Székelyföld kulturális havilap - Hargita Kiadó

utolsó lapszámaink: 2018 - Augusztus
2018 - Július
2018 - Június
archívum ...

legújabb könyveink: Kisné Portik Irén – Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte
Ferenczes István – Arhezi/Ergézi
Petőfi Sándor – A helység kalapácsa
az összes könyveink ...

Székely Könyvtár:

Arcképcsarnok: Erdélyi magyar írók arcképcsarnoka

Aktuális rendezvények: 2016, március 4

bejelentkezés:

Online előfizetőink a lap teljes tartalmát olvashatják! Előfizetés!

kereső:
Általános keresés. Pontosabb keresésért kattintson ide!

Moldvai Magyarság: Kulturális havilap

partnereink:





















2013 - November
Végh Balázs Béla

Falucsúfolók a gyermeklírában

Markó Béla gyermekversköteteinek mindig van műfajújító hozadéka, fenntartva és megerősítve hipotézisünket, hogy kortárs gyermeklíránkat a formai újítások viszik előre. Ez kihat a recepcióra is: átértékelteti velünk a gyermekköltészet egy-egy aspektusát. A tavaly megjelent Hasra esett a Maros[1] című könyve a műfaji újításra, valamint a regionális értékekre irányítja a befogadói figyelmet. Mindkettő eleven karakterjegye lehet a kortárs magyar gyermekköltészetnek, ill. az egyes költői életműveknek, amennyiben a költőket intenzíven foglalkoztatja a lírai innováció kérdése. Ennek legalább három eredője van: a műfaji hagyomány (a népi gyermeklíra, a klasszikus és modern gyermekköltészet), a kölcsönzés (idegen versformák adaptációja) és a műfajteremtés (ez leginkább a Weöres Sándor-i utat jelenti). Mindhárom meghatározó módon van jelen a kortárs magyar gyermeklírában, és minden új jelenség izgalmasabbá teszi a befogadást.

Markó Béla gyermekköltészeti újításának lényege a műfaji adaptáció. Verseivel a magyar népköltészeti és gyermeklírai hagyományt értelmezi át, bővíti ki, és teszi ismét hozzáférhetővé a kortárs olvasó számára. A nem mindig szerencsés, inkább profanizáló átiratok helyett saját olvasatokkal próbálkozik, a hagyományok hasznosításában Szilágyi Domokos, Kányádi Sándor és Kovács András Ferenc példáját követi. Korábban Balázs kertje (Bookart, Csíkszereda, 2009) című kötetével a művelődéstörténet klasszikus hagyományából a gyermekkert fogalmát aktualizálta. Jelen kötetében a folklórból ismert falucsúfolót újítja fel, a kortárs világképet hozzáadva teszi aktuálissá a gyermeklíra számára ezt a perifériára szorult, hagyományos népi műfajt. További újításnak számít, hogy az irodalmi kánonból kiszorult populáris műfajt a regionalizmussal társítja: három székelyföldi régió (Maros mente, Nyárád mente és Küküllő mente) településneveit hasznosítva. Mint a legtöbb költői újításban, ebben is rejlik némi kockázat, ún. lírai rizikó, ugyanis mindkét adaptált műveltségbeli elem (a falucsúfoló és a regionalizmus) jellegénél fogva könnyen a trivialitás irányába térítheti el a költészetet. Ezért a költőnek olyan retorikai-poétikai megoldásokat kell találnia, amelyek az egyetemes értékek felé terelik az egyes verseket, vagyis valamely régió településneveiben és a hozzájuk tartozó falucsúfolóban fellelhető belső, egyedi értékeket össze kell hangolnia a költészet egyetemes értékeivel. A Bekecsalja című vers egész tájegységet fog át és jellemez, egy mikrorégió iránt kelti fel az olvasói érdeklődést. A gyermekmondóka ismert modorában teljes szinonimasort állít fel a hívószónak választott bekecs mellé: pruszlik, ködmön, pizsama, lajbi, nagykabát. Így járhatja be az olvasó a költői utat egy szó lokális értékeitől a nyelvi összefüggések egyetemességéig.

