Székelyföld kulturális havilap - Hargita Kiadó

utolsó lapszámaink: 2019 - Augusztus
2019 - Július
2019 - Június
archívum ...

legújabb könyveink: Kisné Portik Irén – Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte
Ferenczes István – Arhezi/Ergézi
Petőfi Sándor – A helység kalapácsa
az összes könyveink ...

Székely Könyvtár:

Arcképcsarnok: Erdélyi magyar írók arcképcsarnoka

Aktuális rendezvények: 2016, március 4

bejelentkezés:

Online előfizetőink a lap teljes tartalmát olvashatják! Előfizetés!

kereső:
Általános keresés. Pontosabb keresésért kattintson ide!

Moldvai Magyarság: Kulturális havilap

partnereink:





















2014 - Május
Kemény István

Egy bicskatulajdonos tűnődéseiből

(Nehéz valami érvényeset mondani a Székelyföldről. Pedig ha összeadnám, mennyi időt töltöttem ott, lehet, hogy egy év is kijönne. A felajánlott műfajok közül – vers, karcolat, naplójegyzet, szerelmi vallomás, anekdota, csujogató, reklámszöveg, vagy bármi, amit a szívem, vagy a Múzsa diktál – szerelmi vallomást vagy reklámszöveget írtam volna a legszívesebben. De mindkettő túl nehéz műfaj. Végül józanul döntöttem, és maradtam a bárminél.)

 

*

 

Nincsenek erdélyi őseim egyetlen bizonytalan dédapai ágat leszámítva. Az első székely, akit megismertem, mesehős volt egy régi, megsárgult gyerekregényben, Koszter atya Lurkójában. Gábor Mózes bácsi, „a havasi pásztorok koronázatlan királya”, szép szál öregember, a Thurzó grófok hű cselédje, aki a ’18-as összeomlás után a Hargita rengetegében, hatalmas fehér kutyáival együtt, baltájával a kezében rendületlenül őrzi elűzött urai nyájait. Sokszor olvastam ezt a könyvet, nagyon szerettem. De az első valódi, élő székely, akit megismertem, növénytermesztési ágazatvezető volt egy dunántúli állami gazdaságban a hetvenes évek elején: sasorrú, nagybajszú, dohányszagú, füllentős, és Gyergyóból vetődött Magyarországra a ’44-es összeomlás után. Tízéves koromra tehát azt már tudtam, hogy többféle székely van. Vagyis nem ért nagy meglepetés, amikor sok év múlva eljutottam a Székelyföldre, és ott egészen sokféle székelyt találtam. Meg egy óvatos érzést magamban, hogy mintha én is idetartoznék közéjük. De tényleg nagyon óvatosat. El is hessegettem gyorsan, és hessegetem gondosan, azóta is.

 

*

 

A két gyerekkori székelyképem nem oltotta ki egymást. Inkább csak be lettem oltva általuk legendákkal és legendák ellen is. Egyfelől az maradt meg bennem, hogy a Székelyföld az a hely, ahova vissza lehet költözni, ha minden kötél szakad. Másfelől meg az, hogy Isten ne adja, hogy minden kötél szakadjon. A Székelyföld tartalékhaza (és nemcsak nekem), ahol mindent el lehetne kezdeni elölről, ha az igazi haza megint csődöt mondana, mint ahogy csődöt mondott ’18-ban vagy ’44-ben, vagy még sokkal régebben, akkor, amikor Attila fiai egymás torkának estek. Csaba királyfi mondája tanulságos: a vesztes visszavándorol, és újra elkezdi, a győztes marad, és nyomtalanul kipusztul.

 

*

 

Egyik kedves költőmnek a családja már háromszáz éve élt Amerikában, amikor ő – T. S. Eliot – gondolt egyet, és visszament Angliába angolnak. Pedig nem lehettek különösebb illúziói Londonról sem, mert ott írta meg Átokföldje című versét, ami azt mondja, hogy a modern világ Angliástul, Amerikástul, mindenestül pusztulásra érett. De valamiért mégis jobb volt Eliotnak komor angol öregemberként élni, mint komor amerikai öregemberként. Néha eszembe jut, hogy nekem is van egy Angliám, mint Eliotnak: a Székelyföld. És ez megnyugtató érzés. 

 

*

 

2006-ban nagy megtiszteltetés ért: megkaptam a Székely Bicskarendet, egy élesre fent bicskát. Ezt úgy tekintettem, hogy tiszteletbeli székellyé avattak. Erősen bíztam benne, hogy nem leszek méltatlan erre. A díjkiosztón rögtön el is vágtam az ujjamat a díjammal. Majd lesült a bőr a képemről, hát milyen tiszteletbeli székely vagyok én. Szerencsére már nem rám figyeltek, az asztal alatt rejtegetve a kezemet állítottam el a vérzést a zsebkendőmmel. Épp hogy elállt, amikor az asztal túloldalán ülő valódi székely ember elkérte a bicskát, hogy kipróbálja. És ő is azonnal elvágta vele az ujját. Már rántotta is elő a zsebkendőjét. Kissé szégyenkezve vallom be, de rögtön a szívembe zártam… Később átmentem Gyergyóba, ahol egy régi barátomnak büszkén mutattam a csíki bicskámat. Megnézte, hümmögött, nem rossz, nem rossz, de majd ő megélezi rendesen. Van gépe hozzá. Elvitte, megélezte a gépével. Azóta nem vág olyan jól, de egy tiszteletbeli székelynek megteszi.




.: tartalomjegyzék