Székelyföld kulturális havilap - Hargita Kiadó

utolsó lapszámaink: 2019 - Augusztus
2019 - Július
2019 - Június
archívum ...

legújabb könyveink: Kisné Portik Irén – Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte
Ferenczes István – Arhezi/Ergézi
Petőfi Sándor – A helység kalapácsa
az összes könyveink ...

Székely Könyvtár:

Arcképcsarnok: Erdélyi magyar írók arcképcsarnoka

Aktuális rendezvények: 2016, március 4

bejelentkezés:

Online előfizetőink a lap teljes tartalmát olvashatják! Előfizetés!

kereső:
Általános keresés. Pontosabb keresésért kattintson ide!

Moldvai Magyarság: Kulturális havilap

partnereink:





















2014 - Május
Nagy Szabolcs

Kratochvil, a Székelyföld és én

Kratochvill tábornok letartóztatása.

Bécs, június 9. A Der Neue Tag írja: A román sajtóiroda jelenti, hogy a Bihar megyei román nép ellen elkövetett kegyetlenkedéseiről ismert Kratochvill nevű magyar tábornokot elfogták és Brassóba vitték. A Der Neue Tag a következő magyarázatot fűzi ehhez a hírhez: Kratochvill tábornok nem magyar, hanem cseh. Azok közé a hóhérok közé tartozik, akik oktalan kegyetlenkedésükkel borzasztó szerencsétlenségeket okoztak. A horvátok és csehek tagadják, hogy ezeknek a vérebeknek legnagyobb része közülök került ki. Ezen sötét lelkű emberek teljes névsora azonban ki fogja deríteni valamikor, mely nemzethez tartoznak.[1]

1919 júniusában járunk, Pápán, a Dunántúl szívében. A helyi „dicsőséges 133 nap” közepe táján ennyit tartott érdemesnek közölni a pápaiakkal az akkor már – a többi lap betiltása miatt – egyeduralkodó újságján keresztül a(z első Magyar Szocialista) Párt. A szörnyű az, hogy „egy várossal odébb”, de majd’ kilenc évtizeddel később, 2008-ban, Veszprémben még mindig nem sokkal többet tudhattak az emberek a székelyek és hozzájuk csatlakozott más magyarok egykori, bár kilátástalan, de nagyszerű küzdelméről. Aki pedig – akár tanulmányai okán – korábban mégis hallott Kratochvilról, vagy az általa vezetett Székely Hadosztályról, a fentihez hasonló szándékoltan torz lencsén keresztül szemlélhette történetüket. Mert nemcsak 1919-ben, de az 1945 utáni négy és fél évtizedben is szálkának számítottak ők Kun Béla szellemi örököseinek szemében.

Székelyföldet immáron két évtizede, mióta székely származású, de a háború óta Csonka-Magyarországon élő nagyapámmal először meglátogattam, szenvedélyesen szeretem. Nem volt kérdés a Királyhágóhoz legközelebbi magyar egyetemen sem, hogy mely terület történelmével szeretnék foglalkozni, s bár ma már ismét a Dunántúlon élek, törekszem rá, hogy több száz kilométerrel távolabbról is foglalkozzam Erdély történelmével.

Annak is már több mint tíz esztendeje, hogy a Veszprém Megyei Levéltárban kezdtem dolgozni. A feljebb leírtak okán természetesen nagyon megörültem, mikor rögtön levéltárosi pályám kezdetén szembesültem vele, hogy intézményünkben őrizzük egy Erdély függetlenségéért harcoló magyar tábornok, Kratochvil Károly irathagyatékát. Az iratok akkor még szinte feltáratlanok voltak. Gottfried Barna barátom volt az első, aki pár évvel később Nyíregyházáról hozzánk utazva kutatni kezdte őket, s első eredményeit a Székelyföldben publikálta. Majd 2008-ban konferenciát szerveztünk a téma köré, aztán vándorkiállítást készítettünk, végezetül megszületett a monográfia is.