A falucsúfoló kollektív folklórműfaj, és egyetemes értékű a hozzá kapcsolódó esztétikai minőség, a humor és annak változatai: az irónia és a szatíra. A műfajt átértelmező költő megőrzi a humort, sőt továbbfejleszti, és létrehozza szelídebb változatait: a bájost és a naivat, közelítve a műfajt a gyermeklírához, és költői-emberi szubjektivitásával tovább módosít a műfaj jellegén, a líraiság irányába. Felfogásában a gyermeki naivitás nem azonos a népi naivitással: a tárgyi világ iránti érdeklődést őszinteség, nyitottság jellemzi, kizárva a mögöttes szándékot a megismerésből. Ilyen a Sáromberke című vers gyermeki világértelmezése, az életterek és a valóságterek elkülönítése: „…Sáromberkén / gólyák lakják az emeletet / és a földszintre szorultak az emberek.” Az így megfigyelt léthelyzettől nem idegen az analógiára épülő gyermeki gondolkodás sem: „minden gólyafészeknek sok gólyája van,/ gólya-apa, gólya-anya,/ gólya gyerekek.”

Hasonló újítószándékkal mások is felfigyeltek már egy-egy vers erejéig ebben a folklórműfajban rejlő innovativitásra: Weöres Sándor: A legfurcsább magyar falunevek, Simkó Tibor: Falucsúfolók, Kovács András Ferenc: Küküllőmenti ugratós, Sárpataki csújogató. Esetükben a falucsúfoló inkább kuriózumként, szöveg- és kötetszínező elemként jelenik meg. Markó Béla gyermekverskötetének kizárólagos témájaként adaptálta a műfajt. Az így megvalósult lírai szándék új kérdéseket vet fel, másfajta megközelítést igényel a befogadásban. Továbbá új szempontokkal gazdagítja a kortárs gyermekköltészet recepcióját, új horizontokat nyit az értelmezés számára.

A néprajzi szakirodalom a falucsúfolót valamely tájegység települései közötti kommunikáció sajátos formájának tekinti (Keszeg Vilmos: Aranyosszék népköltészete II. Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2004. 33.). Szerkezeti felépítésével egyfajta intertextuális viszonyban áll a gyermekmondókával, mindkettő akusztikus metaforákra épülő, kötött formájú szöveg. Emiatt könnyen hasznosul a gyermekjátékokban, ill. a felnőtteknek a kisgyerekekkel való foglalatosságukban. A folklórszövegekben fellelhető akusztikai alakzatok kötöttsége egyúttal a tartalom egy részének az állandóságát is biztosítja, és alkotói fegyelemre kényszerít. Viszont a kevésbé kötött, rímhelyzeten kívüli szavak szabadon cserélődhetnek. Markó Béla ragaszkodik falucsúfolóinak állandósult akusztikai alakzataihoz, sértetlenül adaptálja őket, viszont költői szabadsággal bánik a kötetlen elemekkel, azokat tovább-/ ill. átírva verssé fejleszti, természetesen megőrizve a műfaj karakterét. Ilyen például a Székelykálról szóló játékos szöveg: „Kál, Kál, Székelykál,/ útszélére ki-kiáll,/ cipóforma dombbal vár,/ s ha nem jövünk, szundikál,/ kár, kár, Székelykál!” A hasonló szövegekből egyfajta rejtett szerzői üzenetet olvashatunk ki: minden falucsúfolóban benne rejlik a költészet, csupán élni kell a lehetőséggel. A témára érzékeny költő híven megőrzi és továbbfejleszti a műfaj sajátos retorikai-poétikai specifikumait: a költői túlzást, a hiperbolát, a parodisztikus, a fiktív jelleget, az egy-egy településhez társított karakterjegyeket. Másrészt önmagát sem visszafogva lírai elemekkel, szubjektív élményekkel gazdagítja a műfajt, beemelve az elit költészet közegébe. A Sárpatak és a többiek című versben a naiv etimologizálást társítja a falucsúfolóval. A településnevek hangsora fiktív jelenségeket, cselekvéseket, lehetséges sajátosságokat sugallnak az olvasónak. A hasonló alakú szavak, nyelvi homonímiák játékra ösztönöznek, nyelvi és költői játékra. A tulajdonneveket ízlelgető költő / gyermekolvasó hasonló köznévi evidenciákat ismer fel a települések nevében, és hasonló jelentésasszociációkat illeszt hozzá: Búzásbesenyőhöz a búzát, Körtvélyfájához a körtét, Backamadarashoz a barackot, Harasztkerékhez a harasztot, Bergenyéhez a berkenyét vagy a burgonyát, Havadhoz a havat. Hóolvadáskor viszont fordított a helyzet, mert a sárról Sárpatak jut az eszünkbe. A felsorolt falvakban a nevükre valló sajátosságok mellet bizonyos portékák is beszerezhetők: vegyesen kapcsolódnak hozzájuk értékes (libacomb, máj, zúza) és mihaszna (kutyabunda, macskaszőrme) dolgok. Ezek kedvezőtlen körülmények között tönkre is mehetnek, „penészes vagy avas,/ egeres, bogaras” lehet valahány. Mindegyik ugyanúgy semmivé válhat, mint a tréfás mesék gyarló tárgyai.

