Székelyföld kulturális havilap - Hargita Kiadó

utolsó lapszámaink: 2019 - Augusztus
2019 - Július
2019 - Június
archívum ...

legújabb könyveink: Kisné Portik Irén – Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte
Ferenczes István – Arhezi/Ergézi
Petőfi Sándor – A helység kalapácsa
az összes könyveink ...

Székely Könyvtár:

Arcképcsarnok: Erdélyi magyar írók arcképcsarnoka

Aktuális rendezvények: 2016, március 4

bejelentkezés:

Online előfizetőink a lap teljes tartalmát olvashatják! Előfizetés!

kereső:
Általános keresés. Pontosabb keresésért kattintson ide!

Moldvai Magyarság: Kulturális havilap

partnereink:





















2014 - április
Karácsonyi Zsolt

Farkas Árpád "Válogatott versek" című kötetéről

Tudjuk, hogy az aranykorból az ezüstkoron át a vaskorhoz jutunk el számos mitológiában. Farkas Árpád válogatott verseiben az aranykort követő férfikor (gyakorta titáni súlyokkal játszó) mitológiája alkot egységes egészet, egy olyan világképet, amelynek középpontjában éppen a férfias világlátás helyezkedik el a fellobbanások gyújtópontjaként.

Az olvasó éppen ezt láthatja, a suvadásos dombokat, amelyek „a férfiakban éjjel mélyre szállnak”, a hétköznapokat, a másnapokat, a komor, máskor legényesen dacos szembeszállást, amellyel a férfi a világot alakítani akarja, átformálni kívánja. A férfi „gyöngesége” (hogy „mint a nagykabátot, úgy kapná magára a suhogó világot”) ezzel is jelzi, hogy a középpontban áll, abban a középpontban, ami valahol, az elvesztett, a folyamatosan keresett éden helyén található. A férfi, aki már nem toporgó táltos többé, aki tudja, távol került tőle a gyermekkor „csengő-nagy rétje”, nem tehet mást, felvállalja az adott helyzetet, a vasfüvek, a vaskenyér szilajon ránduló világát, amit csak „a világ összes áramát” érzékelő öntudat alakíthat át, szelídíthet acélosabbra.

A fent vázolt férfias alapállás nemcsak tartalmi meghatározója Farkas Árpád költészetének, de megadja azt a sajátos, felvállalt megtorpanásokat és újrainduló lendületeket váltogató belső ritmust, ami lírai beszédmódjának sajátja, védjegye. Hamuvá omló, mélyen izzó, fellángoló tüzek villannak az olvasó szemébe. Elszánt visszafogottságok, konok lendületek, amelyek saját, külön világukat úgy alkotják meg, hogy a szivárgás, az elszivárgás tényével is szembenéznek.

Járjon bár szerelmek hátországaiban, tivornyán, ostorzúgásban, az öntudat alagútjaiban, ropogó levegőben – e férfibeszéd, férfias megszólalás mindvégig sajátja marad. Ám tévedés lenne azt hinni, hogy valamiféle fennhéjázó beszédmóddal állunk szemben. Lemeztelenítő, önmagával konokul szembenéző alkotó áll előttünk, akitől az irónia, az önirónia sem áll távol, olyan költő, aki szikár, fanyar és kemény arcát mutatja olvasóinak.




.: tartalomjegyzék