdeklődött úticélunk felõl.
„Hogyan, önök Drakulát – fintorogva mosolygott –,
a sötétség grófját jöttek el megkeresni
a messzi Brazíliából, a homály fejedelmét?!”
Keresztet vetve nézett. Kissé hihetetlen volt,
hogy ezért és épp ezért az Amazonas mellől
jöttünk erre a földre. Pessoáról meséltem.
Kétkedve bámult. „Hogyan? Alteregói vannak?
Huszonhét vagy huszonnyolc?” Őszintén el is képedt.
„Heteronímák – mondtam –, filozófusok, költõk.”
„Hogyan bírja önmagát ennyi felé hasítni?” – mondta,
s hogy komolyan sajnálja, hogy nem olvas portugálul…
„De hát még megtanulhat! – gyorsan címet cseréltünk –,
és fordíthatnánk egymást!” Lemondóan legyintett.
Suttogva árulta el, nincs sok ideje hátra,
de nem is bánja, mert nem érti a világot.
Önvesztébe rohanó, kenetlen, rossz szekér.
Ezt már a római poéták sem értették.
Ovidiusról mesélt. Itt élt száműzetésben,
a Pontus Euxinus partján, a sivár Tomiban.
Javasolta, menjünk el, nézzük meg a romvárost,
ahonnan szegény Násó bámulhatta a tengert,
de hát nem jött a gálya, a felmentõ ítélet.
„És mégis – érdeklődött –, mit várnak Drakulától?”
Vámpírokról kérdeztem. „Elég nehéz itt élni
vámpírok nélkül is – suttogta –, kisebbségben…”
S egy versét mondta el, franciául, prózában.
Elbűvölt mélakóros, észvesztő látomása,
láttam a kockacukrot a kávé éjjelében
reménytelen süllyedni, s a vége megdöbbentett:
édesítjük egy isten keserű italát.
Ígértem, lefordítom. Át is adta a verset.
Válaszolni akartam, de már nem volt sehol,
léggé foszlott, szétesett, tűnő angyali árny,
s mi tovább várakoztunk, a népek ébredeztek,
a hegyek fölött gomolygó párákba veszett minden,
és csak Isztambul felé menekülve, a hajón,
a homálygróffal való találkozást túlélve,
egy francia orvos nyersfordítása alapján
fordíthattam le a sötétség méla versét.

Ó, álmatlanság évada,
papírra a tinta kicsordul.
Rozsdás levét az éjszaka
a kertekre zúdítja zordul.
Redves fák leve keserít,
s te számlálod az éjszakában,
pörgetve mélán éveid,
mégis még mennyi lehet hátra?
…Válaszolj, fehér kockacukrot
dobtál-e már kávédba, nézve,
hogyan süllyed le poharad
átláthatatlan éjjelébe?
Láttad-e, hogy lesz a halálé,
mily kitartón, mily undok-resten
szedi szét ama barna lé,
míg szét nem mállasztja? Kegyetlen,
így ejt foglyul minket az éj,
belénk száll és már el nem enged
kavargó árnya, és a mély
sír hívogat, már el nem éred
a hajnalt. Halállal itat át.
Rothadásoddal édesíted
isten keserű italát.



.: tartalomjegyzék