Székelyföld kulturális havilap - Hargita Kiadó

utolsó lapszámaink: 2019 - November
2019 - Október
2019 - Szeptember
archívum ...

legújabb könyveink: Kisné Portik Irén – Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte
Ferenczes István – Arhezi/Ergézi
Petőfi Sándor – A helység kalapácsa
az összes könyveink ...

Székely Könyvtár:

Arcképcsarnok: Erdélyi magyar írók arcképcsarnoka

Aktuális rendezvények: 2016, március 4

bejelentkezés:

Online előfizetőink a lap teljes tartalmát olvashatják! Előfizetés!

kereső:
Általános keresés. Pontosabb keresésért kattintson ide!

Moldvai Magyarság: Kulturális havilap

partnereink:





















2013 - December
Hertza Mikola

Nem légy

A vonatnak jó negyvenperces késése volt.

– Késik negyven percet – mondta a bordó trikós.

– Üljünk be addig – mondta erre a napszemüveges.

A két fiatalember letelepedett az állomás bodegájának teraszára. A bordó trikósnak egy kis kék színű bőröndje volt – színe, mérete, stílusa teljesen elütött a kortól, jelentől –, letette a műanyag asztal harmadik székére.

– Gárszon! – pattintott ujjaival a napszemüveges.

A bodegából – egy kis, hétvégi vityillóból vendéglátói intézménnyé előlépett faházikóból – kilépett a felszolgáló.

– Mit kérnek? – kopasz homlokán egy fekete légy üldögélt.

– Mit kérsz?

– Sört – mondta a bordó trikós.

– Két sört.

– Milyent? Csapoltat, üvegest?

– Mennyi a csapolt?

– Négy.

– Az üveges?

– Hat ötven.

– Legyen csapolt – mondta a napszemüveges.

– Nekem egy üvegest – mondta a bordó trikós.

A felszolgáló bement a házikóba. A fiatalemberek szótlanul üldögéltek, a napszemüvegesnek az árnyékban sem váltak átlátszóvá a lencséi. Az első vágány mellett szép számban várakoztak az utasok, mindenki próbálta kihasználni az őszi nap utolsó meleg sugarait.

A felszolgáló kihozta a söröket. Amint az asztal fölé hajolt, látszott, hogy a homlokán nem egy fekete légy, hanem valami bibircsókszerűség üldögélt.

– Egészségükre – mondta. Eszébe sem jutott letörölni a fehér, össze-visszakarcolt asztalról a morzsákat.

A napszemüveges belekortyolt csapolt sörébe. Miután visszatette a korsót, lenyalta az ajkára tapadt habot. A bordó trikós csak ült, nem nyúlt sörös üvege után.

Nézték, amint egy népes család egymásnak esik a sínek mellett. Nagy kavarodásban csókolgatták egymás arcát, olyan párosok is kialakultak a lehetséges kombinációkból, akik – bizonyára tévedésből – két pár puszit is váltottak a kavarodásban. Valószínűleg az ingét kihízott szőke férfi, a kisírt szemű asszony és a fehér ruhás kislány utazott, a többiek csak kikísérték őket – legalábbis a csókokból matematikailag erre a két különálló halmazra lehetett következtetni.

Úgy is lett, ők hárman maradtak a táskák mellett, a többiek zajosan távoztak.

A napszemüveges már félig kiitta sörét. A bordó trikós még hozzá sem nyúlt az üvegéhez.

– Hamar eltelt ez a nyár – mondta a napszemüveges.

Vonatfütty hallatszott a távolból.

– Ez még nem az – a napszemüveges nem is nézett a fütty irányába.

– Ez még nem – mondta a bordó trikós.

Amikor már eléggé közel ért a vonat, már a síneken kattogó kerekek zaja is jól hallatszott, a bordó trikós hátrább tolta a székét és felemelkedett. Ráérős léptekkel indult a vágányok felé. Mindenki az érkező, nem is lassító tehervonatot nézte, a várakozó utasok megemelték csomagjaikat és fél méterrel hátrább tették őket. A bordó trikós elhaladt a fehér ruhás kislány mellett, és kerülve minden hirtelen mozdulatot, finoman, elegánsan, de ugyanakkor határozottan belépett a mozdony elé.

