Székelyföld kulturális havilap - Hargita Kiadó

utolsó lapszámaink: 2019 - Július
2019 - Június
2019 - Május
archívum ...

legújabb könyveink: Kisné Portik Irén – Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte
Ferenczes István – Arhezi/Ergézi
Petőfi Sándor – A helység kalapácsa
az összes könyveink ...

Székely Könyvtár:

Arcképcsarnok: Erdélyi magyar írók arcképcsarnoka

Aktuális rendezvények: 2016, március 4

bejelentkezés:

Online előfizetőink a lap teljes tartalmát olvashatják! Előfizetés!

kereső:
Általános keresés. Pontosabb keresésért kattintson ide!

Moldvai Magyarság: Kulturális havilap

partnereink:





















2014 - Május
Potozky László

Ahol jó kölyöknek lenni

Amikor megkaptam a szerkesztőségtől a felkérést, hogy írnék én is pár sort a Székelyföld kétszázadik számába, mindenféle nagyszabású és kreatív ötletek kezdtek keringeni a fejemben. Hogy akkor én most írok egy rövid, de annál frappánsabb novellát. Vagy pontokba szedve egy rendkívül szellemes listát arról, hogy hogyan kell zöldfülű írópalántaként a Székelyföld felfedezettjének lenni. Esetlen egy szigorúan minimalista, de annál meghatóbb, könnyfacsaró kisesszét.

Mindebből sajnos nem lett semmi. Időszűke, lustaság, betegség, egyéb elfoglaltságok – a kifogások lajstroma végtelen. Valamit azonban mégis írni kell, ha már megtiszteltek a fiúk a felkéréssel, én meg elvállaltam. Ezért igyekszem egyszerűre és őszintére venni a figurát, hátha mégis lesz belőle valami.

Az igazi, Székelyföldes hőskor számomra az volt, amikor a szerkesztőség még a megyeháza épületében székelt két szűk teremben. Valahányszor arra jártam, ami legtöbbször nyáron esett meg, a tágas ablakokon, hogy is mondjam, olyan reménykeltőn esett be a fény. Akkor olyan egyszerű volt minden és magától értetődő.  Például a könyvtárszobában zsinórban elszívott cigaretták. Mindig is kocadohányos voltam, de sosem esett olyan jól a füst, mint amikor a dohos könyvek közt gyújthattam rá, méghozzá a dohányozni tilos tábla alatt. És az alagsori kantinból felhozott sörök. Azóta sem láttam három decis kiszerelésben. Talán csak ott árulták, talán csak akkor, talán csak nekem, hogy egy kicsit különlegesnek érezhessem magam. Ja, és ott láttam először igazi költőt  Converse-fazonú teniszcipőben. És ott kérdezték meg először, hogy mióta írok. És én ott adtam először erre olyan választ, amin ma már én röhögök a legjobban.

Azóta sem létezik olyan szerkesztőség, ahol kellemesebb volna kölyöknek lenni. Mert mi tagadás, szinte mindenhol az vagyok. Na de talán ezen a ponton jó lesz leállni az érzelgőséggel. Nem is tudom, mi egyebet írhatnák. Most hirtelen még az jutott eszembe, hogy vajon ki voltam én, mit csináltam, amikor a Székelyföld a századik számát ünnepelte? Azt hiszem, érettségire készültem vagy épp sárgaságosan feküdtem a fertőzőn. Egy viszont biztos: fogalmam sem volt, hogy az a város, ahonnan én akkoriban minden erőmmel ki akartam törni, még egy kulturális folyóirattal is el van látva. Ami irodalmat közöl, méghozzá nem is keveset és nem is akármilyent. Arra pedig a legmerészebb álmaimban sem mertem volna gondolni, hogy egyszer majd az én nevem is ott figyel a borítón, és hogy mindenkinek a képébe lobogtatom majd, figyeld, engem már a Székelyföld is közölt, itt az augusztusi szám, látod?

Életem egyik legjobb nyara volt az. Csak dolgoztam, sehová sem mentem. Ehhez a löketet pedig ettől a folyóirattól és szerkesztőségétől kaptam. Különös köszönet illeti ezért Vincét, és azért az örömért, amit szerzett nekem.

Úgy látom, képtelen vagyok szabadulni az érzelgősségtől, ezért inkább lezárom ezt a szöveget. Köszönök mindent, fiúk! Boldog szülinapot, vagy izé, kétszázadik számot, kedves Székelyföld!




.: tartalomjegyzék