Székelyföld kulturális havilap - Hargita Kiadó

utolsó lapszámaink: 2019 - Május
2019 - április
2019 - Március
archívum ...

legújabb könyveink: Kisné Portik Irén – Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte
Ferenczes István – Arhezi/Ergézi
Petőfi Sándor – A helység kalapácsa
az összes könyveink ...

Székely Könyvtár:

Arcképcsarnok: Erdélyi magyar írók arcképcsarnoka

Aktuális rendezvények: 2016, március 4

bejelentkezés:

Online előfizetőink a lap teljes tartalmát olvashatják! Előfizetés!

kereső:
Általános keresés. Pontosabb keresésért kattintson ide!

Moldvai Magyarság: Kulturális havilap

partnereink:





















2014 - Május
Molnár Vilmos

Székelyföld a magasban

Pár évvel ezelőtt a Nagyhagymás-Egyeskő-Öcsém hegyvonulatról ereszkedtünk Terkőmező felé egy baráti társasággal, amikor parázs vitába keveredtünk, hogy onnan, ahol épp vagyunk, mennyi idő alatt érünk a Gyimesekbe vezető Jávárdi-patak forrásához. Mindenikünk mást mondott, ki-ki vehemensen védte a maga igazát. Közben egy sziklát megkerülve juhpásztor bukkant elénk, nagy botjára támaszkodva álldogált a legelő nyájtól kissé odébb. Illedelmesen köszöntünk, majd megkérdeztük, mennyi idő alatt juthatunk el a Jávárdi-patak forrásához? Nem válaszolt, füle botját sem mozgatta. Akkor valamelyikünk románul is megkérdezte tőle ugyanazt. Arra sem reagált. Elkönyveltük, hogy valószínűleg utálja a turistákat, és indultunk tovább. Már megtettünk vagy kétszáz métert, amikor egyikünk visszanézett és látta, a pásztor integet, hogy valamelyikünk menjen vissza. Valaki közülünk hátizsákját letéve vissza is ment. A pásztor közölte vele – magyarul −, hogy háromnegyed óra alatt érünk a kérdezett forráshoz. De hát miért nem tudta ezt megmondani az imént, amikor kérdeztük, értetlenkedett a társunk. Előbb kellett lássam, milyen gyorsan mennek, felelte vállat vonva a pásztor.

Eszembe szokott jutni ez az eset, amikor politikusok, közigazgatási vezetők és egyéb válogatott pakulárok adják ki rendeleteiket, utasításaikat. Vajon ők mennyire ismerik a terepet? Hányszor jártak ott, amerre irányítanak? Tisztában vannak-e azzal, hová akarnak eljutni az emberek? Meg hogy milyen gyorsan képesek haladni? Nem csal véletlenül a szemmértékük, megbízható az időérzékük?

A Székelyföld régió hegységei a múltban is meghatározó szerepet játszottak az itt élő nép életében. Nemcsak arra gondolok, hogy ha valamerről jött az ellenség – és az évszázadok során jött már a szélrózsa minden irányából −, akkor a hegyek mindig menedéket nyújtottak, hanem főként arra, amit a festő Zsögödi Nagy Imre így fogalmaz meg: „Majdnem minden székely falunak a falun kívül van egy kicsi havasi gazdasága, ahol télen feleteti a nyáron készített szénáját. Állandó forgásban és újraszületésben él az ember a havasi ózondús levegővel, mintegy ezer méter magasságban, ahol ingyen szerezte a piros vérsejteket, s az esetleges családi perpatvarok is lehiggadtak. Összerúgta az asszonnyal a port? Felment a havasra, s utána ment minden rendjében. A család többi tagjai is örökös kapcsolatban voltak a természettel. Ez a cirkuláció mentett meg sok népet a pusztulástól.”

A székelyföldi szűkös megélhetési lehetőségeket mindig pótolni tudták a hegyek-erdők: a favágás, szénégetés, szénacsinálás, pásztorkodás, vadászat, pisztrangászás, havasi méhészkedés, gombaszedés, erdei gyümölcsök és gyógynövények begyűjtése ma is fontos jövedelemkiegészítője az itt élőknek. De ami ennél is fontosabb: a hegyeknek embernevelő, ember-igazító hatása van. Az odafent gyakran mostoha, emberpróbáló körülmények között végzett munkák alkalmával, vagy akár egy több napos hegyi túrán is többet tanul magáról és a közösségi összetartásról az ember, mint bármilyen iskolában, tanfolyamon vagy könyvből. A természettel való szoros szimbiózis megóv a ferdítésektől, túlzásoktól, megtanít a maguk valójában látni a dolgokat, az élet igazán fontos dolgaira tereli a figyelmet. Jobban kéne figyeljünk a hegyeinkre!

A szocializmust gyakran a valós problémák szőnyeg alá seprése, hanyagság, igénytelenség, érdektelenség, kényelmesség, a látszat-megoldások favorizálása jellemezte. Nem szabad általánosítani, de ez nyomot hagyott nem kevés itt élő tudatában, értékrendszerében is. Másrészt a nyolcvankilences változások után, talán ha nem is annyira hangsúlyosan, mint másfelé, de itt is jelentkeztek a fogyasztói társadalom és a globalizálódó világ hátulütői, az önzés és az anyagiak túlzott szeretete, a harsány, de talmi dolgok kultusza. Mintha fojtó szmog folyná be, ha egyelőre csak foltokban is, a medencéket, völgyeket.

Nem értek egyet azokkal, akik azt állítják, jót tenne a mostani fiataloknak végigcsinálni egy olyan, közel másfél éves katonaságot, mint amilyent annak idején ők. Tapasztalatból mondom, az az idő haszontalan időveszteség volt: értelmetlen és idétlen fegyelmezésekkel, tessék-lássék munkák végzésével telt el. De talán nem lenne haszontalan, ha minden székelyföldi fiatal húsz éves kora előtt két-három hónapot töltene fenn a hegyekben. Egyrészt nyáron, másrészt télen. Csoportosan, szervezetten járva be az összes székelyföldi hegy gerincét, csúcsát. Edzésnek sem lenne rossz, helyismereti kurzusnak is „kiválóan beválna”. A pályakezdő önismeretének sem ártana, képességek és korlátok, saját természetünk is tartogathat meglepetéseket kritikus helyzetekben. Az egymásrautaltság megtapasztalása letörheti az egoizmus és önhittség szarvait.

Két-három hónap alatt a hegygerincek végigjárása mellett lehetne végezni legelőtakarítást a közbirtokosságokon, vagy rendbe tenni a meglévő menedékházakat és építeni újakat, esetleg turistajelzéseket festeni. Akár. De nem ez a lényeg.

Fent a hegycsúcsokról távolabb lát az ember. Látni azt is, amit a lentiek elől takar a „szmog”.




.: tartalomjegyzék