A puffanás nem is hallatszott a gázolásra mintegy tehetetlen reflexként felhangzó mozdonykürt sikoltásától. A várakozó utasok közül néhányan felordítottak, és önkéntelenül is elfordították fejüket a sínekről. Mások észre sem vették, hogy mi történt, értetlenül nézték a sikoltozókat. A kihízott inges felkapta bőröndjeiket, azt hitte, hogy valakinek ellopták a csomagját, ezért keletkezett a felfordulás.

A tehervonat dübörgése éktelenül sikító fékhanggá vékonyodott, aztán csend lett.

– Mi történt? – kérdezte a napszemüvegestől a felszolgáló, aki a hangzavarra ugrott ki a házikóból.

A napszemüveges felmérte, hogy még pontosan két korty söre marad, ha ügyesen osztja be. Ha nem, akkor másfél. Fél korty meg nem az igazi.

A felszolgáló határozatlan léptekkel a tehervonat kerekei közé bámuló csoportosulás felé indult. Hátra-hátralesett, mindig ideges volt, ha el kellett távolodnia bodegájától, őrizetlenül hagynia az italkimérést.

A zaklatott állomásfőnök hamarosan átvette a dolgok irányítását. Egy perce még aludhatott, haja kócosan lebegett a kellemes szellőben, inge kicsúszott nadrágjából.

– Emberek, legyenek belátással – ismételgette. Érdekes, éppen a „belátás” ellen próbált hatni, terelgette az embereket, ne nézzenek a vonat alá. – Legyenek belátással, kérem.

A napszemüveges arrább tolta az üres söröskorsót. Kissé felnyögött, amikor előrehajolt az érintetlen sörösüvegért. Szájához emelte, és szomjasan magába töltötte legalább a felét. Utána már csak ráérősen, pár perces szünetekkel megszakított kortyokban fogyasztotta a sört.

Akkor fogyott ki az üveg, amikor a felszolgáló visszaért. Pedig nem siette el a napszemüveges.

– Fizetek – mondta a döbbenten rámeredő felszolgálónak.

Oldalra dőlt, amíg farzsebében vájkált, a műanyag szék lábai veszélyesen begörbültek testsúlya alatt. Végül az aprópénzt kidobta az asztal közepére.

A felszolgáló felkaparta az érméket.

– De hisz ez csak négy – mondta, miután még kétszer megszámolta.

– Igen. A korsós sör... négy.

– És hat ötven az üveges!

– Azt nem én rendeltem – mondta a napszemüveges.

– De hát... megitta! Ön itta meg!

– Persze – bólintott egykedvűen a napszemüveges. – De nem az enyém volt. És nem én rendeltem.

A felszolgáló bénultan állt, a napszemüvegre meredve. Az elvörösödött homlokán a bibircsók majd szárnyra kapott.

– Ön itta meg! Ön fizeti ki!

A napszemüveges felállt a székről.

– Nem az én söröm volt – mondta egészen nyugodtan. – Mondtam én, hogy fizetek másoknak sört? Mindenki fizesse a magáét.

– Miért itta meg? – sziszegte a felszolgáló.

– Szomjas voltam – mondta a napszemüveges. – Majd mondja meg neki, hogy rettenetesen restellem, de megittam.

A felszolgáló nézett a napszemüveges után. Nem is az állomás felé indult, hanem a városka felé. Pedig a hangosbemondó éppen bejelentette a személyvonatot a kettes vágányra.

Az utasok nehezen ültek fel a vonatra, át kellett mászni az egyes vágányon vesztegelő tehervonat két kocsija közt, hogy elérjék a személyvonatot. Az állomásfőnök segített a nehezebben mozgóknak. Végül idegesen levette tányérsapkáját, hátrasimította izzadt, kócos haját és köpött egyet.

A műanyagszéken ott maradt a furcsa, kék színű kis bőrönd.




.: tartalomjegyzék