Ám a hadosztály történetére vonatkozó ismereteket, a valóságot minél szélesebb körben terjeszteni szándékozó tevékenységben a legnagyobb részt a Székelyföld vállalta. Megjelenhettek a lapban a 2008-as konferencia előadásainak írásos változatai, illetve mind Barna, mind a saját kutatásaim eredményei. Ezáltal az évek során a témában tucatnyi tanulmánynak biztosított helyet a Székelyföld. Hogy ezek mennyiben járultak hozzá Kratochvilék valódi történetének a magyarság körében történő elterjesztéséhez, a megjelenések óta eltelt időszak bizonyította. Egészen meglepő megkereséseket kaptunk és kapunk. Időről időre, hol Sopronban, hol Sárospatakon „kellett” előadást tartanunk az 1919-ben, a román fronton történtekről, s mint utólag kiderült: vendéglátóink rendre a Székelyföldből értesültek kutatásainkról. Bár számunkra már a megjelenés lehetősége hatalmas megtiszteltetés volt, mindketten érdemesnek találtattunk a lap által alapított díj elnyerésére is. Nem ezért csináltuk. Mégis jól esett. Az a nap, s más találkozások a szerkesztőségben, a szerkesztőséggel a mindennapi, sokszor monoton munkához erőt adó szép emlékek.

Gyakran, ha Székesfehérvár irányába indulok, egy pillanatra az a jóleső (tév)képzetem támad, mintha a következő megállóm Ártánd lenne, majd a Királyhágón következik egy kávé, s Szeredáig csak egy-két kötelező szünetre szakítanám meg az utam. (Sajnos, valójában legtöbbször csak Budapestig jutok.) Székelyföldön, a székelyek között a legelső utaktól kezdve otthon éreztem magam. Bensőmben sok szimbolikus helyet, kedves embert őrzök onnan. Fontos számomra a szárhegyi monostor (szakkollégiumi táborban voltam ott), Udvarhely (nagyapám gyermekeskedésének egyik színhelye), Szentgyörgy a Székely Nemzeti Múzeummal, Boér Hunorral, Nagy Botonddal (ösztöndíjjal kutathattam ott, nagyon sok segítséget kaptam tőlük), a vargyasi Sütő család (Pista számomra „A” nyughatatlan konok székely), az Alsóörssel testvértelepülési kapcsolatot ápoló málnásiak (a rendkívül meleg szívű közösségnek immáron milliomos lelkésze van a Magyar Televízió vetélkedőjének köszönhetően). De (elnézést a többiektől) az első helyen mindig Szereda marad. Egyetemi barátom szülei a városban éltek, az öt év alatt gyakran ugrottunk haza hozzájuk, megnézni egy-egy hokimeccset, kiruccanni marosfői faházukba, vagy „csak úgy”. A megérkezést számomra, a fent leírt (tév)képzetben, a Hargitáról a város felé történő ereszkedés jelenti.

A Székelyföldben megjelent cikkek óta azonban mind a városhoz, mind Székelyföldhöz újabb szál köt: a lapot készítő közösség s a lap szellemisége. Barnával magától értetődőnek tartottuk, hogy cikkeinket a Székelyföldben szeretnénk megjelentetni, s örültünk, hogy ez sikerült is. Munkáink üzenetét elsősorban a székelyekhez akartuk eljuttatni, legyenek büszkék közvetlen őseikre, még akkor is, ha harcuk elbukott. Meg persze az sem baj, ha a megmaradt országrészben is olvasták, ráfér az itteni közönségre is a Munkás Újság és társai által közvetített hazugságok cáfolatainak ismerete. Mert mint az a 200. lapszámát kiadó Székelyföldben már megjelent: „Kratochvil nem cseh volt, hanem kőszegi illetőségű magyar, csapatai csak az ellenséges propaganda szerint kegyetlenkedtek románokkal, ellenben a Belényesi medencében a visszavonuló egységeit követő román irreguláris erők megkísérelték kiirtani a helyi magyar lakosságot. El sem fogták, ellenben kéz tűz közé szorulva kénytelen volt letenni a fegyvert. S mindezeken kívül a Székely Hadosztály több hónapon át, nagy túlerővel szemben tartó hősies ellenállása példát mutatott arra, hogy a háborúban vesztes oldalon küzdő magyarságnak is lett volna esélye fegyverrel védeni magát.”[2]

Ezúton is még egyszer hálásan köszönöm, hogy közölhettük a Székelyföld olvasóival kutatásaink fenti eredményeit!

S mint ilyenkor szokásos: még legalább ennyi számot kívánok a lapnak!

 

Felsőörs, 2014. március 27.



[1]Munkás Újság(a Magyar Szocialista Párt pápai szervezetének hivatalos lapja). I. évf. 48. sz. 1919. június 10.

[2]Vö. a Székelyföld vonatkozó, Gottfried Barna és Nagy Szabolcs által írt cikkeit!




.: tartalomjegyzék