A falucsúfoló regionális műfaj, valamely földrajzi régió településeihez, lakóközösségeihez köthető népies versforma. Referencialitásából adódóan őriz egyfajta műfaji intimitást, amely leginkább kisebb létszámú közösségek számára mutatkozik meg. Rétegműfajiságából adódó intimitását fokozza az irodalom populáris regiszteréhez való tartozása is. Ebből a kettős kötöttségből a falucsúfolót a gyermekköltészet egyetemessége emelheti ki, és alakíthatja át nyitott lírai műfajjá. Csakis a művészet egyetemes szemlélete menthet meg minden jobb sorsra érdemes földrajzi-szellemi régiót a provincializálódástól, nem csupán a térbeli gondolkodást szorgalmazza, hanem a felfelé törő gondolatok és érzelmek számára is nyitottá teszi a teret. Bár mindegyik versből kiérződik a települések és lakóik iránti szeretet, a Székelyvaja címűben az emberek sorsával, a régió népével való azonosulás szövegesítve is megjelenik: „Jaj istenem,/ Székelyvaja,/ sovány bizony / a székelynek / teje, / vaja!”Minden provinciának vannak egyetemességre utaló mozaikdarabjai, amelyek felmutatják a sajátosban az általánost és az egyediben az egyetemest. Ez megfigyelhető a falucsúfolókban is. Markó Béla kötetének szerkezete analóg azzal a hármas tájszerkezettel (Maros mente, Nyárád mente, Küküllő mente), amelyről a szövegek szólnak. Ahogy a költő számba veszi és versbe rendezi az egyes tájegységek településeit, úgy rendezi el a kötet szerkesztője (Kovács András Ferenc) a falucsúfolókat.

Műfaja előzetesének és hangulatteremtőnek a Maros, Nyárád, Küküllő című verset teszi meg, ízelítőt adva a későbbi szövegekből. Itt kivételesen nem falucsúfolót, hanem folyócsúfolót találunk, a költő igékkel, melléknevekkel és igenevekkel minősíti, jellemzi az egyes folyókat, a műfaj hagyományos kritikus hangján: kóválygó, szédelgő, lusta, hever, bóbiskol, szundít, hétalvó. Az egyes rímpárokban is hasonlító árnyalatú mellékneveket találunk: zöldes-kékes, barnás-mérges. A folyók kétféle (nyugalmi és megáradt) állapotát az ellentét klasszikus retorikai eszközével érzékelteti, de fokozást is használ az egyes folyók fizikai-természeti nagyságrendjének érzékeltetésére: „de ha jő a rossz idő, / mind a három nagyra nő,/ s mind a három zavaros, / nem csupán a Nyárád, / de a Küküllő is,/ s legfőképpen a Maros.”

Amint látjuk, Markó Béla legújabb verseskötetében egyszerre vannak jelen a gyermekkultúra, ill. a gyermekköltészet egyetemes és a folklórműfaj sajátos motívumai. Ezeknek a motívumoknak az átértelmezésével, a velük társuló lírai elemeknek az átértékelésével izgalmassá válik számunkra a gyermeklíra befogadása. A falucsúfoló kettős funkcióját mutathatjuk ki a könyvben: a gyermekolvasó sajátos regionális és egyetemes esztétikai tudatformáló erejét. Egyszerre van jelen itt a hagyománytisztelet és a költői invenció, az alkotói fegyelem és a felszabadult játék, az egyéni megoldások és a lírai improvizációk. A szerző bravúros poétikai-retorikai megoldásai nem idegenek tehát a falucsúfoló műfajától, szervesen épülnek bele és harmonikusan illeszkednek hozzá.



[1]Markó Béla: Hasra esett a Maros. Csíkszereda, Bookart Kiadó, 2012.




.: tartalomjegyzék