Székelyföld kulturális havilap - Hargita Kiadó

utolsó lapszámaink: 2019 - Augusztus
2019 - Július
2019 - Június
archívum ...

legújabb könyveink: Kisné Portik Irén – Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte
Ferenczes István – Arhezi/Ergézi
Petőfi Sándor – A helység kalapácsa
az összes könyveink ...

Székely Könyvtár:

Arcképcsarnok: Erdélyi magyar írók arcképcsarnoka

Aktuális rendezvények: 2016, március 4

bejelentkezés:

Online előfizetőink a lap teljes tartalmát olvashatják! Előfizetés!

kereső:
Általános keresés. Pontosabb keresésért kattintson ide!

Moldvai Magyarság: Kulturális havilap

partnereink:





















2014 - Május
Sántha Attila

A Székelyföldről és az elmevívás műfajáról

Hogy ki gondolta volna 17 évvel ezelőtt, 1997-ben, hogy az akkor frissen induló Székelyföld 200 számot fog megérni, ma már örökre titok marad. Feltehetően nem sokan, ugyanis abban az időben mi (maradjon titok, hogy ez kiket takar), fiatal titánokként, még egyáltalán nem gondolkodtunk ilyen kérdéseken. Egyébként is, mi az az idő, minek zaklatni minket ilyesmivel?

Egyedül Ferenczes Istvánból nézem ki, hogy alapító főszerkesztőként és élete derekán levő íróként léteztek olyan perverz gondolatai, hogy a mostani ünnepségen is részt akar venni – szóval Ferenczesből kinézem, hogy keverte nagyon, mint Piszkos Fred a málnaszőrt. Merthogy nemigen lehet azt másképpen megmagyarázni, hogyan gyűjthette maga köré olyan rövid idő alatt a mai középnemzedék, az akkori ifjak krémjét: először Molnár Vilmost és György Attilát, majd Fekete Vincét és Lövéteit.

Szóval megjelent a Székelyföld, és valami elkezdett – mintha – változni mindenfelé a Székelyföldön (de ez nem biztos, lehet, csak a szemem káprázik). Kezdett nem szitokszó lenni, ha az író székely (merthogy volt idő, hogy az volt), s később kezdett nem olyan nagy vasziszdász lenni, ha a szerző, akármilyen téren, letér egy cseppet a kánontól, s olyan gondolatok közzétételét engedi meg magának, amitől komolyabb helyeken mereven elzárkóznak, nem azért, mert a szerző netalán nem brillírozna, hanem mert hogyan is gondolhat ki ilyesmit, s hogyan is gondolhatja, hogy ők kiadják (elvégre decencia, illendőség is van a világon)?

Na szóval a Székelyföld ezeket kiadta, s csóválják csak a fejüket szakfolyóiratok szigorú szerkesztői, nem dőlt össze a világ, sőt az is lehet, hogy új világok teremtődtek, mert nem volt, aki időnap előtt földbe döngölje azokat, még palánta korukban (elnézést a képzavarért, miszerint a világ egy palánta, valószínűleg tudat alatt virágra gondoltam).

Székelyföld jobb helyein élete első 18 évében az ifjak intenzív elmevívó kurzusokon vesznek részt, mint a japánoknál a szamurájok. 18 évesen az ifjút, ha nem tud megfelelni akármilyen kérdésre, de nem csak úgy, hogy na, hanem úgy, hogy nanana, a sziklafokról a mélybe taszítják, legfeljebb azt sajnálják, hogy ez a mélység manapság alig éri el az ötven centimétert.

Lehet, hogy erről szólt a folyóirat első 17 éve is: hogy a nagyreményű lap megtanult elmevívni, és csak ezután következik a nagy durranás, mikor ifjú palántánk, most már mint mélygyükerű és izmos növény, felveszi a harcot a szálkásfajtájúak vaskalapos rendjével? Szerintem lehetséges, hogyne, illetve ha nem ez történne, soha meg nem bocsátanám a szerkesztőknek, jobb lett volna akkor a lapot a Hargita éléről a mélybe lökni.

Tehát a nagy kérdés nem az, ami volt, hanem az, hogy újabb 200 szám elmúltával az akkori öregek: Lövétei, Fekete, Molnár, György vajon miről tudnak beszámolni. Reméljük, nem kell rájuk is azt mondanunk legyintően, esetleg balra kisercintve, hogy na, ők sem változtatták meg a világot...




.: tartalomjegyzék